Forró drót
Obama szerint Hillary Clinton a valaha volt legfelkészültebb elnökjelölt
Spéder búcsút intett az FHB-nak
Spéder Zoltán pénteken tőzsdén kívül eladta lényegében minden FHB-részesedését, és le is mondott a vállalat irányításáról, aminek 2008 óta volt igazgatósági tagja. Az európai kultúra nem rombolja a nemzeti identitásokat, hanem kiegészíti azokat
A kultúra építi a leghatékonyabban az európai közösséget, és az európai kultúrára érdemes alapozni az Európai Unió külpolitikai stratégiáját is - mondta el a 7. Art Market Budapest kortárs képzőművészeti vásáron pénteken a Millenáris Parkban az Európai Bizottság oktatásért, kultúráért, ifjúságpolitikáért és sportért felelős biztosa. Kapcsolatban állt az Iszlám Állammal a Lipcsében elfogott terrorista
Munkaszüneti nap lesz nagypéntek
Jóval súlyosabb büntetést kért az ügyészség a Sukoró-per vádlottjaira
Lehet, hogy nem újítják fel a 3-as metró állomásait
A 3-as metróvonal infrastrukturális felújítása keretében az állomásokra vonatkozó magas ajánlattételi árak azt okozhatják, hogy a megállókat nem újítják majd fel - erről Tarlós István főpolgármester beszélt pénteki budapesti sajtótájékoztatóján. Tarlós István elmondta, a beérkezett ajánlatok a kiszámított mérnökárhoz képest olyan magasak, hogy erre nincs fedezete a fővárosnak és a BKV-nak, így a fővárosnak ezt - a jelek szerint - nem áll módjában elfogadni. Izrael megsértődött az ENSZ kulturális szervezetére
Izrael megszakította az együttműködést az ENSZ kulturális szervezetével, mert bizottsági szinten elfogadott egy olyan előterjesztést, amely a jeruzsálemi Templom-hegyet csak iszlám nevén említi, illetve kritizálja Izrael cselekedeteit Jeruzsálemben. Izrael miniszterelnöke kritizálta a döntést, a palesztin elnök szóvivője üdvözölte. Izrael tiltakozott és felfüggesztette az együttműködést az ENSZ kulturális szervezetével, az UNESCO-val, írja a BBC-re hivatkozva az Origo. Részegen gázolta el a babakocsit toló nőt a szentendrei sofőr
Előzetes letartóztatásba helyezhetik az a 29 éves férfit, aki csütörtök este részegen elütött egy babakocsit tartó nőt, majd segítségnyújtás nélkül elmenekült a helyszínről. A balesetben az anya és gyermeke is megsérült. őket kórházba szállították. Elutasította a belgiumi Vallon a CETA-t
Elutasította az Európai Unió és Kanada között tervezett szabadkereskedelmi megállapodást (CETA) Belgium francia nyelvű Vallon régiójának parlamentje. Látták a körúti robbantót a Népligetnél
Már olyan tanú is jelentkezett a nyomozóknál, aki a Népliget közelében látta a Teréz körúti robbantót – tudta meg a Magyar Nemzet ügyészségi forrásokból. A bejelentő a lap szerint azután kereste fel a rendőrséget, hogy hétfőn a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) új fényképeket tett közzé az elkövetőről. A hatóságok közlése szerint a robbantó a helyszíntől egészen a Népligetig gyalogolt. Burkinis nőket zavartak ki a Széchenyi Fürdőből
Az Országos Tisztifőorvosi Hivataltól kapott állásfoglalás alapján megállapított házirend megsértésével indokolta a Széchenyi Fürdő vezetése, hogy vasárnap kizavartak a fürdőből két burkiniben fürdőző nőt. A medencéket az alsó testrészen kizárólag térdig érő, a felső testrészen pedig kizárólag vállig érő fürdőruhában szabad igénybe venni – áll Budapest Gyógyfürdői és Hévízei társaság aktuális házirendjében. A vezetőség szerint vendégpanasz miatt szólították fel a burkinit viselő nőket a házirend betartására.
