Pesti Srácok

Magyar ugar

Törvényt sértett a dunaújvárosi ellenzéki önkormányzat, minden határozatuk érvénytelen

Jurák KataJurák Kata Magyar ugar 2019 december 16.
A dunaújvárosi önkormányzat valamennyi döntése jogszabálysértő, így érvénytelennek minősül – legalábbis a Kúria Önkormányzati Tanácsának határozata alapján, amely az október 29-i alakuló közgyűlésén meghozott valamennyi döntésre érvényes. Az indokok között olyan alapvető hiányosságok szerepelnek, mint például az, hogy az ülés nem a hatályos szervezeti és működési szabályzat (szmsz) alapján lett összehívva, valamint hogy a közgyűlés elvonta a polgármester jogkörét azzal, hogy különböző hatáskörű alpolgármestereket választott.

Ungár Péter azt se tudja, melyik egyetemet félti, de azt nagyon

PPestiSrácok.hu Magyar ugar 2019 december 15.
Pillanatnyi elmezavar vagy rosszul betanult oktatásféltő koreográfia okozhatta Ungár Péter legújabb bakiját, amely során egy egyetem finanszírozásának átszervezésére kérdezett volna rá. Éppen csak azt nem sikerült meghatároznia, hogy pontosan melyik egyetem finanszírozásáról akarja faggatni az illetékeseket. Hab a tortán, hogy még a megfelelő minisztériumnak sem sikerült eljuttatni a kérdést, hiszen Ungár az EMMI-nek címezte kérdését, holott már hónapok óta az ITM illetékes felsőoktatási ügyekben.

30 éve zajlott le a székelyek ’56-ja

FDFerkó Dániel Magyar ugar 2019 december 15.
1992. február 12-án fogadta el a román parlament az úgynevezett Hargita-Kovászna jelentést, amely megbélyegzi a magyarokat és kimondja kollektív bűnösségüket. A jelentés – amelynek fölolvasását a rádió és a televízió élőben közvetítette, hogy minden román értesüljön róla – arról tudósít, hogy az 1989. decemberi forradalom során székelyek és magyarok románok tömegeit űzték el Hargita és Kovászna megyékből, és ezzel tulajdonképpen etnikai tisztogatást hajtottak végre Románia közepén.

Ferencz Orsolya: Nincs semmilyen elvi akadálya, hogy a második magyar űrhajós nő legyen

SMSusánszky Mátyás Magyar ugar 2019 december 15.
Nincs semmilyen elvi akadálya annak, hogy a második magyar űrhajós nő legyen, ezért biztatná a hölgyeket is, hogy érezzenek magukban elég bátorságot és erőt az űrhajós szerepkör betöltésére – hangsúlyozta portálunknak Ferencz Orsolya. A Külgazdasági és Külügyminisztérium űrkutatásért felelős miniszteri biztosa hozzátette: a kutatóállomás élettartama alatt csupán néhány száz szerencsés, és természetesen kellően felkészült és rátermett kutatónak adatik meg, hogy dolgozhasson az űrállomáson, ezért ebbe a klubba tartozni óriási dicsőség. Elmondta: aki a magyar űripar eredményein és teljesítményén ironizál, az nem képes megérteni, miért fokozza a világ legtöbb országa űrtevékenységét, köztük a lengyelek, a csehek, az osztrákok és még a románok is. Ugyanakkor megjegyezte: a baloldal mert kicsi lenni, amikor jégre tették a magyar űrtudományt, így a jelentős lemaradást behozva, a régióban szinte utolsóként csak 2015-ben csatlakozhattunk az Európai Űrügynökséghez.

