Forró drót
Menczer Tamás reagált a nagykovácsi kereszttel kapcsolatban történt fejleményekre
Péntek este újra felhúzták a korábban felgyújtott nagykovácsi keresztet. Az ügyben korábban kialakult vitát követően, és a sajtóban megjelent vádak nyomán az esetre Menczer Tamás is reagált közösségi oldalán.Tovább emelkedett több családtámogatás összege
A kormány 2010 óta azért dolgozik, hogy a magyar gazdaság stabil lábakon álljon, a családok folyamatosan erősödjenek, a családalapítás és a gyermekvállalás ne ütközzön akadályba, valamint nehéz időkben is képes legyen megvédeni az elért eredményeket – közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára vasárnap.Szén-monoxid-mérgezésben meghalt egy nő Gyulán
Szén-monoxid-mérgezésben meghalt egy nő Gyulán – közölte a Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője vasárnap.Arab vezetőkkel tárgyalt Jordániában Antony Blinken
Antony Blinken amerikai külügyminiszter vasárnap Jordániában folytatta intenzív közel-keleti tárgyalásait, és ismét felszólított minden felet, hogy mindenáron kerüljék el a palesztin Gázai övezetben zajló konfliktus tovaterjedését, akadályozzák meg "az erőszak végtelen körforgását".Japánban életben találtak egy embert a romok alatt a földrengés sújtotta területen
Élve húztak ki egy embert a Japán középső részén történt, legalább 126 halálos áldozatot követelő földrengés romjai közül, de a mentési munkálatokat vasárnap havazás nehezítette.Migránsáradat zúdulhat Európára a nigeri káosz miatt
Nigert tavaly nyáron egy erőszakos puccs rázta meg, aminek következtében Tiani tábornok vette át a hatalmat. A kaotikus politikai viszonyok pedig ránk is kihathatnak, újabb migránsáradattal fenyegetve Európát.A gondolatától is rettegnek a brüsszeli bürokraták, hogy egyszer Orbán Viktor lehet az Európai Tanács elnöke
Sajtóértesülések szerint az EU baloldali politikusainak rendkívül sok álmatlan éjszakát okoz annak a gondolata is, hogy mi történne, ha Orbán Viktor lenne az Európai Tanács elnöke. Nem véletlen, hogy küzdenek is mint malac a jégen, hogy valahogy beleszólhassanak a magyar belügyekbe, és minden az ellenzéket támogassák.Budapest a világ második legjobb úti célja
Az utóbbi időben azonban egyre több turisztikával foglalkozó külföldi forrás is igazolja az általunk, magyarok által már jól ismert tényt, miszerint Budapest a turisták körében növekvő népszerűsége is az egekbe szökött. Íme, egy újabb lista, amelyen Brüsszel és Bukarest is csak a hátunkat nézi.Megkezdte választási pénzszórását Karácsony "kivéreztetett" csapata
Február derekáig kell elfogadniuk a 2024-es költségvetést az önkormányzatoknak, és bár Karácsony Gergely mást sem csinál csak arról panaszkodik, hogy a gonosz kormány "kivérezteti a fővárost", idén 562 milliárd forint iparűzésiadó-bevétellel terveznek összfővárosi szinten, ebből a fővárosi önkormányzatnak 303,5 milliárd forint jut, ez több mint duplája a 2018-as költségvetésben foglaltnak. Van olyan budapesti önkormányzat, ahol már elfogadták az idei költségvetést, a többség az utolsó pillanatra hagyja. A magasabb adóbevétel nagyobb mozgásteret biztosít, sok helyütt igen bőkezű lesz a lakossággal az önkormányzat, kimondható: választási költségvetések születnek.Videón, ahogyan a feleségének kell levezetnie Bident a színpadról
Rohamosan romlik Joe Biden mentális egészsége. Az elnök beiktatása óta egyre több olyan videó árasztja el az internetet, amelyeken az látható, hogy Biden eltéved a saját kertjében, kezet ráz a levegővel, nem tud felmenni egy lépcsőn, vagy éppen, a felesége vezeti le a színpadról egy kampányeseményen. Mindezek fényében nem is meglepő, hogy egy friss felmérés szerint az amerikai szavazók 59 százaléka „jelentős aggodalmakat” érez Biden fizikai és mentális állapota miatt.A Madarasi-Hargitára látogatott Novák Katalin
A Székelyföldön töltött hétvége keretén belül Novák Katalin, Magyarország köztársasági elnöke szombaton behavazott tájakra, egész pontosan a Madarasi Hargitára látogatott. Az államfő egy kilenc fiatalból álló csoporttal tekintette meg a Szökő-vízesést.Iránban felháborodást váltott ki, hogy a hatóságok megkorbácsoltak egy nőt, mert nem viselt fejkendőt
Iránban felháborodást váltott ki, hogy a hatóságok megkorbácsoltak egy nőt, mert nem viselt fejkendőt – jelentették szombaton emberi jogi aktivisták.Szijjártó: nem véletlenül telt meg újra a Sportaréna
Szijjártó Péter közösségi oldalán köszönte meg Csepregi Évának a kiállását, egyúttal gratulált az énekesnő szombati koncertjének sikeréhez.Lloyd Austin amerikai védelmi miniszter elismerte hibáját kórházi kezelésének eltitkolásában
