Forró drót
Takács Péter: Magyar lezüllesztette a parlamentet
A volt egészségügyi államtitkár, fideszes országgyűlési képviselő szerint ezzel a gyűlölet áradattal ráültek a hülyeség vonatra, amin nincs fék. A tiszás szavazók egyelőre támogatják a demagóg, hazugságra épülő gyűlölet kampány folytatását, de majd akkor döbbennek meg, amikor az 1200 Magyar Péter ígéretből a költségvetésben csak kevés fog megvalósulni - vetítette előre Takács Péter.Nem indulhat az elnökválasztáson Putyin "legnagyobb" kritikusa
Elutasította az orosz alkotmánybíróság Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikus panaszát, hogy a testület vizsgálja felül azt a döntést, amelyben törvényi előírásokra hivatkozva megtiltották indulását a márciusi elnökválasztáson - írta pénteken a RIA Novosztyi hírügynökség.A budapesti melegfelvonulás főattrakciója az osztrákiából alászálló szakállas operett-transzvesztita lesz
Az idei Budapest Pride felvonulásnak nincs még meghirdetve az időpontja, de azt már lehet tudni, hogy június 7-én a Budapest Parkban (ezzel is kilépve a korábbi keretek közül) lesz az afterbulika, és itt fog fellépni az elmúlt évek legismertebb osztrák transz-sztárja, Conchita Wurst.Menekülnie kellett a "legkúlabb kismajom" családjának a bosszúállók elől
A H&M ötéves, fekete reklámarcának családja biztonsági okokból kénytelen volt lakhelyet váltani a rasszistának kikiáltott reklámhisztéria következtében. Kicsivel több mint egy hete járta be a netet a H&M egy zöld pulóveres sztorija, amikor is a ruhadarabot egy kis fekete sráccal reklámozták. A pulóveren a "coolest monkey in the jungle" (a "legkúlabb majom a dzsungelben") felirat virított, amelynek következtében mindenki azonnal rasszizmust kiáltott - írja a 888.Orbán: Magyarország nem fogad be egy bevándorlót sem (Frissítve!)
A magyar kormány migrációs politikája változatlan: nem fogad bevándorlókat, senkit sem telepít le az országba - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában. A kormány sosem fogadta el az európai uniós kvótaszabályokat, így azok alapján senki semmilyen jogot nem követelhet magának Magyarországon – hangsúlyozta a kormányfő.Vajda Zoltán, az Együtt John Wayne Gacy-je és a "Szatmáry-szerdák"
Egy befizetett NAV-bírságra hivatkozva fenyegette „levadászással” fideszes ellenfelét, Szatmáry Kristófot az Együtt Soros-egyetemen végzett XVI. kerületi önkormányzati képviselője, Vajda Zoltán. A kormánypárti honatya cáfolta a vádakat, mint kiderült, pusztán egy könyvelői adminisztrációs hibából eredt a bírság - írja a Magyar Idők. Az Együtt adrenalinfüggő “gyilkos bohóca” újra akcióba lendült az ország és saját lelkének megmentéséért. Vajda első ránézésre irritálónak, jelentéktelennek és idegesítőnek tűnik (mint egy mlm-es értékesítő), de valójában veszélyes, sőt halálos, ezért jobb vigyázni vele!Németh Szilárd: Szél Bernadett személye és pártja is nemzetbiztonsági kockázatot jelent
Pontosan egy hét múlva ülésezik a parlament nemzetbiztonsági bizottsága a Soros tervről. A testület fideszes alelnöke korábban azt mondta: kivonulnak az ülésről, ha azon megjelenik Szél Bernadett. Szerintük ugyanis a bizottság LMP-s tagja Soros György érdekeit szolgálja, és nem szeretnék, ha fontos információkhoz jutna az ülésen.Pert indít a szlovák belügy ellen az Európai Roma Jogi Központ
Beperli a szlovák belügyminisztériumot az Európai Romajogi Központ nevű civil szervezet a cigányokkal szembeni intézkedéscsomag miatt - írja a 888.A külföldi munkavállalás démonizálása épp akkora hiba, mint azzal riogatni a választókat, hogy 23 millió román jelenhet meg a magyar munkaerőpiacon
