Forró drót
Szijjártó Péter szerint az atomenergia megfelelő platformja lehetne a pragmatikus kelet-nyugati együttműködésnek
Az atomenergia kiváló platformja lehetne a pragmatikus, közös érdekeken alapuló együttműködésnek Kelet és Nyugat között, ugyanis még konfliktus esetén is szükség van a racionalitás megőrzésére, ebből pedig mindenki nyerne - jelentette ki a tárca közlése szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Prágában. A tárcavezető a Közép- és Kelet-Európai Atomenergia-ipari Kongresszuson hangsúlyozta, hogy Európa az utóbbi évtizedek legsúlyosabb gazdasági és biztonsági kihívásaival néz ma szembe, aminek lényeges eleme az energiaválság. Kim Dzsongun különvonattal indult Oroszországba
Kim Dzsong Un észak-koreai vezető a jelek szerint elindult egy különvonattal Oroszországba, ahol Vlagyimir Putyin elnökkel tart csúcstalálkozót - jelentette hétfőn a dél-koreai média meg nem nevezett magas rangú kormányzati forrásokra hivatkozva. Az orosz Interfax hírügynökség hétfőn korábban arról számolt be, hogy Kim, aki ritkán utazik külföldre, várhatóan "az elkövetkező napokban" Oroszország keleti részére fog látogatni, írja a Reuters. Kiakadt az ukránokra a lengyel nagykövet - Már Varsó szemét is szúrja a nácikat ajnározó ukrán politika
Az ukrán hatóságok rosszul teszik, hogy háborús bűnösöknek állítanak emlékművet. A náci kollaboránsok, például Sztepan Bandera folyamatos kijevi tisztelete valódi fájdalom forrása Lengyelországban – vélte az ukrajnai lengyel nagykövet. Bartosz Cichocki egy már régóta fennálló vitát újított meg azzal, hogy kritizálni kezdte az ukrán kormány náci kollaboránsokhoz fűződő érzelmeit, illetve a lengyelek ellen elkövetett mészárlás elhallgatását. Komoly pénzeket kerestek Böjte Csaba lejáratásán a baloldali újságírók
Több millió forint juthatott Soros Györgyhöz köthető alapítványtól az Átlátszó Erdély munkatársainak. A Hír tv Célpont című műsorában elhangzott, hogy Szabó Tünde és Kulcsár Árpád jól járt. Terítéken Ursula von der Leyen teljesítménye
Az uniós választások előtti utolsó beszédére készül az Európai Bizottság elnöke. Ursula von der Leyen szerdán, az Európai Parlament plenáris ülésén szólal fel, úgy tudni, heves vitára és komoly kritikákra számíthat az EB elnöke. Biden már Vietnámot is az USA szövetségesének látja Kínával szemben
Joe Biden amerikai elnök hétfőn Hanoiban kijelentette, hogy országa és Vietnam kapcsolatai új szakaszba léptek.
Kémet fogtak Norvégiában - Azzal vádolják, hogy a miniszterelnök hivatalát is lehallgatta
Feltételezett kémet fogott el a norvég belbiztonsági szolgálat (PST) - közölte a norvég sajtó vasárnap. Halálos baleset és zuhanás a Balaton felett - Ez volt a magyar repülés fekete hete (Videó)
Nem túlzás azt állítani, hogy a múlt hét volt a magyar repülés fekete hete. Az elmúlt pár napban két, halálos áldozatokat is követelő tragédia történt. Múlt csütörtökön a Balatonnál zuhant le egy repülőgép, a másik pedig Székesfehérvár közelében. Utóbbi esetében úgy tudni, nem volt esély túlélni a zuhanást. Több mint 13 ezren érkeztek Ukrajnából vasárnap
Magyarország területére vasárnap 0 óra és 24 óra között az ukrán-magyar határszakaszon 6757 fő lépett be. A román-magyar határszakaszon belépők közül 6967 fő nyilatkozott úgy, hogy Ukrajnából érkezett - emelte ki az ORFK közleményében. Holland képviselő áradozott hazánkról: „Ami Magyarországon történik, az a fajta politika, amit mi is javaslunk"
Évek óta nagy csodálója vagyok az országotoknak” – mondta az Ultrahang vasárnapi műsorában Thierry Baudet. A holland országgyűlési képviselő úgy fogalmazott, hogy mostanában Magyarország az egyik kedvenc úticélja a hollandoknak, ennek oka pedig, hogy Hollandiában hatalmas a bevándorlás. Hozzátette, az Európai Unió különböző kontrolljai, beleértve az eurót, szerinte egy katasztrófa, valamint a woke, az LMBTQ-agenda, amire egyébként a hollandok nemet mondanak. Novák Katalin: a keresztény hit szabad megélése versenyelőnyt jelent
A keresztény hit szabad megélésének lehetősége versenyelőnyt jelent a mai világban - mondta Novák Katalin köztársasági elnök vasárnap a Magyarországi Református Egyház országos óvodaprogramját lezáró hálaadó istentiszteleten és projektzáró ünnepségen, a Bács-Kiskun vármegyei Kunszentmiklóson. Joe Biden: az Egyesült Államoknak nem célja elszigetelni Kínát
Az Egyesült Államoknak nem célja elszigetelni Kínát - jelentette ki Joe Biden vasárnap Vietnamban, ahova a G20-csoport indiai csúcstalálkozójáról utazott. Az amerikai elnök Hanoiban tartott sajtótájékoztatóján reményét fejezte ki, hogy mielőbb találkozik Hszi Csin-ping kínai elnökkel, aki nem vett részt a G20-csúcstalálkozón Újdelhiben.
