Forró drót
Libz: A kommunisták még karácsonykor sem pihennek
Kommunista módszerekkel élnének a tiszások még karácsonykor is. Minderről a Libz of TikTok Hungary "karácsonyi" kiadásában beszélgettünk még úgy is, hogy amúgy egyáltalán nem akartunk ilyen témáról beszélgetni. De muszáj volt. A rosszindulatú komcsi unokák ugyanis még karácsonykor is azon igyekeznek, hogy eltöröljék a vélemény szabadságát még a nagyi esetében is. Ezt pedig még büszkén hirdetik is. Gyomorforgató.Amerika hátrál? – Nem engedik az ukránoknak, hogy Oroszország belsejét támadják
Washington „világossá„ tette, hogy belátható időn belül nem tud Kijevnek jelentős számú MGM-140-es hadászati taktikai rakétarendszert (ATACMS) biztosítani – számolt be róla a CNN egy meg nem nevezett amerikai tisztviselőre hivatkozva.Most épp a cseh elnök csókolta meg Soros Alex pecsétgyűrűjét
Sokatmondó kép készült Soros György fia és a cseh elnök, Petr Pavel között. A politikus szemmel láthatóan szívélyes, jó viszonyt ápol a Soros-birodalom örökösével, Alexander Sorossal.A Hamász felelősségre vonását ígérte Joe Biden az újabb amerikai túsz halálát követően
A Hamász felelősségre vonását ígérte Joe Biden, amikor megerősítette, hogy egy amerikai-izraeli állampolgár is a Gázai övezetben megtalált és azonosított halottak között van.Ukrajna elismerte, hogy nehéz helyzetbe kerültek: az oroszok hat frontszakasz közül négyen előrenyomultak
Nehéz a helyzet az Ukrajna elleni orosz háború fő térségében, Kelet-Ukrajnában, de kijevi részről minden szükséges intézkedést megtettek, hogy ellenálljanak a támadásoknak - közölte vasárnap Olekszandr Szirszkij, az ukrán hadsereg főparancsnoka.Moszkvában betelt a pohár Washingtonnal szemben
Az Egyesült Államok Joe Biden elnöksége alatt annyi hibát követett el az Oroszországgal való kapcsolatokban, hogy Moszkvában már betelt a pohár - jelentette ki Dmitrij Peszkov, az orosz államfő sajtótitkára a Rosszija 1 televízió Moszkva. Kreml. Putyin című vasárnapi műsorának nyilatkozva.Borrell az izraeli túszok szabadon bocsátására szólította fel a Hamászt
Josep Borrell, az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője "borzalmasnak" nevezte a palesztinok lakta Gázai övezetben megtalált újabb hat izraeli túsz halálát, és tűzszünetre, illetve valamennyi még fogságban tartott túsz szabadon bocsátására szólított fel vasárnap.Ébredeznek a németek a solingeni mészárlás után – Az államfő már fellépne a migráció ellen
Németországnak lépéseket kell tennie az illegális bevándorlás korlátozására – jelentette ki Frank-Walter Steinmeier államfő vasárnap Solingenben azon a megemlékezésen, amelyen a nyugat-németországi városban augusztus 23-án elkövetett, feltehetően iszlamista indíttatású késes támadás áldozatainak emléke előtt tisztelegtek az ország politikai vezetői.Vitályos Eszter: a kormány sok segítséget nyújt a tanévkezdéshez a családoknak
A kormány sok segítséget nyújt a tanévkezdéshez a családoknak, és januártól tovább emelik a pedagógusbéreket – mondta a kormányszóvivő a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában. Hétfőn 1,5 millió gyermek számára kezdődik meg a 2024/2025-ös tanév."Pont ilyen egy öntelt hímtag" – Újabb "rajongói" dal született Magyar Péterről (Videó)
Ismét jelentkezett egy dallal Magyar Péter titokzatos dalnoka, aki már jó párszor darabokra szedte a mesterséges intelligencia segítségével az új önjelölt baloldali megváltót. Bár a hangszerelés egyértelműen az M.I. munkája, azonban a szöveg minden bizonnyal emberi agyból pattant ki, mert enyhén szólva is explicit lenne egy programtól.Donald Trump: Orbán erős vezető, erős országot vezet (Videó)
A volt amerikai elnök nem először adja jelét annak, hogy milyen nagyra tartja a magyar kormányfőt. Donald Trump több kampánybeszédében és interjújában is követendő példaként hivatkozott Orbán Viktorra, és így tett a legutóbbi interjújában is.Magyar Péternek akkor jutott eszébe aggódni a közlekedésért, miután már nem kap milliókat a Volántól és a Magyar Közúttól
