Forró drót
Szakértő: Brenner János meggyilkolása egyházellenes megfélemlítés volt
Brenner János meggyilkolásával a hozzá hasonlóan elkötelezett papokat akarták megfélemlíteni a kommunisták, megölése az egyház elleni támadás volt - mondta Soós Viktor Attila történész az M1 aktuális csatorna esti műsorában kedden. A Kúria két helyen is újraszámoltatta a szavazatokat
Mindkét helyen a Jobbik nyújtott be kifogást, mindkét esetben igazat adtak a pártnak - értesült az Index, amely azt is megjegyzi, hogy az eredmény ugyanakkor nem befolyásolja az egyéni mandátumok sorsát. Európai Bizottság: május elseje nem csupán az elért eredmények ünnepléséről szól
Május elseje nem csupán a már elért eredmények ünnepléséről szól, hanem felhívja a figyelmet arra is, hogy a szociális piacgazdaság nem magától működik, szabályait folyamatosan a technológiai változásokhoz kell igazítani - írta a munka ünnepe alkalmából kiadott nyilatkozatában az Európai Bizottság foglalkoztatásért és szociális ügyekért felelős tagja. Frontex: többen érkeznek Törökországból a görög szigetekre
Emelkedik a Törökországból a görög szigetekre szabálytalanul átkelő emberek száma - mondta az európai uniós határ- és partvédelmi ügynökség (Frontex) igazgatója egy keddi német lapinterjúban. Arról is beszélt, hogy 2015 óta erősen csökken a szabálytalan határátlépések száma, és sikerült ellenőrzés alá vonni az EU külső határát, de szerinte nehézségeket okoz a határvédelemben, ha az EU-nak nincs egységes irányvonala a menekültügyi politikában. Többen is megsérültek azok közül, akiket elsodort egy Lada az ásotthalmi roncsderbin
Súlyos baleset miatt kellett félbeszakítani az ásotthalmi roncsderbit: egy piros Lada repült át egy homokbuckán, és több tucat nézőt elsodort - írja a Délmagyar. MÁV: Rongálás miatt késtek a vonatok a Budapest-Győr-Hegyeshalom vasútvonalon
Rongálás miatt késtek a vonatok a Budapest-Győr-Hegyeshalom vonalon, kedden délután negyed kettőig csak egy vágányon közlekedhettek a vonatok Tatabánya és Szárliget között - közölte a Mávinform. Várhatóan rövid idő alatt visszaáll a menetrendszerű közlekedés.
Több mint százezren vonultak fel a moszkvai Vörös téren
Több mint 130 ezren vonultak fel a munka ünnepe alkalmából a moszkvai Vörös téren kedden Oroszország Független Szakszervezetinek Föderációja és a kormányzó Egységes Oroszország Párt szervezésében. Az egyébként rendezetten lezajlott demonstráción a hatóságok előállítottak kéttucatnyi aktivistát. Az olasz szakszervezetek a munkahelyi biztonságért tüntettek. Szakszervezetek: meg kell újulni és erősödni
A szakszervezeteknek meg kell újulniuk és erősödniük - hangsúlyozta Nagy Viktória, a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) Ifjúsági Tagozatának elnöke kedden, amikor a Városligetben a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ), a SZEF és az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés (ÉSZT) vezetői megkoszorúzták az első magyarországi szabad majális emlékkövét. Lengyel források: mégsem csökkentik jelentősen az uniós kohéziós alapot
A közép-európai térségnek folyósítandó kohéziós alapot mégsem csökkentik jelentősen az új, 2021-2027-es időszakra vonatkozó uniós költségvetésben - értesült kedden több lengyel sajtóforrás. Az egyik szerint az Európai Bizottság azután áll el a drasztikus csökkentéstől, hogy több uniós állam képviselője – például Orbán Viktor miniszerelnök is – tiltakozott az ilyen megoldás ellen. MSZP: az ellenállást nem lehet feladni!
Az ellenállást nem lehet feladni, az ellenzéki politizálás egyetlen kritikus feltétele az összefogás - hangoztatták az MSZP vezető politikusai kedden Budapesten, a párt városligeti majálisán. A Demokratikus Koalíció szerint aki a baloldali ellenzéki pártokra szavazott az áprilisi országgyűlési választáson, az Európára szavazott. Az LMP pedig úgy véli, a hétköznapi emberek problémáival foglalkozva, azokat a parlamentbe emelve kell tovább fejleszteni a pártot. Műszaki hiba okozhatta a szerelvény padlójának szétrepedését
A MÁV Vonatinfó adatai alapján kedd délben több mint 3 órás késésnél tartott a vasúti társaság Budapest–Győr–Hegyeshalom vonalon közlekedő járata – írja az Index. ISIS-hez csatlakozott német gyerekeket telepítene haza a német kormány
Az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet szolgálatába állt német nők gyermekeinek hazatelepítését tervezi a német kormány - írta a Bild című német lap kedden.
