Forró drót
Nem nagy meglepetés, de Brüsszel nem a mi oldalunkon áll az olajstop-ügyben
A név nélkül nyilatkozó uniós diplomaták szerint az Európai Bizottság nem akar segíteni az energiabiztonságot fenyegető ukrán szankció ügyében Magyarországnak és Szlovákiának, mert ez „az ő bajuk”.Többen mentek el kikapcsolódni idén júniusban, mint egy évvel korábban
2024 júniusában a turisztikai (kereskedelmi, magán- és egyéb) szálláshelyeken 1,8 millió vendég közel 4,2 millió vendégéjszakát töltött el. A vendégek száma 11, a vendégéjszakáké 3,1 százalékkal nagyobb volt az egy évvel korábbinál - közölte kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).Habzó száj és tág pupilla, veszett verbális Godzilla – Dal született Puzsér Róbert és Ábrahám Róbert konfliktusáról (VIDEÓ)
Visszatért a Magyar Péter bulis estéjét is megzenésítő ismeretlen művész, aki ezúttal Puzsér Róbert homoerotikus vallomását, illetve az ehhez tartozó agresszív udvarlási stílust zenésítette meg.Szijjártó Péter: a lengyel diplomácia a hazugság mocsarába süllyed
Mi nagyra tartjuk a lengyel diplomáciát, ezért is rossz nézni, ahogy az lesüllyed a hazugság mocsarába - írta a külgazdasági és külügyminiszter a közösségi oldalán hétfő este.Venezuela újraválasztott elnöke hadat üzent Elon Musknak
Nicolás Maduro, Venezuela újraválasztott vezetője, aki sokak szerint csalással nyerte meg újraválasztását, hadat üzen Elon Musknak, a SpaceX, a Tesla és az X elnökének, akit „főellenségének” nevez.A Robert Fico elleni támadást is tanulmányozta a Trumpra lövő férfi
A Robert Fico szlovák kormányfő elleni támadást is tanulmányozta Thomas Matthew Crooks, aki merényletet követett el Donald Trump korábbi amerikai elnök kampánygyűlésén július 13-án - közölte a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) egyik különleges ügynöke hétfőn.Fico megüzente Kijevnek: ha tovább blokkolják az orosz kőolajexportot, Szlovákia leállítja a gázolajkivitelt Ukrajnába
Amennyiben a következő napokban nem újul meg az orosz kőolaj Ukrajnán át történő szállítása, a pozsonyi Slovnaft kőolajfinomító leállítja az Ukrajnába történő gázolajkivitelt - jelentette ki Robert Fico szlovák miniszterelnök a közösségi médiában hétfőn közzétett videóbejegyzésében, amelyet a pozsonyi kormányhivatal az MTI-nek is eljuttatott.Bábel Balázs: nagy fájdalom a keresztényeknek, hogy a francia olimpián meggyalázták az eucharisztiát
„Miért kell belevinni a gyalázását az eucharisztiának egy sporteseménybe, mikor a pápa maga is üdvözölte azt, hogy legyen a békének, a barátságnak és az összetartozásnak a jele. És ki kell gúnyolni? Nagy fájdalom ez nekünk” – jelentette ki Bábel Balázs prédikációjában a botrányos olimpiai megnyitó kapcsán. Az érsek szerint nem csak gonosz, hanem gyáva is volt az előadás.Újabb katonai támogatást ad az Egyesült Államok Ukrajnának
Mintegy 200 millió dollár új katonai támogatást ad Ukrajnának az amerikai készletekből az Egyesült Államok - mondta a Fehér Ház nemzetbiztonsági kommunikációs tanácsadója hétfőn.Többeket, köztük gyerekeket késeltek meg az északnyugat-angliai Southport iskolájában (FRISSÍTVE - RÉSZLETEK)
Többeket megsebesítettek egy késelésben hétfőn az északnyugat-angliai Southportban.Kínában tárgyalt Meloni, tovább erősítenék a kétoldalú kapcsolatokat
A béke és az együttműködés, a nyitottság, a tanulás és a befogadás, valamint a kölcsönös előnyök szellemében Kínának és Olaszországnak fenn kell tartania, sőt fejlesztenie kell kétoldalú kapcsolatait - jelentette ki Hszi Csin-ping kínai elnök hétfőn Pekingben, Giorgia Meloni olasz miniszterelnökkel folytatott tárgyalásain.Szalay-Bobrovniczky Kristóf: Magyarország önellátóvá válik a 30 milliméteres lőszergyártás terén
