Forró drót
Takács Péter: Magyar lezüllesztette a parlamentet
A volt egészségügyi államtitkár, fideszes országgyűlési képviselő szerint ezzel a gyűlölet áradattal ráültek a hülyeség vonatra, amin nincs fék. A tiszás szavazók egyelőre támogatják a demagóg, hazugságra épülő gyűlölet kampány folytatását, de majd akkor döbbennek meg, amikor az 1200 Magyar Péter ígéretből a költségvetésben csak kevés fog megvalósulni - vetítette előre Takács Péter.Két sportoló is koronavírusos az olimpiai faluban
Hat nappal a pénteki nyitóünnepség előtt két pozitív koronavírusteszt akadt a sportolók között a tokiói olimpiai faluban. A szervezők vasárnap jelentették be, hogy ketten fertőzöttnek bizonyultak a szálláshelyükre már beköltözött sportolók között. Egy nappal korábban is akadt egy pozitív teszt a faluban; róla annyit közöltek, hogy nem japán személyről van szó, és nem sportoló, hanem a játékokhoz kapcsolódó illető.Fidelitas: a Momentum a tudatlanság és felelőtlenség pártjából a jelentéktelenség pártjává vált
A Momentum a tudatlanság és felelőtlenség pártjából a jelentéktelenség pártjává vált. Próbálnak valamennyire tényezőként fennmaradni Gyurcsány Ferenc politikai porondján, azonban amit most tettek a nemzeti konzultációs plakátok megrongálásával, az már ízléstelenség – fogalmazott Illés Boglárka, a Fidelitas elnöke a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában. A politikus emlékeztetett: a Momentum aktivistái a koronavírus-járványban elhunyt halottak számát ragasztották fel a mosolygós emojit ábrázoló nemzeti konzultációs plakátra.A Puskás Arénában rendezik az Európa Liga döntőjét 2023-ban
Fürjes Balázs a Facebook-oldalán közölte, hogy az UEFA hivatalosan is bejelentette: a Puskás Aréna ad otthont az Európa Liga-döntőnek 2023-ban. A Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár azt írja, nemzeti stadionunk, a Puskás színjelesre vizsgázott az Eb-n. Parádés meccseket rendeztünk telt házzal, biztonságosan és kifogástalan színvonalon. Szurkolói zónánk szintén telt házzal dübörgött.Kigyulladt egy budapesti munkásszálló
Tűz volt egy munkásszállóként működő budapesti VIII. kerületi épület második emeletén a Koszorú utcában vasárnapra virradóra; a lángok a tetőszerkezetet és a szomszédos épület tűzfalát is elérték. Az érintett épületeket kiürítették, több ember a tetőre menekült – közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság a honlapján vasárnap.Levonulóban az esőzések miatti áradás – eddig száznyolcvan halottja van a Németországot és Belgiumot sújtó katasztrófának
Levonulóban az esőzések miatti áradás Németország nyugati részén és Belgiumban, ahol a legnagyobb veszteségeket okozta a Hollandiát, Luxemburgot is sújtó ítéletidő, de még folynak a kutatások az eltűntek után a romok alatt. A Nyugat-Európát sújtó áradásokat a Bernd nevű ciklon okozta, amely meleg és nedves levegőt szállított a térségbe, és sok helyütt napokig tartó esőzést okozott. A hét elején a Németország nyugati részén bekövetkezett áradásokban már több mint száznyolcvan ember meghalt, és súlyos anyagi károk keletkeztek. Komoly fennakadások vannak a vasúti és a közúti közlekedésben.Levonultak a németek a pályáról egy rasszista megjegyzés miatt
A német férfi olimpiai futballválogatott öt perccel a Honduras elleni szombati bemelegítő mérkőzés vége előtt elhagyta a pályát, miután a védő Jordan Torunarigha állítólag rasszista sértegetést kapott – írja a The Guardian. A Vakajamában zárt kapuk mögött lejátszott mérkőzés 1–1-es döntetlenre állt az incidens idején. A hondurasi válogatott szerint félreértés történt.Huth Gergely a Jurák Katát ért támadásokról – Ami történt, az a baloldali gyűlöletkeltés iskolapéldája
Természetesen szolidaritást vállalunk megtámadott munkatársunkkal – szögezte le a Mandinernek adott villáminterjújában a PestiSrácok.hu főszerkesztője a Jurák Kata kolléganőnket ért támadássorozatról. Huth Gergely szerint a szivárványos zászló Brüsszel és a baloldal eszement politikájának a jelképe lett, ők tették azzá.Hidvéghi Balázs: Brüsszel visszaél a hatalmával
