Forró drót
Kormányzati épületnél robbantottak Dél-Törökországban
Robbanás történt csütörtökön a Törökország déli részén fekvő Adana egyik kormányzati épületének parkolójában, a detonáció következtében legalább ketten életüket vesztették, 21-en megsebesültek - közölték tisztségviselők. Nemzetközi titkosszolgálati játszma állhat a Pharaon-rejtély mögött
Nincs érdemi amerikai válasz arra, hogy miért 11 néven körözik Pharaont – írja a Magyar Idők. Azt sem árulják el, hogy a körözött szaúdi milliárdos hogyan köthetett üzletet az Afganisztánban állomásozó amerikai hadsereggel, és az sem világos, hogy ha keresik, akkor a körözése miért nincs fent az FBI és az Interpol nyílt honlapján. Közben az ATV.hu arról számolt be, hogy nemzetközi titkosszolgálati játszma állhat a háttérben. Őrizetbe vettek két mentőst szexuális erőszak miatt
Szexuális erőszakkal gyanúsítanak mentősöket. A két férfit egy fiatal lány vádolta meg, akihez november 9-én, a Széll Kálmán tér környékére rosszullét miatt riasztották a kocsit - írta a Blikk Egyre több pénzmosást leplez le a NAV
Hat hónap alatt csaknem 4500 pénzmosás gyanújára utaló bejelentést tettek a hazai banki és más szolgáltatók a Nemzeti Adó- és Vámhivatal kötelékében működő pénzmosás elleni információs irodához, 15 százalékkal többet, mint 2015 első felében - írta a Magyar Idők csütörtöki számában a részleg összefoglalójára hivatkozva. Nem jelent környezeti kockázatot a Közlekedési Múzeum felújítása
A Városliget Zrt. szerint a Közlekedési Múzeum tervezett munkálatai nem jelentenek környezeti kockázatot sem a Városligetre, sem a környező lakóépületekre, és ezt határozatában a Pest Megyei Kormányhivatal is megerősítette. Úgy fogalmaztak, ismételten szeretnék megköszönni Zugló önkormányzatának és Szabó Rebeka alpolgármesternek, hogy ráirányították a figyelmet a projektre, a Városliget "régóta esedékes, történelmi jelentőségű" megújítására. Több millió eurós drogfogás Németországban, Csehországban és Ausztriában
Mintegy nyolc millió euró (2,5 milliárd forint) értékű drogot foglaltak le több hónapig tartónyomozást követően a helyi hatóságok Németországban, Csehországban és Ausztriában, emellett Hollandiában és Csehországban két nagyobb labort számoltak fel, ahol kristályos metamfetamint állítottak elő - közölte szerdán a német rendőrség a Szász-Anhalt tartományi Halle városában.
EU-ellenes orosz és iszlamista propagandától rettegnek az EP-képviselők
Oroszország és az iszlám terroristák ellenséges propagandája egyre nagyobb nyomást jelent az Európai Unióra (EU) - figyelmeztettek az Európai Parlament képviselői szerdán elfogadott határozatukban. Megjegyezték, az orosz kormány agresszívan használja különböző eszközöket, fiktív hírügynökségeket és multimédia-szolgáltatásokat, a demokratikus értékek megkérdőjelezésére, Európa megosztására, belső támogatás szerzésére, és olyan kép kialakítására, amely szerint az EU keleti szomszédságában hanyatló államok találhatók. Rétvári: Magyarország aktív szerepet kíván vállalni az üldözött keresztények megsegítésében
Nyugaton figyelemfelhívással, keleten humanitárius segítségnyújtással Magyarország aktív szerepet kíván vállalni az üldözött keresztények megsegítésében - nyilatkozta Rétvári Bence az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára a Vatikánban folytatott megbeszélések után. Bejelentették, Magyarországra látogat a szíriai keresztény közösségek pátriárkája. Vizsgálnák a szélsőséges félkatonai szervezetek és a pártok kapcsolatát
