Forró drót
Az osztrákok már uniós határőröket küldenének Afrikába
Sebastian Kurz osztrák kancellár az európai uniós határvédelmi ügynökség (Frontex) határőreinek afrikai bevetésével akadályozná meg a migránsok Európába jutását - olvasható az osztrák kormányfőnek a Welt am Sonntag című német lap vasárnapi számában megjelenő interjújában, amelyből hírügynökségek előzetesen részleteket közöltek. Kásler Miklós: erős vidék erős iskolákkal és megbecsült pedagógusokkal lehetséges
Erős vidék erős vidéki iskolákkal és elhivatott, megbecsült pedagógusokkal lehetséges - mondta Kásler Miklós, az emberi erőforrások új minisztere a sárvári Tinódi Sebestyén Gimnázium és az Öregdiákok Baráti Köre hagyományos érettségi találkozóján, ahol a tárcavezető az Öregdiákok Baráti Köre elnökeként vett részt. Keresi még a rendőrség a multicégeket zsaroló tejesembert
Egyelőre nem találtak szennyezőanyagot a Nébih szakemberei azokban a hazai multicégek által forgalmazott tejtermékekben, amelyekről egy még ismeretlen zsaroló két hete azt állította, hogy a csomagolásaikat megrongálva juttatott idegen anyagot a dobozokba. A rendőrségen külön nyomozócsoport üldözi a tettest, akit eddig még nem sikerült beazonosítani. Több tucat emberre bukkantak egy teherautóban a rendőrök Görögországban
Embercsempészek egy teherautó pótkocsijában próbáltak Törökországból Görögországba juttatni 91 illegális bevándorlót, de a görög hatóságok feltartóztatták a járművet Szoufli határváros közelében. A bevándorlók korábban a két országot elválasztó Évrosz folyón keltek át Törökországból, és ezt követően indultak el a teherautón feltehetően egy nyugat-görögországi kikötőváros irányába. A sofőrt a rendőrség őrizetbe vette. Hiller: tragikus vereség, de nem halálos csapás az áprilisi választás
Tragikus vereség, de nem halálos csapás az MSZP-nek, a baloldalnak az áprilisi országgyűlési választás eredménye – mondta az MSZP választmányának elnöke a testület szombati ülése után az MTI-nek. Hiller István közölte azt is, jelenleg öten aspirálnak a szocialista elnökjelöltségére, ő viszont nem indul újra a választmányi elnöki posztért. Szél Bernadett és Keresztes László az LMP új társelnökei
Szél Bernadett és Keresztes László Lóránt személyében megválasztotta társelnökeit az LMP szombaton a Székesfehérváron zajló tisztújító kongresszusán.
Ismét több tízezren tüntetnek Macron gazdaságpolitikája ellen
Több mint hatvan francia civil szervezet, egyesületek, szakszervezetek, valamint a Jean-Luc Mélenchon vezette radikális baloldali Lázadó Franciaország nyolcvan helyszínen szervezett szombaton felvonulást tiltakozásul Emmanuel Macron államfő gazdaságpolitikája ellen. Nemzetiségi szószóló: számíthat a ruszinokra Magyarország
A Rákóczi-szabadságharc idején és az azóta eltelt évszázadokban a ruszin nép bizonyította, hogy a mindenkori Magyarország számíthat rá, a ruszinok a magyar nemzet fontos és hűséges alapkövei – jelentette ki az Országgyűlés nemzetiségi szószólója szombaton Egerben. Családi dráma – meggyilkoltak egy idős házaspárt Hódmezővásárhelyen
Emberölés áldozata lett egy idős házaspár Hódmezővásárhelyen, a feltételezett tetteseket a rendőrség elfogta, egyikük beismerő vallomást tett – jelentették be szombaton a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztatóján, Szegeden. Van még remény Kim Dzsong Un és Donald Trump találkozójára
Áprilisi csúcstalálkozójuk után szombaton ismét személyesen tárgyalt egymással Kim Dzsong Un észak-koreai vezető és Mun Dzse In dél-koreai elnök – közölte a szöuli elnöki hivatal. Hollik: Soros miatt veszélybe kerül a bírói függetlenség
A Fidesz-KDNP frakciószövetség szerint a Soros-hálózat a magyar igazságszolgáltatást is befolyásolja azzal, hogy migránspárti érzékenyítő tanfolyamatokat tart bírósági dolgozóknak. Stratégiai létesítmények felrobbantását tervezték a KMKSZ-székház támadói Kárpátalján
Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) közlése szerint stratégiai fontosságú létesítmények, köztük vasúti hidak és alagutak felrobbantását tervezte Kárpátalján a nemzetiségek közötti viszály szítása céljából az a két őrizetben lévő ember, akiket a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) ungvári székháza elleni februári támadással gyanúsítanak.