Háromszázezerre tehető azon magyarok száma, akik külföldön dolgoznak, közülük nagyjából 72 ezren a határ menti területeken élnek, és főként Ausztriában vállalnak munkát. Szalai Piroska, a Nemzetgazdasági Minisztérium tanácsadója a Magyar Időknek azt mondta: arányaiban a környező országokhoz képest alacsony a külföldön dolgozó magyarok száma.A brit-francia katonai összefogás erősödését hozza el a Brexit
A katonai együttműködés bővítéséről és a közös határellenőrzés hatékonyságának javításáról állapodott meg a csütörtöki brit-francia csúcsértekezleten a két kormány. Emmanuel Macron francia elnök egyértelművé tette azt is, hogy a londoni City pénzügyi központja csak akkor férhet hozzá teljes körűen az EU egységes belső piacához a brit EU-tagság megszűnése után, ha a brit kormány továbbra is hozzájárul az Európai Unió költségvetéséhez.Élő Anita kapta a Média a családért díjat
Élő Anita vehette át, a Heti Válasz című lapban megjelent, egy tizenegy gyermeket nevelő család életét, mindennapjait bemutató Melyik nem kellett volna? című írásáért a Média a Családért Alapítvány és a Képmás magazin 2017. évi, Média a családért díját csütörtökön Budapesten.Jeruzsálem különleges státuszában látja a béke zálogát Ferenc pápa
A területi kérdéseken túlmutató különleges státusz mellett foglalt állást Jeruzsálem számára Ferenc pápa az Egyiptom szunnita vallási vezetőjéhez intézett levelében, amelyet csütörtökön ismertetett a Vatikán.A kriptovaluták végét hozhatja el a fokozódó pénzügyi szigor
Franciaország és Németország közös javaslatot terjeszt elő a bitcoin és más kriptodevizák kereskedésének szabályozására a G20-csoport következő csúcstalálkozóján – jelentette be Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter csütörtökön Párizsban német kollégájával, Peter Altmaierrel tartott tanácskozást követő közös sajtótájékoztatón. A világ tizenkilenc legerősebb gazdaságát és az Európai Uniót tömörítő G20-csoport márciusban Argentínában tartja majd következő tanácskozását.Lázár Márki-Zayról: "aki elfogadja a korábban a város tönkretételére törekvő Gyurcsány támogatását, szememben nem vásárhelyi"
Az a vásárhelyi, aki elfogadja a korábban a város tönkretételére törekvő Gyurcsány Ferenc támogatását, az én szememben nem vásárhelyi. Egy ilyen jelölttel nincs is miről beszélni a város jövője kapcsán - mondta Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a Magyar Nemzetnek adott villáminterjúban.Magyarország nem támogatja Ukrajna uniós törekvéseit, amíg nem szüntetik meg a kisebbségek jogainak korlátozását
A magyar kormány kész a konzultációra és a megállapodásra is az ukrán oktatási törvény ügyében, de csak ha akkor, annak tartalma a kárpátaljai magyarok érdekével, akaratával találkozik - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten. A külügyminiszter aláhúzta, hogy az új oktatási törvény ellentétes a nemzetközi és az európai jogszabályokkal, a kétoldalú megállapodásokkal. Az pedig további aggodalomra ad okot, hogy újabb olyan törvényjavaslatokat nyújtottak be az ukrán parlamentnek, amelyek tovább csorbíthatják a magyar közösség jogait. Szijjártó Péter kijelentette, Magyarország fenntartja a döntését, hogy addig nem támogatja Ukrajna integrációs törekvéseit, amíg ez az európai és nemzetközi jogot, sztenderdeket sértő állapot fennáll.Restaurálják az ezeréves sólyi templom falfestményeit
Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter közbenjárására 10 millió forint támogatást kapott a Hajmáskér-Sólyi Református Társegyházközség, hogy feltárják és restaurálják az ezeréves sólyi református templom falfestményeit. Sóly templomának első írásos említése 1009-ből származik. Ez az egyik legöregebb falusi templom az országban, ma történelmi emlékhely. A munkát a Lechner Tudásközpont finanszírozza - írja a veol.hu.Vegyi támadás Brüsszelben?
