Forró drót
A Momentum nyomdokaiba lépett Magyar Péter, aki újabb NOlimpiára buzdít, miközben Karácsony Gergelyt zsarolja
Ismételten nekem kellett Magyar Pétert szemléznem, de most nem bántam meg. Ilyen burkolt zsarolást ugyanis már régen láthattunk, a TISZA párt elnöke ugyanis nemes egyszerűséggel kijelentette, hogy ő ugyan nem jelöl senkit főpolgármester-helyettesi pozícióba, azonban, ha Karácsony Gergely esetleg nem az ő pártjából választ magának helyettest, akkor bajok lesznek. Többek között például nem támogatja a budapesti olimpia ötletét, amihez a főpolgármesternek már éppen kedve lett volna... Milyen érdekes, hogy a baloldal számára hihetetlen szitokszó az olimpia, ha Budapesten rendezik. Magyar Péter pedig ugyancsak elindult a Momentum által kitaposott nolimpia ösvényen.Az ukrán kormányfő szerint építő jellegű a párbeszéd Kijev és Budapest között
Jelenleg "építő jellegű", gyakorlatias párbeszédet folytat Ukrajna Magyarországgal az európai integráció kérdésében - jelentette ki Denisz Smihal ukrán miniszterelnök keddi kijevi sajtótájékoztatóján az Interfax-Ukrajina hírügynökség szerint.Szijjártó: Magyarország hozzájárulhat az Örményország és Azerbajdzsán közötti béke megteremtéséhez
Magyarország közvetítőként hozzájárulhat a dél-kaukázusi béketeremtéshez, ugyanis olyan helyzetben van, hogy Azerbajdzsánnal és Örményországgal is tud tárgyalni a kölcsönös tisztelet alapján - jelentette ki a tárca közlése szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Jerevánban.Rétvári: Brüsszel polgármestere kiborult, hogy Magyarország házhoz szállítaná a migránsaikat
Itt az igazi brüsszeli kettős mérce: Brüsszel polgármestere szerint nekik jogukban áll megállítani a migráns buszokat a belga határon, de Magyarországnak gigabírságot kell fizetni, amiért megállítja az illegális migránsokat a magyar határon – kommentálta a sajtóhíreket Rétvári Bence.Robert Fico: "Magyarország külügyminiszterének szent igaza van mindenben, amit mond”
Robert Fico szlovák miniszterelnök szerint "Magyarország külügyminiszterének szent igaza van mindenben, amit mond" - írta a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára kedden a Facebook-oldalán.Szalay-Bobrovniczky Kristóf: a haza védelme érdekében szükség van a speciális tudásra, de az ember ebből kihagyhatatlan
A haza védelme érdekében szükség van a mesterséges intelligencia (AI) által biztosított speciális tudásra, de az embert, az emberi tényezőt ebből nem lehet kihagyni - hangsúlyozta a honvédelmi miniszter az AI Summit 2024 konferencián kedden Budapesten.Nem bír Németország a migránsokkal, visszaállítják a teljes határellenőrzést
Németország minden határon ellenőrzést vezet be és azon dolgozik, hogy megtagadhassa a migránsok belépését – szúrta ki az Euractiv. A fokozódó politikai nyomásra reagálva Nancy Faeser német belügyminiszter ugyanis bejelentette, hogy 2024. szeptember 16-i kezdettel minden határátkelőnél bevezetik a határellenőrzéseket, és kidolgoznak egy modellt az „illegális migránsok belépésének megtagadására”.Jézus és Mária ábrázolására lövöldözött egy svájci zöld muszlim politikus
Rendesen felkavarta a svájci közélet állóvizét Sanija Ameti svájci politikus, Zöld Liberális Párt (most már egykori) vezető politikusa. Ameti olyan képeket osztott meg, amelyen egy lövésekkel telelyuggatott Jézus és Mária ábrázolás látható, miközben a politikusnő büszkén pózol sportlövő pisztollyal a kezében.Nagy Márton: augusztusban az infláció mértéke idei mélypontjára süllyedt
Az előző hónapokhoz hasonlóan augusztusban is a piaci várakozásoknak megfelelő alacsony szinten maradt az infláció - értékelte a legfrissebb adatokat keddi közleményében Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter.Dróntámadás érte a moszkvai régiót
Életét vesztette egy 46 éves nő és hárman megsebesültek az orosz fővárostól mintegy félszáz kilométerre északkeletre található Ramenszkoje városban elleni dróntámadásban - közölte Andrej Vorobjov, a moszkvai régió kormányzója.Elhunyt James Earl Jones, Darth Vader eredeti hangja
Elhunyt 93 éves korában James Earl Jones amerikai színész, akinek a hangján szólalt meg Darth Vader a Star Wars-filmekben - közölte hétfőn ügynöke, Barry McPherson.Orbán Balázs: a nemzeti kultúra és identitás megőrzése nem csak gazdasági, hanem politikai kérdés is
