Pesti Srácok

Forró drót

Rendőrségen az Együtt: politikusok, aktivisták felelnek tettükért

PPestiSrácok.hu Forró drót 2017 június 29.
Garázdaság elkövetésének gyanúja miatt meghallgatásra rendelte be a rendőrség az Együtt azon politikusait és aktivistáit, akik április 12-én Gulyás Márton fogva tartása ellen tiltakozva tojással dobálták meg a Gyorskocsi utcai fogda vaskapuját - tudta meg a Magyar Idők. Gulyás a Sándor-palotát dobálta meg vízbázisú festékes lufival, ezért került a rendőrségre.

Újabb embert vettek őrizetbe a Czeglédy - ügyben

PPestiSrácok.hu Forró drót 2017 június 29.
Újabb embert vettek őrizetbe a Czeglédy Csaba és társai ellen költségvetési csalás gyanúja miatt indult nyomozás során, az ügyészség indítványozta a nő előzetes letartóztatását - tájékoztatta a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője csütörtökön az MTI-t. Szanka Ferenc közölte, a gyanú szerint a Czeglédy Csaba által vezetett, munkaerő-közvetítést végző Humán Operátor Zrt. köré épülő bűnszervezet 2013 és 2016 között mintegy 3 milliárd forint vagyoni hátrányt okozott az állami költségvetésnek.

Pedofília miatt áll bíróság elé Pell bíboros, a Vatikán kincstárnoka

PPestiSrácok.hu Forró drót 2017 június 29.
Vádat emeltek George Pell ausztrál bíboros, a vatikáni pénzügyek első számú felelőse ellen régre visszanyúló, többrendbeli szexuális erőszak miatt - jelentette be csütörtökön az ausztrál rendőrség. A bíboros - aki a szentszék gazdasági titkárságának prefektusa és mint ilyen Ferenc pápa pénzügyi főtanácsadója - a legmagasabb vatikáni tisztségviselő, aki ellen vádat emeltek a katolikus egyház évtizedekre visszanyúló pedofil ügyeinek botránysorozatában.

Vitézy Dávid szerint mindent tudott a Demszky-féle városvezetés a 4-es metró körüli ügyekről

PPestiSrácok.hu Forró drót 2017 június 28.
Vitézy Dávid szerint a Demszky-féle városvezetés mindent tudott arról, hogy mi folyik a budapesti 4-es metró beruházása körül. A BKV felügyelőbizottságának 2007 és 2009 közötti, az akkori ellenzék által delegált tagja erről a 4-es metró beruházásához kapcsolódó korrupciót vizsgáló fővárosi munkacsoport szerdai ülése után beszélt újságíróknak.

Csődöt jelent közel egymilliárdos adóssága miatt az ORÖ? (Frissítve)

PPestiSrácok.hu Forró drót 2017 június 28.
Közel egymilliárd forintos adóssága miatt azonnali csődöt jelent az Országos Roma Önkormányzat – tájékoztatta több képviselő is szerdán a RomNet-et. A lap úgy tudja, egy független könyvvizsgáló cég 2011-ig visszamenőleg egy átfogó pénzügyi ellenőrzést végzett a roma szervezetnél, és a 2016-os évre vonatkozóan olyan mértékű szabálytalanságokat és adósságokat tárt fel, amely miatt az ORÖ működésképtelenné vált. Az ORÖ elnöke ugyanakkor cáfolta a csődről szóló híresztelést.

A Politico Orbán Viktor és Simicska Lajos viszonyáról írt

PPestiSrácok.hu Forró drót 2017 június 28.
Orbán Viktor miniszterelnök és korábbi szövetségese, Simicska Lajos viszonyáról közölt terjedelmes cikket szerdán a Politico brüsszeli híroldal, amely szerint a jövő évi parlamenti választások előtt a kormányfő legnagyobb aggodalmát nem a demokráciapárti tüntetések vagy az európai uniós bírálatok jelentik, hanem az őt szinte mindenkinél jobban ismerő "milliárdos oligarcha" befolyása.
Ajánljuk még

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.