Forró drót
Szili: A gyermek nemcsak a család, hanem a nemzet kincse
A gyermek nemcsak a család, hanem a nemzet kincse is, a gyermekvállalás pedig a közösség szolgálata – jelentette ki Szili Katalin miniszterelnöki megbízott a felvidéki Zselízen, ahol beszédet mondott a Kárpát-medencei Óvodafejlesztési Program keretében elkészült új helyi magyar óvoda és bölcsőde átadásán vasárnap. Mintegy 1500 áldozatot követelt a kánikula Franciaországban
Franciaországban mintegy 1500 haláleset köthető a júniusi és júliusi kánikulához a francia egészségügyi tárca vasárnapi tájékoztatása szerint, ami tizede a 2003-as hőhullámkor regisztráltnak, jóllehet idén a melegrekordok országszerte megdőltek. Egyre erősödik a migrációs nyomás, feszült a helyzet a görögöknél
Ismét egyre többen igyekeznek az Európai Unió belső területei felé a balkáni migrációs útvonalon, a görög kormány pedig a Törökországból érkező menedékkérők számának növekedése miatt az EU-Törökország menekültügyi megállapodás reformját sürgeti – írta a Welt am Sonntag című vasárnapi német lap. A DK szerint ha nem ellenzéki összetételű közgyűlés lesz Pest megyében, akkor tízezrek fognak késni a munkahelyükről
A Gyurcsány-párt közleményben tudatta, hogy a működésképtelenség határán van a vonatközlekedés Pest megyében. A szomorú hangvételű írásban a tömeges munkahelyi késés és a becsengetés után érkező diákok vízióján kívül megjelenik a Demokratikus Koalíció zseniális ötlete arra vonatkozóan, hogy a sanyarú és tarthatatlan helyzetet hogyan és miként lehetne megoldani. A megoldás kézenfekvő: ellenzéki összetételű közgyűlésre van szükség ahhoz, hogy ne késsenek a vonatok. Összecsapások Hongkongban, tízezrek vonultak utcára
Tízezrek vonultak Hongkongban az Egyesült Államok konzulátusához, hogy felszólítsák az amerikai kongresszust annak a javaslatnak az elfogadására, amely támogatást biztosíthatna a város demokratikus fejlődésében, valamint az emberi jogok védelmében – írja internetes oldalán a South China Morning Post (SCMP) hongkongi lap. Schanda: A kis- és középvállalkozások megerősítését célozza a Magyar multi program
A Magyar multi program a nagy növekedési potenciállal bíró, innovatív és exportképes termékeket vagy szolgáltatásokat előállító kis- és középvállalkozások megerősítését célozza – mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti államtitkára vasárnap, Budapesten.
Vérciki lehet Karácsonynak szembesülnie azzal, amit ma a Fidelitas felidézett róla
Karácsony Gergely egyszerűen nem ismeri Budapestet, folyton "eltéved", ezért nem szabad rábízni a "nemzet fővárosát" – mondta Borbély Ádám, a Fidelitas budapesti elnöke vasárnap, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján. A DK nem válaszolt, hogy milyen jogi lépéseket tettek Gyurcsányné korrupt brüsszeli asszisztense ellen
Nem válaszolt a DK új szóvivője a Hír TV azon kérdésére, hogy milyen jogi lépéseket tettek Dobrev Klára korrupt, brüsszeli asszisztensének ügyével kapcsolatban. Barkóczi Balázs nem cáfolta, hogy az asszisztens kitöltötte hivatali idejét. Salvini öngyilkosságát kívánta egy balliberális olasz újságíró, de azóta visszakozott és hazudozik
Fabio Sanfilippo, az olasz közrádió (Rai) újságírója öngyilkosságra szólította fel Matteo Salvinit, az Északi Liga párt elnökét, korábbi belügyminisztert és miniszterelnök-helyettest. Az "újságíró" pénteki Facebook-bejegyzését a La Repubblica című olasz napilap vette észre. Szentendrei küldöttséget fogad Ferenc pápa – Kucsera Ferenc boldoggá avatását kezdeményezik
Az olasz fővárosba hívta meg bemutatkozásra a szentendrei Ferenczy Múzeumi Centrumot a Római Magyar Akadémia. Ennek keretében a következő hetekben több projekt valósul meg Rómában. Brit külügyminiszter: A kormány "a tűréshatárig teszteli" a rendezetlen Brexitet tiltó törvényt
Dominic Raab brit külügyminiszter szerint a kormány tartja magát ahhoz a törvényhez, amely megtiltja, hogy az Egyesült Királyság október végén megállapodás nélkül lépjen ki az Európai Unióból, de "a tűréshatárig fogja tesztelni" a jogszabályt. Soltész: Keresztény gyökereiből táplálkozhat a nemzet
Egy olyan világban, ahol üldözik a kereszténységet és templomokat rombolnak le, élő keresztény gyökereiből táplálkozhat egy nemzet – jelentette ki a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára vasárnap Balatonalmádiban, a Szent Imre-plébániatemplom kertjében tartott ünnepségen.