Kell félnünk a mesterséges intelligenciától, mit hoz Magyarország számára a digitalizáció elterjedése, és mit várhatunk a Jegybanktól? Ezekre a kérdésekre válaszolt Orbán Balázs a kötcsei pikniket követő interjújában.Humanitárius övezetet ért izraeli csapás a Gázai övezetben, sokan meghaltak
Humanitárius zónára mért csapást az izraeli hadsereg hétfő éjszaka a palesztin lakosságú Gázai övezet déli részén, Hán-Júnisznál, a palesztin katasztrófavédelem bejelentése szerint a támadásban 40-en meghaltak és 60-an megsebesültek.Gyurcsány „pótfia” balhézott Kötcsén
Gyekiczki Márton érdi balliberális önkormányzati képviselő volt az, aki „az ország kiárusítására” hivatkozva balhézott Kötcsén szombaton a miniszterelnök érkezésekor. Gyurcsány nemrég önmagáról Gyekiczki „pótapjaként” beszélt. Érdekes, hogy éppen a fiatalember vádol másokat kiárusítással: a balliberális képviselő édesapja a privatizáció idején Kuncze Gábor belügyminiszter kabinetfőnöke volt - írja a Magyar Nemzet.Londonba látogat az amerikai külügyminiszter
Londonba látogat kedden Antony Blinken amerikai külügyminiszter. A brit külügyi tárca tájékoztatása szerint Blinken és David Lammy brit külügyminiszter új kétoldalú stratégiai párbeszéd elindítását kezdeményezési.Bayer Zsolt arca a légkondicionálótól bénult le, de ez csak átmeneti
A legutóbbi Bayer Showban mesélt a publicista arról, hogy Tusnádfürdőre utazott, amikor túllőtt a célon a légkondi használatát illetően. Ennek eredménye pedig az lett, hogy arcidegzsábája lett, amiből a felépülési idő körülbelül két hónap.Németország ideiglenes határellenőrzést vezet be
A német kormány hétfőn bejelentette, hogy ideiglenes határellenőrzést vezet be az ország valamennyi szárazföldi határán. A lépés célja az illegális migráció kezelése és a lakosság védelme olyan fenyegetésektől, mint az iszlamista szélsőségesek.Menczer Tamás segített megérteni egy riporternek, hogy miről szól az okostelefonokról szóló rendelet (VIDEÓ)
Menczer Tamást arról kérdezte egy riporter, hogy egyetért-e azzal, hogy a gyerekeknek az okostelefont a nem lehet használni az órákon, majd bele akart kötni a Fidesz kommunikációs igazgatójába a kérdező, de végül kiderült, hogy csak nem érti az okostelefonokról szóló rendeletet.Nemzetközi misszióra indul a Wokebusters
Ősszel nemzetközi misszióra indul a jobboldal gyorsreagálású hadteste, a Wokebusters, elsőként az USA-ba -jelentette be az Alapjogokért Központ igazgatója, Szánthó Miklós.Börtönbüntetésre ítéltek két pakisztánit Hollandiában Geert Wilders megölésére való felbujtás miatt
Az illetékes holland bíróság kedden kihirdetett ítéletében börtönbüntetést szabott ki két pakisztáni állampolgárra, egy vallási vezetőre és egy politikai párt vezetőjére, akik a holland Szabadságpárt (PVV) elnöke, Geert Wilders megölésére buzdították követőiket.Visszatér Novák Katalin és továbbra is a gyerekekért fog harcolni
Novák Katalin korábbi köztársasági elnök az X-en jelentette be, hogy a jövőben egy civil szervezet vezetőjeként fog dolgozni azért, hogy több gyermek szülessen a világ számos táján.Magyar Péter semmit nem mond a családjának intézett VIP egészségügyi ellátásról
A Tisza Párt elnöke eddig nem válaszolt azon kérdéseinkre, amelyek az általa intézett kórházi VIP-ellátásokra vonatkoztak. Egyelőre tehát egyebek mellett nem tudni azt sem, hogy a politikus hajlandó-e nyilvánosságra hozni azokat az sms-eket, amelyekben kiemelt körülményeket kért rokonainak és ismerőseinek.Szijjártó Péter: Magyarország átfogó stratégiai együttműködést épít fel Csáddal
Magyarország a védelem, a gazdaság és az oktatás területét is átfogó stratégiai együttműködést épít fel Csáddal, tovább erősítve az ország stabilizáló szerepét a Száhel-övezetben - jelentette be a tárca közlése szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Budapesten.Mintegy fél tonna második világháborús robbanóeszközt szállítottak el Zuglóból a tűzszerészek
Mintegy fél tonna második világháborús robbanóeszközt szállítottak el a tűzszerészek a főváros XIV. kerületéből hétfőn - közölte a Magyar Honvédség tűzszerész ezredének kommunikációs altisztje délután az MTI-vel.Ajánljuk még

































