Pesti Srácok

Forró drót

Nemzeti Információs Központ: még be sem jegyezték az Action for Democracyt, máris tolta a pénzt a magyar baloldali kampányba

PPestiSrácok.hu Forró drót 2023 január 26.
Annyira kellett a pénz a magyar baloldalnak (kampányra), hogy szegény Action for Democracyt még rendesen be sem tudta jegyeztetni Amerikában a Demokrata Párthoz köthető egyik csatolt szervezet – derült ki a Nemzeti Információs Központ által közreadott információkból. Mint ismert, korábban még csak hárommilliárdnak megfelelő guruló dollárról lehetett tudni, időközben ugyanakkor felbukkan egy ismeretlen hátterű svájci alapítvány is, így jelen tudásunk szerint már négymilliárd forintot égetett el a Márki-Zay Péter-féle Mindenki Magyaroraszága Mozgalom fedőszervezetének révén a magyar baloldal a kampány során.

Nem hajlandó kérdésekre válaszolni a korrupciós botrányba keveredett igazgató, Moss László

PPestiSrácok.hu Forró drót 2023 január 26.
A Metropol által nyilvánosságra hozott hangfelvétel alapján félmillió forintnyi vesztegetési pénz kell ahhoz, hogy azok a diákok is felvételt nyerjenek az Eötvös József Gimnáziumba, akiknek nem sikerült az írásbeli felvételi vizsgájuk. A korrupciós botrányba keveredett igazgató, Moss László hallgatásba menekült a Mediaworks kérdései elől.

Duplájára emeli a kormány a munkába járás kedvezményes költségtérítését

PPestiSrácok.hu Forró drót 2023 január 26.
Míg eddig kilométerenként maximum 15 forintos adómentes költségtérítést tettek lehetővé a munkáltatók számára a jogszabályok, ez a gazdaságfejlesztési miniszter javaslatára duplájára, azaz 30 forintra fog nőni – közölte a Világgazdasággal Czomba Sándor, a Gazdaságfejlesztési Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.

Egy rendőr a szabadidejében fogott el illegális migránsokat

PPestiSrácok.hu Forró drót 2023 január 26.
A Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központján keresztül 2023. január 24-én délben egy szolgálaton kívüli rendőr kérte kollégái segítségét. A szabadidejét töltő őrsparancsnok Kaposvárra érve két férfit pillantott meg, akik a forgalmas út mellett, sáros ruhában és megpakolt hátizsákokkal a vállukon gyalogoltak – írja a Police.hu.

Karácsony Gergelyt is megpróbálhatja kiiktatni a DK a miniszterelnökjelölt-aspiránsok közül

PPestiSrácok.hu Forró drót 2023 január 26.
A jászberényi időközi választás eredménye miatt sürgetővé válhatott a Gyurcsány-pártnak, hogy az előválasztás intézménye ellen kampányoljon, hiszen a DK-s támogatás nélkül könnyedén újrázni tudó polgármester győzelme kapcsán felerősödtek a jelöltválogatót és a civil összefogást sürgető hangok, amelyek a pártok szerepvállalását is háttérbe szorítanák – írja a Magyar Nemzet. Kiszelly Zoltán a lapnak azt nyilatkozta, hogy az előválasztást ellenző stratégiájával a DK Karácsony Gergelyt is megpróbálhatja kiiktatni a lehetséges baloldali miniszterelnökjelölt-aspiránsok közül.

Az ukránok vérszemet kaptak: nem elég a tank, már F–16-os vadászgép is kell nekik

PPestiSrácok.hu Forró drót 2023 január 26.
Az ukrán kormányzat bízik benne, hogy idővel amerikai gyártmányú F–16-os vadászgépeket is kapnak az oroszok elleni háborúhoz – ezt mondta a The Hill című amerikai lapnak az ukrán védelmi minisztérium egyik tanácsadója. A "köszönöm" szót nem ismerik, a követelőzés viszont alapvető. Az ukrán tisztviselő az amerikaiak helyett garantálja, hogy megkapják ezeket a gépeket. Van önbizalom.

Giorgia Meloni támogathatta a Magyarországnak küldendő EU-s pénzösszegek csökkentését?

PPestiSrácok.hu Forró drót 2023 január 26.
Érdekes cikk jelent meg a horvát sajtóban: a Nacional.hr egy meg nem nevezett, magas rangú EPP-képviselőre hivatkozva azt írta, hogy Giorgia Meloni olasz kormányfő támogatta a hazánknak küldendő EU-s támogatások csökkentését. A cikk maga arról szól, hogy európai konzervatívok Giorgia Meloni befolyását akarják felhasználni az uniós testületekben való érvényesüléshez – írta meg a Mandiner.

Február 9-én ítéletet hirdetnek a Vizoviczki Lászlóhoz kapcsolódó egyik rendőri korrupciós ügyben

PPestiSrácok.hu Forró drót 2023 január 25.
A Fővárosi Törvényszék közleményében nem nevesítette Vizoviczki Lászlót, csupán felidézte, hogy a Központi Nyomozó Főügyészség 2014. augusztus 21-én vádat emelt V. L. és 21 társa ellen. A törvényszéki tájékoztatás szerint "február 9-én hirdetnek ítéletet az egyik rendőri korrupciós ügyben". Közölték: 66 000 oldalnyi peranyag keletkezett, 300 tanút hallgattak ki, valamint 210 órányi hang- és képfelvételt játszottak le.

Szijjártó: Magyarország és a Vatikán közös álláspontot képvisel a béketeremtésben, a családvédelemben és az üldözött keresztények megsegítésében

PPestiSrácok.hu Forró drót 2023 január 25.
Magyarország és a Vatikán három kérdésben is közös, a nemzetközi fősodornak nem mindig megfelelő álláspontot képvisel: ilyen az ukrajnai béketeremtés, a családok védelme és a keresztények támogatása – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán, Vatikánvárosban.

Egy felmérés szerint a 40 év alatti hollandok 23 százaléka kételkedik abban, hogy a holokauszt megtörtént

PPestiSrácok.hu Forró drót 2023 január 25.
Az 1980 után született hollandiai lakosok közel 23 százaléka úgy véli, hogy a holokauszt csupán egy "mítosz", illetve azon a véleményen van, hogy a meggyilkolt zsidó emberek száma erősen eltúlzott – írta szerdán az NLTimes hírportál, a Németországgal Szembeni Zsidó Anyagi Követelések Konferenciájának (Claims Conference) felmérésére hivatkozva.
Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.