Forró drót
Folytatódik a nemzet erősödése vagy irány a szakadék?
Sorsdöntő választásra készül az ország és az egész nemzet. Vasárnap eldöntjük, hogy a forrongó világban biztos pontot jelentő kormányzás folytatódik vagy Magyar Péterék felkészületlen, harácsoló és önfeladó brigádja kezdi meg pusztító lejtmenetét és irány a szakadék. Csak rajtunk múlik!Tanulmányok szerint Franciaország politikai válságban van
A Fondapol elemzőintézet egy pénteken, tíz nappal az elnökválasztás előtt bemutatott tanulmánya szerint Franciaország politikai válságban van. Az elemzés szerint a szavazásra jogosultak négyötödének nincs bizalma a politikai pártokban, és mintegy 40 százalékuk nem érzi úgy, hogy kötődne bármely mozgalomhoz.Egymilliónál is több telefonszámot adhatott át illegálisan a baloldalnak a Bajnai-hálózat
Az sms-es akció után hatalmas telefonos akciót hajtott végre a Márki-Zay Péter kampányát bonyolító DatAdat-csoport. A Bajnai Gordon volt szocialista kormányfőhöz köthető vállalkozások illegálisan beszerzett adatok felhasználásával, egymillió választót hívtak fel. A rendszerváltás óta példa nélküli adatlopást és a közösségi médiumokon keresztül történő befolyásolást már most a Cambridge Analytica-botrányhoz hasonlítják.Saját fórumán osztották ki a szavazók Márki-Zay Pétert - "Öltözz be, fogjál fegyvert, mutass példát!" (Videó)
Márki-Zay Pétert saját rendezvényén kérték számon a választók háborús uszítása kapcsán. Mint emlékezetes a baloldal csodajelöltje többször is arról beszélt, hogy Magyarországnak nagyobb szerepet kellene vállalnia az orosz-ukrán háborúban, azonban a magyarok többsége ezzel egyáltalán nem ért egyet.Orbán Viktor: háború vagy béke a tét
Háború vagy béke – ezt tartja az április 3-i országgyűlési választás tétjének Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke, aki a Magyar Nemzet szombati számában megjelent interjújában azt a meggyőződését hangoztatta, hogy az ellenzéki pártok az összefogásukkal mindent kockára tettek, és vasárnap mindent el fognak veszíteni.Márki-Zay kampányfőnöke is beismerte, hogy amerikaiak segítik a baloldal kampányát
Durva támadás alatt a magyar demokrácia. A baloldal már nem is titkolja, hogy külföldi segítséget vesznek igénybe a vasárnap esedékes választás befolyásolásához, legutóbb egyenesen Márki-Zay kampányfőnöke jelentette ki, hogy a már-már kommunista demokrata politikus, Bernie Sanders kampányfőnök-helyettese és egyik field managere segíti az ellenzéket.Vasárnap délig még igényelhetnek mozgóurnát a rászorulók
Vasárnap délig kérhetnek mozgóurnát azok a választópolgárok, akik egészségi állapotuk miatt nem tudnak vasárnap megjelenni a szavazóhelyiségben. A korábbi választásokon benyújtott mozgóurna-kérelmek a mostani voksolásra nem vonatkoznak, a választópolgároknak újra kell kérniük, ha ismét mozgóurnával szeretnének szavazni.Jeszy felszólította Péterfi Juditot, hogy álljon a nyilvánosság elé és vállalja fel, mit gondol Márki-Zay Péterről - Politikai Hobbista Tóth Gabival (videó)
Jeszy felszólította Márki-Zay Péter kommunikációs kísérőjét, Péterfi Juditot, hogy álljon a nyilvánosság előtt is vállalja fel, hogy mit gondol valójában az ellenzék miniszterelnök jelöltjéről. Hogy egy beszámíthatatlan, közveszélyes elmebeteg, aki miatt teljesen összeomlott ő és az ellenzék is. És hogy csak Gyurcsány örül. Ha ezt megteszi, akkor ő lehet a hős, az új Hajós András.Hollik: A baloldal folytatja a magyar demokrácia történetének legnagyobb választási csalását
