Pesti Srácok

Forró drót

Molnár szerint esélyes jelölteket ajánl közösen az MSZP és a DK

PPestiSrácok.hu Forró drót 2018 január 19.
Az MSZP elnöke szerint esélyes jelölteket ajánl az MSZP és a Demokratikus Koalíció (DK) a választóknak a főváros választókerületeiben. Az MSZP, a Párbeszéd és a Magyar Liberális Párt együttműködését firtató kérdésre Molnár Gyula azt mondta, a három párt szoros szövetséget kötött, emellett van egy partnerszövetségesük, a DK, amellyel "egy meg nem támadási szerződésszerű" megállapodásuk van

Hát ezért! - Szél Bernadett afgán munkatársa nemzetbiztonsági kockázat (FRISSÍTVE)

PPestiSrácok.hu Forró drót 2018 január 19.
A hirado.hu több, egymástól független forrásból úgy értesült, „nyomós nemzetbiztonsági oka” van, hogy Szél Bernadett LMP-s társelnököt Németh Szilárd fideszes politikus „eltanácsolta” a nemzetbiztonsági bizottság üléseitől. Az ellenzéki politikus ugyanis a migrációs válság közepén egy olyan külsős szakértő-munkatársat jelölt a bizottságba, akinek az átvilágítása során problémák merültek fel. Az illető Kabulban született, illetve „az egyik leginkább bevándorláspárti Soros-szervezet”, a MigSzol alkalmazottja volt.

Külföldi sajtó – A nyugat-európaiak úgy érzik, Kelet-Európa elárulta őket

PPestiSrácok.hu Forró drót 2018 január 19.
„A nyugat-európaiak elárulva érzik magukat" - hangsúlyozta egy név nélkül nyilatkozó uniós tisztségviselő a The Wall Street Journal-ban megjelent cikkben, aki szerint a "kultúrák ezen összecsapása" hosszú távú fenyegetést jelent az EU-ra. A lap úgy látja, a jogbizonytalanság árnya, amely az érintett keleti országokra vetül, sokakat aggodalommal tölt el Brüsszelben, akik szerint a közös jogi és demokratikus elvekre épülő EU összeomlását vonhatja maga után

Még a választás előtt életbe léphet a "Stop Soros"

PPestiSrácok.hu Forró drót 2018 január 19.
Megerősítette Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára, hogy az áprilisi 8-i választás előtt hatályba léphet a Stop Soros elnevezésű törvénycsomag. A politikus az ECHO Televízió Napi aktuális című műsorának csütörtöki adásában felhívta rá a figyelmet, hogy a tervezet már nyilvános, így elindulhat a társadalmi egyeztetés, vagyis mindenki, a civil szféra és a parlamenti pártok is kifejthetik a véleményüket.

Nem kell a kutyának se Dudás Gergely "úgy szakmailag, mint erkölcsileg" lapja, a Politis.hu

PPestiSrácok.hu Forró drót 2018 január 19.
Sikertelenül zárult az Indiegogón néhány perccel ezelőtt a Dudás Gergely, az Index volt főszerkesztője által tavaly novemberben elindított gyűjtés a Politis nevű új internetes újság elindítására - írja a 24.hu. Dudás a tervezett 990 ezer euró, azaz mintegy 300 millió forint helyett csupán annak 12 százalékát, körülbelül 36 millió forintot tudott szerezni a két hónapon át tartó gyűjtés alatt, de végül ehhez sem jut hozzá, mivel az eddigi támogatók visszakapják a pénzüket. Ha az újságíró később netán újból nekifutna a pénzgyűjtésnek, akkor nulláról kell kezdenie.

Menekülnie kellett a "legkúlabb kismajom" családjának a bosszúállók elől

PPestiSrácok.hu Forró drót 2018 január 19.
A H&M ötéves, fekete reklámarcának családja biztonsági okokból kénytelen volt lakhelyet váltani a rasszistának kikiáltott reklámhisztéria következtében. Kicsivel több mint egy hete járta be a netet a H&M egy zöld pulóveres sztorija, amikor is a ruhadarabot egy kis fekete sráccal reklámozták. A pulóveren a "coolest monkey in the jungle" (a "legkúlabb majom a dzsungelben") felirat virított, amelynek következtében mindenki azonnal rasszizmust kiáltott - írja a 888.

Orbán: Magyarország nem fogad be egy bevándorlót sem (Frissítve!)

