Forró drót
Nem indul újra a jövő évi EP-választáson Ujhelyi István
A volt MSZP-s politikus 10 év után búcsúzik az Európai Parlamenttől. Leszögezte azonban, hogy továbbra is aktív részese marad a magyar közéletnek, és támogatni fogja „a demokratikus ellenzék erőit a mielőbbi rendszerváltás érdekében” – írta meg a Népszava. Gyermekotthonban nevelkedő fiúkat kényszerített szexuális cselekményekre egy férfi
Gyermekotthonban nevelkedő fiúkat csalt lakásába, majd pizzával, cigarettával, játékokkal és pénzzel honorálta szexuális igényeinek kielégítését a gyanú szerint egy 43 éves férfi, akit a Pest vármegyei rendőrök elfogtak. A háború miatt idén elmarad a kecskeméti repülőnap
A mostani háborús időkben a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség számára Magyarország és a magyar emberek biztonsága az első. A háborúval járó biztonsági kihívások miatt most a hadgyakorlati, kiképzési, haderőfejlesztési és katonaszakmai feladataink élveznek előnyt, ezért az augusztusra tervezett kecskeméti Nemzetközi Repülőnap és Haditechnikai Bemutató idén elmarad – fogalmaz a tárca közleménye. Növekvő nyereség, tízmilliós osztalék Krekó Péter cégénél
Az üzleti tevékenység eredménye 35 221 000 forint volt 2022-ben, a 2021-es 20,9 millió forinthoz képest. Ez több mint 68 százalékos növekedést jelent. Az adózott eredmény 35 980 000 forint volt 2022-ben, míg 19 474 000 forint volt 2021-ben. 48 perc – Az EP eljárása Magyarországgal szemben bohózat és jogilag nonszensz
Az Európai Parlament eljárása Magyarországgal szemben bohózat és jogilag nonszensz – hangzott el a az M1 és a hirado.hu közös hírháttérműsorában, a 48 perc – Házigazda: Lánczi Tamás csütörtök esti adásában. A műsor e heti adásában Réz András filmesztéta, ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász, a Századvég jogi tanácsadója, valamint Kötter Tamás író, ügyvéd voltak Lánczi Tamás vendégei. Joe Biden megint elesett
Joe Biden elesett a légierő akadémiájának diplomaosztó ünnepségén – adta hírül a BBC. Az esetről természetesen videó is készült, ezen az látszik, hogy az amerikai elnök összecsuklik, de gyorsan felsegítik és saját lábán folytatja útját. „Mentségére” felhozzák, hogy másfél órán keresztül állt egy helyben, és mind a 921 kadéttal kezet rázott.
Vlagyimir Putyin meghívást kapott a BRICS-országcsoport dél-afrikai csúcstalálkozójára
Vlagyimir Putyin orosz elnök is meghívást kapott a BRICS dél-afrikai csúcstalálkozójára. Naledi Pandor, a dél-afrikai diplomáciai tárca vezetője csütörtökön a BRICS fokvárosi, külügyminiszteri szintű tanácskozását követően közölte, hogy az országcsoport (Brazília, Kína, India, Oroszország és a Dél-afrikai Köztársaság) vezetői mind meghívást kaptak az augusztus 22-én kezdődő három napos johannesburgi csúcstalálkozóra. Az amerikai szenátus elfogadta azt a kétpárti törvényt, amely felemeli az államadósság felső határát
Az amerikai szenátus csütörtökön elfogadta a Joe Biden elnök által támogatott kétpárti törvényt, amely felemeli az államadósság 31 ezer milliárdos felső határát, és ezzel elkerüli az ország a fizetésképtelenséget. A koszovói elnök hajlandó új helyhatósági választásokat tartani az ország északi részén
Vjosa Osmani koszovói elnök hajlandó új helyhatósági választásokat tartani az ország zavargások sújtotta északi részén. Osmani erről csütörtökön számolt be újságíróknak, miután Aleksandar Vučić szerb államfővel, Emmanuel Macron francia elnökkel, Olaf Scholz német kancellárral és Josep Borrellel, az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjével egyeztetett az Európai Politikai Közösség csúcstalálkozójának margóján. Döntött a kormány: július elsejétől nő a kormányhivatali dolgozók bére
A kormány döntött arról, hogy a fővárosi és vármegyei kormányhivatalokban és járási hivatalokban foglalkoztatottak 2023. július 1. napjától átlagosan 15 százalékos béremelésben részesülnek – írta a Mandiner megkeresésére a Miniszterelnökség. Mateusz Morawiecki: az európai uniós szabályok nyílt megsértése lenne a magyar EU-elnökség visszavonása
Az európai uniós szabályok nyílt megsértése lenne a magyar európai uniós elnökség visszavonása – jelentette ki Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök csütörtökön, a lengyel közszolgálati rádió által közvetített moldovai sajtóértekezletén. Mateusz Morawiecki az Európai Politikai Közösség csúcstalálkozójának keretében nyilatkozott a sajtónak. Navracsics Tibor: Magyarország az uniós források 86 százalékát felhasználta
Magyarország a rendelkezésére álló európai uniós források 86 százalékát felhasználta, ezzel az EU élvonalában van – mondta a területfejlesztési miniszter csütörtökön, Szekszárdon.
