Pesti Srácok

Koronavírus

Nobel-díjas professzor: nemsokára lecsenghet a járvány

Bokor GáborBokor Gábor Világugar 2020 március 25.
Michael Levitt biofizikus professzor egy minap megjelent interjújában részletesen beszélt arról, hogy véleménye szerint hamarosan véget ér a jelenleg Európát és a fél világot sakkban tartó járvány - szúrta ki a 444.hu. A brit-amerikai-izraeli tudós erre Kínát hozza fel példaként, ahol már nem is regisztrálnak új fertőzötteket, mostanra csak olyanoknál mutatják ki a megbetegedést, akik külföldről tértek vissza az ázsiai országba. A Stanford egyetemen oktató Levitt szerint, már a legtöbb ember immunitással rendelkezik a koronavírus ellen. Azután lettek népszerűek a professzor elméletei, hogy úgy tudta meg hetekkel korábban napra pontosan megmondani, mikortól fog lelassulni a járvány terjedése, hogy nem ért a járványtanhoz. És a tippjei rendre be is igazolódtak. A különböző országokban meghozott óvintézkedéseket helyesnek tartja, hiszen az államok, így megelőzik azt, hogy nagyobb baj legyen a járványból.

A román kormány hatályon kívül helyezte az Emberi Jogok Európai Egyezményét

PPestiSrácok.hu Forró drót 2020 március 25.
Romániában szerda délben életbe léptek a kijárásra vonatkozó, a koronavírus terjedésének megfékezését célzó szigorítások, amelyek betartását rendőrök, csendőrök és katonák ellenőrzik az utcákon. Közben keleti szomszédunkban a kormány saját hatáskörében függesztette fel az Emberi Jogok Európai Egyezményének hatályát a koronavírus-járvány miatt - számol be a mandiner.hu.

Velencén már kötelező a maszk viselése az üzletekben és az intézményekben

PPestiSrácok.hu Forró drót 2020 március 25.
A Fejér megyei Velence polgármestere, Gerhard Ákos határozatban rendelte el, hogy a településen lévő üzletekben és intézményekben mostantól mindenki számára kötelező a maszk viselése, boltba is csak így mehetnek a lakosok, akár gyári, akár valamilyen házi készítésű maszkjuk van, mely képes megakadályozni, hogy megfertőzzenek másokat a cseppfertőzéssel terjedő koronavírussal.

Ferenc pápa a járvány sújtotta emberiségért imádkozott

PPestiSrácok.hu Forró drót 2020 március 25.
Irgalmasságot kért az emberiségnek, támaszt a betegeknek, valamint az őket ápolóknak Ferenc pápa azzal a Miatyánk imádsággal, amelyet szerdán délben mondott el a Vatikánban egyenes nemzetközi közvetítésben. A Szentatya korábban jelentette be, hogy a világ keresztény közösségeinek vezetőit és hívőit közös imára szólítja az új koronavírus okozta betegség miatt kialakult járványhelyzetben.

Iránban kétezernél több halottat követelt már a koronavírus, elérte a járvány Líbiát, szigorúbb intézkedések Egyiptomban, Szíriában és Izraelben

PPestiSrácok.hu Forró drót 2020 március 25.
Iránban meghaladta a kétezret a koronavírus halálos áldozatainak a száma, Líbiában is regisztrálták szerdán az új típusú koronavírus első fertőzöttjét, Egyiptomban egynapos karantént léptettek életbe, Szíriában éjszakai kijárási tilalom veszi kezdetét, Pakisztánban a nemzetközi repülőjáratok után a belföldieket is leállítják, a Gázát ellenőrzése alatt tartó radikális Hamász pedig két hétre bezáratta az összes mecsetet a betegség megfékezése érdekében. A Közel-Keleten több mint harmincegyezren fertőződtek meg a vírussal, többségük Iránban. Az egyetlen ország a térségben, ahonnan eddig még nem jelentettek fertőzést, Jemen, ahol 2014 óta dúl polgárháború. A Nemzetközi Valutaalap (IMF) ideiglenes adómentesség bevezetését kérte a közel-keleti országoktól.

Szijjártó: Magyarország elsőként nyújtott segítséget Kínának, most ők segítenek nekünk (Videó!)

PPestiSrácok.hu Forró drót 2020 március 25.
Több száz tonnányi, a koronavírus-járvány elleni védekezéshez szükséges eszköz érkezik még Kínából – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a közösségi oldalán közzétett videóban. Szijjártó Péter kedden fogadta Tuan Csie-lung kínai nagykövetet, aki hangsúlyozta, hogy Kína külön hálás Magyarországnak, amiért elsőként nyújtott segítséget Kínának a koronavírus-járvány kitörésekor, Kína pedig viszonozza a segítséget.

