Forró drót
Félmilliárd eurót különített el az Európai Bizottság az uniós lőszergyártás fokozásának támogatására
Az Európai Bizottság elkülönített 500 millió eurót az európai védelmi ipar számára, annak érdekében, hogy 2025 végére az évi lőszergyártási kapacitást kétmillió lövedékre növeljék - közölte pénteken a brüsszeli testület. Szijjártó: egy erős RMDSZ nagyban hozzájárul a jó magyar-román kapcsolatokhoz
Minél erősebb a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) képviselete a romániai politikában, annál jobban lehet támaszkodni a pártra a kétoldalú kapcsolatok továbbfejlesztésében - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Sepsiszentgyörgyön. Díjjal támogatja Karácsony kampányát az Európai Bizottság
Budapest nyerte el az Európai Bizottság díját a tavalyi Európai Mobilitási Hét keretében megvalósult programokért és fejlesztésekért - tájékoztatott Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatala pénteken. A díj már csak azért is igen gyanús körülmények közt ítélődött a fővárosnak, mivel a budapestiek vajmi keveset érzékeltek a zseniális programokból, a "mobilitással" kapcsolatos "reformok" problmájából viszont annál többet. MSZP: Magyarország a szocialistáknak köszönheti az uniós és NATO-csatlakozást, ezt Orbán most szét akarja verni
„Az MSZP tevékenyen járult hozzá ahhoz, hogy hazánk az Európai Unió tagja legyen. Az MSZP kormányának vezetői írták alá az EU-s csatlakozási szerződést, és MSZP-s vezetők kezdeményezték, hogy Magyarország csatlakozzon a világ legerősebb védelmi szervezetéhez” – emlékeztette Magyarországot a szocialisták érdemeire Hiller István pénteki, ünnepi beszédében. Kunhalmi Ágnes, az MSZP társelnöke ugyanitt arról beszélt: „idén az európai parlamenti választások tétje, hogy Orbán a szélsőjobboldali erőkkel szövetkezve leépítheti-e a szociális és jóléti Európát, illetve meg tudja-e akadályozni az integráció elmélyítését, az EU reformjait.” Alapjogokért Központ: békére törekvő, szabadságpárti és a nemzetek szuverenitásán alapuló Európa-programot hirdetett Orbán Viktor
Békére törekvő, szabadságpárti és a nemzetek szuverenitásán alapuló Európa-programot hirdetett Orbán Viktor – közölte az Alapjogokért Központ pénteken. Ismét találkozni fog Szijjártó Péter és az ukrán külügyminiszter
Az ukrán elnöki hivatal pénteki közleményében jelentette be, hogy ismét találkozóra kerül sor Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és ukrán kollégája, Dmitro Kuleba között.
Menczer: A '48-asok üzenete világos: nincs megalkuvás! – Így emlékeztek politikusaink a nemzeti ünnepen
Az ország minden táján megemlékezéseket tartottak 1848. március 15. alkalmából. A kormány politikusai Budapesten, vidéken és a határokon túl is részt vettek az ünnepi rendezvényeken. Péntektől elérhetők az adóbevallási tervezetek
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az idén több mint 5,6 millió adózónak készítette el az szja-bevallási tervezetet, amely elérhető a NAV eSZJA-oldalán vagy Ügyfélportálján a KAÜ-azonosítóval (ügyfélkapu, elektronikus személyi igazolvány, telefonos azonosítás, arcképes azonosítás) rendelkezők számítógépén, de akár okostelefonon vagy tableten is megtekinthető, és ha szükséges, szerkeszthető is. A Hamász szerint az izraeli hadsereg ismét segélyekre várakozó emberek közé lőtt
Legalább 20-an meghaltak és 155-en megsebesültek éjszaka a Gázai övezet északi részén egy humanitárius segélyeket elosztó központ előtt, a gázai egészségügyi minisztérium pénteki közlése szerint az izraeli hadsereg (IDF) lőtt az összegyűlt emberek közé. Az IDF bejelentette, hogy nincs köze az incidenshez. Soltész Miklós: a magyarok minden birodalom temetésén jelen voltak az elmúlt évezredben
Üzenjük Bécsbe, Berlinbe, Brüsszelbe, ha kell, a tengeren túlra is: a magyarok minden birodalom temetésén jelen voltak az elmúlt évezredben – mondta a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára pénteken Sátoraljaújhelyen az 1848-49-es forradalom és szabadságharc évfordulójának ünnepi megemlékezésén. Az amerikai fegyverek jogszerű használatára kötelezte magát az izraeli védelmi miniszter
Az amerikai fegyverek nemzetközi joggal összhangban lévő használatára kötelezte magát Joáv Galant izraeli védelmi miniszter Washingtonhoz intézett levelében. Április 8-ig mondhatják el a gazdák észrevételeiket közvetlenül az Európai Bizottságnak
Az Agrárminisztérium (AM) minden lehetséges eszközzel küzd Brüsszelben a Közös Agrárpolitika uniós szabályainak egyszerűsítéséért. Most a gazdálkodókon a sor, hogy közvetlenül jelezzék egy uniós online felmérés keretében Brüsszel felé, hogy a támogatásokhoz kapcsolódó mely eljárások és szabályok kapcsán ütköznek nehézségekbe, mely terheket érzik a legsúlyosabbnak – közölte a tárca pénteken.