Brüsszel visszaél a hatalmával, összevissza fenyegetőzik, politikai zsarolást folytat – mondta a Magyarországnak járó uniós források esetleges visszatartásával kapcsolatban Hidvéghi Balázs fideszes EP-képviselő a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában. Hozzátette, hogy ezt Brüsszel nem teheti meg. Ezek a források ugyanis nem könyöradományok, nem segélyek, ezek járnak Magyarországnak. Brüsszelnek nincs joga a visszatartásukhoz, ez a politikai fenyegetőzés, zsarolás része.A Facebook elhallgattatja azokat, akik nem értenek egyet a genderőrülettel
Ismét letiltott és cenzúrázott a Fecebook, immár másodszorra. Ezúttal a gendersemleges sárkánnyá műtött emberről írt véleményem verte ki a biztosítékot a hálózat rajongóinál – írta Rákay Philip Facebook-bejegyzésében. A médiaszakember rámutatott, hogy a két nap alatt százötvenezres megtekintést és több ezer lájkot elérő véleménycikkét a Facebook törölte, majd egy napra elnémították az oldalát gyűlöletbeszéd miatt.Most kapaszkodjunk meg! – Az LMP szerint Orbán példát vehetne Karácsonyról
Kanász-Nagy Máté, az LMP társelnöke szombaton online sajtótájékoztatón közölte: arra szólítják fel a kormányt, hogy a választópolgárokat dilettánsnak néző, újabb nemzeti álkonzultációt népszerűsítő plakátkampány helyett tegyen lépéseket az átoltottság bővítésére. Ugyanis miközben a koronavírus-járvány negyedik hulláma fenyeget, még mindig csaknem 2,5 millió felnőtt nem kapott oltást – tette hozzá. Az ellenzéki politikus kiemelte: a koronavírus-járvány várható negyedik hullámára a kormánynak fel kellene készítenie az országot, mert az eddig meghozott intézkedések szerintük nem elégségesek.Kitiltaná a dízelautókat a fővárosból Karácsony Gergely
Kitiltaná a dízelautókat Budapestről Karácsony Gergely, még idén kitűzhetik az erre vonatkozó céldátumot – derül ki a 444.hu cikkéből. A főpolgármester annak kapcsán hozta meg döntését, hogy negyvenötezer aláírást gyűjtött össze és adott át neki a Greenpeace pénteken, hogy tiltsa ki a régi dízel meghajtású gépjárműveket a fővárosból, de legalább tegyen közzé egy ütemtervet.Németh Zsolt: A V4-országok egymás sikerében érdekeltek
A visegrádi négyek (Magyarország, Szlovákia, Csehország és Lengyelország) egymás sikerében, stabilitásában és felemelkedésében érdekeltek, ez a meggyőződés fogja vezetni a következő egy évben a magyar V4-es elnökséget – jelentette ki az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke szombaton, az MTI-nek telefonon nyilatkozva. Németh Zsolt erről azután beszélt, hogy a Gombaszögi Nyári Táborban Martin Klusszal, a szlovák külügyminisztérium államtitkárával és Berényi Józseffel, Szlovákia korábbi külügyi államtitkárával közösen tartott fórumot a V4-elnökség, Közép-Európa és az Európai Unió kapcsolatáról.Elhunyt Ráday Mihály operatőr, rendező, városvédő
A közismert városvédő, Budapest díszpolgára 79 éves korában, súlyos betegségben, pénteken halt meg.Pozitív a brit egészségügyi miniszter koronavírus-gyorstesztje, pedig ő a lazítások szószólója
Pozitív lett Sajid Javid brit egészségügyi miniszter koronavírus-tesztje. Ezt Javid személyesen jelentette be szombaton. A tünetei enyhék.Pikó öt évre mutyizta el a gyerekek elől az önkormányzat káptalanfüredi strandját
Eddig sem voltak kétségeink afelől, hogy a hatalomba visszatérő, éhes baloldali politikusok mindent elkövetnek majd annak érdekében, hogy pénzhez jussanak. Nem történt ez másképp Józsefvárosban sem, ahol most kiderült: Pikó András polgármester öt évre adta bérbe egy vitorlásegyesületnek az önkormányzat káptalanfüredi strandját, ahol korábban a kerületi gyerekek és idősek üdülhettek, aminek ezzel vége.A Digi szolgáltatása átmenetileg leállt