Példás civil összefogás Miskolcon: önkéntesek segítik az egészségügyi dolgozókat

JAJuhári Andrea Magyar ugar 2020 március 25.
Tavaszi csokrokkal, cserepes és szálas virágokkal, házias ételekkel, raklapnyi pizzával, bevásárlás átvállalásával illetve milliónyi kedves gesztussal igyekeznek kifejezni a hálájukat, nagyrabecsülésüket az egészségügyi dolgozók felé a jó szándékú önkéntesek. A frontvonalban harcoló járványkórházak alkalmazottai olykor könnyekig hatódnak a nemes gesztusok láttán, de az adományok jelentős részét nem fogadhatják el a szigorú higiéniai előírások miatt.

Kijárási korlátozás elrendelésére nem a polgármesterek, hanem kizárólag a kormány jogosult

PPestiSrácok.hu Forró drót 2020 március 25.
Kijárási korlátozás elrendelésére kizárólag a kormány jogosult, a veszélyhelyzetben érvényes szabályozás nem nyújt jogi alapot arra, hogy a polgármesterek a településükön a lakosság szabad mozgására vonatkozóan kijárási korlátozást, tilalmat rendeljenek el – erre hívta fel a figyelmet szerdai közleményében a Miniszterelnökség. A közleményben megerősítik: a magyar kormány mindent megtesz a koronavírus-járvány terjedésének lassítása, a magyar emberek egészségének megvédése érdekében, ehhez az Operatív törzs javaslatai alapján kellő időben meghozta és ezután is meghozza a szükséges intézkedéseket.

Maszkpóker - Egész Európában hiánycikk az egészségügyi védőfelszerelés

Világugar 2020 március 25.
A cseh hatóságok kedden bejelentették, hogy 110.000 maszkot küldenek Olaszországnak az eltűnt kínai segélycsomag miatti kárpótlásként. Néhány napja ugyanis nyoma veszett százezer védőmaszknak, amit Kína küldött segítségként Olaszországnak. Számtalan álhír is terjedt a témában. Többen arról írtak, hogy Csehország ellopta az olaszoknak szánt segélycsomagot. Meglehet, hogy ennek a hírnek az egyik átköltéséből született az az álhír is, ami az egész hazai balliberális sajtót bejárta, miszerint Magyarország foglalta le a csehek félmillió maszkját. Hogy valójában mi történt, azt pontosan nem lehet tudni, állítólag a maszkokat csempészek lopták el.

Megjelentek a Magyar Közlönyben a fizetési moratórium részletszabályai

PPestiSrácok.hu Forró drót 2020 március 25.
Megjelent a Magyar Közlönyben a koronavírus gazdasági hatásainak enyhítésére hozott hitelfizetési moratórium részletszabályairól szóló rendelet. A rendelet szerint az adós eredeti szerződési feltételeknek megfelelő teljesítése nem érinti a fizetési moratórium hatályát. Ha a hitelt továbbra is törlesztik, a teljesítést a szerződésnek a moratórium elrendelése előtt hatályos rendelkezései szerint kell jóváírni. A moratórium a munkáltatói kölcsönre is vonatkozik.

Újabb cégek kerültek a Létfontosságú Magyar Vállalatok Biztonságáért Felelős Akciócsoport felügyelete alá

PPestiSrácok.hu Forró drót 2020 március 25.
A koronavírus-járvány terjedésének megelőzésére tett kormányzati intézkedések keretében március 13-án megalakult a Létfontosságú Magyar Vállalatok Biztonságáért Felelős Akciócsoport, amelynek vezetője Benkő Tibor honvédelmi miniszter. Az akciócsoport haladéktalanul megkezdte feladatát, amelynek eredményeképpen március 19-én hetvenegy, az ország folyamatos működéséhez elengedhetetlen, létfontosságú vállalatnál kezdték el a munkát a Honvédelmi Irányító Törzsek. Ezen lista március 25-étől további tizenhárom vállalattal bővül, a biztonságos élelmiszerellátás és a lélegeztetőgépekhez szükséges oxigénellátás biztosítása érdekében – olvasható a Honvédelmi Minisztérium szerdai közleményében.

Németországban, a Benelux-államokban és a Nyugat-Balkánon is emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma

PPestiSrácok.hu Forró drót 2020 március 25.
Németországban átlépte a harmincezres határt az új típusú koronavírussal bizonyítottan fertőzöttek száma. A Johns Hopkins Egyetem kimutatása szerint, szerda délelőtt 32 991 fertőzöttet tartottak nyilván, ami 3935-tel – 13,5 százalékkal – több az egy nappal korábbi 29 056-nál. Belgiumban szerdán a hatóságok arról számoltak be, hogy a fertőzöttek száma 4269-re emelkedett, összesen 122-en haltak bele a betegségbe, és 461-en épültek fel. Hollandiában szerdára virradóra 811-gyel nőtt a fertőzöttek, és egy nap alatt hatvanhárommal a halottak száma. Az országban összesen 5560 fertőzött van, valamint 276-an hunytak el a koronavírus-járvány okozta megbetegedésben, és 461-en gyógyultak ki belőle. Bosznia-Hercegovina március 30-tól lezárja repülőtereit a személyforgalom előtt az új típusú koronavírus-járvány terjedésének lelassítása érdekében, kizárólag a gyógyászati cikkeket szállító repülőgépek szállhatnak le – közölte az ország miniszterelnöke. Boszniában már százhatvanhat fertőzöttet vettek nyilvántartásba, hárman pedig meghaltak a Covid-19 betegség következtében.