A magyar demokrácia legnagyobb választási csalásának folytatásával vádolta meg a baloldali pártokat a Fidesz kommunikációs igazgatója pénteki, az MTI-hez eljuttatott videónyilatkozatában. Hagyják abba a választási csalást és állítsák le Bajnai Gordon törvénysértő rendszerét! – követelte Hollik István.Orbán Viktor: Stratégiai nyugalom
Stratégiai nyugalom – írta Orbán Viktor miniszterelnök a hivatalos Facebook-oldalán megosztott új fényképhez.Mráz Ágoston: példátlan zavarkeltési kísérlet az ellenzéki SMS-kampány
Az ellenzéki SMS-kampány példátlan kísérlet a magyar választásokkal kapcsolatos zavarkeltésre – hangsúlyozta Mráz Ágoston, a Nézőpont Intézet vezetője péntek este az MTI-nek nyilatkozva.Bús Balázs: Szabó Tímeáék idős embereket zsarolnak kamu SMS-ekben Óbudán
A Szabó Tímea-féle baloldali kampány aljasságának nincs határa. Nem volt elég a számtalan választási törvénysértés, az Óbuda újság törvénytelen támogatása, a korrupciós és kábítószerbotrány, a választók adatainak ellopása, most a gyermekeikkel és unokáikkal fenyegetik az óbudai idős embereket – hívta fel a figyelmet Bús Balázs óbudai képviselőjelölt Facebook-posztjában.Az NVB a hatóságokhoz fordul az ellenzéki sms-ek miatt
Az NVB pénteki ülésén jegyzőkönyvi döntést hozott arról, hogy a hatóságokhoz fordul az ellenzéki sms-ek ügyében. A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság szintén eljárást indított ezzel kapcsolatban. A kampányban mind a tömegességét, mind a jogsértés súlyát tekintve a legkirívóbb jogsértésnek nevezte az ellenzéki SMS-ek ügyét a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) Országgyűlés által választott egyik tagja.Szijjártó: egy nemzet akkor válhat naggyá, ha legendákat tud adni a világnak, Puskás ilyen volt (Videó)
Egy nemzet akkor válhat naggyá igazán, ha legendákat tud adni a világnak, márpedig Puskás Ferenc kétségtelenül ilyen volt – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken, miután állampolgársági dokumentumokat adott át a néhai futballista unokájának és dédunokájának a Bozsik Arénában.Gulyás Gergely: óriási a választás tétje
Óriásinak nevezte a vasárnapi országgyűlési választás tétjét Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter egy pénteki budapesti kampányrendezvényen. Háború vagy béke, fejlődés vagy visszafejlődés; a kormánytag szerint ezek között kell választania a magyaroknak, arról is döntve, megőrzik-e az elmúlt évtizedben kemény munkával elért eredményeket.Felfüggesztik, de nem hagyják abba a pedagógusok a sztrájkot
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) nem befejezte a sztrájkot, hanem felfüggesztette. A szervezet pénteken arról tájékoztatta az MTI-t, hogy azért döntött így, mert hétfőtől csak ügyvezető kormány lesz, amelynek a jogkörei korlátozottak.Marosvásárhely alpolgármestere a kidobott levélszavazatokról: Nem találom azt az egy elemet, ami elhitetné velem, hogy ez a történet igaz
Portálunk is beszámolt róla, miszerint csütörtökön egy teljes zsáknyi kidobott és részben elégett magyarországi választási szavazólapra bukkantak egy Marosvásárhely melletti hulladéklerakatban. Felmerült a gyanú, hogy ez csupán provokáció, ugyanis a Telex nevű ellenzéki hírportál már februárban előkészített ehhez egy cikket. Az esetről Portik Vilmos, Marosvásárhely alpolgármestere fejtette ki véleményét a marosvásárhelyiek.ro nevű portálon.MZP-s provokátorok Orbán Viktor kampányzáróján (Videó!)