Muszlim-keresztény megbékélés – Valódi párbeszéd csak az identitásukat vállalók között alakulhat ki

SMSusánszky Mátyás Magyar ugar 2019 december 14.
A nyugati világ jelentős problémákkal küzd, hiszen miközben a muszlim vallás életrevalónak, aktívnak mutatja magát, a Nyugat életunt, önpusztító, önként tépi el gyökereit és vidáman rohan a vesztébe. Holott valódi párbeszéd csakis akkor alakulhat ki, ha mindkét fél vállalja a saját identitását – fogalmazott Kiss-Rigó László püspök pénteken a Barankovics Alapítvány szervezésében lezajlott konferencián, amelynek központi témája a muzulmán-keresztény megbékélés, és az Abu-Dzabiban jegyzett "Dokumentum az emberi testvériségről a világbéke és a békés együttélés érdekében" című történelmi közös nyilatkozat volt, amelyet Ferenc pápa és az Al-Azhar főimámja 2019. február 4-én írt alá. Hölvényi György néppárti politikus szerint a dokumentumban nem egy szerződésről, vagy valamiféle teológiai eszmecseréről van szó, hanem világvallások két vezetőjének közös felelősségvállalásáról a békés jövő érdekében. Michael A. Blume apostoli nuncius arról beszélt, hogy mind a keresztények, mind a muszlimok sokat szenvedtek; a problémák súlya már a mennyekhez kiált segítségért. Ugyanakkor hangsúlyozta: a párbeszéd az egyetlen helyes, járható út.

Baranyi javaslatára Ferencváros 200 milliót keres a leégett egyetemi kollégiumon

SSSzalai Szilárd Magyar ugar 2019 december 14.
Baranyi Krisztina újabb erős hónapon van túl Ferencváros élén: miután egykori párttársa személyében új vezérigazgatót nevezett ki az őt parkolási bírsággal sújtó FEV IX. Zrt. városüzemeltetési cég élére, még arra is jutott ideje, hogy megsarcolja a református egyházat a fideszes képviselők tiltakozása ellenére. Ugyanis, mint csütörtökön kiderült, Ferencváros polgármestere 200 millió forinttal rövidítené meg a Dunamelléki Református Egyházkerületet, annak leégett kollégiumának újraépítése kapcsán. De vajon mire menne a nem kevés pénz? Talán városfejlesztésre, éppen az együttes haverhoz? Baranyi szerint nem kizárt.

Ez a polip: a Quaestort hizlaló szocik, akik most mindent a Fideszre kennének

Magyar ugar 2019 december 14.
Nem kis öngólt rúgott az MSZP a minap Győrben, amikor Szakács László országgyűlési képviselő, és a gyurcsányista Glázer Tímea hátralépése után a polgármester-jelöltségbe kényszerült győri MSZP-elnök, Pollreisz Balázs az ETO Park főépülete előtt próbált meg valamilyen összefüggést felrajzolni a Quaestor-botrány és a Fidesz között. Azt mondták, "öntsünk tiszta vizet a pohárba" – hát legyen. Kezdjük ott, hogy az MSZP-s politikusok azon állítása, miszerint a jobboldali városvezetés 2015-ben egymilliárdért vett Quaestor-kötvényt, például hazugság. A befektetés állampapírba történt, és csak a bonyolítást intézte a Quaestor. A cég a legalacsonyabb szolgáltatási díjért dolgozott, összesen 3000 forint jutalékot kapott. Ráadásul a város a pénzét kamatostul vissza is kapta. Ahogy azt az alábbiakban részletesen be fogjuk mutatni, nem a Fidesz és nem a Borkai Zsolt vezette győri önkormányzat hizlalta fel a magyar befektetők tízezreinek pénzét elpárologtató Tarsoly Csabát, hanem a baloldal meghatározó "ikonjai". Gyurcsány Ferenc, a több cikluson át regnáló szocialista győri polgármester, Balogh József, Bajnai Gordon, Oszkó Péter és Ujhelyi István is szerepel a történetben. Érhető az is, ha a szocialisták másra mutogatnak, hisz jól tudjuk: mindig az kiabál, akinek a háza ég.