Van annak valami diszkrét bája, hogy valaki akkor kezd meg panaszkodni a volt politikai közegére, amikor saját aljassága miatt az kiveti magából. Itt van példának Magyar Péter, a Tisza Párt elnökének Lázár Jánost is csak akkor jutott eszébe ekézni, amikor már nem az ő minisztériumához tartozó állami cégek igazgatóságában ült.Ferenc pápa fogadta Magyarország honvédelmi miniszterét
A közzétett fotóhoz Szalay-Bobrovniczky Kristóf mellékelte Ferenc pápa Budapesten elmondott szavait is: béke kell, bölcsőkkel és nem sírokkal teli világ, Isten, áldd meg a magyart!Befejeződött a Margit hídi kerékpárút felújítása
Befejeződött a Margit híd északi oldalán futó kerékpárút felújítása, vasárnaptól ismét birtokba vehetik a szakaszt a kerékpárral közlekedők – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vasárnap.Szalay-Bobrovniczky Kristóf: idén is töretlen népszerűségnek örvendtek a honvédelmi táborok
Idén nyáron a Magyar Honvédség nyolcadik alkalommal szervezte meg honvédelmi táborait, amelyekben csaknem négyezer diák vett részt; ebben az évben huszonöt különböző témájú tábort rendeztek 56 helyszínen – közölte a honvédelmi miniszter vasárnap.Újabb amerikai hajóra támadtak a jemeni lázadók
A húszi lázadók azt állították szombaton, hogy támadást hajtottak végre egy kereskedelmi hajó ellen Jemen partjainál, a többnemzeti haditengerészeti erők pedig korábban arról számoltak be, hogy egy libériai zászló alatt közlekedő hajó volt a célpontja két ballisztikus rakétának, amelyek a hajó közelében felrobbantak.Vasárnaptól hallgatható a közmédia online meserádiója, a Csukás Meserádió
Szeptember 1-jén Csukás Meserádió néven indította el újabb online rádióját a közmédia. A meserádió névadójához, Csukás Istvánhoz hűen gyermekeknek dedikált, szórakoztatóan fejlesztő és biztonságos tartalmakkal várja hallgatóit a nap 24 órájában – közölte vasárnap a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) Sajtó és Marketing Irodája.Brutálisan meggyilkolt hat gázai túsz holttestét találták meg izraeli katonák, Joe Biden bosszút ígért
Az izraeli hadsereg újabb hat, a fogságban megölt izraeli túsz holttestét találta meg és szállította szombat éjjel Izraelbe - jelentette egy katonai szóvivő.Fizess német! – A lengyelek elvárják a második világháborús károkért járó német jóvátételt
Még mindig nem rendeződött a Lengyelországnak okozott második világháborús károkért járó német jóvátétel ügye, a lengyelek elvárják ezt – jelentette ki Andrzej Duda lengyel elnök vasárnap a háború kitörésének 85. évfordulója alkalmából a közép-lengyelországi Wielunban tartott megemlékezésen.Palesztin fegyveresek agyonlőttek három izraelit egy rendőrautóban Ciszjordániában
Palesztin fegyveresek tüzet nyitottak egy rendőrautóra Ciszjordánia déli részén, Tarkumija mellett az autópályán, megöltek három embert, majd elmenekültek – jelentették az izraeli biztonsági szervek vasárnap reggel.Villámcsapás miatt ideiglenesen leállt Örményország egyetlen atomerőműve
Villámcsapás miatt ideiglenesen leállt Örményország egyetlen atomerőműve, szombaton azonban már ismételten üzembe helyezték a létesítményt.Biden szerint közel a megállapodás a gázai tűzszünetről
Joe Biden szerint közel van a megállapodás a gázai tűzszünetről – az elnök erről szombaton beszélt egy magánprogram után a Delaware állambeli Rehoboth Beach-en, ahol szabadságát tölti.Kétszáznál is több migránst tartóztattak fel a La Manche-csatornán
A francia parti őrség 48 óra alatt 223 migránst tartóztatott fel útban Franciaországból Nagy-Britanniába a La Manche-csatornán - közölték szombaton a francia hatóságok.Budapesten megnyílt az első magyar-ukrán két tanítási nyelvű iskola
Ünnepélyes keretek között megnyílt szombaton Budapesten az első magyar-ukrán két tanítási nyelvű általános iskola és gimnázium.Németországban egyre inkább előretör a bevándorlás-ellenes szélsőbal
Sahra Wagenknecht és pártja „királycsináló” is lehet a szászországi és türingiai választásokon, aggódik az Euractiv - írja a Mandiner.Ajánljuk még

