Jimmy Carter: „Az USA egy korlátlan politikai vesztegetéssel működő oligarcha”
Jimmy Carter, az Egyesült Államok 39. elnöke meglepő őszinteséggel mondta el egy interjúban, miként is működik az amerikai elit.A 888.hu Nemzetközi sajtószemléje fedezte fel azt az interjút, amelyben Jimmy Carter, az USA 39. elnöke beszélt a jelenkori amerikai adminisztrációról. Bilincsben vitte el a pedofíliával gyanúsított politikust a TEK
Megbilincselve vitték el a Terrorelhárítási Központ (TEK) munkatársai azt a politikust, aki a rendőrség gyanúja szerint akár 10-15 nyolcadikos fiúval is fajtalankodhatott: pénzért és édességért cserébe orális szexet kért tőlük. Mindez gyakran a nyílt utcán történt, és volt olyan fiú, akinek az volt a dolga, hogy figyelje, nem jön-e valaki. Az ügyben a rendőrség ellenszolgáltatás nyújtásával elkövetett gyermekprostitúció kihasználása miatt nyomoz. Agárdi Béla most hatvan napig nem mehet a nagyvázsonyi iskola és bolt közelébe, és a közösségi házba sem teheti be a lábát. A Lokálnak nyilatkozó politikus szerint a politikának lehet köze a lejáratásáról, hiszen két hét múlva önkormányzati választások lesznek a községben. Szökésének titkairól vallott a Viszkis
Ambrus Attila elmesélte, hogy annak idején hogyan tudott megszökni a Gyorskocsi utcai fogdából. Az ATV Tetthely című műsorának adott interjúból az is kiderül, hogy egy kötélhágcsó szó szerint beleégett a Viszkis tenyerébe, miközben menekült. Eladják a Népszavát
Hónapokon át tartó tárgyalások után eladják a Népszava kiadási jogát a Marquard Mediának – tudta meg a MNO. A tulajdonosváltást egy csütörtöki értekezleten jelentették be a dolgozóknak. Jövő héten a Marquard Média képviselői közlik majd az 50 fős szerkesztőségi és kiadói gárdával, hogy kiket vesznek át, azt egyelőre nem tudni, hogy a leépítés hány embert érint. Több százezres menekültáradat indulhat útnak
Újabb tömeges menekülthullámtól lehet tartani az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet észak-iraki fellegvárának számító Moszul tervezett ostroma miatt - figyelmeztettek pénteken segélyszervezetek. Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) szerint akár 700 ezer is lehet azoknak a száma, akik hátrahagyhatják otthonukat és humanitárius segítségre szorulhatnak. Ismét bíróságon járt Gyurcsány és Molnár Csaba
Az elsőfokú ítélet és a fellebbezések ismertetésével pénteken megkezdődött a Sukoró-ügy másodfokú tárgyalása a Szegedi Ítélőtáblán. A Szolnoki Törvényszék tavaly szeptemberben négy év börtönbüntetésre ítélte Tátrai Miklóst, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. volt vezérigazgatóját a Sukoró-ügyként ismertté vált perben, Császy Zsolt, a cég volt értékesítési igazgatója pedig halmazati büntetésként három és fél év börtönt kapott. Megkaphatja a csíksomlyói búcsú az UNESCO-védettséget
A román kulturális minisztérium nem kívánja megakadályozni, hogy a csíksomlyói pünkösdi búcsú felkerüljön az Egyesült Nemzetek Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetének (UNESCO) szellemi kulturális örökségi listájára - írta pénteki számában a Krónika című erdélyi napilap. Visszaszorulóban van az uzsorázás
Az Országos Rendőr-főkapitányság a Magyar Időket arról tájékoztatta, hogy az elmúlt években egyre kevesebb alkalommal kellett nyomozni tisztességtelen kölcsönzés miatt. 2012-ben még 378 uzsoraügyet zártak le országszerte, 2013-ban pedig 320-at. Egy évvel később 125-re csökkent az esetek száma, majd a mérséklődés tovább folytatódott. Afgán menekülteket vert át egy szárligeti férfi
Közel nyolcszáz dollárt kapott a szárligeti férfi, de Ausztria helyett csak egy győri mellékútig szállította afgán utasait. Csalás miatt emeltek vádat azzal a szárligeti férfival szemben, aki az ügyészség szerint négy afgán állampolgárt csapott be, azzal a hamis ígérettel, hogy pénz fejében Ausztriába viszi őket. Csak az önkéntes kvóták elfogadhatóak
Csak az önkéntes kvóták elfogadhatóak, és a migráció egy olyan egész Európát kínzó ügy, amelyre megoldást kell találni. Magyarországon létrejött egy új egység, ahol az emberek világosan elmondták, hogy mit akarnak. A kormánynak az a kötelessége, hogy ennek érvényt szerezzen - mondta Orbán Viktor a kvótareferendummal összefüggésben a Kossuth Rádi 180 perc című műsorában péntek reggel. A miniszterelnök a magyar gazdaság versenyképességéről is beszélt. Sarkozy párttársai célkeresztjében
Nagyobb összecsapások nélkül, nyugodt hangulatban mutatták be a francia jobboldal elnökjelöltjei programjukat csütörtök este az első televíziós vitájukban, amelyben elsősorban Nicolas Sarkozy volt államfő (2007-2012) állt a párttársai célkeresztjében. Másfél hónappal a francia jobboldal kétfordulós elnökjelölt-állító választása előtt a hét jelölt gondosan ügyelt arra, hogy a két és fél órás vitában ne forduljanak egymás ellen. Nem is szóltak közvetlenül egymáshoz, hanem kizárólag a műsorvezetők kérdéseire válaszolva szigorú időkeretekben, visszafogottan beszéltek a kormányzati elképzeléseikről. Ismeretlen egyesületen keresztül érdeklődik a Jobbik
A Jobbik nemzeti konzultációjának keretében hétfőn kezdték el postázni a leveleket, de ténylegesen nem a párt bonyolítja a levelezést és az adatfeldolgozást, hanem egy frissen létrehozott egyesület - írta meg az Origo. A spiler.blog.hu szerint 4 milló háztartásba juttatja el a párt az egészségügy-oktatás-korrupció „tematikáját” boncolgató levelet.