Forró drót
Megbosszulta magát a sok kimaradt helyzet, nem jutottunk be az elődöntőbe – Női póló Eb: Magyarország–Olaszország 11–12
Nem sikerült bejutnia az elődöntőbe a magyar női vízilabda-válogatottnak, miután a mai negyeddöntőben 12–11-re kikaptunk Olaszországtól. Ezzel a mieink az 5–8. helyért folytatják majd Hollandiában; legközelebb két nap múlva, Nagy-Britannia ellen szállnak majd medencébe lányaink.NGM-közgazdász: 4 százalék feletti gazdasági növekedés lehet 2024-ben
Kiegyensúlyozott, 4 százalék feletti gazdasági növekedés lehet az idén – mondta Suppan Gergely, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) vezető közgazdásza kedden, az M1 aktuális csatornán.Árad a Tisza, lezárják a szegedi rakpartot
A Tisza áradása miatt lezárják a szegedi Huszár Mátyás rakpartot kedden este – írta az önkormányzat kedden.Trump is megjelent az indulását ellehetetleníteni akaró koncepciós peren
"Pandora szelencéjének kinyitását" jelentené egy volt amerikai elnököt a hivatali ideje alatt hozott intézkedések miatt bűnvádi eljárás alá vonni – érveltek kedden Donald Trump ügyvédei a washingtoni szövetségi fellebbezési bíróságon, ahol a volt elnök jelenlétében, az elnöki immunitásról szóló ügyben adták elő érveiket védők és ügyészek.Varga Judit: magyargyűlölete miatt újabb önellentmondásba keveredett az európai liberális baloldal
Nem kellett sok időnek eltelnie az új évből ahhoz, hogy az európai liberális baloldal ismét önellentmondásba keveredjen – írta kedden, közösségi oldalán az Országgyűlés európai ügyek bizottságának fideszes elnöke.Itt vannak a részletek a március 1-jével egyszerűsödő MÁV–Volán tarifarendszerről
Magyarországon március 1-jétől egyszerűbb és kedvezőbb tarifarendszer lesz, amelyet például a 14 éven aluliak ingyenes utazása és új, 24 órás vármegye- és országdíjtermékek jellemeznek – közölte a MÁV–Volán-csoport kedden.A Hezbollah libanoni terrorszervezet is támadást indított Izrael ellen
A libanoni terrorszervezet, a Hezbollah kedd délelőtt dróntámadást indított az Izraeli Védelmi Erők (IDF) Északi Parancsnoksága ellen – írja a Portfolio. A Hamász októberi támadása óta ez volt a legsúlyosabb, katonai célpont ellen elkövetett támadás.Az LMP után újabb baloldali formáció állna be Vitézy Dávid mögé
Székely Sándor, a Magyar Szolidaritás Mozgalom elnöke beszélt arról, hogy a 2024-es önkormányzati választásokon a Szolidaritás civil partnereivel a budapesti kerületek több mint felében indítana polgármester- és képviselőjelölteket, és hogy a főpolgármesteri székben akár Vitézy Dávidot is el tudja képzelni – írja a Magyar Nemzet.Rétvári: a migráció miatt folyamatosan nő a Magyarországra költözők száma
Húsz és negyvenhét százalék közötti mértékben emelkedett az utóbbi években a migrációs nyomás miatt Nyugat-Európából Magyarországra áttelepülők száma – mondta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára kedden, Budapesten, a Szerbiába induló újabb magyar rendőri kontingens búcsúztatásán.Elhunyt a diáklány, a székelyudvarhelyi falomlás eddig intenzív osztályon ápolt áldozata
Elhunyt a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium részben leomlott diákotthonának súlyos sérüléseket szenvedett, Marosvásárhelyen ápolt áldozata – közölte az Agerpres hírügynökséggel a Maros megyei klinikai sürgősségi kórház szóvivője.Szijjártó Péter a kuvaiti külügyminiszterrel tárgyalt
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Szalem el-Abdullah el-Dzsábir asz-Szabah kuvaiti külügyminiszterrel egyeztetett kedden telefonon. Ezt a magyar tárcavezető közölte a Facebook-oldalán.Már Franciaország történetét is a Netflix írja – Gabriel Attal az új francia miniszterelnök, aki nyíltan homoszexuális
Gabriel Attal oktatási minisztert nevezte ki az új francia miniszterelnöknek Emmanuel Macron államfő – jelentették elnöki forrásokra hivatkozva kedden a francia hírtelevíziók.Soha nem volt még olyan kevés regisztrált álláskereső, mint 2023-ban
