Magyar ugar
Tizenhat éve zajlottak a budapesti embervadászatok (visszanézhető a Pesti TV kisfilmje)
Tizenhat éve zajlottak az őszödi beszéd nyomán kirobbant tüntetéseket követő embervadászatok. A Gyurcsány-kormány ellen tiltakozó emberek az ország minden nagyvárosában demonstrációkba kezdtek, amire a politikai vezetés karhatalmi eszközökkel reagált. Rendőri erőszakkal verték szét a békés tüntetőket - emlékeztet a Nemzeti Jogvédő Szolgálat. Ez alkalomból újra közreadjuk a Pesti TV a 2006-os rendőrterrorról szóló tavalyi kisfilmjét.Schiffer: az amerikai pénzügyi-politikai elit befolyásszerzési kísérlete még Gyurcsánynál is nagyobb problémája az ellenzéknek
Márki-Zay Péter, aki szokás szerint képtelen volt féket tenni a nyelvére, lényegében kikotyogta, hogy közel kétmilliárd forintot ölt bele a kampányába az Action for Democracy „civil szervezet”, amelynek amerikás kampánytanácsadói garnitúráját még Karácsonytól örökölte meg. A kamu-NGO kapcsán Schiffer András indított kétrészes cikksorozatot, bemutatva, kik is állnak a szervezet hátterében. Nyilván sejthető: a CIA, az amerikai demokrata párt, gyanús multicégek, Soros és az amerikai külpolitikát a háttérből támogató és építgető „civilek” hálózata. Ismertetésünkből egy dolog kimaradt, amit Schiffer is elhallgat, bár azt kimondja: bármilyen elviselhetetlen kormányt sem szabad külföldi segítséggel megbuktatni. Mi ugyanakkor elöljáróban kiemeljük: idegen cégektől, szervezetektől kampányra pénzt kunyerálni külföldről nézve pozíciószerzés. Magyar szempontból viszont erősen felveti a hazaárulás kérdését...Olyan könnyű szívvel önti Soros ügynöksége a pénzt a nemzetközi baloldalba, mintha lopott lenne
Folytatódik a Soros-hálózat turnéja a választásokra készülő, erős patrióta pártokkal bíró országokban. Az Action for Democracy nevű ügynökszervezet Magyarországon is megtette, amit lehetett, amire tehetsége volt, szinte korlátlan pénzből. Valószínűleg a globalista pártok itteni, megsemmisítő fiaskója még inkább ösztönző a nyílttársadalmi erők számára, hogy most Olaszországban, aztán majd jövőre Lengyelországban, majd a brazil és török elnökválasztáson viselkedjenek úgy, mint akik jobban tudják az ország népénél, hogy mire van szüksége az országnak.„El akarják feledtetni velünk, hogy keresztények vagyunk” – Vas megye ajándékaként avattak Hunyadi-szobrot Vajdahunyadon (videó)
„Hunyadi János évtizedeken át védte nemzetét, a kereszténységet és egész Európát. Azért szerettük volna, hogy nekünk, vajdahunyadi magyaroknak saját Hunyadi-szobrunk legyen, mert úgy érezzük: a nyugati világ el akarja feledtetni velünk azt, hogy keresztények vagyunk. Másfelől azt szerettük volna, hogy a valódi neve kerüljön a talapzatra, ne a Iancu de Hunedoara, vagy bármi más” – mondta Ferenczi István, a hatvanezres erdélyi város mindössze háromezer fős, de nagyon összetartó magyarságának vezetője, az RMDSZ helyi elnöke, miután a magyar ház udvarán felállították a Vas megyei települések támogatásával elkészített és ajándékba hozott szobrot. Hozzátette: beszédes, hogy Hunyadi János szoboralakja a magyar ház udvaráról kitekintve, a híres várkastély felé néz.Ha okosak leszünk, nem kell újraélni a múlt katasztrófáit – Bemutatták Matolcsy György új könyvét
