Pesti Srácok

Forró drót

Szijjártó az izraeli nagykövetnek: Horthynak érdemei és bűnei is voltak (Frissítve!)

PPestiSrácok.hu Forró drót 2017 július 1.
A külgazdasági és külügyminiszter szombaton telefonon biztosította Izrael budapesti nagykövetét, hogy a magyar kormány zéró toleranciát hirdetett az antiszemitizmussal szemben. Szijjártó Péter az MTI-nek elmondta: Jószéf Amranival tudatta, Horthy Miklós kormányzó tevékenységéhez pozitív és kiemelkedően negatív időszakok is tartoznak. A nagykövet szerint mindez fontos tisztázást jelent országa számára.

Masszív Fidesz-vezetést mért a Nézőpont Intézet

PPestiSrácok.hu Forró drót 2017 július 1.
Júniusban a teljes felnőtt népesség harminc százaléka támogatta a Fidesz–KDNP-t, így a jövő évi választási kampány főpróbája után is többen szimpatizálnak a kormánypártokkal, mint a többi párttal együttvéve – derül ki a Nézőpont Intézet Magyar Időknek készített, de portálunkhoz is eljuttatott közvélemény-kutatásából. A Jobbik 11, az MSZP 7, a Gyurcsány-féle DK 3, az LMP és a Momentum Mozgalom pedig 2-2 százalékon állnak. Az Együtt, a Párbeszéd, a Fodor Gábor által vezetett Liberálisok, valamint a Kétfarkú Kutya párt egyaránt egyszázalékos szavazóbázist tudhat maga mögött.

Máshol épülhet meg a dél-budai szuperkórház

PPestiSrácok.hu Forró drót 2017 július 1.
Lehet, hogy mégsem a XI. kerületi Dobogó nevű városrészben épül fel a leendő dél-budai szuperkórház – írta szombati lapszámában a Magyar Idők. A kormány szerint ugyanis a területnek már állami kézben kellene lennie, és ha ez a jövő hét végéig nem teljesül, máshol jelölik ki az új kórház helyét. A kabinet egyúttal arról is határozott, melyik kórház mennyi forráshoz jut a fővárosi és Pest megyei kórházfejlesztés első üte­mében, amelynek keretösszege nem kevesebb, mint 40 milliárd forint.

Egy orvos rendezett ámokfutást egy New York-i kórházban

PPestiSrácok.hu Forró drót 2017 július 1.
Egy embert megölt, hatot pedig megsebesített egy lövöldöző ámokfutó egy New York-i kórházban – jelentette pénteken a helyi rendőrség. A feketebőrű támadó ezután magával is végzett. A lövések a bronxi Lebanon kórházban dördültek el helyi idő szerint délután három óra felé. Később kiderült, hogy a támadó dr. Henry Bello volt, aki korábban maga is az intézményben dolgozott.

„Nem arról van szó, hogy Orbán Viktor megint makacskodik”

PPestiSrácok.hu Forró drót 2017 július 1.
Biztos, hogy zajos lesz a kampány, a durvuló parlamenti hangnem mellett azért is, mert a kihívók nagyon magasra tették a lécet önmaguk számára, amit szinte biztosan levernek – mondta a Magyar Hírlapnak adott szombati interjúban Kósa Lajos. A Fidesz frakcióvezetője szerint a civil törvény ellen a 60 ezer magyarországi civil szervezetből csak fél tucat tiltakozik, amit így nem is lehet polgári engedetlenségnek nevezni. Az ellenzéki kispártok viselkedését a focimérkőzésekre meztelenül berohanó emberekéhez hasonlította.

Pásztory Dórinak elege van Hosszú Katinka nyílt leveleiből

PPestiSrácok.hu Forró drót 2017 június 30.
Nyílt levelet írt Hosszú Katinkának a kétszeres paralimpiai bajnok úszónő, Pásztory Dóri a WMN magazinban - írta meg az Origo. Pásztory Hosszú Katinka legutóbbi nyílt levelére válaszolt, amelyben a riói bajnoknő a FINA (nemzetközi szövetség) Világkupa-sorozattal kapcsolatos döntéseire reagált, határozott hangnemben. A lap beszámolt róla, hogy Pásztory arra kíváncsi, hogy "hányan mélyedtek el a részletekben azok közül, akik lájkolták a bejegyzését, illetve, hogy egyáltalán, hányan értik azt, hogy miről szól a világkupa-sorozat változásai kapcsán kialakult diskurzus?"

Magyar-török csúcs: Stabil és erős Törökország a magyarok érdeke

PPestiSrácok.hu Forró drót 2017 június 30.
Az az érdekünk, hogy Törökország stabil és erős ország legyen egyértelmű és világos vezetéssel, amely képes érvényt szerezni az akaratának - mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken Ankarában. A kormányfő több miniszterével együtt részt vett a felső szintű stratégiai tanács ülésén, amely a gyakorlatban magyar-török "kormányülést", kormányzati csúcstalálkozót jelent. Orbán Viktor az ülést követő sajtótájékoztatón kiemelte: a török alkotmányos változásokat üdvözöljük, mert bár ez török belügy, ezek növelik Törökország képességét, hogy meg tudja védeni Európát és segítségére legyen Magyarországnak is Binali Yildirim török miniszterelnök hangsúlyozta, hogy a magyar és a török népet régi barátság köt össze, és bár a politikai kapcsolatok jók, a kereskedelmi együttműködést még fejleszteni kellene.

Tízmilliós túlárazások miatt vonhatják felelősségre Gyárfás Tamást

PPestiSrácok.hu Forró drót 2017 június 30.
Több tízmillió forintos túlárazással épített faházat és kertet annak idejen a Gyárfás Tamás vezette úszószövetség a saját telkén - írja az Origo arra a független könyvvizsgálói jelentésre hivatkozva, amit Bienerth Gusztáv, a MÚSZ új elnöke rendelt meg. Mint arról a hírportál korábban beszámolt, a Gyárfás idején történtek miatt feljelentést tesz az úszószövetség.

Kövér László: a Fidesz számára az ellenzék "érdektelen", az ország problémáira koncentrálnak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2017 június 30.
Sem a Jobbikkal, sem az MSZP-vel nem működne együtt a 2018-as választás után Kövér László, az Országgyűlés elnöke, aki a Hetek című hetilapnak adott, pénteken megjelent interjúban beszélt a migrációs válság veszélyeiről, de annak a konfliktusnak az okairól is, amely a Fidesz és Soros György, illetve Simicska Lajos között húzódik.
Ajánljuk még

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.