Forró drót
Az egész magyar nemzet együttérzését tolmácsolta Sulyok Tamás Parajdon
Az egész magyar nemzet szolidaritását szeretném kifejezni itt Parajdon, az itt élők mindenben számíthatnak ránk - hangsúlyozta Sulyok Tamás köztársasági elnök vasárnap Parajdon, a bánya bejáratánál tartott sajtótájékoztatón. Elektromos sokkolóval szerelné fel a belügyminiszter a német rendőröket az egyre gyakoribb késes támadások ellen
Alexander Dobrindt német belügyminiszter támogatja, hogy a rendőrséget szereljék fel elektromos sokkoló pisztolyokkal, más néven Taserekkel. Olaszországban megkezdődött a balos népszavazás, a munkajogra szépen ráfűzték a migránsok letelepítését is
Olaszországban kétnapos népszavazás kezdődött a munkaügyi reformokról és a nem EU-s állampolgárok honosítási folyamatának felgyorsításáról. Az eredmények csak akkor lesznek kötelező érvényűek, ha a jogosult szavazók legalább fele részt vesz. XIV. Leó pápa: a béke visszatér, ha nem ragadozóként, hanem zarándokként élünk
A béke visszatér, ha nem ragadozóként, hanem zarándokként élünk a világban - jelentette ki XIV. Leó pápa a pünkösd vasárnapot megelőző virrasztáson a Szent Péter téren, ahol hetvenezren vettek részt az egy hónapja megválasztott egyházfőt ünnepelve. Musk már békülne, de Oroszország jelezte, menedékjogot adnának a techgurunak, ha mégis kiutasítanák
Donald Trump és Elon Musk közelmúltbeli elmérgesedett vitájában már az is felmerült, hogy a dél-afrikai születésű milliárdost deportálhatják az Egyesült Államokból – írja a Newsweek információira hivatkozva az ATV. Trump kivezényelte a Nemzeti Gárdát a demokrata vezetésű Los Angeles körzetébe, hogy megfékezze a bevándorlási hatóságok elleni, erőszakossá vált tüntetéseket
Donald Trump amerikai elnök a Nemzeti Gárda egységeit küldte Los Angeles körzetébe, miután a bevándorlási hatóság elleni tüntetések erőszakossá fajultak szombaton.
Üzent az új román elnök a parajdi katasztrófa után – Dan szerint jó dolgokra lenne szükség rossz dolgok helyett
Szépelgő semmitmondásból kiváló érdemjegyet szerzett már elnöksége elején Nicusor Dan, amikor leszögezte: meg kell védenünk a természeti örökséget, valamint az ezeken a területeken élők életét. Vagyis elmagyarázta, hogy jól kellene cselekedni, nem rosszul. Nagy segítség ez a parajdi családoknak. Egyszerre tagadják és büszkélkednek vele: 2030-ig felvenné Ukrajnát a Tiszával súlyosbított Néppárt
Ukrajna gyorsított menetben lezavarandó EU-tagsága az új migrációs válság a globalisták magyarországi lerakatánál: álproblémának nevezik, tagadják a létét, közben pedig dolgoznak rajta. A Tisza feltűnésével annyi változott, hogy mivel agyhalottak, ezért két tagadás között büszkén mesélnek arról, hogy 2030-ig fel akarják venni Ukrajnát az Európai Unióba. Ezen a héten Gerzsenyi Gabriella nem bírt magával, és véletlenül őszinte volt. Orbán Viktor beszédet mond a Patrióták nagygyűlésén
Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap Franciaországba utazik, ahol részt vesz a Patrióták Európáért pártcsalád elnökségi ülésén, Fontainebleau-ban - tájékoztatta az MTI-t a Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály. Orbán Viktor Franciaországba utazik a Nemzeti Tömörülés egy évvel ezelőtt EP-választásokon elért győzelmét ünnepelni