Már mindenki érzi a bőrén a válságos időket, amelyekből egyelőre a kiút sem látszik, sokkal inkább a körülmények romlására lehet számítani. Ebben a helyzetben is időszerűnek tűnik Matolcsy György jegybankelnök új könyve, amely az elmúlt három évben megjelent rövid írásaiból tevődik össze, tehát még a kiváló gazdasági környezet és konjunktúra idején kezdett el megszületni. Az egyelőre angol nyelven megjelent kötetet a kecskeméti Neumann János Egyetemen mutatták be, ahol maga a szerző tartott előadást.Schmidt Mária: A Nyugat egy nagy csalódás, az Európai Unió vezetői washingtoni parancsokat teljesítenek
A Nyugat egy nagy csalódás, nagyon sok esetben nem éltek vagy élnek azokkal a lehetőségekkel, amik nekik adottak voltak – nyilatkozta az InfoRádió Aréna című műsorában Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatója. A történész szerint kiábrándító, hogy az Európai Unió jelenlegi vezetőinek nincsen stratégiájuk Európáról, hanem teljesen Washington érdekeinek rendelik alá magukat és a kontinenst. A háborúról szólva kifejtette: az addig fog tartani, amíg az USA és Oroszország meg nem egyezik, de azt látni kell, hogy Amerika az elhúzódó háborúban érdekelt.Egy egészséges férfi csakis feminista lehet – Dezse Vű (videó)
Egy egészséges férfi csakis feminista lehet. Ez az állítás nem azért született, mert az asszony büntetéssel fenyeget, hanem azért, mert a feminizmus egészséges formája nemcsak egy kedveskedés a nők irányába, hanem valami, ami a férfiak életére is pozitív hatással van. Mert nem beszélhetünk a nőkről és feminizmusról a férfiak nélkül, egy egészséges társadalomban pedig a férfiaknak érdeke, hogy sikeres és erős nők vegyék őket körül, akik arra ösztönzik a férfit, hogy fejlődjön, jobb legyen, ez a férfienergia pedig nélkülözhetetlen a társadalom építése szempontjából. És egyébként miért ne fizethetne az étteremben egy nő? Miért ne szerelhetne egy nő össze egy IKEA-bútort? A legújabb Dezse Vű vlogban ezekre az égető kérdésekre is keressük a választ, és azt is megbeszéljük, hogy miért a nők a legcsodálatosabb teremtményei a világnak.DK Klára követői szerint nem kell választás, Gyurcsányné így is miniszterelnök
Dobrev Klára árnyékkormánya árnyékjogszabályok mentén akár még legitim is lehetne: a baloldalon a jogállamiság úgy érvényesül, hogy az van, amit ők akarnak, a törvények semmisek, Gyurcsány szavai – amik Dobrev Klára száján esnek ki – pedig gyakorlatilag törvénynek minősülnek. EU-kondicionalitási eljárással konform kormány a DK-s delíriumban újratöltve, Dobrev Klára vezetésével.Gyökér van a falóban – GEOrgPOLITIKA
Magyarország egy "trójai faló", amely az európai adófizetők kárára az Európai Unió összeomlására törekszik. Orbán gyűlöli Európát és egy orosz világról álmodik – mondta mindezt Mihajlo Podoljak Twitter-bejegyzésében. Nem új az ukránoktól, hogy hála helyett belénk rúgnak, miközben több mint egymillió ukrán menekültet fogadtunk be. Podoljak valójában egy ukrajnai születésű fehérorosz ellenzéki, akit még a saját hazájából is kivágtak, mivel a Vremja újságírójaként folyamatosan kritizálta a rezsimet, így Zelenszkijben talált új gazdatestre. A trójai faló inkább amerikai érdekekkel van tele Ukrajnában. Tehát valóban, csak egy gyökér van a falóban.A baloldal beismerte, külföldről akarta megdönteni a kormányt, de azt is, hogy ez nem sikerült