Boldoggá avatták a vértanú halált halt Brenner János katolikus káplánt (Frissítve!)
Boldoggá avatták a kommunizmus áldozataként 1957. december 15-én vértanú halált halt Brenner János katolikus papot kedden Szombathelyen. Brenner János nem akármilyen gyilkosság, nem valami látszólagos baleset áldozata lett, hanem megadatott neki, hogy az oltáriszentség vértanúja legyen, méltán nevezzük őt a magyar Tarzíciusznak - jelentette ki Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek. Megkezdődött a Nagy Futam, brümmög az egész belváros
Elindultak az autók a Nagy Futam alkalmából Budapest belvárosában. Érdemes odafigyelni, ugyanis a BKK közlése szerint jelentős forgalmi változásokkal kell számolni a fővárosban. NGM: egyre többen dolgoznak, egyre jobban megéri dolgozni
Egyre többen dolgoznak és egyre jobban megéri dolgozni Magyarországon: 2010 óta harmadára, történelmi mélypontra csökkent a munkanélküliség, az adócsökkentéseknek és béremeléseknek köszönhetően egyre több pénz marad a munkavállalóknál, a reálbérek több mint öt éve töretlenül emelkednek - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kedden a munka ünnepe alkalmából az MTI-vel. Ifj. Lomnici: hiányoznak az EU költségvetési javaslatának jogi alapjai
Hiányoznak a jogi alapjai az uniós költségvetésből járó források esetleges megkurtításának - mondta ifjabb Lomnici Zoltán alkotmányjogász az M1 aktuális csatorna keddi műsorában. Putyin és Netanjahu megvitatatta az atomalkut
Vlagyimir Putyin orosz elnök és Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök telefonon megvitatta az iráni nukleáris programról elfogadott átfogó közös cselekvési terv körül kialakult helyzetet, különös tekintettel Netanjahu bejelentésére - derült ki a Kreml sajtószolgálatának jelentéséből. Vörös ünnepségek, színes programok május elsején
Íme egy kis összefoglaló a május elsejére szervezett ünnepségekről, programokról. Nem csak vörös ünnep a május elseje – Egész napos imádkozás a Szent Anna-réti kápolnánál
Május elseje nem csak a munka ünnepe. A mai napon van ugyanis a Világ Győzelmes Királynőjének Ünnepe, melynek részeként a világjáró fatimai kegyszobor ellátogat a Szent Anna-rétre Szent József napján, azaz a mai napon, május elsején. A szervezők egész napos imára és imádságos együttlétre hívja az érdeklődőket. Zaklatás miatt kell bíróság elé állnia a vatikáni kincstárnoknak
Bíróság elé kell állnia évtizedekkel ezelőtti szexuális zaklatási ügyek miatt George Pellnek, Sydney egykori érsekének, írja az MTI. Washington régóta tud az iráni atomprogramról
Washington régóta tud az iráni atomprogramról - közölte helyi idő szerint hétfőn este kiadott kommünikéjében a Fehér Ház Washingtonban. Sarah Huckabee Sanders később javított a közleményen. A londoni maratonon lopták el a futók vizét a migránsok (Videóval!)
Afrikai bevándorlók fosztogatták a Londoni Maraton résztvevőinek kikészített palackozott vizet. A felvételt Mark Collett brit politikai aktivista osztotta meg Twitter-oldalán. ENSZ-jelentés: Damaszkusz környékén megerősödtek a dzsihadisták
Az Iszlám Állam nevű terrorszervezet kiterjesztette ellenőrzését Damaszkusz egyik negyedében, továbbra is aktív Deir ez-Zórtól keletre és el-Haszeke kormányzóságban Szíriában - derül ki abból a jelentésből, melyet az ENSZ-főtitkár terjesztett hétfőn a Biztonsági Tanács elé. Ma avatják boldoggá Brenner Jánost Szombathelyen
Ma avatják boldoggá Brenner János katolikus papot, a vértanúhalált szenvedő rábakethelyi káplánt Szombathelyen.