Dobrev aztán igazán tudja, hogy milyen, ha a magyar nemzet elveszti a türelmét
Az árnyék-kormány árnyék-miniszterelnökasszonya megtartotta árnyék-beszédét a forradalom árnyékában. Dobrev Klára ünnepi beszéde enyhén szólva is arra emlékeztette a hallgatót, mintha Metternich üzent volna a márciusi ifjaknak 1848-ban. Rákay Philip: a Most vagy soha! politikán felüli film
A Most vagy soha! egy politikán felüli film – hangsúlyozta Rákay Philip, az 1848/49-es szabadságharc történetét bemutató alkotás forgatókönyvírója és kreatív producere a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában pénteken. Sulyok Tamás: A jövőben csak rendkívül kivételes esetekben tudok kegyelmet elképzelni
Az elnöki kegyelemről, a kormány szuverenitásharcáról, Novák Katalin államfői tevékenységéről és elnöki célkitűzéseiről is beszélt a Mandinernek első, államfőként adott interjújában Sulyok Tamás. A vasárnap beiktatott köztársasági elnök a lapnak azt mondta, hogy a jövőben csak rendkívül kivételes esetben tud elnöki kegyelmet elképzelni. Petőfi megjelent Budapest felett az ünnep előestéjén (Videó)
Drónok világították be az eget csütörtökön este Budapesten a Duna és a Lánchíd fölött. A bemutató során Petőfi Sándor is letekintett a fővárosra, de felragyogtak nemzeti jelképeink és a Nemzeti Dal sorai is. Március 15-e alkalmából idén először a Megyeri híd nemzeti színekbe öltözik
Újabb látványos díszvilágítást kap a Megyeri híd, ezúttal március 15-17. között a forradalom és szabadságharc évfordulójának fényét emelve piros-fehér-zöld színekben pompázik majd a híd középső, üveges része. Idén először kerít sort a Magyar Közút a márciusi ünnepi látványosságra. A gigantikus nemzeti színű fénylobogók alatt pénteken, szombaton és vasárnap estétől másnap reggelig kelhetnek át a hídon közlekedők. Elkezdődött az orosz elnökválasztás
Oroszországban pénteken megkezdődött a elnökválasztás, amelyen hat évre választják meg az ország legfontosabb közjogi méltóságát. Nyilvántartásba vették az első jelölőszervezeteket a június 9-i választásokra
A június 9-ei önkormányzati választáson jelöltet és listát jelölőszervezetek – pártok, egyesületek, nemzetiségi szervezetek – állíthatnak, valamint – a listás választások kivételével – független jelöltek vehetnek részt. Az Európai Parlament magyar tagjainak választásán csak pártok állíthatnak listát. Heves reakciókat váltott ki a szenátus demokrata vezetőjének Benjámin Netanjahu leváltását sürgető beszéde
Az amerikai politikában komoly vitát váltott ki a szenátus többségi vezetőjének kongresszusi beszéde helyi idő szerint csütörtökön, amelyben kormányváltást sürgetett Izraelben. Felfüggesztették a fukusimai hűtővíz óceánba engedését egy kisebb földmozgás miatt
A fukusimai atomerőművet üzemeltető tokiói elektromos művek (TEPCO) pénteken bejelentette, hogy átmenetileg felfüggesztik a létesítmény hűtővizének óceánba engedését, miután a térségben 5,8-as erősségű földrengést észleltek. Orbán Viktor: Valami készül
Amint arról mi is beszámoltunk, a miniszterelnök pénteken délelőtt a Magyar Nemzeti Múzeumnál mondja el a március 15-i ünnepi beszédét. A kormányfő ennek előzeteseként tett közzé egy képet közösségi oldalán. Donald Trump előnyét mutatják az amerikai közvélemény-kutatások
A republikánus Donald Trump stabil, de hibahatáron belüli fölényét mutatják a demokrata párti Joe Bidennel szemben a március első felében készült, országos és államokra lebontott, frissen nyilvánosságra hozott közvélemény-kutatások. Herczeg Ferenc-díjat kapott Pataki Tamás, a Magyar Demokrata főmunkatársa
A Magyar Demokrata főmunkatársa a fikciós vagy dokumentarista jellegű történeti irodalmi – történetírói és történelmi művek elismerésére létrehozott Herczeg Ferenc-díjat vette át március 14-én. Ajánljuk még
És akkor utolsó beszédében kazánb@szóknak nevezte párttársait Annalena Baerbock
Nem ez volt az első nyelvbotlása a leköszönő német külügyminiszternek. Belső lázadás Ukrajnában, begőzölt Zelenszkij
Az ukrán kormány folyamatosan botrányokba keveredik, lassan minden miniszterről kiderül, hogy sáros. Az Európai Parlament és a Tisza Párt még az esővizet is ki akarja fizettetni velünk
Szivárványos madáremberek, és “büszke” céltalan nullák akarják megmondani, hogyan éljünk, vagy inkább dögöljünk-e meg egy háborúban
Valójában az a lényeg, hogy megmutatták magukat teljes valóságukban, a természetes közegükben azok, akik meg akarják mondani a gyerekes, családos, dolgozó, adófizető, a nemzetért aggódó többségnek, hogy hogyan kellene élnie, miben kellene hinnie és mit kellene tolerálnia.