A rendszerváltás óta nem volt olyan alacsony a regisztrált álláskeresők száma, mint 2023-ban. A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat tavaly átlagosan havi 232 ezer álláskeresőt tartott nyilván, amely további 6 ezerrel volt kedvezőbb az eddigi 2022-es rekordévhez képest – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kedden.Karácsony Gergely jó iránynak nevezte a Facebookon, hogy Lázár János gyakorlatilag kihúzta a szószból tarifaközösségi ajánlatával
Még nem teljesen világos, hogy kóklerségből, politikai számításból vagy puszta lustaságból nem rendezte idejében a Budapest-bérlet kérdését a főváros. Most mindenesetre Karácsony Gergely jó iránynak nevezte, hogy Lázár János legalább próbálkozik helyette is megoldani a kérdést.Eddig 1,2 millióan válaszoltak – Január 17-ig még le lehet adni a nemzeti konzultációs kérdőívet
A kormány január 17-ig meghosszabbítja a konzultáció válaszadási határidejét – közölte a Kormányzati Tájékoztatási Központ (KTK) kedden.2024 végre a románok éve lesz – Magyarul is kampányol az AUR
„Végül is mindannyian románok vagyunk” – tudatja a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szélsőséges román párt azon a propagandaszórólapon, amely magyar nyelven is elérhető a választók számára."Szuperkedd 2024" – Pressmannél járt a magyar uniós ügyekért felelős miniszter
"Szuperkeddet" hozott az újév Bóka János uniós ügyekért felelős miniszternek, aki a Facebookon osztott meg egy David Pressman amerikai nagykövettel készült képet. A tárgyalás témájáról és eredményéről, amint tudjuk, kiegészítjük eddigi információinkat.Gaudi-Nagy Tamás: a kárpátaljai magyarok népirtás áldozatai (VIDEÓ)
Ukrajna EU-csatlakozásra alkalmatlan, a kárpátaljai magyarok népirtás áldozatai – többek közt erről beszélt dr. Gaudi-Nagy Tamás, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetője a Kecskeméti Televíziónak adott interjújában.Szijjártó Péter: egy terrortámadást elszenvedő országot vádolni népirtással nyilvánvalóan nonszensz
Magyarország elítéli az Izrael ellen a hágai Nemzetközi Bíróságon indított jogi támadást – tette közzé Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden, közösségi oldalán.Elnapolják a lengyel szejm ülését két ellenzéki képviselő mandátumától való megfosztása miatt
Jövő hétre napolják el a lengyel szejm e heti ülését Mariusz Kamiński volt lengyel belügyminiszter és Maciej Wąsik volt belügyminiszter-helyettes, az ellenzéki Jog és Igazságosság (PiS) képviselőinek mandátumától való megfosztása miatt – közölte kedden Szymon Holownia, a parlament alsóházának elnöke.Hetes BMW-vel száguldozott az osztrák pénzügyminiszter, be is vonták átmenetileg a jogsiját
Gyorshajtás miatt négy hétre bevonták Magnus Brunner osztrák pénzügyminiszter jogosítványát – erősítette meg kedden az erről szóló lapértesülést az APA osztrák hírügynökségnek a néppárti politikus hivatala.Alapjogokért Központ: Európa számára meghatározó választások éve lesz 2024
Számos választást – köztük európai parlamenti (EP-) voksolást is – tartanak 2024-ben, amelyek alapvetően határozzák meg, hogy milyen Európában fogunk élni – emelte ki az Alapjogokért Központ stratégiai igazgatója keddi, budapesti sajtótájékoztatóján.Hidvéghi Balázs: Brüsszelben változásra van szükség
Brüsszelben változásra van szükség, ezért idén júniusban át kell vennie Magyarországnak Brüsszel politikai irányítását – mondta a Fidesz európai parlamenti (EP-) képviselője az MTI-hez kedden eljutatott videofelvételen.ENSZ-ügynökség: a belga és a magyar EU-elnökségnek ösztönöznie kell a legális bevándorlást elősegítő jogalkotási javaslatokat
Az ENSZ Nemzetközi Migrációs Szervezete (IOM) bevándorlással kapcsolatos javaslatokat fogalmazott meg az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét 2024 során betöltő belga és magyar kormánynak, amelyben arra biztatta a két elnökséget, hogy a partnerországokkal folytatott párbeszéd során ösztönözzék a legális bevándorlást elősegítő jogalkotási javaslatokat.Ajánljuk még

