A magyar kormányfő hétfőn Franciaországban részt vesz és beszédet mond a Marine Le Pen vezette Nemzeti Tömörülés rendezvényén, amit az egy évvel korábbi európai parlamenti választásokon elért sikerének emlékére tartanak. A rendezvényen a Patrióták Európáért képviselőcsoport tagjai is részt vesznek, Orbán Viktor mellett jelen lesz többek között Matteo Salvini és Geert Wilders is. Az alapjogi EU-ügynökség igazgatója szerint Magyarország közel jár ahhoz a ponthoz, ahonnan már "nem lehet visszafordulni"
Pozitívnak minősítette Sirpa Rautio, az Európai Unió (EU) Alapjogi Ügynökségének (FRA) igazgatója azt a bejelentést, hogy az Országgyűlés nem szavaz nyár előtt az átláthatósági törvényről. Nem tudott élni a rengeteg helyzettel a magyar labdarúgó válogatott Svédország ellen - Magyarország-Svédország 0:2
Rengeteg magyar helyzet, svéd gólok. Ha egy mondatban kellene összefoglalni a Magyarország - Svédország mérkőzést, találóbban aligha lehetne fogalmazni. Marco Rossi csapata nagy elánnal játszott, sok helyzetet dolgozott ki, de gólokra ezt nem tudta váltani. Így vendéggyőzelemmel zárult a Puskás Arénában megrendezett felkészülési mérkőzés.
Nyomozás indulhat a BKK-leállás miatt, akár három évébe is kerülhet Karácsonynak a közlekedési káosz
Nyomozás indulhat Karácsony Gergely döntése miatt, miután utasítására pénteken tíz percre leállt Budapesten a tömegközlekedés miután Tényi István közérdekű üzem működésének megzavarása vétség miatt tett feljelentést. Norvégiában szokatlan törvényt hoztak! – Mostantól bűncselekmény a beleegyezés nélküli szex
Norvégiában pénteken parlamenti döntéssel megszigorították a nemi erőszakkal kapcsolatos törvényeket, bűncselekménynek minősítve a kifejezett beleegyezés nélküli szexuális együttlétet. Ilyen a francia abszurd: a hatóság szerint szerbek Oroszország érdekében rongálják a zsidó emlékhelyeket Párizsban
Őrizetbe vettek egy embert, aki pénteken a Párizshoz közeli Neuilly-sur-Seine-ben egy székkel megtámadott egy rabbit - közölte a francia rendőrség az AFP hírügynökséggel. A rabbit előző héten három részeg verte meg. Gyurcsány, a szent ember végleg elköszönt: ő csak próbált sokat adni a hazájának, vagyonát nem gyarapította, és nem haragszik senkire
Hihetetlen jó lesz itt minden - mondja Gyurcsány Ferenc, aki szerint "Klára alkalmas ember. Kitűnő hazafi, kiváló elnöke lesz a DK-nak. Nagyszerű vezetője lehetne az országnak. Sok sikert kívánok neki!" Mi azonban nem egészen így gondoljuk, tudva, hogy az Apró-klán és Gyurcsány Ferenc mennyi bűnért felelős, amelyet a saját népük ellen követtek el. Bármilyen valós, vagy taktikai okokból vonult háttérbe Gyurcsány, ezt a (vélhetően nem utolsó) hazugságát sem hisszük el. Magyar rendőrök felügyelik a csíksomlyói zarándokok biztonságát
A csíksomlyói búcsú rendőri biztosításában 2025. június 6. és 9. között a magyar rendőrség is segíti a román társszervek munkáját - közölte a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára pénteken. Két kézzel tépik az orosz nukleáris medve bajszát az ukránok - Két orosz reptérre csaptak le ismét az ukrán drónok