Nem akarja megérteni a parlamenti ellenzék, hogy miért segít a Honvédség a járvány elleni védekezésben

PPestiSrácok.hu Forró drót 2020 március 25.
A DK, a Jobbik és az MSZP képviselői az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának összehívását kezdeményezik, mert válaszokat várnak a Magyar Honvédségnek a koronavírus elleni védekezésre való bevetésével kapcsolatban. Az ellenzéki politikusok szerint, Benkő Tibor honvédelmi miniszter sem a vállalatokhoz kiküldött akciócsoportok, sem az utcára vezényelt katonák kapcsán nem indokolta meg, hogy miért van szükség ilyen – szerintük – drasztikus intézkedésekre, a honvédség ilyen célú felhasználására, illetve a honvédelmi és rendészeti bizottságot sem tájékoztatta előre a megtenni tervezett lépésekről.

Farkas Örs: több mint tizenötmilliárd forintot csoportosít át a kormány egészségügyi eszközökre

PPestiSrácok.hu Forró drót 2020 március 25.
Több mint tizenötmilliárd forintot csoportosít át a kormány a koronavírus elleni védekezésben használt egészségügyi eszközök beszerzésére – mondta a Kormányzati Tájékoztatási Központ szóvivője szerdán a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. Farkas Örs kijelentette: a kormányzat végzi a munkáját, a probléma ott van, hogy az ellenzéki képviselők egyáltalán nem érzik a felelősségüket ebben a típusú védekezésben. A szóvivő képmutatásnak nevezte, hogy miközben az ellenzéki politikusok nem segítik az Országgyűlés, illetve a kormány munkáját abban, hogy hatékonyan tudjon fellépni a koronavírus elleni védekezésben, egy szót sem szólnak, amikor Karácsony Gergely főpolgármester egyedül hoz meg döntéseket, amivel kvázi magához ragadja a hatalmat.

Koronavírus – Novák Katalin: a családok biztonságérzetének fenntartására is törekszik a kormány

PPestiSrácok.hu Forró drót 2020 március 25.
A családok biztonságérzetének fenntartására is törekszik a kormány a család – és ifjúságügyért felelős államtitkár közlése szerint. Novák Katalin egy tévéinterjúban elmondta, erre szolgál például, hogy a veszélyhelyzetben automatikusan meghosszabbodik a gyermek gondozására, nevelésére nyújtott egészségbiztosítási és családtámogatási ellátásokra való jogosultság, az intézkedés közvetlenül tizenötezer család életét könnyíti meg.

Elhalasztja az áramszünettel járó munkáinak többségét az E.ON és az Elmű

PPestiSrácok.hu Forró drót 2020 március 25.
Elhalasztja áramszünettel járó munkáinak többségét az E.ON, és az Elmű Hálózati Kft., hogy csak a feltétlenül szükséges esetekben kelljen a rendkívüli helyzetben hálózati beavatkozást végezni – közölték a cégek az MTI-vel szerdán. Minden esetben egyedileg vizsgálják meg, hogy az ellátás biztonsága szempontjából jelent-e kockázatot a halasztás, a tervezett üzemszünet kiket érintene – hatással lenne-e, például, gyógyszertár vagy élelmiszerbolt működésére – és a nem halasztható esetekben mennyi az ellátás nélkül elfogadható időtartam.

Tábori kórházat állított fel a Magyar Honvédség a Szent László Kórház udvarán

PPestiSrácok.hu Forró drót 2020 március 25.
Egy nap alatt állítottak fel tábori kórházat, sátorrendszert a katonák a budapesti Szent László Kórház udvarán – írta a honvedelem.hu. A járvány jelenlegi fázisában a sátor nagyon jól használható betegek előosztályozására, lehetővé teszi, hogy a betegek a lehető legrövidebb időn belül kerüljenek az ellátásuk szempontjából legoptimálisabbnak számító helyre.

Hatmillió, Németországnak szánt védőmaszk tűnt el Kenyában

PPestiSrácok.hu Forró drót 2020 március 25.
Kenyában veszett nyoma a német fegyveres erők hatmilliós maszk szállítmányának – nyilatkozta a Szövetségi Védelmi Minisztérium szóvivője a Die Welt-nek. A lap úgy tudja, hogy az FFP2 típusú részecskeszűrővel ellátott eszközök megrendelésének március 20-án kellett volna megérkeznie Németországba. A bennfentesek azt gyanítják, hogy a szállításra azért hiúsult meg, mert azt vagy bűnözők lopták el, vagy pedig a gyártó másnak adta el kedvezőbb áron, mivel most nagyon keresett termékekről van szó.
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.