"Ma súlyos csapást szenvedett a társadalom igazságszolgáltatásba vetett hite" – Közleményben reagáltak a Szeviép-ítéletre a károsultak

Magyar ugar 2019 december 13.
A Szegedi Törvényszék pénteki ítéletével mi, Szeviép-károsultak fontos csatát veszítettünk ugyan, de az igazunkért folytatott évtizedes harcunkat folytatjuk, és hitünk szerint győzelemre visszük. Célunk, hogy minden károsult megkapja elvégzett munkája teljes ellenértékét, a bűnösök nyerjék el méltó büntetésüket, a magyar társadalom igazságszolgáltatásba vetett hite és igazságérzete pedig – amely ma súlyos csapást szenvedett – álljon helyre a jövőbeni jogerős ítéletnek és egyéb állami intézkedéseknek köszönhetően – írják közleményükben a Szeviép-károsultak, arra reagálva, hogy a Szegedi Törvényszék másodfokon bizonyítottság hiányában felmentette a cég három korábbi vezetőjét. O. Józsefet, B. Sándort és P. Lászlót "a hitelezők kielégítésének meghiúsításával elkövetett, különösen jelentős mértékű tényleges vagyoncsökkenést eredményező csődbűntett" elkövetésével vádolták és mondták ki első fokon bűnösnek. Ahogy arról beszámoltunk, a másodfokon eljáró bírói tanács úgy értékelt, hogy kétséget kizáróan nem lehet a bűnösséget megállapítani, mivel nem a cég teljes könyvelési anyagát analizálták a nyomozás során. Mivel az ügyész fellebbezést jelentett be, az ügy harmadfokon folytatódik.

Se foci, se színház! – Bemutatkozott a Polbeatben az adó- és állammentes yuppie-ideológia hazai képviselője, Ecsényi Áron (Polbeat-videó)

PPestiSrácok.hu Magyar ugar 2019 december 13.
Ecsényi Áron és Dézsy Zoltán mérték össze magukat a PestiSrácok.hu munkatársainak felügyelete mellett. A cél az lett volna, hogy közelebb kerüljünk a libertariánus gondolkodás megértéséhez, ami nem sikerült. Valószínűleg azért, mert csak egy elmélet, amit valaha ugyan szembe lehetett állítani a tervgazdaságot működtető kommunista ideológiával, de mára – ha eltekintünk a piacpárti intézkedésektől és a deregulációtól – csak néhány idealista multis középvezető bezzegmásországokbanozása maradt belőle.

Akik mindig puhára esnek – Az újpesti rendelőintézet vezetője lesz Ungár Klára

Csibra TiborCsibra Tibor Magyar ugar 2019 december 13.
Ungár Klára vezetheti januártól az Újpesti Szakorvosi Rendelőintézetet; az erről szóló döntést a napokban hozta meg a kerület ellenzéki többségű képviselőtestülete – tudta meg a PestiSrácok.hu. Egyelőre nem tudni, hogy miért épp a semmilyen egészségügyi végzettséggel nem rendelkező, szélsőségesen liberális politikusra esett a Gyurcsány Ferenc-Varju László duó által gründolt helyi koalíció választása, az azonban számos másik, az októberi önkormányzati választás óta nyilvánosságra került példából okulásként levonható tanulság, hogy a baloldal verhetetlen a pozíciók osztogatásában. Ungár Klára néhány éve még úgy nyilatkozott, hogy Gyurcsányt az a téveszméje vezérli, hogy ő bármi is lehet még ebben az országban, és azt mondta, hogy a DK elnökének távoznia kéne a politikai életből. A balliberális oldal legendás erkölcsi felsőbbrendűségét jelzi, hogy most, amikor Ferenc mégiscsak ismét tényező lett a hazai közéletben, zokszó nélkül siet a bukott kormányfő kebelére.