A Fidesz-frakció támogatja, hogy a honvédelmi és rendészeti bizottság, valamint a nemzetbiztonsági bizottság együttes ülésén - a Belügyminisztérium részvételével - mielőbb kerüljön napirendre a Magyarországon működő paramilitáris szervezetek és "egyes szélsőséges parlamenti pártok" esetleges kapcsolatának átfogó vizsgálata - közölte Halász János, a kormánypárti képviselőcsoport szóvivője szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón. Erdogan újragondolná a görög-török határszerződést, Athén dühödten reagált
Ankara újabb provokatív nyilatkozatai az Égei-tengeren húzódó görög-török határral kapcsolatban felbőszítették az athéni kormányt. "Mi nem kérdőjelezzük meg kapcsolataink alapját, és senki másnak sem engedjük ezt meg" - jelentette ki szerdán Alekszisz Ciprasz görög kormányfő. Drónnal csempésztek szökéshez szükséges eszközöket egy dán börtönbe
Drónnal juttattak be illegális eszközöket egy dán börtön negyedik emeletén lévő cellába, elősegítendő egy rab szökését - jelentette be szerdán a dán börtönszövetség. A drón két mobiltelefont, egy fűrészlapot és szögeket szállított a nyborgi börtönbe. Átrepült a börtönfalon és a cella ablakán keresztül sikeresen bejuttatta az eszközöket az intézménybe, majd eltűnt. Tíz százalékra csökkent a Jobbik támogatottsága, de még előzi az MSZP-t
Nem történt jelentős változás a nagyobb pártok népszerűségében szeptemberhez képest, azonban a Jobbik támogatottsága tovább csökkent - derül ki a Medián legfrissebb, a HVG számára november közepén készített közvélemény-kutatásából. A politikusok népszerűségi rangsorában komolyabb átrendeződés figyelhető meg. Több ellenzéki politikus kedveltsége is számottevő mértékben javult, a fő "nyertesek" Karácsony Gergely (Párbeszéd), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Molnár Csaba (DK) és Juhász Péter (Együtt).
Merkel tovább dolgozna a legális migrációért
Németországnak a nyitottság nagyobb gazdasági és társadalmi biztonságot nyújt, és jobban hozzájárul a béke és a szabadság megőrzéséhez, mint a bezárkózás - hangsúlyozta Angela Merkel német kancellár, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) beszédében. Merkel eredményesnek nevezte a menekültválság kezelését, és hangsúlyozta, tovább kell dolgozni a "legális migráció" lehetőségeinek megteremtésén és az EU-Törökország megállapodáshoz hasonló egyezmények kidolgozásán más partnerekkel, elsősorban az észak-afrikai térség országaival. Az MSZP szerint Magyarország Európa Bangladese lett
Az Orbán-kormány leértékelte a munkaerőt, és ezzel Európa Bangladesévé tette hazánkat - mondta sajtótájékoztatóján Bangóné Borbély Ildikó szocialista párti országgyűlési képviselő. Az ellenzéki politikus szerint jól látszik, hogy az elit szemében a közmunkások másodrendű emberek, akinek nem jut ugyanannyi étel, ruha, ugyanolyan életvitel, tanulási lehetőség mint a többieknek, az elit cserbenhagyta, lassú szenvedésre ítélte ezeket az embereket. Az idegenlégióban szolgált marokkói iszlamista a párizsi terrortámadások szellemi atyja
Az amerikai külügyminisztérium Abdelilah Himich, más néven Abu Szulejmán Al-Faransiként azonosította a véres merényletek kiagyalóját, aki korábban a Francia Idegenlégió tagja volt. Abu Szulejmán Al-Faransi idegenlégiós veteránnak számít, és az USA-ból származó információk szerint ő egy 300 fős, Iszlám Államhoz hű fegyveresekből álló csoportot alapított, akiket konkrétan európai támadások kivitelezésére képeztek ki – írja a thelocal.fr. Az USA nem akarhatta elkapni Pharaont, akit tizenegy néven köröznek
