Forró drót
Kövér: Közép-Európa jelenti a keresztény és nemzeti alapon nyugvó Európa jövőjét
Közép-Európa jelenti a keresztény és nemzeti alapjaihoz visszatérő Európa jövőjét - jelentette ki Kövér László, az Országgyűlés elnöke pénteken Drezdában, a szászországi tartományi parlament Merre tartasz, Közép-Európa? című konferenciáján. Plusz-mínusz: Bősz Anett továbbra is történelmi bűnt emleget a keresztényüldözéssel összefüggésben
Történelmi bűn, ha a kormány a kommunikációjában és magatartásában kiemeli a világ legnagyobb vallási közösségét, hiszen a többi világvallás gyakorlói is számos atrocitásnak vannak kitéve – ismételte meg korábbi álláspontját a Hír TV Plusz-mínusz című műsorában a liberális Bősz Anett. Vitapartnere, Juhász Hajnalka miniszteri biztos kiemelte: nagyon fontos, hogy Magyarország az ezeréves keresztény kultúrával a háta mögött napjainkban az üldözött keresztények hangja legyen. A kormánypárti politikus felhívta rá a figyelmet, hogy a keresztények nélkül soha nem lesz béke a Közel-Keleten, és ezt még a mérsékelt muszlim vallási vezetők is elismerik. Szabadfogás: Alkalmatlan a kormányzásra az, aki szerint nincs jelentősége az Orbán-Trump találkozónak
Mennyire alkalmas kormányzásra az, aki szerint nincs jelentősége az Orbán-Trump találkozónak? - hangzott el a kérdés Nagy Attila Tibor részéről a Hír TV Szabadfogás című műsorában. A Méltányosság Politikaelemző Központ elemzője leszögezte: az ellenzéki értékeléssel ellentétben egyáltalán nem jelentéktelen a találkozó, ugyanis kizárt, hogy az az amerikai elnök, akinek meglehetősen szűkre szabott az ideje, és párhuzamosan több nemzetközi konfliktussal is foglalkoznia kell, csak úgy kvaterkázni, csevegni megy Orbán Viktorral. Már több, mint 1800 levélszavazat visszaérkezett az NVI-hez
Már 1855 levélszavazat megérkezett a Nemzeti Választási Irodához - derül ki a www.valasztas.hu péntek reggeli adataiból. A Magyarországon és más európai uniós országban lakcímmel nem rendelkező választópolgárok levélben szavazhatnak a május 26-i európai parlamenti (EP-) választáson, ehhez május 2-ig felvételüket kellett kérniük a névjegyzékbe. Az NVI a múlt héten postázta a szavazólapot és a választópolgár azonosításához szükséges nyilatkozatot tartalmazó levélcsomagokat a levélben szavazóknak. Szakértő: Helyben kell segíteni az afrikaiaknak
A migráció nem megoldás; helyben kellene segíteni az afrikaiaknak, hiszen ha néhány százalékukat beengedjük Európába, azzal nem oldjuk meg a többség problémáit - mondta Horváth József biztonságpolitikai szakértő az M1 aktuális csatornán pénteken. A pristinai parlament elfogadta a szerbek állítólagos koszovói népirtásáról szóló határozatot
Elfogadta a szerbek állítólagos koszovói népirtásáról, háborús, illetve emberiség elleni bűncselekményeiről szóló határozatot a pristinai parlament csütörtök este - közölte a helyi sajtó. A 120 tagú parlament mind a 79 jelen lévő képviselője igennel szavazott a javaslatra, amely kimondja, hogy a szerbek tettei az 1998-1999-es koszovói konfliktus idején népirtásnak, háborús bűnöknek, valamint emberiség elleni bűncselekményeknek minősülnek.