Az oroszok szerint iPhone-okra telepített rosszindulatú szoftvert az amerikai hírszerzés
Amerikai hírszerző szolgálatok több ezer iPhone-t fertőztek meg rosszindulatú szoftverrel Oroszországban, köztük olyanokat is, amelyeket külföldi nagykövetségek használnak – közölte csütörtökön az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB). Ausztria lakossága 9 millió fő fölé emelkedett
Ausztria lakossága 9 millió fő fölé emelkedett tavaly a külföldiek bevándorlása következtében – közölte csütörtökön az osztrák statisztikai hivatal. A cseh parlament megszavazta, hogy a tanárok fizetése az átlagbérek legalább 130 százalékára emelkedjen
Az országos bruttó átlagbérek legalább 130 százalékára emelkedik jövő januártól a pedagógusok havi fizetése Csehországban. A vonatkozó törvények módosításait a képviselőház korábbi igenje után csütörtökön a felsőház, a szenátus is elfogadta. A jogszabály életbe lépéséhez most már csak az államfő aláírása szükséges, ami ebben az esetben csak formalitás. Magyarország ellen szavazott Marc Tarabella, a brüsszeli korrupciós botrány egyik gyanúsítottja is
Úgy tűnik, hogy a brüsszeli álszentségnek valóban nincsenek határai. Eurómilliók gurultak bőröndökben, a képviselők nyakig úsznak a korrupciós ügyekben az Európai Parlamentben, de ennek ellenére a bűnelkövetők törhetnek pálcát Magyarország felett. Alapjogokért Központ: a magyarországi baloldal megfosztaná Magyarországot az európai uniós elnökségtől
A magyarországi baloldali európai parlamenti (EP-) képviselők – köztük a momentumos Cseh Katalin és Donáth Anna, a DK-s Ara-Kovács Attila, Dobrev Klára, Molnár Csaba és Rónai Sándor, valamint Ujhelyi István – "megfosztanák Magyarországot az európai uniós elnökségtől, csak azért, mert Magyarország békepárti" – közölte az Alapjogokért Központ csütörtökön az MTI-vel. Megfogalmazásuk szerint "e képviselők ma dönthettek volna másként". Az idén már meghaladta az 50 ezret az Olaszországba érkező migránsok száma
Az idén már meghaladta az 50 ezret az Olaszországba érkező migránsok száma – ismertette a belügyminisztérium Rómában. Věra Jourová: az Európai Bizottság tudatában van a választási folyamatokkal kapcsolatos manipuláció és beavatkozás veszélyének
Az Európai Bizottság nagyon is tudatában van a választási folyamatokkal kapcsolatos információs manipuláció és beavatkozás veszélyének, ez a téma fontos és időszerű – jelentette ki Věra Jourová értékekért és átláthatóságért felelős uniós biztos csütörtökön, az Európai Parlament plenáris ülésén. Novák Katalin: Európa békéjének kulcsa a Nyugat-Balkán stabilitása
Európa békéjének és biztonságának kulcsa a Nyugat-Balkán stabilitása, és ennek megoldása a térség európai uniós integrációja – hangsúlyozta Novák Katalin köztársasági elnök csütörtökön, az albán parlament plenáris ülésén, Tiranában. Szijjártó: a kormány új programmal támogatja a magyar cégek külföldön keletkezett profitjának hazai befektetését
Új program indítását tervezi a kormány, amelynek keretében ösztönözni fogják a magyar vállalkozások külföldön keletkezett profitjának hazai befektetését a kapacitásaik bővítése érdekében – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön, Oslóban. Karácsony volt főnöke, Gyurcsány államtitkára szerint is hadban állunk Oroszországgal
Karácsony Gergely után egykori főnöke is kifejtette álláspontját a háborúval kapcsolatban. Mindeközben a dollárbaloldal szemrebbenés nélkül képes hazugsággal vádolni a kormányoldal háborúval kapcsolatos kommunikációját. Rétvári Bence: a pedagógus nem pótolható
Jöhet bármilyen digitális fejlesztés az oktatásban, a pedagógus nem pótolható – jelentette ki a Belügyminisztérium (BM) parlamenti államtitkára a Digitális trendek című konferencián, amelyet a XXI. Század Intézet rendezett csütörtökön, Budapesten. Kilenc év fegyházat kapott egy tatabányai drogterjesztő
Kilenc év fegyházbüntetésre ítélt a Tatabányai Törvényszék csütörtökön első fokon egy férfit, aki csaknem egy éven át terjesztett drogot a városban – közölte a törvényszék sajtótitkára az MTI-vel. Ajánljuk még
És akkor utolsó beszédében kazánb@szóknak nevezte párttársait Annalena Baerbock
Nem ez volt az első nyelvbotlása a leköszönő német külügyminiszternek. Belső lázadás Ukrajnában, begőzölt Zelenszkij
Az ukrán kormány folyamatosan botrányokba keveredik, lassan minden miniszterről kiderül, hogy sáros. Az Európai Parlament és a Tisza Párt még az esővizet is ki akarja fizettetni velünk
Szivárványos madáremberek, és “büszke” céltalan nullák akarják megmondani, hogyan éljünk, vagy inkább dögöljünk-e meg egy háborúban
Valójában az a lényeg, hogy megmutatták magukat teljes valóságukban, a természetes közegükben azok, akik meg akarják mondani a gyerekes, családos, dolgozó, adófizető, a nemzetért aggódó többségnek, hogy hogyan kellene élnie, miben kellene hinnie és mit kellene tolerálnia.