Angyal ügyvédje: zsarolás miatt nyomoz a rendőrség Molnár Zsolt ügyében

PDPámer Dávid Magyar ugar 2019 december 13.
Zsarolás bűntettének gyanúja miatt rendelt el nyomozást Molnár Zsolt MSZP-s országgyűlési képviselő feljelentése alapján a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) – erősítette meg a PestiSrácok.hu információit az ORFK kommunikációs osztálya. Mint arról portálunk elsőként beszámolt, az Angyal ügyvédje blog a napokban állt elő azzal, hogy két korrupt, kokainozó, fiatal örömlányokkal orgiázó ellenzéki politikus drog- és szexpartijairól rántja le a leplet. Molnár Zsolt a hír kirobbanása után az ATV-ben jelentette be, hogy rá utalnak a blogbejegyzésben, hiszen korábban megzsarolták, ugyanakkor tagadta, hogy abból bármi igaz lenne, ezért a rendőrségen feljelentést tett.

Vörösiszap-ügy – Súlyosabb ítéletet hozott a Győri Ítélőtábla: három vádlottra 9 és fél év letöltendőt mértek

Magyar ugar 2019 december 13.
Súlyosította a Mal Zrt. vezetőinek, felelős beosztású dolgozóinak első fokon meghozott ítéletét a Győri Ítélőtábla az úgynevezett vörösiszap-perben. Az ügyészség 13 vádlott bűnösségének megállapítását, kettő felmentését kérte, 13 vádlottra letöltendő szabadságvesztést indítványozva. A 15 vádlott közül a megismételt eljárásban első fokon 10-et ítéltek el (a sors fintora, hogy pont ennyi halálos áldozatot követelt 2010-ben az iszapömlés), ötöt mentettek fel – hármat azokon túl, akik felmentésével a vád is egyetértett –, és kettő vádlottat ítéltek letöltendő büntetésre valamilyen fokozatban. Ma is maradt a 10 elmarasztaló ítélet és 5 felmentés, viszont összességében véve súlyosabb ítélet született. Nemcsak az első és másodrendű vádlott kiszabott büntetési tétele lett magasabb, hanem az ötödrendű vádlotté is, akit első fokon csak felfüggesztettre, most letöltendő fogházbüntetésre ítéltek.

Az ördög és az ő cimborái – Miért áll az Index a multik oldalára a Magyar Állammal szemben?

BBBálint Botond Magyar ugar 2019 december 13.
A Gazdasági Versenyhivatal a napokban megbüntette a Facebookot 1,2 milliárd forintra. A magyar nyelvű Facebook ugyanis majdnem tíz éven keresztül úgy informálta azokat, akik regisztrálni akartak a rendszerébe, hogy az általa nyújtott szolgáltatás ingyenes. Ami tényszerűen nem igaz, ugyanis ez egy csereüzlet: a személyes adataink és Facebook-tevékenységünk majdnem teljesen szabad elemezhetőségét és gazdasági felhasználhatóságát adjuk cserébe a Facebook használatért. Az Index természetesen egy nagyon hosszú cikkben vonta kétségbe a hatósági döntés politikamentességét.

Csődbűntett volt a vád – Felmentette a Szegedi Törvényszék a Szeviép-vezéreket

Magyar ugar 2019 december 13.
Bizonyítékok hiányában másodfokon felmentette a Szegedi Törvényszék a családok százait megnyomorító Szeviép Zrt. három korábbi vezetőjét. O. Józsefet, B. Sándort és P. Lászlót "a hitelezők kielégítésének meghiúsításával elkövetett, különösen jelentős mértékű tényleges vagyoncsökkenést eredményező csődbűntett" elkövetésével vádolták és mondták ki első fokon bűnösnek. Az ítélet nem jogerős, Földes Attila ügyész fellebbezést nyújtott be a vádlottak börtönbüntetésének kiszabásáért. Az indokolás szerint azért nem lehetett elmarasztaló ítéletet hozni, mert senki sem vizsgálta a Szeviép működésének teljes ideje alatti könyvelést, kiragadott rész alapján pedig nem lehet ítélkezni, a nyomozóhatóságok ugyanis csak az abból az időszakból származó adatokat, dokumentumokat használták és nyújtották be bizonyítékként, amikor a fizetésképtelenséget jelentő Szeviép elkezdte a kifizetések mulasztását és ezzel párhuzamosan a kölcsönözgetést.