Országosan problémák vannak a Digi szolgáltatásával, a legtöbb helyen sem az internet, sem a telefon, sem a televízió nem működik, de még a weboldal és az ügyfélszolgálat sem kapcsolható – számolt be az Index.hu.A rabbi, akinek nem tetszik, ha az antiszemita megjegyzéseket tevő Bíró Lászlót kritizálják – És a DK-s Varju is égeti magát
Az ember azt gondolná, hogy ha valami különösebb perverzió vagy politikai ok miatt mást nem is, de egy rabbit legalább zavar az antiszemita kijelentéseiről elhíresült Bíró László jelenléte a közéletben. Úgy tűnik, nem így van, hiszen Derce Tamást, a volt újpesti polgármestert lehurrogta a Mazsihisz neológ rabbija azért, mert a politikus az újpesti mártírmegemlékezésen szóvá tette, hogy a körzet DK-s országgyűlési képviselője és pártja beállt a jobbikos jelölt mögé, ezért nem teheti meg, hogy eljön a templomba és beáll a megemlékezők közé.Horvátországban beoltják a turistákat is
A zágrábi kormány döntése szerint mindenki ingyen felveheti a koronavírus elleni oltást Horvátországban, azok is, akiknek nincs betegbiztosításuk, így a Horvátországban nyaraló külföldi turisták is – írta az Index.hr internetes portál.Puzsér nekiment Vágó Istvánnak – A gyurcsányista „kvízszélhámos” szerinte továbbra sem érti a tréfát
A közösségi média két nagy szájkaratése esett egymásnak, miután a korábban a főpolgármesteri székért pályázó Puzsér Róbert azt találta mondani, hogy beperel mindenkit, aki azzal gyanúsítja, hogy ő beteg. Ezt egyébként gúnyból írta, mivel Gyurcsány Ferenc korábban azt mondta, hogy mindenkit beperel, aki alkoholizmussal vádolja. Vágó István, aki a DK elnökségi tagja és önkormányzati képviselője is a pártnak, nem értette a poént, ezért egy kéretlen üzenetet hagyott neki Puzsér.Vonattal ütközött egy autó Siófoknál
Vonattal ütközött egy autó szombaton Siófokon, egy ember súlyosan megsérült, a baleset miatt jelentősen hosszabb a menetidő a dél-balatoni vasútvonalon – tájékoztatott a Mávinform. A balesetben egy ember súlyosan megsérült.A budaiak kétharmada egyetért a kötelező oltással
A válaszadó budaiak kétharmada mindenképp egyetért azzal, hogy az egészségügyben kötelező legyen a védőoltás, ahogy támogatja az Orbán Viktor által bejelentett döntést a Magyar Orvosi Kamara is – számolt be róla közösségi oldalán Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkára. Fürjes Balázs emlékeztetett arra, hogy másfél hónapja indították el Pokorni Zoltánnal közösen a Budai Kérdések politikai párbeszéd akciót.Berki Krisztián nem érti, őt miért ítélik el, mikor Bruce Willis se kapott büntetést a Die Hardért
Mint megírtuk, Berki Krisztiánra nemrég két év és hat hónap börtönt kért az ügyészség, miután a Fradi volt elnökének büntetőfékes ügyében született elsőfokú ítélet ellen. A vád közúti veszélyeztetés és rongálás volt, a bíróság pedig első fokon bűnösnek találta a celebet, és két év szabadságvesztésre ítélték, amelyet négy évre felfüggesztettek, valamint pénzbírságot szabtak ki rá. Az Index meginterjúvolta a közszereplőt, aki Bruce Willishez hasonlítgatta magát.Kamu koronavírusteszttel jutott be egy sportoló az olimpiára
Felfüggesztett eltiltást kapott az a brit atléta, aki megváltoztatta a dátumot egy koronavírustesztjén, hogy visszatérhessen a szigetországba. A 2016-os riói játékokon ötezer méteren hatodik Andrew Butchart egy podcastben bevallotta: késett PCR-tesztjének eredménye, amikor az Egyesült Államokból repült volna haza Nagy-Britanniába, ezért átírta a dátumot egy korábbi vizsgálat eredményén, hogy fel tudjon szállni a repülőgépre – számolt be a The Times. A sportoló a felfüggesztett miatt részt vehet az ötkarikás játékokon.Egy holttest sodródott a partra a Margitszigeten
Szombat délelőtt egy ember holttestét találták meg a Margitszigeten – értesült a Bors. A holttestre a köves partszakaszon figyeltek fel, ahonnan a tűzoltók emelték ki. A bulvárlap szerint a Duna sodorta oda. A rendőrség már megkezdte a helyszínelést.Ajánljuk még

































