Pesti Srácok

Forró drót

A törvények hiányosságára hivatkozik „Kágébéla”

PPestiSrácok.hu Forró drót 2017 augusztus 2.
Törvényi hiányosságot emleget Kovács Béla és védője: most már nemcsak azt állítják, hogy a Jobbik EP-képviselője nem kémkedett, de azt is, hogy nem is kémkedhetett 2011-2013-ban az unió ellen, ugyanis a kémkedés az Európai Unió intézményei ellen elnevezésű tényállás csak 2014. január 1-jétől szerepel a büntető törvénykönyvben. A nyomozó ügyészek azonban még korántsem fejezték be a nyomozást, a védelem nem ismer minden bizonyítékot - olvasható a Magyar Idők szerdai számában.

Vágó István hihetetlenül mélyre süllyedt az internetes trollkodásban

PPestiSrácok.hu Forró drót 2017 augusztus 1.
A hajdani kvízmester szép módszeresen ostromolja a mélységeket, és ennek során egyre nagyobb sikereket ér el. Legutóbb Trianon kapcsán rúgott bele egyet a magyarságba. Most pedig szintén az interneten mószerolta a fideszes Németh Szilárdot. A kritikával önmagában nem is lett volna baj, hiszen egy ellenzéki politikusnak ez a feladata. Ám a Gyurcsány-párt elnökségi tagja politikai ellenfele kinézetét támadta elsőként. Ez a stílus a legaljább internetes trollok sajátja.

Igen, Merkel megcsinálta: már minden negyedik németországi lakos migráns (Fotók a nyaraló Muttiról!)

PPestiSrácok.hu Forró drót 2017 augusztus 1.
Minden korábbinál több, 18,6 millió bevándorló, vagyis hivatalosan „migrációs hátterű” ember él Németországban, ami a teljes lakosság (82,4 millió fő) 22,5 százaléka – közölte kedden a Szövetségi Statisztikai Hivatal. Pár évtized, és Németországban kisebbségbe kerülnek a németek. E végzetes folyamatok fölgyorsítója, Angela Merkel kancellár eközben dél-Tirolban nyaral, és a róla készült paparazzo-képek tanúsága szerint elvan, mint a befőtt.

Támadás esetén tüzet is nyithatnak a „migránscsempészekre” az olasz hadihajók

PPestiSrácok.hu Forró drót 2017 augusztus 1.
Az olasz fegyveres erők több mint félezer katonája szolgál azon a két hadihajón, amely Líbia felségvizeire készül az innen induló embercsempészet megakadályozására, illetve a migrációs hullám megfékezésére. A haditengerészeti egységek támadás esetén tüzet is nyithatnak – mondta Roberta Pinotti olasz védelmi miniszter kedden a római parlament védelmi bizottsága előtt.

Ellenzék: most már tényleg vége a sajtószabadságnak, mert az ex-Népszabadság-tulajhoz került három napilap

Pilhál Tamás Forró drót 2017 augusztus 1.
Eladja három kelet-magyarországi megyei napilapját az osztrák Russmedia, amelyek Heinrich Pecina osztrák üzletember érdekeltségéhez kerülnek. Pecináé volt korábban a súlyosan veszteséges Népszabadság kiadója, ám eladta, a balliberális lap pedig megszűnt. Most Pecina újbóli felbukkanása miatt az ellenzék máris a vidéki napilapok maradékának fideszes megszállásáról beszél, holott az osztrák üzletembert addig nem tekintették fideszesnek, amíg tíz éven keresztül fizette a Népszabadság ötmilliárdos veszteségét.
Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.