Lesz Budapesten atlétikai világbajnokság, a híd-, kórház- és ligetstop azonban egyelőre megmarad (PS-videó!)

Csibra TiborCsibra Tibor Magyar ugar 2019 december 12.
A budapesti atlétikai világbajnokság megrendezése elől elhárult az akadály, és hasonló hozzáállást kér a kormány a főváros új vezetésétől a hídstop, a múzeumstop, a kórházstop kérdéseiben is – hangzott el a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsának csütörtöki ülése után megtartott sajtótájékoztatón. Az eseményen Gulyás Gergely és Karácsony Gergely ismertették az egyeztetések eredményeit. A Miniszterelnökséget vezető miniszter beszámolója szerint az atlétikai verseny ügyében a kormány engedett a főváros azon kérésének, hogy a beruházás jelentős zöldfelület létesítésével járjon együtt, illetve a felépítendő létesítményeket később az emberek is használhassák. Némi közeledés volt a tanácskozáson a tervezett szuperkórház ügyében, de annak helyszínében még nem tudtak megegyezni: a kabinet szerint a kiszemelt kelenföldi terület a legalkalmasabb a beruházásra, a főpolgármester pedig inkább olyan helyet keresne annak, ahol már eleve kiépült a tömegközlekedés, mivel nem akarja tovább generálni az autós forgalmat. Gulyás Gergely egyértelművé tette: a baloldali média híreszteléseivel ellentétben a kormány kiemelten kezeli a Szent János Kórházat, és nem bezárni szeretnék azt, hanem felújítani és súlyponti intézménnyé tenni. Nincs egyelőre megegyezés az új déli Duna-híd helyéről: a kormány szakértői jelentésekre alapozva a Galvani utcában szeretné megépíteni az átkelőt, a főváros pedig Albertfalva térségében. Karácsony Gergely a sajtótájékoztatón kijelentette, hogy nem támogatják a Liget-projekt befejezését, a három érintett, még meg nem kezdett építkezésnek pedig alternatív helyszíneket keresnek. A főpolgármester a PestiSrácok.hu-nak erről azt mondta, hogy ajánlatot tettek erről a kormánynak, de az egyelőre nem tartalmazott konkrétumot. Karácsony Gergely stábunknak arra is ígéretet tett, hogy a főváros új vezetésének a napokban hangoztatott kételyei ellenére a 3-as metró felújítása rendben be fog fejeződni. A Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa februárban tartja következő ülését; Gulyás Gergely és Karácsony Gergely tájékoztatása szerint a kormány és Budapest vezetése addig is folyamatosan egyeztet a fenti, még el nem döntött kérdésekben.

Klímavédelemben jók vagyunk, de a Soros-szervezetek továbbra is Magyarország ellen uszítanak

Magyar ugar 2019 december 12.
A hetes cikkely szerinti eljárásnak nincs jogi értelme, csupán politikai célja – mondta Gulyás Gergely a csütörtöki Kormányinfón. A Miniszterelnökséget vezető miniszter szavai szerint boszorkányüldözés folyik Magyarország és Lengyelország ellen, amelyben a Soros-szervezetek írják a kottát a meghallgatásokat tartó, láthatóan felkészületlen EP-képviselőknek. Gulyás beszélt Magyarország európai viszonylatban kiemelkedő klímavédelmi teljesítményéről, és természetesen a színházbotrány körüli ügyekről is.

