Pesti Srácok

Forró drót

Nyolc vármegyében tört be polgármesteri hivatalokba és önkormányzati épületekbe három férfi

PPestiSrácok.hu Forró drót 2024 január 5.
Nyolc vármegyére kiterjedő betöréssorozat tetteseit fogták el a Terrorelhárítási Központ (TEK) műveleti egységei a Vas vármegyei rendőrök nyomozása eredményeként, a három férfi polgármesteri hivatalokba és önkormányzati épületekbe tört be, páncélszekrényeket fosztott ki – közölte a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság megbízott bűnügyi főkapitány-helyettese pénteken sajtótájékoztatón.

Karácsony továbbra is kínosan magyarázkodik a Budapest-bérletek ügyében, úgy kerüli a valódi válaszokat a vádakra, mint balerina a gyorskaját

Forró drót 2024 január 5.
Hiába tart napok óta a főpolgármester körül a Budapest-bérletek ügyében kirobbant botrány, Karácsony Gergely úgy ugrik ki az elől, hogy megmagyarázza a történteket, mintha az élete múlna rajta. Persze, azért a megszokott, "nem én voltam, mások rosszak" védelem beindult, tehát a kisgyermekes szülők legalább jót mosolyoghatnak a kínos magyarázkodás hallatán.

Kovács Zoltán: már egymillió-százhetvenkétezren töltötték ki a nemzeti konzultációt (Videó)

PPestiSrácok.hu Forró drót 2024 január 5.
A mai napig egymillió-százhetvenkétezren küldték vissza a válaszaikat a nemzeti konzultáció keretében és ez a szám folyamatosan növekszik - jelentette be Kovács Zoltán. A nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár szerint ebből is látszik, hogy egy rendkívül erős üzenet fogalmazódik meg, egy olyan üzenet, amelyet Brüsszelben sem hagyhatnak majd figyelmen kívül.

Potápi Árpád János: a magyar kormány minden lehetséges támogatást megad a kárt szenvedett székelyudvarhelyi gimnáziumnak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2024 január 5.
A magyar kormány minden lehetséges támogatást megad a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnáziumnak, az egyháznak a kárt szenvedett diákotthon helyreállításához és a családok megsegítéséhez - jelentette ki az MTI-nek nyilatkozva Potápi Árpád János államtitkár, aki pénteken a városban megtekintette a december 18-i tragédia helyszínét.

Libanonba utazott Josep Borrell, az izraeli–palesztin konfliktusról tárgyal a főképviselő

PPestiSrácok.hu Forró drót 2024 január 5.
Libanonba utazik pénteken Josep Borrell, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikáért felelős főképviselője, hogy az izraeli határon kialakult helyzetről és az izraeli-palesztin konfliktus kiszélesedésének elkerüléséről tárgyaljon - közölte az Európai Külügyi Szolgálat (EKSZ) Brüsszelben. A sajtóközlemény szerint a főképviselő háromnapos látogatása alatt tanácskozást folytat Nabih Berrivel, a libanoni parlament elnökével, Nadzsíb Mikáti miniszterelnökkel, Abdallah Bouhabib külügyminiszterrel, Joseph Aounnal, a libanoni fegyveres erők parancsnokával, továbbá Aroldo Lázaro tábornokkal, az ENSZ libanoni békefenntartó missziójának vezetőjével.

Egyre nehezebb helyzetben Olaf Scholz és kormánya, az elégedetlen németek rátámadtak a gazdasági miniszterre (Videó)

PPestiSrácok.hu Forró drót 2024 január 5.
A hárompárti német baloldali kormánykoalíció népszerűsége folyamatosan csökken, a legújabb mérések szerint mélypontra esett a zöldpárti miniszterek és a kancellár támogatottsága, írja az Origo. A német gazdáknak is nagyon elege van, január 8-ára gigatüntetést ígértek, tegnap pedig percek alatt gyűltek össze több százan, amikor megtudták, hogy Robert Habeck gazdasági miniszter hova érkezik vissza komppal a szabadságáról. A minisztert a rendőröknek kellett megvédeniük.

Észak-Korea tüzérségi gyakorlatot indított a dél-koreai tengeri határ közelében

PPestiSrácok.hu Forró drót 2024 január 5.
Észak-Korea pénteken tüzérségi gyakorlatot indított a Dél-Koreai határ közelében, 200 lövést adott le a két ország közötti vitatott tengeri határtérség felé, megsértve ezzel az 2018-as katonai egyezményt - közölte pénteken a dél-koreai hadsereg illetékese. Az észak-koreai tüzérség a helyi idő szerint pénteken 9 és 11 óra között lőtte ki a lövedékeket, amelyek a tengeri határtérségtől északra csapódtak a vízbe, és nem okoztak károkat a dél-koreai hadsereg tájékoztatása szerint.

Mindig van lejjebb: Szoboszlai Dominik és Azahriah nem magyar – állítja a Heti hetes egykori megmondóembere

PPestiSrácok.hu Forró drót 2024 január 5.
Hajdú Steve volt a vendége az RTL Reggeli című műsorának, ahol többek között a frissen berobbant énekes, Azahriah sikeréről és a magyar válogatott csapatkapitányáról, Szoboszlai Dominikról is beszélgettek a résztvevők. A humorista-színművész a két fiatal kapcsán a következőt találta mondani: "Azt azért figyelembe kell venni, hogy Azahriah és Szoboszlai már nem magyarok. Tehát nem magyar mentalitással dolgoznak és gondolkodnak. Nekik nem elég az, amit a közeg itthon rájuk süt". A megosztó jelenetet a fenti videó első percétől tekinthető meg.

Folytatódik Fekete-Győr és Varju László pere, 2024-ben több baloldali politikus büntetőügyében is ítélet születhet

PPestiSrácok.hu Forró drót 2024 január 5.
2023 is bővelkedett fontos büntetőperekben és ítéletekben, volt olyan eljárás amelyben csak első fokon, más perekben azonban jogerősen is ítéletet hirdettek – írta meg a Mandiner. Mint jelezték, tavasszal az egyik legjobban várt eljárás volt a Budaházy György és társai ellen terrorcselekmény miatt több mint tíz évvel ezelőtt indult büntetőper, amelyben márciusban hirdetett ítéletet jogerősen a Fővárosi Ítélőtábla.