Forró drót
Azért nem lesz szocialista rendezvény, mert a Fidesz arra fogná népszavazási kudarcát
Az MSZP szombat délelőttre tiltakozó megmozdulást szervez a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) épületéhez. A párt korábban közölte, nem tartja meg a kvótareferendum napjára, október 2-ára a budapesti Vörösmarty térre tervezett családi napját, egyrészt azért, mert nem szeretné, ha a Fidesz egy "jogsértőnek titulált" szocialista rendezvénnyel indokolná a népszavazás esetleges kudarcátJövő szeptemberben szavazhatnak a katalánok függetlenségükről
Függetlenségi népszavazást tervez a katalán elnök 2017 szeptemberében - Carles Puigdemont ezt maga jelentette be a barcelonai parlamentben szerdán, a személyéről szóló bizalmi szavazást megelőző beszédében. A politikus parlamenti felszólalásában kifejtette, Katalónia 2017 júniusára felkészült lesz arra, hogy elindítsa az elszakadási folyamatot Spanyolországtól, az átmenetet az önálló állam felé.Ki tudja kik lesznek a következők? – Fodor Gábor kiáll az igenek mellett
A baloldal bojkottra való felhívása kényelmes, hiszen a baloldali szavazók többsége is nemmel szavazna. Inkább az igazunkról kellene meggyőzni őket – többek közt erről beszélt Fodor Gábos az Origo.hu-nak adott interjújában. A Liberálisok elnöke szerint Gyurcsány Ferenc megsértődött, hogy pártja kiállt a szavazáson való részvétel mellett, ugyanakkor éppen emiatt a Liberálisok egyre jobb eredményeket könyvelhetnek el, már két százalékon áll a támogatottságuk.Az NVB szerint jogsértő a PM vasárnapra hirdetett rendezvénye
Választási gyűlésnek tekinthető a Párbeszéd Magyarországért (PM) vasárnapra, a budapesti Kossuth térre meghirdetett rendezvénye, és mivel a szavazás napján nem lehet választási gyűlést tartani, a párt megsértette a választási eljárásról szóló törvény rendelkezéseit - állapította meg a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) szerdán.Október első hétvégéjén lesz az Országos Polgárőr Lovas Szemle
Jelentkezett a rendőrök előtt elsétáló nő
Előkerült a nő, akit a Teréz körúti robbantás kapcsán kerestek – írja a 24.hu. A portál úgy tudja, a szemtanú maga jelentkezett.Elhunyt Simon Peresz, "Izrael utolsó alapító atyja"
Pénteken temetik Simon Pereszt, a kilencvenhárom éves korában elhunyt Nobel-békedíjas volt izraeli államelnököt. Az elsők közt politikai ellenfele, Benjámin Netanjahu miniszterelnök nyilvánított részvétet Simon Peresz családjának szerettük halála után. A helyi médiában a politikai oldaltól függetlenül méltatják "Izrael utolsó alapító atyjának" életművét a politikusok és más közéleti szereplők.Orosz kölcsönrakétával lőtték le a maláj utasszállítót
A nyomozók megállapítása szerint az oroszbarát szakadárok ellenőrzése alatt álló kelet-ukrajnai területről lőtték ki azt a rakétát, amely 2014 nyarán megsemmisítette a maláj légitársaság Amszterdamból Kuala Lumpurba tartó, MH17-es járatszámú repülőgépét - közölte a holland média képviselőivel az egyik áldozat hozzátartozója. A nemzetközi nyomozócsoport megállapította, hogy a rakéta nem sokkal a támadás előtt érkezett Kelet-Ukrajnába Oroszországból, ahová a Boeing 777-es lelövése után a kilövőállást vissza is vitték.A gyerekvédelem érthetetlen hibái vezettek a kislány éhhalálához
Az ombudsman vizsgálata szerint sorozatos jelzőrendszeri hibák, mulasztások és az együttműködés hiánya vezetett oda, hogy május 12-én éhen halt egy gyöngyösi gyermek; a védőnő azonban nem hibázott. Az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala közleményében kiemelte, a házi gyermekorvos, a gyermekjóléti központ és a gyámhatóság sorozatos mulasztásai, szakmailag érthetetlen lépései miatt nem sikerült megakadályozni azt, hogy a szülők hosszú ideig megvonják a gyermeküktől a táplálékot. A jelzőrendszeri tagok hibái így közvetve szerepet játszottak a gyöngyösi kisgyermek halálában.Avramopulosz: Menni fog a menekültek szétosztása, csak politikai akarat kell
Az utóbbi időben jelentős előrelépés történt a menedékkérők Európai Unión belüli áthelyezésében, a folyamatot azonban még jobban fel kell gyorsítani - jelentette ki Dimitrisz Avramopulosz migrációs ügyekért felelős uniós biztos szerdán Brüsszelben. Úgy vélte, a jövő év végéig Görögországból 30 ezer menedékkérőt is "szét lehet osztani" a tagállamokban. Arról is beszélt, magyar népszavazás csak a jövőbeli döntésekre vonatkozhat, a már elfogadott határozatok továbbra is érvényesek.Tarlós: Horváth Csaba intelligencia-hányadosa egyenlő egy rinocéroszéval
Tarlós István főpolgármester provokációnak minősítette azt a szocialista kezdeményezést, amelyben egy közgyűlési vitanap lebonyolítását kérték az elmúlt tíz év visszásságainak kibeszélésére. „Ne akarjon olyan vitanapot rendezni, ahol megpróbálják összemosni "a maguk disznóságait" az utóbbi hat évben történtekkel” - mondta Horváth Csabának a főpolgármester.Bűnösnek mondták ki G. Fodor Gábor támadóját
