Pesti Srácok

Forró drót

Nemzetközi szélsőbalos bűnszervezet rendezhette a budapesti támadásokat

PPestiSrácok.hu Forró drót 2023 március 14.
Sajtóértesülések szerint egy nemzetközi „vörös” bűnszervezetig érnek a múlt hónapban történt brutális támadások szálai. A felfegyverkezett őrjöngő, több embert is félholtra verő balosok egyike ugyanis a hírhedt német szélsőbaloldali "Hammerbande"-hez, (Kalapács bandához) köthető, amelynek tagjai külföldön hasonló módszerekkel számolnak le politikai ellenfeleikkel.

Rendőrkordont nem találtak, ezért egy építkezésit bontottak el a Momentum forradalmárai

Forró drót 2023 március 14.
Van annak valami diszkrét bája, hogy a Momentum 2006-ot akarja megidézni, és hősiesen lebont egy kordont, hogy eljátszhassa: ők az igazi forradalmárok. Ahogy annak is, hogy mivel nem találtak rendőrkordont, így egy építkezésinek estek neki, tették mindezt ők, akik alig egy éve még büszkén dolgoztak együtt azzal a Gyurcsány Ferenccel, akinek kormányzása alatt valóban rendőrterrorral néztek szembe azok, akik hasonló akciót hajtottak végre. Azért az is sokat elárul, hogy a párt elnöke nem kísérte el Fekete-Győréket a "rendszerbontásra", ez még Donáth Annának is ciki volt.

Szijjártó: kérvényeztük az ukrán nemzeti kisebbségi törvény végrehajtásának elhalasztását (Videó)

PPestiSrácok.hu Forró drót 2023 március 14.
A magyar kormány az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) nemzeti kisebbségi főbiztosának segítségét kérte azon új ukrán törvény végrehajtásának elhalasztása érdekében, amelynek értelmében szeptembertől gyakorlatilag megszűnnének az országban a kisebbségi iskolák – közölte a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Hágában.

Halálos fenyegetéseket kapott a Transzparens Újságírásért Alapítvány munkatársa

PPestiSrácok.hu Forró drót 2023 március 14.
Nem az első, és várhatóan nem is az utolsó eset, amikor egy jobboldali szervezet munkatársa halálos fenyegetéseket kap. Azonban ahogyan az eddigieket, úgy ezt sem szabad félvállról venni, különösen a nem is olyan régen történt antifa-támadások fényében. A Transzparens Újságírásért Alapítvány munkatársát a Média1 lejárató cikkét követően érték a fenyegetések, azért, mert bemutatták, hogy Nyugat-Európában milyen veszélyekkel néznek szembe az újságírók.

A Pest vármegyei közlekedési vizsgálók segítséget kérnek az M1-es autópályán történt halálos tömegszerencsétlenség vizsgálatához

PPestiSrácok.hu Forró drót 2023 március 14.
A lakosság segítségét kérik az M1-es autópályán szombaton történt baleset ügyében a Pest vármegyei közlekedési vizsgálók. A hatóságok várják azokat a fénykép vagy videófelvételeket és egyéb információkat, amelyek segíthetnek abban, hogy mielőbb megállapíthassák, ki volt a felelős a halálos áldozatot követelő balesetért.

Kína szerint Ausztrália, az Egyesült Királyság és az Egyesült Államok veszélyes útra tért

PPestiSrácok.hu Forró drót 2023 március 14.
"Önző geopolitikai törekvésük" miatt Ausztrália, az Egyesült Királyság és az Egyesült Államok, figyelmen kívül hagyva a nemzetközi közösség aggályait is, veszélyes útra tért - jelentette ki a kínai külügyminisztérium szóvivője kedden. Vang Ven-pin szóvivő ezt szokásos sajtótájékoztatóján közölte arra a kérdésre válaszolva, hogy Peking miként értékeli az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Ausztrália tervét arra vonatkozóan, hogy Ausztráliát a legkorszerűbb, atommeghajtású támadó tengeralattjárókkal kívánják ellátni.

Kordont bontott a Karmelitánál a Momentum – hátha most végre megdicsérik őket Brüsszelben

PPestiSrácok.hu Forró drót 2023 március 14.
Momentumosok egy csoportja, köztük Fekete-Győr András egykori pártelnök, Gelencsér Ferenc, jelenlegi vezető, Hajnal Miklós országgyűlési képviselő és Hadházy Ákos független képviselő lebontották a kordonokat a Karmelita kolostornál. A lázadó forradalmárok brüsszeli fejsimogatásra vágyó "politikusok" egy 7 pontos követeléslistát is felolvastak, ami "nagyon eredeti ötlet".

Az igazi szélsőbal megtalálta az igazi szélsőjobbot, a DK-Szálasi Ferenc csörte folytatódik!

PPestiSrácok.hu Forró drót 2023 március 14.
Halálosan megfenyegették a DK ifjúsági szervezetének tagját a Szálasi-emlékhely lefújása miatt, rendőrségi feljelentést tesz a Demokratikus Koalíció. A német Antifák látogatása után láthatólag a DK agytrösztje arra a következtetésre jutott, hogy a nácik elleni harcban még van kraft. Miután élő nácit nehéz találni Budapesten, meg amúgy is ezek az emberek hajlamosak visszaerőszakoskodni, így egy Szálasi Ferenc "emlékhelyet" pécéztek ki maguknak.

Jaj, de meglepő! – A Kínai Kommunista Párttól kaphatott pénzeket Joe Biden

PPestiSrácok.hu Forró drót 2023 március 14.
A Fox Newsnak nyilatkozott hétvégén az amerikai kongresszus alsóházának republikánus képviselője, James Comer, aki a Biden család kétes ügyeivel foglalkozó bizottságot vezeti. Nyilatkozatában elmondta, a legújabb bizonyítékok szerint a helyzet „pont olyan rossz, mint ahogy azt gondolták”, a Biden család egyenesen a Kínai Kommunista Párttól kaphatott pénzt.

A baloldali jogászkaszt Izraelben is az ország parlamentje és kormánya fölé helyezte magát

PPestiSrácok.hu Forró drót 2023 március 14.
Az izraeli parlament, a kneszet megszavazta az igazságszolgáltatási rendszer átalakításának kulcstörvényeit első olvasatban, jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet. A százhúsz tagú izraeli parlament, a kneszet éjjel 3-kor 61 szavazattal 52 ellenében elfogadta első olvasatban az igazságszolgáltatási törvényt, mely korlátozza a legfelsőbb bíróság törvényeket érvénytelenítő jogkörét.

Európába szivárognak vissza illegálisan az Ukrajnának küldött fegyverek

PPestiSrácok.hu Forró drót 2023 március 14.
Miközben az Ukrajnának küldött fegyverek nagy része különböző feketepiaci hálózatokon visszaszivárog Európába, addig a hazai baloldal a tűzszünet ellen és a fegyverszállítások mellett foglal állást – írja a Magyar Nemzet. Horváth József, az Alapjogokért Központ biztonságpolitikai tanácsadója a lapnak elmondta, az Ukrajnába kiküldött fegyverek alig negyven százaléka jut ki valóban a frontra.
Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.