Ellenzéki provokátorok próbálták megzavarni Orbán Viktor kampányzáróját Székesfehérváron. Néhány Márki-Zay-rajongó eltört egy fideszes táblát, arra azt írták fel, hogy MZP, és megpróbálták felmutatni - írta Facebook-oldalán Szarvas Szilveszter.KINCS: arról fogunk dönteni, megmarad-e a stabilitás
Arról fogunk dönteni, hogy megmarad-e a stabilitás, tovább bővülnek-e a családbarát intézkedések, a családtámogatások, amelyek kézzelfogható eredményeket hoztak, vagy visszatér a baloldal családokat ellehetetlenítő politikája, a családok számára mélypontot jelentő Gyurcsány–Bajnai-korszak – mondta Fűrész Tünde. A Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért elnöke felhívta a figyelmet: az április 3-i gyermekvédelmi népszavazás tétje nem kisebb, mint családi értékeink védelme, gyermekeink testi-lelki egészségének és szülői szuverenitásunknak a megőrzése.Skype-os kiselőadást kaptak a jobbikosok, miről is szól a pártjuk (Videók)
Brenner Koloman, a Jobbik főideológusa egy oktatófilmet állított össze párttársainak, ahol elmagyarázza, mi is a Jobbik. A politikus bevezetésképp azt mondta, minden politikai erőnek fontos, hogy a szélesebb közvélemény számára egyértelmű identitással rendelkezzen.Fidesz: a baloldal hatalomra kerülésével jönne a háború és a megélhetési válság
A baloldal hatalomra kerülésével jönne a háború és a megélhetési válság – emelte ki a Fidesz az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében. A nagyobbik kormánypárt Szabó Tímea (Párbeszéd), Kanász-Nagy Máté (LMP), Varju László (DK), és Z. Kárpát Dániel (Jobbik) sajtótájékoztatójára reagált.Szijjártó: Magyarország rendre megerősödve került ki az elmúlt tizenkét év válságaiból
A kormány a koronavírus-járvány alatt is kitartott korábbi álláspontja mellett, így a megszorításokra és segélyekre alapuló politika helyett az adócsökkentések, a beruházásösztönzés és a munkaalapú társadalom útját választotta – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Mezőtúron.Egy erdélyi házaspár nem tudja leadni a voksát, mert a postás szabadságra ment a levélszavazatokkal együtt
Az erdon.ro egyik olvasója egy érdekes sztorit osztott meg a hírportállal. Ugyanis a 66 éves váradszentmártoni olvasó elmondása szerint azért nem adhatja le a szavazatát a magyar országgyűlési választásokon, mert a helyi postás április 5-ig szabadságot vett ki, a levélszavazatokkal együtt.Varga Judit: mi, magyarok építő és védelmező nemzet vagyunk
Mi, magyarok egy építő és védelmező nemzet vagyunk, építkezni pedig csak békében lehet, nem engedhetjük meg, hogy a baloldal belesodorja Magyarországot az ukrajnai háborúba – mondta Varga Judit igazságügyi miniszter pénteken a Bács-Kiskun megyei Mélykúton.A Soroshoz köthető személyekkel feltöltött EBESZ-delegáción kívül más Soros-szervezetek is figyelik a magyar választást
A Mandiner megnézte a Magyarországon tevékenykedő, hivatalosan is nyilvántartott választási megfigyelők listáját és abból kiderül, hogy nemcsak a Soros-emberekkel telerakott EBESZ-delegáció segíthet be a baloldalnak a választási csalás narratívájának megalapozásában, hanem más Soros által támogatott szervezetek is választási megfigyelőként tevékenykednek hazánkban.Ajánljuk még

