Hat hónap, két év próbaidőre felfüggesztett fogházbüntetésre ítélte a bíróság azt a férfit, aki néhány héttel ezelőtt megtámadta a 888.hu főszerkesztőjét, G.Fodor Gábort – írta a PestiSrácok.hu-hoz eljuttatott közleményében Ibolya Tibor. A fővárosi főügyész közölte, hogy a férfit a bíróság a váddal egyezően, garázdaság és becsületsértés vétségében mondta ki bűnösnek.Abdeslam a párizsi merénylőket is Magyarországról fuvarozta Európába
Salah Abdeslam nem csupán a Bataclan színházban 2015. november 13-án elkövetett, több mint száz halálos áldozatot követelő mészárlás elkövetőit vitte Magyarországról Belgiumba – írja a MagyarIdők.hu."Ha nem hozod a pénzt, meghalsz!" - Társai zsarolták a tizenévest
Tanulótársai kényszerítettek egy gyöngyösi általános iskolában arra egy tizenéves fiút, hogy rendszeresen pénzt vigyen nekik, amit azután magukra költöttek. A fiú sírva vallotta be szüleinek, hogy a fenyegetések hatására több ezer forinttal meglopta őket is.Komplett illegális cigigyárat számoltak fel Budapesten
Egy X. kerületi telephelyen egy komplett fermentáló és cigarettagyártó gépsort és csomagológépet foglaltak le a NAV munkatársai, továbbá 3,3 tonna dohányt és csaknem félmillió szál cigarettát. A bolgár hatóságok idén nyáron jelezték, hogy cigarettagyártó gépsorok érkeznek Magyarországra.Egy nőt keres az ügyészség a Teréz körúti robbantás kapcsán
Kulcsfontosságú tanú lehet az a nő, aki a robbantásról készült térfigyelő kamerás felvételen pár másodperccel a detonáció előtt siet el a járőrök mellett. Mindenki más jelentkezését is várják, aki a kérdéses videón felismeri magát - közölte a Teréz körúti robbantás ügyében nyomozást folytató ügyészség.Késsel támadt perverz társára a menedékkérő, a német rendőrök lelőtték
Lelőttek egy megbilincselt társára késsel támadó menedékkérőt a helyszínen tartózkodó német rendőrök Berlin egyik menekültszállóján, a férfi később meghalt - közölte egy rendőrségi szóvivő szerdára virradóra. A meglőtt 29 éves férfi azért támadhatott rá 27 éves lakótársára kedd este, mert az egy közeli parkban aznap megerőszakolt egy nyolcéves kislányt, aki valószínűleg a meggyilkolt menedékkérő lánya volt.Ismét Magyarország jóhírét öregbítette egy taxis hiéna
Vádemelési javaslattal zárult annak a taxisnak az ügye, aki az utasa összes pénzével, telefonjával és fürdőnadrágjával együtt hajtott el egy I. kerületi hotel elől – írja a police.hu. A férfi, miután elragadta utasa kezéből a pénzt, nyitott ajtóval gázt adott. A lopással okozott kár értéke eléri a 200.000 forintot.Szereptévesztésben a Magyar Helsinki Bizottság - Kilép a volt SZDSZ-es képviselő
Kilép a Magyar Helsinki Bizottságból Mészáros István László volt SZDSZ-es országgyűlési képviselő, és az október 2-ai kvótaellenes népszavazáson nemmel fog szavazni. Mint mondta, megdöbbentő, hogy egy eredetileg a demokrácia értékei és az állampolgárok jogai mellett elkötelezett szervezet mára odáig jutott, hogy most a demokrácia egyik legfontosabb intézménye, a népszavazás ellen kampányol.Terroristák segítői ellen indult hajtóvadászat Budapesten
A napokban a magyar hatóságokkal együtt dolgozik Budapesten a belga és a francia terrorelhárítás, rendőrség és az ügyészség több tagja – tudta meg a Nol.hu, mivel hajtóvadászat indult azok felkutatására, akik 2015-ben segítettek legalább tíz terrorista beutaztatásában, budapesti rejtegetésében, végül Brüsszelbe szállításában.Semmit nem értünk el - Távozik Pukli a Tanítanék Mozgalomból
Megírtam a Tanítanék tagjainak, hogy kiszállok a mozgalomból – nyilatkozta Pukli István, az MNO.nak. A Teleki Blanka Gimnázium igazgatója szerint helytelen, hogy a mozgalom csatlakozott egy migránsok mellett kiálló tűntetéshez, mert elsődlegesen az oktatással kellene foglalkozniuk. Hozzátette, ezekből a célokból egyelőre semmit nem ért el a mozgalom.Gyurcsány: Tíz év után győzelmet arathat a baloldal Orbán fölött
Ha a miniszterelnök a választási törvény módosításával úgy döntött, hogy a népakarat akkor érvényes, ha a választóknak több mint 50 százaléka szavaz, akkor ezzel kell "megfogni", ezért nem kell elmenni a vasárnapi népszavazásra - jelentette ki Gyurcsány Ferenc Nagykanizsán. A volt szocialista miniszterelnök azzal folytatta, "mint egy falat kenyér, annyira kell már, hogy meginogjon a jobboldalon az Orbán Viktor tévedhetetlenségébe vetett hit".Komoly feszültségek a CETA jóváhagyása körül az országgyűlésben
Menekültek vertek meg magyarokat Németországban
Ajánljuk még

