Mostantól Magyarország önellátó lesz a 30 milliméteres közepes kaliberű lőszergyártás terén, amely nemcsak a Lynx-ekhez, hanem más, NATO által használt harcjárművek toronyfegyverzetéhez is alkalmazható, így egyúttal fontos exporttermékként is megjelenik - jelentette ki Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter a Várpalotai Védelmi Ipari Komplexum lőszergyárának hétfői ünnepélyes átadásán.Kövér László felkérte Metsolát, hogy lesz szíves fellépni az EP antidemokratikus eljárásai ellen
Kövér László az Országgyűlés elnöke levélben gratulált Roberta Metsolának, az Európai Parlament (EP) újraválasztott elnökének, egyben együttműködését kérte az "antidemokratikus eljárások" megakadályozásában.Menczer: Ukrajna zsarol bennünket - ez egy háborúpárti összejátszás (VIDEÓ)
Az, hogy nem engedik át a Magyarországnak szánt kőolaj jelentős részét, az egy zsarolás – jelentette ki Menczer Tamás legújabb videójában.Szijjártó: a magyar békemisszió óta erőre kapott a nemzetközi diplomácia
A békemisszió óta erőre kapott a nemzetközi diplomácia - közölte a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn a Facebook-oldalán.Szentföldi keresztények is szót emeltek a párizsi olimpia vallásgyalázó megnyitójával kapcsolatban
A párizsi olimpia vallásgyalázó megnyitójával kapcsolatban a szentföldi keresztények is szót emeltek - írta hétfőn a Facebook-oldalán közzétett bejegyzésében a Külgazdasági és Külügyminisztérium üldözött keresztényeket segítő programokért felelős államtitkára.A budapesti stadionokkal és sportlétesítményekkel büszkélkedett Karácsony a NOB elnökének
A párizsi olimpia megnyitójának apropóján Karácsony Gergely Thomas Bachhal, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnökével találkozott - tudatta a Főpolgármesteri Hivatal hétfőn.A leszakadt rendszámtábláért kiszállt, de az elütött fiún már nem segített
A Balatonfüredi Rendőrkapitányság munkatársai elfogták azt a 79 éves budapesti férfit, aki Balatonfüreden elütött egy tizenhárom éves fiút – tudatta a police.hu.Kiderült, a francia szélsőbaloldal bénította meg a vasúti közlekedést az olimpiai megnyitó előtt
A francia hatóságok "több olyan személyt azonosítottak, akik elkövethették" a nagysebességű vonatok forgalma elleni szabotázsakciókat - jelentette be hétfőn Gérald Darmanin belügyminiszter.Szélsőbaloldali aktivisták állhatnak a vasúti szabotázs mögött - állítja a francia belügyminiszter
A francia hatóságok "több olyan személyt azonosítottak, akik elkövethették" a nagysebességű vonatok forgalma elleni szabotázsakciókat - jelentette be hétfőn Gérald Darmanin belügyminiszter.Gyanúsítottként hallgatta ki a rendőrség a gyermekbántalmazó szolnoki karateedzőt
Kiskorú veszélyeztetése gyanújával hétfőn kihallgatta a rendőrség a szolnoki karateedzőt, aki egy felvétel szerint bántalmazott egy kisfiút - számolt be a Magyar Nemzet.Orbán Viktor ismét Várhelyi Olivért jelöli uniós biztosnak
Orbán Viktor miniszterelnök az X-en jelentette be, hogy ismét Várhelyi Olivér szomszédságpolitikáért és bővítésért felelős uniós biztost jelöli az Európai Bizottságba. A döntésre az uniós biztos is reagált.Menczer Tamás: Kevés vagy, Peti!
A Fidesz kommunikációs igazgatója a Tisza párt elnökének üzent, aki új, "Magyar Péter, The Man" felhasználónevű Instagram oldalán írt hosszú sorokban a miniszterelnök tusványosi beszédéről.Kovács Péter szerint nem kellene mindent központosítani, a kerületekbe pedig nem kell pártpolitika
A XVI. kerületi fideszes polgármester, Kovács Péter adott interjút a FOS -azaz a független, objektív sajtó- egyik szereplőjének, amelyben több kritikát is megfogalmazott. Szerinte ugyanis a kórházak, iskolák központosítása nem jó, de párton belül is rendet kéne tenni. Ehhez pedig az kellene, ha Orbán Viktor hazajönne és a belügyekkel foglalkozzon. Kovács szerint egyébként saját sikerének titka, hogy kerületi szinten nem pártpolitizál, de ezzel azért nem találta fel a spanyolviaszt.Ajánljuk még

