A Fidesz-KDNP nem vesz részt az Országgyűlés rendkívüli ülésén
Az ellenzék kezdeményezése az Országgyűlés pénteki rendkívüli üléséről kampányakció, ezért a Fidesz-KDNP abban nem vesz részt - közölte a Fidesz-frakció pénteken az MTI-vel. Fidesz: Az ellenzék kezdeményezése egy kampányakció, a Fidesz-KDNP abban nem vesz részt
Azok az ellenzékiek akcióznak most a parlamentben, akik devizahitelekbe hajszolták az embereket, de egyetlen, a bajba jutottakat segítő intézkedést sem szavaztak meg – olvasható a Fidesz által kiadott közleményben. A tajvani parlament megszavazta az azonos neműek házasságát
A tajvani parlament pénteken megszavazta az azonos neműek házasságát, Ázsiában elsőként. A döntés két évvel azután született, hogy a tajvani alkotmánybíróság elismerte az azonos nemű párok jogát a házasságra. A bíróság két vonatkozó alkotmányértelmezési kérelemre válaszul jelezte: a házasság polgári törvénykönyvben található akkori szabályozása sértette a melegek alkotmányos alapjogait. Orbán Viktor: Üzenjük meg Brüsszelnek, a magyar emberek változást akarnak
Az európai parlamenti (EP-) választáson erős üzenetet kell küldeni Brüsszelbe arról, hogy "változást akarunk, egy olyan Európát szeretnénk, amely megvédi a határait tengeren és szárazföldön" - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. A csúcsjelölti viták leginkább a brüsszeli bürokráciának szólnak
A csúcsjelölti viták leginkább a brüsszeli bürokráciának, az újságíróknak, illetve az elemzőknek szólnak; abszolút nem érzékelhető, hogy ezeket nagy társadalmi érdeklődés övezné - vélekedett a XXI. Század Intézet külügyi igazgatója az M1 aktuális csatorna pénteki műsorában. Márki-Zay még mindig azt állítja, hogy az amerikai külügyben tárgyalt
A külügyben voltunk Washingtonban - jelentette ki az ATV Egyenes beszéd című műsorában Márki-Zay Péter, miután olyan hírek láttak napvilágot, hogy a két politikus nem is járt a Külügyminisztériumban. A hódmezővásárhelyi polgármester és Kész Zoltán tehát még mindig ragaszkodnak a hihetetlen történethez, sőt, most már azt is állítják, hogy a legtöbb találkozójuk a Kongresszusban volt.
Manfred Weber és Frans Timmermans szerint az iszlám hozzátartozik Európához
Manfred Weber és Frans Timmermans egyaránt úgy véli, hogy az iszlám vallás hozzátartozik Európához. Az Európai Néppárt (EPP) és az Európai Szocialisták Pártja (PES) európai parlamenti (EP-) választási csúcsjelöltje erről a ZDF német országos köztelevízióban beszélt csütörtök este. Ismét újságírót gyilkoltak Mexikóban
Ismét újságírót gyilkoltak Mexikóban. Francisco Romeróval támadói az ország keleti részén fekvő Yucatán-félsziget egyik tengerparti településén végeztek - számolt be csütörtökön az Article 19 nevű jogvédő szervezet. Több százmillió forintos pénzmosást lepleztek le Szolnokon
Két szolnoki férfi a gyanú szerint olyan céghálózatot működtetett, amely - főként internetes csalásokból származó - pénzeket legalizált, illetve tüntetett el. A pénzmosáshoz több száz, akár több ezer bel- és külföldi bankszámlát használtak, az okozott kár több százmillió forint lehet - tájékoztatta az ORFK péntek reggel az MTI-t. A kínaiak a legtöbb ingatlant vásárló külföldiek között vannak
A kínai állampolgárok is szerepelnek a magyarországi piacon a legtöbb ingatlant vásárló külföldiek között az utóbbi években - írta a Magyar Nemzet pénteken. A lap kiemelte, hogy a belvárosban főleg befektetési célra, míg a budai zöldövezetben saját használatra keresnek ingatlant. Elmosódtak az ideológiai határvonalak Manfred Weber és a szocialista Frans Timmermans között
Elmosódtak az ideológiai határvonalak Manfred Weber és a szocialista Frans Timmermans között, ami kihat az európai parlamenti választások hangulatára — értékelte a Magyar Nemzetnek Nicholas Whyte, az APCO Worldwide piacvezető kampánytanácsadó cég vezető elemzője. A néppárt és a szocialisták közeledése miatt kialakult apolitikus hangulat pedig hozzájárul ahhoz, hogy fontos kampánytémákról nem zajlik érdemi társadalmi vita. Whyte elmondta: a nagyvállalatok szintjén már van érdeklődés a választások kimenetelére. Hollandiában felmondott egy teljes szerkesztőség a balliberális cenzúra miatt