Az ellenzéket a választási vereséget követően újabb érzelmi hullámvasút zilálta tovább, ami (ismét) betekintést adott a magyarellenes lelkület legmélyebb bugyraiba. Miután a magyar kormány egy huszárvágással megnyitotta az utat az EB-vel való megegyezéshez, az ellenzék megmutatta az igazi arcát: a kárörvendő orbánozást helyenként a valóság tagadása, máshol a beismerés váltotta fel. Donáth Anna például nemcsak azt ismerte el, hogy meg fognak érkezni az uniós források, hanem azt is, hogy külföldi segítséggel akarták megbuktatni a kormányt – más kérdés, hogy ez nem sikerült. Persze a hazaárulás sem maradhat ki a baloldal repertoárjából, hiszen miközben folyamatosan hergelik a Bizottságot, hogy fossza meg hazánkat a nekünk járó uniós pénzektől, beismerték azt is, hogy az országnak szüksége lenne ezekre a forrásokra. És hogy ki a hibás azért, hogy Magyarország támaszkodik a neki járó pénzekre? Kettőt találhatnak.Navracsics Tibor a PS-nek: Nem kell az elveinkből engednünk a Brüsszellel való megállapodáshoz
Kifejezetten megnehezítették az Európai Bizottsággal való tárgyalásokat az olyan ellenzéki magyar politikusok megnyilvánulásai, akik nem azon dolgoznak Brüsszelben, hogy közös nevezőre jussunk. Ellenkezőleg: abban érdekeltek, hogy minél súlyosabb szankciókkal illessenek – erről is beszélt Navracsics Tibor a PestiSrácok.hu-nak. Az uniós fejlesztésekért felelős miniszter kifejezetten sikernek értékeli a több hónapon át tartó tárgyalássorozatot lezáró bizottsági döntést, hiszen ha a 17 vállalásunkat teljesítjük, elgördülhet minden akadály az uniós források lehívása elől. Navracsics Tibor kérdésünkre azt is kiemelte: ezek a vállalások többségében a közbeszerzéseket érintik. Hozzátette: egyetlen olyan vállalást sem tettünk, amihez az elveinkből engednünk kellene.Csintalan Sándor a szívhangrendeletről: "Elmegy mindenki az anyjába, aki ebben részt vesz!"
Csintalan Sándornak nem tetszik az új rendelet, amely az anyák számára a szívhang meghallgatásához köti az abortusz elvégzését. Az MSZP volt politikusa a szocialista párthoz közeli Klikk TV Mélyvíz című műsorában azt mondta: a kormány csak azért lép most fel a magzatok védelme érdekében, mert el akarja terelni a figyelmet az ország kifosztásáról, továbbá arról is, hogy az ukránok előrenyomulásával számára kedvezőtlen fordulat állt be a háborúban.Hazulról haza repülővel – Megérett-e a saját regionális légi közlekedésre a Kárpát-medence?
Közép-Európa, a Kárpát-medence kiérdemelte a regionális légi közlekedést, hiszen hosszú ideje Európa egyik legdinamikusabban fejlődő térsége. A Kárpát-medence és annak magyarsága pedig különösen kiérdemelte a gyors közlekedést, a könnyű kapcsolattartást, különösen annak fényében, milyen nyögvenyelősen fejlesztgetik vasútjaikat és autópályáikat a környező országok, Magyarországgal ellentétben. Az Aeroexpress magyar startup légitársaság szeptembertől két hónapon keresztül 30 fős kis gépeivel próbálja kitapogatni a regionális közlekedésben rejlő lehetőségeket, és hosszú távon nemcsak Erdély irányába. Ahhoz azonban, hogy a regionális légi közlekedés ne csak egy nemzetstratégiai álom maradjon, a saját gondolkodásunkat is át kell állítani...Vizsgálat indulhat a vérbíróként emlegetett Vasvári Csaba ellen Tényi István közérdekű bejelentése után
Az Országos Bírói Tanács elé került Tényi István bejelentése, amit még augusztus közepén tett meg amiatt a Guardianban megjelent cikk miatt, amelyben Vasvári Csaba, a Fővárosi Törvényszék vezető bírája azt állította, hogy Orbán Viktor kormánya „folyamatosan túllépi” hatáskörét a bíróságok befolyásolása érdekében.Exkluzív PS-interjú Ákossal! (ELŐZETES)