Az ukrán erők sikeres csapást mértek péntekre virradóan két olyan orosz repülőtérre a szaratovi és rjazanyi régióban, amelyen az orosz légierő állomásozik, valamint más fontos katonai létesítményekre - közölte az ukrán vezérkar a Facebookon. (18+) Börtönbüntetésre ítélték az Amnesty International pedofil szóvivőjét
Gyermekpornográfia birtoklása és terjesztése miatt börtönbüntetésre ítélték Olivier Jacoulet-et, a BBC World Service korábbi újságíróját, az Amnesty International korábbi szóvivőjét, egyetemi oktatót - írja a LaProvance.com. Az ügy perverz pikantériája, hogy Jacoulet az Amnesty logójával ellátott pendrive-on is tárolt tiltott tartalmakat. Szijjártó Péter: a gazdasági semlegesség stratégiája óriási rekordokat eredményezett Magyarországon
A kormány gazdasági semlegességi stratégiájának nyomán hatalmas befektetési és foglalkoztatottsági rekordok dőlnek sorra Magyarországon, ami mutatja, hogy miért lenne hiba a világ újbóli blokkosodása - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Genfben. Nacsa Lőrinc: 332 millió forint gyorssegély érkezik Székelyföldre
Háromszázharminckét millió forint sorssegély érkezik Székelyföldre a parajdi katasztrofális helyzet kezelésére - közölte a nemzetpolitikáért felelős államtitkár a közösségi oldalán közzétett videójában. A genetikus Falus András a biológia tagadására venné rá az MTA-t, aláírást gyűjt, hogy az ember nem csak férfi és nő lehet
Falus András akadémikus, genetikus és immunológus nem nyugszik, most ideológiai állásfoglalást akar elfogadtatni az MTA biológiai osztályával az Alaptörvény 15. módosításával kapcsolatban, miszerint az ember férfi és nő, és nincs más nem - írja a Mandiner. Ugyanakkor Falus nézeteit több szakember sem osztja, ők azt állítják: az interszex emberek nem alkotnak harmadik nemet. Nincs ugyanis harmadik fajta reprodukciós rendszer. Agynélküli főpolgármester? - A Magyar Autóklub figyelmeztet, Karácsony közlekedési hisztije konkrétan balesetveszélyes
A Magyar Autóklub pénteki közleményében hangsúlyozza, elfogadhatatlan, hogy a Fővárosi Önkormányzat politikai haszonszerzés céljából Magyarország fővárosának közlekedését ellehetetleníti. Úgy vélik, a Főváros tömegközlekedésének leállítása nagy eséllyel Budapest teljes közlekedésének megbénulását okozza, és egyértelműen balesetveszélyes szituációkat teremt. Elindult a Székely Gyors és a Csíksomlyó Expressz Erdélybe
Elindult a Székely Gyors és a Csíksomlyó Expressz a csíksomlyói búcsúba, Erdélybe péntek hajnalban - tájékoztatta Petrus György, az utazást szervező Kárpáteurópa Utazási Iroda vezetője az MTI-t. Ajánljuk még
Trump: ez nem az én háborúm, hanem Joe Bidené
Jelzésértékű volt, hogy az elnök csak Zelenszkijt fogadta személyesen, a többi európai vezetőt, mint Merzet, Macront, Melonit, Starmert és a finn elnököt Stubbot már nem. Amerikai béketerv, orosz nyugalom és német őrület - GEOrgPOLITIKA
Churchill a tárgyalás helyett a háborút választotta, ez pedig Oroszország ellen nem lenne túl elmés megoldás. A német történelem ezt egyszer már ékesen bizonyította. Orbán Viktor: Ukrajna elvesztette a háborút
Az orosz-ukrán háború kapcsán úgy beszélnek, mintha ez egy nyitottvégű háborús helyzet lenne, de nem az. Miért éppen Alaszka?
Kaja Kallas hétfőre online-meetingre hívta az Unió külügyminiszereit, mivel szerinte Ukrajna és az Unió nélkül nem születhet megállapodás.