Elfogták a taxis támadás gyanúsítottját
Azonosították és elfogták azt a férfit, aki pénteken hajnalban többször megszúrt egy taxisofőrt - közölte a rendőrség honlapján szombaton. A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) közleménye szerint a gyanúsított péntekre virradó éjjel intette le a taxit Budapest IX. kerületében. A Hamász propagandagépezete aljas módon hazudott az "izraeli határnál" elhunyt csecsemőről
A Gázai övezet egészségügyi minisztériuma levette a múlt hétfői erőszakos tömegtüntetésen az izraeli katonák által megöltek listájáról a nyolc hónapos kisbaba nevét, mert a kicsi valószínűleg születési szívbetegségben hunyt el, és nem a belélegzett könnygáz miatt – jelentette a Jediót Ahronót című izraeli újság honlapja, a ynet pénteken. A palesztin propagandagépezet működéséről és hazugságairől korábbanitt és itt írunk. Dunába zuhant egy autó a Várkert Bazárnál
A Dunába zuhant egy kocsi Budapesten a Várkert Bazár magasságában - közölte a Katasztrófavédelem.hu. Az autóban egy ember utazott, a sofőr, aki még időben kiugrott a járműből, ő könnyű sérüléseket szenvedett. Emberkereskedők végeztek menekülő migránsokkal Líbiában
Emberkereskedők öltek meg legkevesebb tizenöt migránst, illetve tucatnyi társukat megsebesítették a hét közepén Líbiában, mert szökni próbáltak - közölte szombatra virradóra az Orvosok Határok Nélkül (MSF) nemzetközi szervezet. Két nap alatt mintegy 1400 migránst mentettek ki a Földközi-tengeren
Az Európai Unió part- és határvédelmi ügynöksége (Frontex) az olasz haditengerészet hajóival és civilszervezetek aktivistáival együttműködve csütörtökön és pénteken összesen mintegy 1400 migránst mentett ki a Földközi-tengeren - jelentette a mentési munkálatokat koordináló olasz parti őrség. Tisztújító kongresszust tart ma az LMP
Előrehozott tisztújító kongresszust tart ma és vasárnap az LMP Székesfehérváron. A két társelnöki posztért egy-egy jelölt indul: Szél Bernadett és Keresztes László Lóránt. Korábban az egyik társelnöki posztot Hadházy Ákos töltötte be, ő azonban a választás éjszakáján lemondott a tisztségről. Később több elnökségi tag is visszaadta posztját, így a párt július helyett már májusban újraválasztja tisztségviselőit. Trócsányi László: a bírói kormányzás antidemokratikus
Fontos, hogy a bírói szerepkör tisztázott legyen, mert ha a bírók átértelmezik a jogot, vagy olyan kiterjesztő értelmezést adnak egy fogalomnak, amely szemben áll a jogalkotó által adottal, akkor bírói kormányzás valósul meg, ami mélyen antidemokratikus - erről is beszélt Trócsányi László igazságügyi miniszter a Magyar Időknek adott interjúban. Hozzátette: a bírók befolyásolni is képesek a politikai küzdelmeket a politikai ügyek vitele során. Irán gazdasági kompenzációt követel Európától, mert Trump kilépett az Obama által összetákolt atomalkuból
Irán bizakodással tekint az ország atomprogramjáról szóló többhatalmi megállapodásjövőjére a szerződést aláíró országok képviselőivel folyatott pénteki bécsi tanácskozás után - fogalmazott Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter-helyettes. Irán csak a szokásos húzd meg, ereszd meg taktikát alkalmazza és Amerika hiányában nem lesz, aki ellenállást fejtsen ki felé, az lesz, amit az ajatollah akar. A háttérben pedig az óprezsa birodalmi öntudat, a középhatalmi vágyak állnak, amelyről korábban itt és itt (is) írtunk. Orbán Viktor zsigerileg tud kapcsolatot teremteni az utca emberével
Steve Bannon, Donald Trump elnök volt tanácsadója exkluzív interjút adott az ECHO TV-nek (ahogyan korábban az M1-nek), amiben többek között a globális pénzvilág és a politika kapcsolatáról is beszélt. Kifejtette: a globális pénzvilág a médiát használja fel arra, hogy negatív színben tüntesse fel azokat a politikusokat, akik nem tesznek eleget London, New York és Brüsszel kapitalista elvárásainak. Steve Bannon szerint a neoliberális erők azért támadnak egyes vezetőket, és kiáltják ki őket diktátornak, mert saját létüket féltik. Kövér László: a gyermekvállalás az élethez való viszonyulásunk jele, ennek semmi köze a "jóléthez"
Kövér László az EchoTV Napi aktuális című műsorában kifejtette álláspontját a kormány családpolitikájával kapcsolatosan. A házelnök elmondta, Európa egyik legbőkezűbb és legjobb családtámogatási rendszerét tudták kiépíteni. Ugyanakkor hozzátette, az értékrendünkön és a hozzáállásunkon még alakítani kell. Dúró Dóra elfogadja, hogy a Toroczkai-féle "radikális" platform illegitim, tovább dolgozna a pártvezetéssel
Láttam Gyöngyösi Márton különböző nyilatkozatait, de nem szeretnék beállni abba a sorba, hogy egy-egy nyilatkozatot elkezdjek kommentálni – mondta Dúró Dóra, a Jobbik országgyűlési képviselője az ATV Egyenes beszéd című műsorában. Mint emlékezetes, Dúró elnökhelyettes-jelöltként indult a Jobbik legutóbbi tisztújításán Toroczkai László oldalán. Bizonyítékokat semmisíthetett meg a rendőrség a szlovák újságíró-gyilkosság nyomozása alatt
Bizonyítékokat semmisíthetett meg hanyagságból a szlovák rendőrség Ján Kuciak oknyomozó újságíró meggyilkolása helyszínén - állítja az újságíró családjának ügyvédje.