Ghaith Pharaont tizenegy különböző néven, négy különböző születési dátummal és két különböző születési hellyel körözi az Egyesült Államok – írja a MagyarIdők.hu. A portál szerint az USA felemás viszonyt ápol az üzletemberrel, mivel bár az FBI körözi, a Pentagon 2008-ban mégis 120 millió dolláros megállapodást kötött az egyik pakisztáni érdekeltségével. Külön érdekesség, hogy éppen az amerikai titkosszolgálati szervek akadályozták az üzletember azonisítását azzal, hogy visszatartották a hiteles információkat. Ádernél kopogtat Vona az alaptörvény-módosítás miatt
A köztársasági elnökhöz fordult a Jobbik elnöke az alaptörvény-módosítás ügyében, segítségét kérve a patthelyzet feloldása érdekében. A politikus szerint a kormánypártok számára az alaptörvény-módosítás nem is olyan fontos, mint azt a népszavazás után hangoztatták. Egyelőre nem vegzálják tovább hazánkat a börtönök túlzsúfoltsága miatt
Felfüggesztik a magyar börtönök túlzsúfoltságával kapcsolatos ügyek vizsgálatát az Emberi Jogok Európai Bíróságán (EJEB), miután megállapították, hogy "olyan új jogorvoslati eljárások bevezetése zajlik Magyarországon, amelyek alkalmasak lehetnek a panaszosok sérelmeinek hazai orvoslására" - jelentette be szerdán a strasbourgi székhelyű törvényszék. Ezt találta egy pékségben a NÉBIH(VIDEÓ)
Penész, rovarokkal szennyezett liszt, pókhálók, macskák – ebből a pékségből Ön is vásárolhatott. A NÉBIH egy péküzemben tartott ellenőrzés során olyan súlyos higiéniai hiányosságokat fedezett fel, hogy azonnal bezáratta azt. A cég milliós bírságra számíthat. A Vajdaságban beinduló magyarországi befektetések megállíthatják az elvándorlást is
Belgrádi megaprojektekből, a világ egyik legjobb minőségű termőföldjéből vagy éppen délvidéki kandallóöntők munkájából profitálhatnak a magyarországi cégek – írja a Hirado.hu. A Szerbiában vállalkozó magyar üzletemberek szerint bár nagyon sok magyar fiatal vándorolt el Vajdaságból, de most úgy látszik, hogy a magyarországi támogatások visszafordíthatják a negatív demográfiai folyamatokat is. Sürgős védelmet a városi fáknak! - Összefogás indult a városi zöldterületek védelmében
A kezdeményezők azt várják a települések vezetőitől, hogy a parkokat, fasorokat és egyéb zöldfelületeket ne építési területekként kezeljék, hanem tegyenek meg mindent valódi és sürgős védelmük érdekében – írja a GreenPeace közleményében. Hangsúlyozzák, erre egészségvédelmi, és ökológiai, levegő- és klímavédelmi szempontból minden magyar állampolgárnak szüksége van. Kóros fóbia: Így idétlenkedik Rogánné névnapján a 24.hu
Úgy tűnik, terjed a Rogán-fóbia a magyar sajtóban, ráadásul gigantikus mértékben. A 24.hu-nak a mai névnap, azaz Cecília és Filemon napjáról az V.kerületi polgármester felesége jutott eszébe és sikerült nekik "Figyelmeztetés Rogánnak" címmel megjelentetni a névnap eredetéről szóló írást. Szegénység helyett büszkeség - Az MSZP ismét elővette a nyugdíjas-kártyát
A kiszolgáltatottság helyett biztonságot, a szegénység helyett büszkeséget kell nyújtani a nyugdíjasoknak - mondta Molnár Gyula, az MSZP elnöke egy szerdai, az idősügyről rendezett budapesti konferencián. Molnár arról is beszélt, szeretnék bebizonyítani, hogy a szocialista párt politikájának egyik alappillére a 2,7 millió nyugdíjassal való aktív és intenzív foglalkozás. Gyárfás pert indít, úgy érzi, rágalmazzák
Gyárfás Tamás, a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) elnöke az olimpiai bajnok Szabó József ellen, az általa irányított szervezet pedig a nyíltvízi úszók egykori szövetségi kapitánya, Németh Zsolt ellen indít pert rágalmazás miatt. A MÚSZ szerdai közleménye szerint hitelrontásért perlik be Németh Zsoltot, amiért azt állította egy televíziós nyilatkozatában, hogy a szövetség megvásárolja a közgyűlési szavazatokat.