Volt barátnője kitálalt a mártírt játszó, a helyi fideszes képviselőt kínzással fenyegető siófoki ápolónőről

Magyar ugar 2019 december 12.
Nem egy szegény áldozat, hanem hazug, manipulatív nő V.-né Mónika. Nem az a csoda, hogy kirúgták a munkahelyéről, a siófoki kórházból, hanem az, hogy egyáltalán kórházban dolgozhatott – ezt állítja egy most megjelent blog arról az ápolónőről, akit felkarolt az ellenzéki média, illetve az ellenzéki politikusok, miután durva, kínzással viccelődő Facebook-posztja miatt elbocsátották. V.-né Mónika, aki az ATV-nek azt mondta, "félelem, rettegés" van a kórházakban, azt találta írni Siófok fideszes országgyűlési képviselőjéről a közösségi oldalán, hogy nem bánnának kíméletesen az urológiai osztályon Witzmann Mihállyal, ha esetleg oda kerülne. Az elbocsátott nővért azonnal védelmébe vette Siófok ex-jobbikos polgármestere, azt állítva, hogy V.-nét politikai okokból rúgták ki, mert a kampánycsapata tagja volt. A "Nem a Móúnika ügyvédje" Facebook-blog szerint ugyanakkor Lengyel Róbert polgármester a barátinál jóval közelebbi kapcsolatot ápol a nővérrel. A blog szerzője, aki, mint kiderült, több, mint egy évtizeden át volt barátnője az ápolónőnek, nemcsak ezen állítását igazoló dokumentumokat, leveleket, üzenetváltásokat mutatott a PestiSrácok.hu-nak, hanem több olyan nem elhanyagolható részletet is elárult V.-né Mónikáról, ami minimum megkérdőjelezi mártírkodását és a mellette szerveződő ellenzéki kék szalagos, adománygyűjtő hisztit.

"Ne bántsd a magyart!" – A magyargyűlölet elleni közös fellépésre szólít fel Gaudi-Nagy Tamás (PS-videó!)

PPestiSrácok.hu Magyar ugar 2019 december 12.
"Ne bántsd a magyart!, Tégy a magyargyűlölet ellen" néven indított mozgalmat Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat vezetője. Tapasztalatai szerint egyre több a nemzet méltóságát súlyosan sértő, gyalázkodó írás a világhálón, a hazai – és sok esetben a külföldi – sajtóban, ami ellen határozottan fel kell lépni, hogy megvédjük a magyar nemzet méltóságát. Ezért Gaudi-Nagy Tamás felhívást intézett a Lovas István Társaság és Nemzeti Jogvédő Szolgálat szimpatizánsaihoz és – ahogy Facebook-posztjában fogalmaz – minden felelősen gondolkodó, tettre kész magyar emberhez, hogy kísérjék figyelemmel a hazai és külföldi sajtó, illetve közélet magyarsággal kapcsolatos megnyilvánulásait, és ha olyan írással, bejegyzéssel találkoznak, amelyben tetten érhető a magyargyűlölet, a nemzetünk ellen hangoló gyalázkodás, azt jelentsék be a a Nemzeti Jogvédő Szolgálatnaknak az [email protected] e-mailcímen az írás forrásának megjelölésével.

Ami pénz egy társasházból mozdítható, azt Lackner Csaba elmozdítja

Magyar ugar 2019 december 12.
Lackner Csabát nemcsak a sokoldalú szakértelméért tiszteljük rendkívüli módon, hanem a szorgalmáért is. A közbeszerzésekből, illetve a lakásügyből elsíbolható pénzek közt egyaránt otthonosan mozgó önkormányzati képviselő körül ugyanis a kokainba pácolt milliók mellett valósággal sorjáznak a néhány százezer forintos svindlik. De Lackner nem szégyell lehajolni húszezer forintért sem, pláne, ha az valaki másnak a húszezre. Gajda Péter kispesti polgármester bizalmasáról már megírtuk, hogy menthetetlenül összekente magát egy csaknem hatmilliós társasházi csalással, de ugyanebben a társasházban gyakorlatilag minden megmozdulását korrupciós furcsaságok lengik körül.