Kizuhant a negyedikről a szlovák maffiagyilkosság koronatanúja
Agysérülést szenvedett Tóth Róbert, Miroslav Sýkora pozsonyi maffiavezér gyilkossági perének koronatanúja, miután kizuhant egy párkányi lakóház negyedik emeletéről – értesült a Markíza. A megdöbbentő esetről videofelvétel is készült, amelyen látszik, hogy a férfi az ablakból lóg, a környékbeliek pedig magyarul kiabálnak neki, hogy másszon vissza. A hatóságok az idegenkezűséget kizárták, a férfi szervezetében azonban kokaint találtak. Lezuhant egy repülőgép a Börgöndi Repülőnapon, két ember veszítette életét (VIDEÓ!) Frissítve!
Bemutatórepülés közben zuhant le a fehérvári repülőnapon vasárnap délután egy sportrepülő, ami egy autóra zuhant és kigyulladt - tudta meg a feol.hu. Úgy tudni a balesetnek két halálos áldozata van. Szelfik tömkelegével zárta a nyarat Orbán Viktor Kötcsén
Orbán Viktor Nyárzáró piknik címmel osztott meg Facebook-oldalán egy fotóalbumot, amelyben a Kötcsén készült szelfik láthatók. A miniszterelnök szombat délután egy előadást is tartott az idén 22. alkalommal megrendezett eseményen. Nacsa Lőrinc: felháborító, hogy Donáth Anna álcivileknek szerez pénzt (Videó)
Felháborító, hogy Donáth Anna álcivileknek szerez pénzt - mondta Nacsa Lőrinc, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) frakciószóvivője vasárnapi, MTI-hez eljuttatott videónyilatkozatában. Vizsgálják, hogy valóban bántották-e a BKK ellenőrei az izraeli turistákat
Dulakodásba fulladt egy jegyellenőrzés Budapesten az egyik metróállomáson, amikor egy 48 éves jeruzsálemi tanárnőt és 65 éves édesanyját állítottak meg a BKK munkatársai. Mivel a két nőnek állítólag nem volt érvényes jegye, az ellenőrök elkérték az útleveleiket és bírságot akartak kiszabni. Ekkor kezdődött a nézeteltérés, ami az izraeli nő szerint odáig fajult, hogy az édesanyát ököllel ütötték a budapesti ellenőrök. A BKK azt ígéri kivizsgálja az ügyet. Nem vész kárba az atlétikai világbajnokságról megmaradt ásványvíz és dekoráció
A budapesti atlétikai világbajnokság szervezői 44 ezer palack vizet és több kilométernyi dekorációs hálót ajánlanak fel jótékony célra, az adományból rászorulók és állatmenhelyek részesülhetnek - közölték a szervezők vasárnap. Humanitárius segítséget nyújt a földrengés sújtotta Marokkóban a Magyar Református Szeretetszolgálat
Humanitárius segítséget nyújt a földrengés sújtotta Marokkóban a Magyar Református Szeretetszolgálat (MRSZ). A szervezet első küldöttsége vasárnap repül Marrákesbe, hogy tartós élelmiszerekkel és tisztálkodási szerekkel támogassa a családokat, valamint a helyi szükségleteket felmérve megtervezze a további segítségnyújtást. Kaliforniában bevezetik a "Transzneműség Történelmi Hónapját"
Itt a legújabb őrület: a világon elsőként Kaliforniában vezetik be a „Transzneműség Történelmi Hónapját”, ugyanis a közgyűlés állásfoglalása szerint a transzneműség már az európai gyarmatosítás előtt is létezett az államban. A döntés értelmében ezentúl augusztusban ünneplik az államban a transzneműség történetét. Nem azzal foglalkozik a német kormány, amivel kéne, ezért az emberek elégedetlenek
Félidejéhez érkezik a Scholz-kormány regnálása, ez pedig egy olyan szituáció, amikor mind a kabinet, mind a választópolgárok értékelik az eddigi munkát. Ami az előbbit illeti, a kancellár beindította a végtelen felvételt egy „minden nagyon szép, minden nagyon jó” frázissal, ám az utóbbi miatt igencsak osztogatják a pofonokat a szavazók. A választók az eddigi munkát annyira pocséknak találják, hogy a kormánykoalíció pártjainak a népszerűsége totális mélyponton hever. Ennek egyik oka pedig az, hogy a kormány nem azokkal a proglémákkal foglalkozik, amik az embereket érintik. Magyarország nem adja ki a hazánkba érkezett menekülteket Ukrajnának
Magyarország egyetlen menekültet sem ad ki Ukrajnának, még akkor sem, ha katonai szolgálatra kellene jelentkezniük az országban – közölte a miniszterelnök-helyettes. Semjén Zsolt hozzátette, mi nem vizsgáljuk, hogy ki katonaköteles és ki nem. Lánczi Tamás: a Szövetségnek van esélye, hogy bejusson a szlovákiai parlamentbe
A várhatóan alacsony részvétel mellett a felvidéki magyar pártnak, a Szövetségnek van esélye arra, hogy bejusson a szlovákiai parlamentbe a szeptember 30-án tartandó előrehozott választáson - mondta Lánczi Tamás politológus a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában. Úgy tűnik, hogy Gyurcsány Ferencet is megihlette az atlétikai vb
Úgy tűnik még Gyurcsány Ferencet is megihlette az atlétikai vb, ugyanis évek óta nem láthattuk a DK elnökét a sport közelében, de ma felcsattintotta a rövidnadrágját valamint az atlétát és a rajthoz állt. Természetesen, ahogy miniszterelnök korában sem egyedül futott, úgy most sem, társa az újrakezdésben Varju László országgyűlési képviselő volt, akivel közösen mutatják meg, hogy mire képesek.