Exkluzív tartalommal jelentkezik a PestiSrácok.hu, hiszen Kovács Ákos énekessel, vagy ahogy mindenki ismeri, Ákossal beszélgettünk, akivel többek között együtt tekintettünk vissza az 52. Eucharisztikus Kongresszusra, amelyet Budapesten tartottak 2021. szeptember 5–12. között. Ákos volt az a magyar zeneszerző, akit Erdő Péter bíboros felkért arra, hogy a világméretű eseményre egy új himnuszt írjon. A szombati napon debütáló, teljes terjedelmű beszélgetésből megtudhatjátok azt is, hogyan készült el az új, "régi" himnusz; Ákos beszél az Istennel való kapcsolatáról, és arról is, hogy milyen párhozamot vélt felfedezni az 1938-as és a 2021-es Kongresszus között. Nézzétek meg az előzetest, szombaton pedig a teljes interjúval jelentkezünk!Győzött a sajtószabadság Ferencvárosban: újra munkába állhat Baranyi Krisztina kedvenc, székelyeket gyalázó főszerkesztője
Hosszú írásban örvendezik a független-objektív Média1 nevű portál, miszerint győzött a sajtószabadság Ferencvárosban, újra Vágvölgyi B. András vezetheti a kerületi lapot. A Magyar Narancs egykori alapító-főszerkesztőjének, Baranyi Krisztina kerületi polgármester lieblingjének visszahelyezését győzelemként ünnepli a balliberális média. Vágvölgyi korábban a ferencvárosi lapban székelyeket gyalázó írást tett közzé.Két hasztalan, de országos baloldali képviselő körzetében tarolt a hétvégén a Fidesz (PS-videó)
Minden jel arra utal, hogy a budapestieknek is kezd elegük lenni az ellenzék tétlenkedéséből – legalábbis erre lehet következtetni abból, hogy sorra nyernek az időközi önkormányzati választáson a Fidesz–KDNP jelöltjei. Múlt vasárnap a baloldali fellegvárnak számító Zuglóban sikerült visszaszerezni a kormánypártoknak egy mandátumot, mégpedig a párbeszédes Szabó Rebekáét, Újbudán pedig a momentumos Orosz Anna korábbi körzetében nyert a kormánypártok jelöltje. A zuglói nyertes, Juhász-Pintér Pál szerint az ellenzéki képviselők ugródeszkának használják a kerületet, hiszen most is azért kellett választást tartani, mert a Párbeszéd kerületi politikusa beült a parlamentbe. Újbudán pedig a győzelmet annak tudják be a kormánypártiak, hogy az embereknek elegük van a cselekvésképtelenségből és a kerület ingatlaneladásaiból. A mozgósítás ugyanakkor rendkívül fontos minden választás alkalmával, amit ezek a mostani voksolások is bizonyítottak.Elnéptelenedtek a baloldali pártok Szarvason – Valószínűleg a DK-ra sincs igény, de ők azért maradtak (Videó!)
Fogynak a pártok Szarvason: megszűnt az MSZP és a Jobbik helyi alapszervezete is, ugyanis kezdetben mindkét párt vezetői bedobták a törölközőt, majd követte őket a tagság. Egy idő után senki nem volt a pártokban, ezért felszámolták magukat. A DK marad, de feltehetően rájuk sincs túl nagy igény a térségben.Budaházy György: Tizenhat év (PS-exkluzív!)
Tizenhat éve került sor a rendszerváltás óta eltelt idő legszörnyűbb karhatalmi fellépésére. A szeptember közepén nyilvánosságra került őszödi beszéd ellen országos tiltakozási hullám indult, amelyet a Gyurcsány-kormány véres eszközökkel próbált meg leverni. A rendőri erőszakot elszenvedő áldozatok nagy részéről nem is tudunk. A Nemzeti Filmkészítők Egyesülete, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat és a CÖF közösen tárt fel olyan felvételeket, amelyek eddig semmilyen felületen nem kerültek a nagy nyilvánosság elé, az ezek alapján készült 2006 – A Terror Napjai című filmsorozatot először a PestiSrácok és a PS TV felületein tekinthetik meg. A dokumentumfilm-sorozat elkészítésében aktívan is részt vevő Budaházy György megjelenés kapcsán írt levelét cikkünkben változtatás nélkül közöljük.Az abortusz nem fogamzásgátló - Dúró Dóra a Fair Rightban