A "Hol vagy, Kajla?" programnak köszönhetően sokat utaztak a magyar családok
Népszerűnek minősítette a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) a nyári szünetben futó “Hol vagy, Kajla?” programot, amelynek keretében 200 ezer pecsétet gyűjtöttek és 10 millió kilométert vonatoztak a gyerekek. Hétfő délutánig gyűjthetik az ajánlásokat a jelöltek
Bő egy napjuk maradt a pártoknak, egyesületeknek és a független indulóknak arra, hogy összegyűjtsék az októberi önkormányzati választáson való induláshoz szükséges érvényes ajánlásokat. Svédországban megváltozott a közhangulat a bevándorlás kérdésében
Svédországban megváltozott a közhangulat a bevándorlás megítélésében; a kérdés az, hogy ez mennyiben befolyásolja majd a politikai felállást – mondta Flamm László történész, Svédország-szakértő az M1 aktuális csatorna vasárnap reggeli műsorában. A babaváró támogatások közel felét lakásvásárlásra igénylik
A babaváró támogatások közel felét lakásvásárlásra igénylik a Duna House hitelcentruma adatai alapján. A folyósított támogatások átlagos nagysága 9,7 millió forint, szinte mindenki a maximális összeget igényli és a bankok minimális korrekcióval hagyják jóvá – közölték. Olasz maffiózóra csaptak le Józsefvárosban
Olasz maffiózót kapcsoltak le Budapesten, aki a Józsefvárosban bujkált – írja a magyar rendőrség hivatalos honlapja. A tájékoztatás szerint a 13 év börtönre ítélt férfit a magyar rendőrség az olasz rendőrség speciális nyomozóival együtt fogta el. Az elfogásról a magyar rendőrség videót is közölt. Heves tájfun közeledik Japán középső és keleti része felé
Újabb heves tájfun közeledik Japán partjaihoz, ezúttal az ország középső és keleti része felé – figyelmeztetett vasárnap a helyi meteorológiai szolgálat. Novák Katalin: Sokan kíváncsiak a családokat támogató magyar modellre
A budapesti demográfiai konferencia számos külföldi érdeklődőt vonzott, ami azt jelzi, hogy sokan kíváncsiak a családokat támogató magyar modellre – mondta Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában. Összecsaptak a rendőrökkel és felgyújtottak egy rendőrautót a sárgamellényes tüntetők
Kisebb számban, mint tavaly novembertől idén nyár közepéig rendszeresen, de szombaton ismét tüntettek több francia nagyvárosban a sárgamellényes mozgalom tagjai. Montpellier-ben erőszakba torkollt több ezer ember demonstrációja: összecsaptak a rendőrökkel, és felgyújtottak egy rendőrautót – jelentette az AFP hírügynökség. Elérte Kanadát a Dorian hurrikán, több ezren menekültek el a Bahamák letarolt szigeteiről
Heves esővel és erős széllel elérte Kanada atlanti partját szombat este a Dorian hurrikán. Több százezer ember otthonában megszűnt az áramszolgáltatás Új-Skócia tartományban, fővárosában, Halifaxben pedig a belvárosban ledőlt egy építési daru. Közben több ezer ember menekült el a Bahamák korábban letarolt északi szigeteiről. Trump felfüggesztette a béketárgyalásokat a tálibokkal egy kabuli merényletük miatt
Az Egyesült Államok felfüggesztette a béketárgyalásokat az afganisztáni tálib lázadókkal egy minapi kabuli merényletük miatt – jelentette be Donald Trump amerikai elnök szombat este a Twitteren. Elemző: Nem sikerült az ellenzéki összefogást megvalósítani
Nem sikerült az országos ellenzéki összefogást megvalósítani – mondta Palóc André, a Századvég vezető elemzője szombaton, az M1 aktuális csatornán. Horvát-szerb konfliktus: szerb katonai küldöttséget fordítottak vissza a határról horvát határőrök
Szerb katonai küldöttséget fordítottak vissza horvát határőrök szombaton a kelet-horvátországi Batrovci-Bajakovo határátkelőről, mert a horvát hatóságok szerint nem kértek hivatalos engedélyt a belépésre – közölte az N1 horvát hírcsatorna.