Két kormányépületet is ki kellett üríteni Brüsszelben miután a belga menekültügyi államtitkár borítékban fehér port és egy töltényt kapott. A Le Soir című belga napilap szerint felmerült, hogy Theo Franckennek küldött csomag esetleg lépfenével (anthraxszal) fertőzött.Republikánus képviselők követelik az amerikai–magyar viszony javítását
A magyar-amerikai kapcsolatok szorosabbra fűzését és az amerikai külügyminisztérium által a magyarországi vidéki sajtóorgánumok támogatására meghirdetett program azonnali felfüggesztését szorgalmazta Rex Tillerson amerikai külügyminiszternek címzett levelében Andy Harris republikánus párti kongresszusi képviselő és tíz társa.Sok székely zászlót nézegethet majd Mihai Tudose bukott román miniszterelnök
Mihai Tudose volt román miniszterelnök akasztásra utaló nyilatkozatára reagálva a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) csíki területi szervezete bejelentette: székely zászlót ajándékoz valamennyi csíkszéki háztartásnak.Országos konzultáció kezdődik a nyugdíjas szövetkezetről
A szövetkezet a legdemokratikusabb vállalkozási forma a nyugdíjasok esetében is - hangsúlyozta Kósa Lajos, a megyei jogú városok fejlesztéséért felelős tárca nélküli miniszter csütörtökön a Közérdekű Nyugdíjas Szövetkezetek Országos Szövetsége (KÖZÉSZ) és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) nyitórendezvényén csütörtökön, Budapesten.Furcsa öngyilkosság nyomán előkerült iratok miatt nyomozhatnak a Feldmár Intézet után
Vagyoni helyzet áttekinthetőségének, illetve ellenőrzésének meghiúsításával elkövetett számvitel rendjének megsértése és más bűncselekmények gyanúja miatt nyomoz a NAV a Feldmár Intézetben. A NAV adótitokra hivatkozva nem kommentálni információnkat, a hírt közreadó Zoom.hu szerint viszont a kezdődött nyomozás összefügghet Török Szabolcs esetével, aki még 2013 novemberében máig tisztázatlan körülmények között kivetette magát egy budapesti belvárosi luxusszálló 5. emeletéről. A 29 évesen elhunyt férfi a Feldmár Intézet stratégiai igazgatója volt.Schmidt Mária: Ha nem hallgathatjuk meg a más véleményeket, akkor fölösleges demokráciában élnünk
Magyarországon sajtószabadság van, bármit le lehet írni a kormányról és tagjairól, bármikor lehet tüntetni – mondta Schmidt Mária, a Hetek című hetilapnak adott interjújában. A Terror Háza Múzeum főigazgatója az elhalasztott Európa jövője című konferenciáról úgy fogalmazott, hogy ha nem lehet meghallgatni más véleményeket, és meghívni más véleményen levő embereket, akkor fölöslegesek a konferenciák, sőt fölösleges demokráciában élni.A német szocdemek pénzéből tüntet a kormány ellen a magyarországi mikro-diákszervezet
Ne menj suliba! – ez a szlogenje annak a felhívásnak, ami tüntetésre hívja a diákokat pénteken a Parlament elé a magyar oktatás modernizálásáért. A demonstráció szervezői egy igazságosabb, modernebb, diákközpontú oktatási rendszerért állnak ki, amelyben „a diákok nem lesznek agyonhajszolt zombik”. Külön pikáns, hogy a pártoktól való távolságtartására oly büszke, mellesleg alig látható diákszervezet nemcsak a Soros-hálózat több szervezetével működik együtt, hanem a német szociáldemokrata párt is az egyik fontos pénzügyi támogatója.Mellár Tamás: az se baj, ha nyer a Fidesz, majd úgyis belebukik
Mellár Tamás azzal nyugtatta meg a HVG olvasóit, ha nyer is a Fidesz 2018-ban, a kormánypártot belülről fogják megdönteni az egymással harcoló oligarchák és a csalódott fideszesek. Az interjúból megtudhatjuk azt is, ő maga is indulni fog Baranya egyes választókerületében, valamint az MSZP, Párbeszéd, MoMa, Liberálisok támogatását is élvezi. A közgazdász részt vett a "Válasszunk!2018" nevű civil kezdeményezésben, társaival együtt pedig a legfontosabbnak tartják az ellenzéki összefogást.Szörényi: Itt a világvége
A világvége itt van a lábunk előtt, a nagyhatalmak nem fognak rendet tenni, az emberiség fejlődése pedig úgy fenntarthatatlan, ahogy van - nyilatkozta Szörényi Levente a csütörtöki Heti Válaszban megjelent páros interjúban. Szörényi arról is beszélt, "röhögött", amikor azt olvasta, hogy Heller Ágnes a Jobbikra való szavazásra buzdít, ám a szintén a hetilapnak nyilatkozó Bródy János szerint elképzelhető, hogy egy szélsőjobbos pártból jobbközép formáció alakulhat.Ajánljuk még

































