Forró drót
Amerikai médiakutató: a Biden-kormány támogatja a kormányellenes médiát Magyarországon
Soros-alapítványokon keresztül támogatja több százezer dollárral az amerikai külügyminisztérium a kormányellenes médiát Magyarországon – mutatott rá Dan Schneider, az amerikai Media Research Center alelnöke, aki szerint a Biden-kormányzat abban érdekelt, hogy világszerte terjessze az autoriter szocialista modellt, ami ellentétes a szabad társadalommal. Sulyok Tamás felmentett egy bírót
Sulyok Tamás köztársasági elnök az Országos Bírósági Hivatal elnökének javaslatára felmentette Balogh Krisztina bírót 2024. március 10-i hatállyal – derült ki a pénteken megjelent Magyar Közlönyből. Amerikából kívánt boldog nőnapot Orbán Viktor (Videó)
Orbán Viktor amerikai útja miatt a szokásostól eltérő módon a tengeren túlról kívánt boldog nőnapot a Hölgyeknek. A Facebook-oldalára feltöltött videón Donald Trump is megszólalt. Teltházas vetítésen mutatták be a Semmelweis című filmet a Harvard Egyetemen
Bostonban, a Harvard Egyetemen is bemutatták a Semmelweis című magyar mozifilmet a Semmelweis Egyetem és a Harvard közötti szakmai együttműködés jegyében, a New York-i Liszt Intézet szervezésében. Kizárták a pártból a ferencvárosi momentumos politikust, mert szembement Baranyi Krisztinával
Csúnya ellenzéki belharcról rántotta le a leplet Jancsó Andrea, a Momentumból kizárt ferencvárosi önkormányzati képviselő. Álhír, hogy kiabáltak a magyar miniszterelnökkel a V4-találkozón
Havasi Bertalan, Orbán Viktor sajtófőnöke szerint „álhír”, hogy Petr Fiala cseh és Donald Tusk lengyel miniszterelnökök kiabáltak Orbán Viktorral egy zárt ajtók mögötti találkozón Prágában február 27-én - írja a Telex.
Magyar Nemzet: A pedofíliával gyanúsított pedagógiai asszisztens készíthetett PR-filmeket a DK-s László Imre önkormányzatának
A 2019-es önkormányzati választás után kezdett emelkedni a pedofíliával gyanúsított őrizetbe vett férfi cégének bevétele. A profit nulláról milliósra nőtt, amióta a baloldal vezeti a kerületet. László Imréék hallgatnak az ügyről – írja a Magyar Nemzet. Levegőből ledobott segélycsomag csapott agyon többeket a Gázai övezetben (Videó)
Egy, a levegőből ledobott nagy segélycsomag csapott agyon öt embert a Gázai övezetben – közölte pénteken a radikális iszlamista Hamász ellenőrzése alatt álló helyi egészségügyi minisztérium. Szijjártó Péter: Donald Trump erős amerikai elnökként stabilitást adna a világnak biztonsági szempontból
Egy erős amerikai elnök mindig egyfajta stabilitást ad a világnak biztonsági szempontból, Donald Trump visszatérésével pedig ismét erős elnöke lehetne az Egyesült Államoknak – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken, a floridai Palm Beachben. Azbej Tristan: elítéljük a Boko Haram szervezet terrortámadását
Elítéljük a Boko Haram szervezet terrortámadását, amely során több száz nigériai nőt és lányt raboltak el, és mély együttérzésünket fejezzük ki az elraboltak és családjaik felé – írta a Külgazdasági és Külügyminisztérium üldözött keresztényeket segítő programokért felelős államtitkára pénteken, Facebook-oldalán. Donald Tusk nem szeretné, ha Trump és Orbán dönthetne a békéről Európában
Ukrajna sorsát vagy az esetleges békét nem hagynám ennek a két politikusnak a kezében – jelentette ki Donald Tusk, amikor Orbán Viktor és Donald Trump pénteki találkozójáról kérdezték. Márciusban nem lesz Békemenet
Követőihez intézett fontos üzenetet Bayer Zsolt Facebook-oldalán.