Szélsőséges feministák sikolyaitól volt hangos a kibertér, miután Pintér Sándor belügyminiszter aláírta az abortusz módosításáról szóló "szívhang-rendeletet". Ez lényegében annyit takar, hogy az anyának ezentúl tudomást kell vennie a magzati életfunkciók működésére utaló tényezőkről, röviden: a szívhangról. A Mi Hazánk Mozgalom már korábban is tett javaslatot az abortusz menetének változtatására, de a "szívhang-rendeletet" csak most fogadták el. Dúró Dóra, a Mi Hazánk Mozgalom elnökhelyettese elfogadta a meghívásunkat és bővebben is mesélt az általuk javasolt rendelet hátteréről.Luxusvacsorát szervezett magának Miskolc baloldali vezetése – A lakosok majd összetakarékoskodják a rávalót
Csődközeli helyzet ide vagy oda, Miskolc baloldali vezetése egyszerűen nem bír ellenállni a pénznek és a világi hívságoknak. A lakosság majd kigazdálkodja a kevesek jólétét – alighanem így gondolkodnak a helyzetről. Ha pedig utazni kell, vagy történetesen megéhezik az ember, akkor egy különleges státuszú baloldali funkcionárius mégse ülhet fel akármire, és mégse tehet a gyomrába akármit. „Nem kell 25 milliós luxusbuszt beszerezni a saját kényelmükre akkor, amikor nem mennek normálisan a buszok Miskolcon. Nem kell sokmilliós dubaji útra költeni akkor, amikor szemetes a város és nem gondozzák megfelelően a parkokat. És nem kell milliós fényűző luxusvacsorákat tartani akkor, amikor eladósítják Miskolc vízművét” – így reagált a miskolci Fidesz Miskolc Holding Zrt. önkormányzati cég által szervezett luxuspartira, ahol lazacot, libamájat és kacsacombot is felszolgáltak a városvezetőknek.Gyurcsány nem kapott pozíciót a Dobrev-féle árnyékkormányban, Arató, Molnár, Vadai viszont igen
Méretes árnyékkormányt képzelt el Dobrev, 15 árnyékminisztert nevezett meg. A DK elnöke, Gyurcsány Ferenc nem kapott pozíciót. Dobrev Klára ismertette árnyékkormánya tagjait. A bejelentést 10 órától élőben közvetítették, vagyis közvetítették volna, de az néhány perc után megszakadt. A kommentelők tudni vélik, hogy a kormány vagy a TEK hekkelte meg az ország árnyékvezetőinek bemutatkozását. Azért végül csak kiderült kikkel irányíttatná az országot a Gyurcsány házaspár. Íme a névsor.Fel ne merüljön senkiben a Pride betiltása!
Hadd reflektáljak rögtön a címre! Nem tölt el különösebb örömmel, hogy léteznek ezek a rendezvények, nem feszít szét az aggodalom, hogy vajon mi történne a világgal, ha számolni kéne azzal a lehetőséggel, hogy az ezeken résztvevő hölgyek, urak és egyebek a továbbiakban nem szórakoztatják a nagyérdeműt. Már csak azért sem, mert amint az a hétvégén Pécsett is kiderült, ez azzal jár együtt, hogy egészen konkrétan kora délutántól késő estig az egész belvárost lezárják, közlekedését ellehetetlenítik és messze több rendőrt rángatnak oda, mint amennyien eleve az egész Pride-on részt vesznek.A baloldali fellegvárnak hitt Zuglóban is behúzta a Fidesz az időközit – Nem jöttek be az álcivil és álzöld ellenzéki jelöltek
Nehéz terep és szinte már lehetetlennek hitt választókerület Zugló, miután április 3-án Hadházy Ákost választották meg az lakosok országgyűlési képviselőnek. Ekkor sokan gondolták úgy, hogy Karácsony Gergely, Tóth Csaba és Horváth Csaba után ennél lejjebb már nem süllyedhet a kerület képviselete, majd megjött a szekszárdi lódoktor, aki végül az esküjét sem tette le az országgyűlésben és Zuglót is csak akkor találja meg, ha kell neki némi figyelem vagy adomány. Úgy látszik Hadházy munkakerülése és a helyi baloldal folyamatos korrupciógyanús botrányai hatottak a zuglóiakra, akik többségében a mostani időközi választáson Juhász-Pintér Pált, a Fidesz-KDNP jelöltjét támogatták, így ezentúl 5 jobboldali képviselő fog farkasszemet nézni a 17 ellenzékivel Zugló önkormányzatában.Ajánljuk még

