Karácsony tisztában van vele, de nem érdekli, hogy Gyurcsány korrupt embereit nevezi ki vezető tisztségekbe (PS-videó)

Magyar ugar 2019 december 11.
Az új összetételű Fővárosi Közgyűlés immár harmadszorra ülésezett, azonban most sem úszta meg a hallgatóság némi zavar, értetlenség és piszkos politikai játszmák nélkül. A színházigazgatók kinevezésénél Gy. Németh Erzsébet a fideszes Hassay Zsófia szerint "sunyin becsempészte" Bán Teodóra, a Szabad Tér Színház igazgatójának nevét a sorba, majd meghallgatás nélkül leszavazták a tizenöt éve vezető és munkájáért többszörösen kitüntetett Bánt, pedig annak pályázatát a szakbizottság elfogadta. Az egyetlen probléma az volt vele, hogy nem baloldali. Próbáltunk beszélni Kerpel-Fronius Gáborral, a Momentum főpolgármester-helyettesével is az angyalföldi szocialista-momentumos összeugrásról, de nagyon kitartónak kellett lennünk, hogy pár szót tudjunk vele váltani. Az egyik legmegdöbbentőbb élmény az ugyancsak nehezen elérhető Karácsony Gergely főpolgármesterrel történt találkozás volt, nála ugyanis rákérdeztünk arra, hogy vajon miért kerül Gyurcsány Ferenc egyre több embere vezető pozícióba. Igyekeztünk többet megtudni a legutóbbi megdöbbentő hír hátteréről, hiszen – ahogy portálunkon megjelent – Karácsony Gergelyék a volt szocialista, most már Gyurcsány pártját erősítő Rusznák Imrét a Rác Fürdő Eszközkezelő Kft. felügyelőbizottsági elnöki tisztére jelölték. Rusznák arról volt híres, hogy 2010 előtt a Budapesti Önkormányzati Parkolási Kft. (BÖP) vezetőjeként a parkolási mutyi egyik emblematikus figurájává vált. Karácsony Gergely csupán annyit válaszolt a PestiSrácok.hu-nak, hogy Rusznák "ennél most sokkal kevésbé felelősségteljes megbízatást kapott". De mégis megbízatást kapott ilyen múlttal. A Rác Fürdő felügyelőbizottságának vezetése, úgy látszik, Karácsony számára nem túl nagy falat; vélhetően ezt a békát is le kellett nyelnie Gyurcsánytól Budapest főpolgármesterének. Nézzék meg videónkat!

Közbotrányt keltve, hiénaként zaklatták volt jelöltjüket a miskolci MSZP-s és LMP-s vezetők, csak mert megundorodott az elvtelenségtől

PPestiSrácok.hu Magyar ugar 2019 december 11.
Bosszúhadjáratot indított a miskolci baloldal egyik csoportja Csontos Róbert ellen, aki az ellenzéki összefogás színeiben indult volna a választásokon, ám a kampány hajrájában nem bírta tovább a gyomra a Jobbiktól a DK-ig terjedő koalíciózást és kilépett az összefogásból. A novemberi akció botrányba torkollt: a hőzöngő, provokáló politikusok miatt félbe kellett szakítani egy ifjúsági kézilabda-mérkőzést is, ami miatt most a rendőrség nyomozást folytat.
Ajánljuk még

A Mezey-válogatott egyik legnagyobb rejtélye a Nyilasi-ügy lett – Ma sem egyértelmű, hogy miért maradt itthon a csapatkapitány

Exkluzív 2021 június 2.
A Mezey-válogatott történetében három különlegesség, ha úgy tetszik, nagy rejtély, „titok” van. Az egyik az, hogy miként tudott szinte a semmiből kinőni egy világverő gárda? A másik, hogy miért ért véget ez a csodálatos menetelés úgy, ahogyan véget ért? A harmadik pedig az, hogy a csapat szellemi vezére és csapatkapitánya, Nyilasi Tibor vajon miért nem utazott ki a mexikói világbajnokságra? Visszaemlékező sorozatunk mai részében a Nyilasi-ügy hátterét igyekszünk feltárni.