A holland De Wijkkijker szerkesztősége mindössze arról szeretett volna írni, hogy városukba, Apeldoornba migránsokat telepítenek be a pszichiátriai intézet mellé, Apeldoorn Osseveld-Woudhuis nevű negyedének a kerületi tanácsa viszont megtiltotta, hogy a lap munkatársai erről írjanak - hát felmondtak. Orbán: A magyar nagytőkének a nemzeti érdekeket (is) kell szolgálnia
A Pick 150 éves története a legjobb bizonyíték arra, hogy a magyar nagytőkének a nemzeti érdekeket is szolgálnia kell - mondta Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön, a társaság fennállásának 150. és a Bonafarm csoport születésének 10. évfordulója alkalmából tartott budapesti gálarendezvényen. Dömötör Csaba: Morális nonszensz, hogy a kamumigráns Ahmed H. a baloldal asszisztálásával perelni merte a magyar államot (VIDEÓ)
Morális nonszensz, hogy Ahmed H., a szír kamumigráns terrorista beperelte a Miniszterelnöki Kabinetirodát jó hírének megsértése miatt, miután kövekkel dobálta a magyar határőröket - mondta a jogerős ítélet után közzétett videójában Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára. Weber még a saját honlapján is euróezreket spórolhatott
Manfred Weber néppárti csúcsjelölt a saját kampány-honlapját, amire az EU-tól pénzt kapott, fordítók helyett egy nevetséges szövegeket megalkotó fordítóprogrammal készítette – írja az Origo.hu a V4NA információira hivatkozva. Elrettentésre használja Orbán Viktor arcképét az osztrák liberális párt a választási plakátjain
Orbán arcával kampányolnak az osztrák liberálisok – szúrta ki a 444.hu. Nyugati szomszédunk liberális pártjának, a NEOS-nak az EP-választásokra készített kampányplakátján Orbán Viktor mellett Matteo Salvini olasz belügyminiszter és Donald Trump amerikai elnök is feltűnik, természetesen elrettentő példaként. Kásler: Jó ütemben haladnak az Egészséges Budapest Program fejlesztései
Az Egészséges Budapest Program (EBP) fejlesztései szisztematikusan, tempósan, megfelelő ütemben haladnak. Az emberi erőforrások minisztere csütörtökön a Szent János Kórház új szakrendelőjének Kútvölgyi úti telephelyén beszélt erről. Trócsányi: Véget ért a tanulókorszakunk az EU-ban
Az elmúlt tizenöt év Magyarországot és más közép-európai államokat is megtanított arra, miként tárgyaljanak az európai színtéren, azaz véget ért a tanulókorszakunk – jelentette ki a Demokrata szerdai lapszámában megjelent interjúban Trócsányi László. Az igazságügyi miniszter hozzátette: ez abból is lemérhető, hogy az utóbbi időben a magyar kormány számtalan olyan intézkedést hozott, amely Európában is nyitott kérdés, a nyugati társadalmakat is foglalkoztatja, sokan mégsem örülnek a vitának ezekről a problémákról. Úgy vélte, a nyugati politikai elit egyes képviselői azt szeretnék, ha a 2004-ben csatlakozott országok inkább a „nyomon követés” politikáját alkalmaznák. Ajánljuk még
Visszafoglalták az ukránok, amit el se vesztettek
Arra mindenki számított, hogy a Trump-Putyin találkozó időpontjára az ukránok összehoznak valami sikerfélét, visszavesznek pár falut, felrobbantanak egy moszkvai iskolát, ilyesmi. Ismét hoppon Tusk: Nawrocki képviseli Lengyelországot az alaszkai csúcs után
A lengyel kormányfő nagy hibát követett el, amikor megpróbálta lejáratni az újonnan megválasztott államfőt. Ha mégis úgy alakulna az alaszkai csúcs, az angolok máris küldenék a katonáikat Ukrajnába
Sorra jelennek meg a kommentárok a Trump-Putyin találkozó kapcsán. Íme a válasz az uszításra: Kárpátalja akkor is lesz, amikor Ukrajna már nem
Az ukrán agytrösztök csak azt felejtik el, hogy mi több mint ezer éve tekintjük a sajátunknak Kárpátalját, ők meg alig harminc éve léteznek, mint nemzet, és ahogy most a front áll, sokáig már nem is fognak. Szóval ha valaha elfelejtik, hogy volt itt egy Ukrajna nevű ország, mi még akkor is emlékezni fogunk a munkácsi turulra.