Elismerte az amerikai védelmi miniszter, hogy a kórházi ápolásáról nem megfelelően tájékoztatták a közvéleményt. Lloyd Austin ezt öt nappal azt követően, hogy kórházba került, amiről értesülések szerint Joe Biden elnököt sem informálták.Az izraeli hadsereg szerint felszámolták a Hamászt a Gázai övezet északi részén
Az izraeli erők felszámolták a Hamász palesztin iszlamista szervezet "katonai szerkezetét" a Gázai övezet északi részén, és nagyjából 8 ezer fegyveressel végeztek azon a területen – mondta Daniel Hagari, az izraeli hadsereg szóvivője szombaton.A francia külügyminiszter felszólította Iránt, hogy hagyjon fel a destabilizáló tevékenységgel
A francia külügyminiszter felszólította szombaton Iránt, illetve Teherán szövetségeseit, hogy hagyjanak fel destabilizáló tevékenységükkel a Közel-Keleten, mert az izraeli-palesztin válság "eszkalációja senkinek nem hozhat győzelmet".Trélert vontató román kisbusz borult az árokba, mentőhelikopter is érkezett a helyszínre
Öten sérültek meg, közülük ketten életveszélyesen az M5-ös autópályán Kecskemét közelében szombaton történt balesetben – közölte az Országos Mentőszolgálat Dél-alföldi Regionális Mentőszervezete az MTI-vel.Szerinted mennyibe kerülhet egy facsemete elültetése Budapesten? Jávor Benedek elárulta nekünk (videó)
Évek óta dúl a harc a Római-parton. A helyiek egy része egy, a szentendreihez hasonló mobilgáttal szeretné védeni a területét, a "zöldek" szerint viszont ez tönkretenné a part természetes jellegét. Annak ellenére, hogy a magyar kormány már elkülönített egy jelentős összeget a gátépítésre és Brüsszelből is megítélt tízmilliárd forintnyi támogatást az árvízvédelemre, a főváros vezetése ma azzal büszkélkedik, hogy ez a terv lekerült a napirendről. "Aki hullámtérben építkezik, a számítson rá, hogy az árvíz kárt tehet az ingatlanjában" - hangoztatják a Párbeszéd Magyarországért megmaradt képviselői. Nézzétek meg a teljes videót!Szalai Piroska: a gazdasági álhírek a gyerekvállalásra is kihatnak
Az infláció növekedésének időszakában romlik a családok anyagi biztonságérzete, romlanak a kilátásaik, még akkor is, ha jobb módúak, nem fenyegeti őket a szegénység kockázata – írja Szalai Piroska a Mandineren megjelent elemzésében. A volt miniszteri biztos adatokkal igazolja, már akkor is nő a gyermekvállalást halogatók száma, ha a gyermekeseket érintő negatív hírek kelnek szárnyra, ugyanakkor a pozitív hírek hatására pedig nőni kezd a gyermekvállalás, s kilenc hónap múlva meglátszik a születések számában is.A Pentagon négy napig titkolta, hogy kórházban ápolják Lloyd Austin védelmi minisztert
Január 1-e óta kórházban ápolják Lloyd Austin amerikai védelmi minisztert, amit helyi idő szerint csak pénteken este közölt a Pentagon.Őrsi Gergely szerint lassan nem nevezhető kórháznak a Szent János Kórház
Őrsi Gergely II. kerületi polgármester beszámolója szerint négy további osztály nem tudja fogadni a II. kerületi betegeket a Szent János kórházban, ezért tájékoztatást kér az egészségügyi ágazat irányítóitól. Ígérete szerint utána is fog járni, ez hogy lehet, plusz hogyan lehetséges úgy a szakszerű betegellátás a kórházban, ha már 5 létfontosságú osztály összeomlott, és nem fogad betegeket.Észak-Korea tüzérségi hadgyakorlattal növeli a feszültséget a határnál
Észak-Korea szombaton is folytatta az előző nap megkezdett tüzérségi gyakorlatát a dél-koreai határ közelében, és mintegy 60 lövedéket lőtt ki a két ország közötti tűzszüneti vonal tengeri szakasza felé - közölte a dél-koreai hadsereg.Menczer Tamás Gyurcsányéknak: nem lottón, hanem választáson nyertem a mandátumomat
Menczer Tamás Dávid Ferenc Nyugati Fény nevű DK-s propagandalapjában megjelent személyeskedő cikkére reagált a legnagyobb közösségi portálon. Dávid Ferenc azt rótta a Duna-Ipoly Nemzeti Park területén felállított kereszt kapcsán kialakult vita kapcsán Menczernek, hogy sportriporter volt, továbbá érdemtelenül képviselő és államtitkár, miközben Füri András, a Nemzeti Park igazgatója agrármérnök és zoológus. Az államtitkár a válaszában felhívta a DK-s politikus figyelmét arra, hogy választásokat kell nyerni ahhoz, hogy az ember pozícióba kerüljön, és erre a Dávid Ferencnek is lesz lehetősége, csak esélye nem.Bóka János: a svéd NATO-tagság ratifikációjának kulcsa a magyar-svéd politikai párbeszéd
A svéd NATO-tagság ratifikációjának időpontja attól függ, milyen gyorsan és hatékonyan halad a bizalomépítés Magyarország és Svédország között - nyilatkozta Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter a finn Ilta-Sanomat újságnak.Ajánljuk még

