Szabadon engedték a fia brutális meggyilkolásában közreműködő anyát

Exkluzív 2024 május 20.
Továbbra is szabad Sz. Zsanett, az a szernyei anya, aki még a hétfői napon az élettársával közösen olyan példátlan kegyetlenséggel bántalmazta a nő 10 éves kisfiát, hogy az két nap múlva a kórházban életét veszítette. A PestiSrácok.hu írta meg idáig egyedül, mit tettek a kegyetlen szülők – holott azt már ők is beismerték. A rendkívüli eset az ukrán hatóságok felelősségét is felveti, ugyanis a nyomozás is csak a polgármester nyomására és a közfelháborodásra indult, helyszíni szemlét is csak négy nappal a történtek után tartottak, addig balesetként kezelték az ügyet. Gábort saját anyja vasláncra kötötte, majd benzinnel leöntötte, párja pedig meggyújtotta a gyerek ruháját. A szülőket az ügyben csak azután vitték be és hallgatták ki, hogy az önkormányzati hivatal munkatársai a szülők bűnösségére vonatkozó bizonyítékot maguk beszerezték és átadták a rendőrségnek – tudtuk meg az ügyre rálátó helyiektől. B. Józsefet már szándékos emberöléssel gyanúsítják és le is tartóztatták. Az ukrán hatóságoknak most az okoz fejtörést, miként határozzák meg jogilag az anya tettét, ezért a hétfői előzetes tárgyalás után is elengedték.

Mezítelen gyermek holttest a patakban - Egy falu keresi a gyilkost

Exkluzív 2018 május 19.
A döbbenet az úr most Sólyon. A kicsi Veszprém megyei faluban pénteken este brutális gyilkosság áldozata lett egy nyolc éves kislány. Az elkövető egy 16 éves hajmáskéri fiú, akit gyakran láttak a településen biciklizni. A PestiSrácok úgy tudja, hogy a gyilkos kamaszt szombaton délelőtt elfogták és őrizetbe vették a rendőrök. A Veszprém megyei Rendőr-főkapitányság az információnkat egyelőre nem erősítette meg, azt azonban igen, hogy gyilkosság megalapozott gyanújával nyomoznak.

Vasárnapi autóbusz-szerencsétlenség: voltak már problémák a szervezőkhöz köthető utak körül

Exkluzív 2021 augusztus 17.
Nem először került a sajtóhírekbe és a figyelem középpontjába az az utazásszervező cég, amelynek bérelt autóbusza vasárnap hajnalban 8 ember halálát okozó balesetet szenvedett az M7-es autópályán – tudta meg a PestiSrácok.hu. 2019-ben több sajtóorgánum is beszámolt róla, hogy magyar egyetemisták franciaországi síútja vált tortúrává, miután a magyar utazásszervezők hibás műszaki állapotú, román buszokkal vágtak neki a több ezer kilométeres útnak, végül az utasok egy része saját költségére, önállóan utazott haza. Majd még kártérítést sem kaptak. A "Suli Sí" szervezőcsapat és a hétvégi szerencsétlenségben érintett Rolitúra gyakorlatilag azonos céges hátteret mutat. Az Index és az Origo korábbi cikkei szerint az utakat szervező vállalkozók korábbi utazási irodáit többször megbüntették; volt olyan iroda, amely éveken át engedélyek nélkül hirdetett utakat.