PPestiSrácok.hu Forró drót 2018 január 19.
A magyar kormány migrációs politikája változatlan: nem fogad bevándorlókat, senkit sem telepít le az országba - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában. A kormány sosem fogadta el az európai uniós kvótaszabályokat, így azok alapján senki semmilyen jogot nem követelhet magának Magyarországon – hangsúlyozta a kormányfő.

Vajda Zoltán, az Együtt John Wayne Gacy-je és a "Szatmáry-szerdák"

PPestiSrácok.hu Forró drót 2018 január 19.
Egy befizetett NAV-bírságra hivatkozva fenyegette „levadászással” fideszes ellenfelét, Szatmáry Kristófot az Együtt Soros-egyetemen végzett XVI. kerületi önkormányzati képviselője, Vajda Zoltán. A kormánypárti honatya cáfolta a vádakat, mint kiderült, pusztán egy könyvelői adminisztrációs hibából eredt a bírság - írja a Magyar Idők. Az Együtt adrenalinfüggő “gyilkos bohóca” újra akcióba lendült az ország és saját lelkének megmentéséért. Vajda első ránézésre irritálónak, jelentéktelennek és idegesítőnek tűnik (mint egy mlm-es értékesítő), de valójában veszélyes, sőt halálos, ezért jobb vigyázni vele!

A külföldi munkavállalás démonizálása épp akkora hiba, mint azzal riogatni a választókat, hogy 23 millió román jelenhet meg a magyar munkaerőpiacon

PPestiSrácok.hu Forró drót 2018 január 19.
Háromszázezerre tehető azon magyarok száma, akik külföldön dolgoznak, közülük nagyjából 72 ezren a határ menti területeken élnek, és főként Ausztriában vállalnak munkát. Szalai Piroska, a Nemzetgazdasági Minisztérium tanácsadója a Magyar Időknek azt mondta: arányaiban a környező országokhoz képest alacsony a külföldön dolgozó magyarok száma.

A brit-francia katonai összefogás erősödését hozza el a Brexit

PPestiSrácok.hu Forró drót 2018 január 18.
A katonai együttműködés bővítéséről és a közös határellenőrzés hatékonyságának javításáról állapodott meg a csütörtöki brit-francia csúcsértekezleten a két kormány. Emmanuel Macron francia elnök egyértelművé tette azt is, hogy a londoni City pénzügyi központja csak akkor férhet hozzá teljes körűen az EU egységes belső piacához a brit EU-tagság megszűnése után, ha a brit kormány továbbra is hozzájárul az Európai Unió költségvetéséhez.

A kriptovaluták végét hozhatja el a fokozódó pénzügyi szigor

PPestiSrácok.hu Forró drót 2018 január 18.
Franciaország és Németország közös javaslatot terjeszt elő a bitcoin és más kriptodevizák kereskedésének szabályozására a G20-csoport következő csúcstalálkozóján – jelentette be Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter csütörtökön Párizsban német kollégájával, Peter Altmaierrel tartott tanácskozást követő közös sajtótájékoztatón. A világ tizenkilenc legerősebb gazdaságát és az Európai Uniót tömörítő G20-csoport márciusban Argentínában tartja majd következő tanácskozását.

Lázár Márki-Zayról: "aki elfogadja a korábban a város tönkretételére törekvő Gyurcsány támogatását, szememben nem vásárhelyi"

PPestiSrácok.hu Forró drót 2018 január 18.
Az a vásárhelyi, aki elfogadja a korábban a város tönkretételére törekvő Gyurcsány Ferenc támogatását, az én szememben nem vásárhelyi. Egy ilyen jelölttel nincs is miről beszélni a város jövője kapcsán - mondta Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a Magyar Nemzetnek adott villáminterjúban.

Magyarország nem támogatja Ukrajna uniós törekvéseit, amíg nem szüntetik meg a kisebbségek jogainak korlátozását

PPestiSrácok.hu Forró drót 2018 január 18.
A magyar kormány kész a konzultációra és a megállapodásra is az ukrán oktatási törvény ügyében, de csak ha akkor, annak tartalma a kárpátaljai magyarok érdekével, akaratával találkozik - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten. A külügyminiszter aláhúzta, hogy az új oktatási törvény ellentétes a nemzetközi és az európai jogszabályokkal, a kétoldalú megállapodásokkal. Az pedig további aggodalomra ad okot, hogy újabb olyan törvényjavaslatokat nyújtottak be az ukrán parlamentnek, amelyek tovább csorbíthatják a magyar közösség jogait. Szijjártó Péter kijelentette, Magyarország fenntartja a döntését, hogy addig nem támogatja Ukrajna integrációs törekvéseit, amíg ez az európai és nemzetközi jogot, sztenderdeket sértő állapot fennáll.