XXI. Század Intézet: Fontos üzenete van az Orbán–Trump találkozónak (Videó)
Donald Trump tarolt a szuperkeddnek nevezett előválasztási csúcsnapon, az utolsó republikánus ellenfele is visszalépett, így már szinte biztos, hogy ő az amerikai jobboldal elnökjelöltje a novemberi elnökválasztáson. Ennek fényében kiemelt jelentősége van annak, hogy a szuperkedd után az első külföldi vendégként Orbán Viktor magyar kormányfőt fogadja floridai rezidenciáján; ez is jelzi a kettejük közötti szoros szövetséget – mondta legújabb videoelemzésében Deák Dániel. Emberölés miatt fogtak el egy férfit Kecskeméten
Emberölés miatt fogtak el egy férfit Kecskeméten, aki többször megszúrt egy másik férfit – közölte a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság pénteken a police.hu-n. Korrupció miatt gyanúsítottként hallgatta ki a nyomozó főügyészség Baja Ferencet
A Központi Nyomozó Főügyészség befolyással üzérkedés bűntette és más bűncselekmények miatti nyomozásában ezidáig hat személyt hallgatott ki gyanúsítottként, köztük Baja Ferenc volt környezetvédelmi és területfejlesztési minisztert is. A dolog pikantériája, hogy egy kapcsolódó ügy miatt korábban Polt Péter legfőbb ügyész indítványt tett az Országgyűlés elnökénél Molnár Zsolt országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztésére. Három drogkereskedőt ítéltek fegyházbüntetésre Pécsen
Jelentős mennyiségre elkövetett kábítószer-kereskedelem kísérlete és kábítószer birtoklása miatt jogerősen hat és nyolc év közötti fegyházbüntetéssel sújtott a Pécsi Ítélőtábla pénteken három dílert, amiért 2021 nyarán droggal próbáltak kereskedni. Felmentették az újbudai rendőrgyilkost
Felmentették és kényszergyógykezelésre ítélték Sz. Szilárdot. Az újbudai rendőrgyilkosság vádlottja egészen szürreális monológot adott elő a bíróságon, amelyben többek között azt is elmesélte, hogy gumicukrot vitt az egyik rendőrkapitányságra, és hogy Gulyás Mártontól is megvédte a készenlétiseket. A magyarok Donald Trumpban látják a béke és a biztonság garanciáját a Századvég felmérése szerint
A magyarok Donald Trumpban, az Egyesült Államok várható republikánus elnökjelöltjében látják a béke és biztonság garanciáját – közölte közvélemény-kutatása alapján a Századvég Alapítvány pénteken. Nagy Márton: az infláció összeomlása intenzíven támogatja a reálbérek növekedését
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatai alapján 2024 februárjában 3,7 százalékra mérséklődött az infláció. A kormány már októberre egy számjegyűre szorította vissza az áremelkedés mértékét, ami januárra 3,8 százalékra mérséklődött. Így 2024 elejére a magyar infláció gyakorlatilag összeomlott, kevesebb, mint hatodára esett vissza, és ez a csökkenés folytatódott februárban – értékelte a legfrissebb adatokat közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM). Az USA oroszországi nagykövetsége moszkvai terrortámadásra figyelmeztetett
Az Egyesült Államok oroszországi nagykövetsége lehetséges moszkvai terrortámadásokra figyelmeztetett. A közleményben arra kérték az Oroszországban tartózkodó amerikai állampolgárokat, hogy kerüljék a nagyszabású rendezvényeket. Vizsgálatot indított az izraeli hadsereg, hogy milyen hibák miatt tudott meglepetésszerű támadást indítani a Hamász
Az izraeli hadsereg vizsgálatot indított annak feltárására, hogy milyen esetleges hibák vezettek ahhoz, hogy a Hamász iszlamista terrorszervezet tavaly október 7-én meglepetésszerű támadást tudott indítani Izrael ellen – jelentette be az IDF szóvivője. Deutsch Tamás: vissza kell szorítani a dollárbaloldalt
Vissza kell szorítani "a dollárbaloldal európai parlamenti (EP-) reprezentációját", és az EP-választáson Magyarországon kizárólag olyan képviselőket kell választani, akik Brüsszelben is a magyar érdekek mellett állnak ki – mondta a Fidesz EP-frakcióvezetője pénteken, a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. Szálljanak ki az autóból, aztán szálljanak vissza – Tömegközlekedés Karácsony-módra
Karácsony Gergely hol biciklin, hol villamoson pózol egy-egy primitív propagandakép kedvéért, hogy aztán elmondhassa: mindenki szálljon ki a kocsijából és menjen gyalog vagy busszal. Persze, amint a fotók elkészültek, azért ő is beül a szolgálati autója hátsó ülésére, ahol valószínűleg egy kellemeset szundizik, amíg sofőrje besorol a buszsávba. Sulyok Tamás: a mai napig létezik egy családi legendárium, amely úgy őrizte meg az édesapámmal kapcsolatos történeteket, ahogyan ezt korábban nyilatkoztam
Létezett és a mai napig létezik egy családi legendárium, amely úgy őrizte meg az édesapámmal kapcsolatos történeteket, ahogyan ezt korábban nyilatkoztam – mondta a Mandinernek adott interjúban Sulyok Tamás köztársasági elnök, amelyben többek között az édesapjával kapcsolatos támadásokra is reagált. Ajánljuk még
Szivárványos madáremberek, és “büszke” céltalan nullák akarják megmondani, hogyan éljünk, vagy inkább dögöljünk-e meg egy háborúban
Valójában az a lényeg, hogy megmutatták magukat teljes valóságukban, a természetes közegükben azok, akik meg akarják mondani a gyerekes, családos, dolgozó, adófizető, a nemzetért aggódó többségnek, hogy hogyan kellene élnie, miben kellene hinnie és mit kellene tolerálnia. És akkor utolsó beszédében kazánb@szóknak nevezte párttársait Annalena Baerbock
Nem ez volt az első nyelvbotlása a leköszönő német külügyminiszternek. Belső lázadás Ukrajnában, begőzölt Zelenszkij
Az ukrán kormány folyamatosan botrányokba keveredik, lassan minden miniszterről kiderül, hogy sáros. Patyomkin Petike