Pesti Srácok

Magyar ugar

Miniszterelnök-jelölti kabaré – Dobrev Márki-Zaynak: fáradjon be velem a rendőrségre

SMSusánszky Mátyás Magyar ugar 2021 október 13.
Az előválasztás okozta stresszt sem bírja Márki-Zay Péter, ezért is lenne alkalmatlan Dobrev Klára szerint az ország vezetésére – többek között ez derült ki a miniszterelnök-jelölti előválasztás második vitájában. Az RTL Klubon tartott talkshow során Márki-Zay Péter nekifutásból talpalt bele választási szövetségesébe, amikor megerősítette, hogy szerinte a DK SMS-üzenetekben fenyegetőzik. Dobrev Klára erre úgy reagált: másnap menjenek be akkor együtt a rendőrségre, és hogy különben sem áll másból ellenfele programja, mint Stop, Dobrev!.

Jutalmát nem kapta meg, most pedig kisemmiznék a móri ügy megoldóemberét

Csibra Tibor Magyar ugar 2021 október 13.
Szeretne Ön az ötmilliós tőkéjére bő tizenhárommilliós kamatot? Bizonyára, de valószínűleg nem úgy, ahogy a nyolc áldozatot követelő móri bankrablás megoldóembere, akiről az összes hazai, illetve nemzetközi jogi fórum megállapította már, hogy nem jár neki a nyomravezetői díj. Szebenyi Istvánnak egy bedőlt vállalkozásból maradt fenn ötmillió forintos tartozása, amiről ő tárgyalt volna a bankjával, de az már eladta a restanciát egy követeléskezelőnek. Utóbbi nyolc éve semmilyen formában nem kereste az adóst, a napokban azonban felgyorsultak az események, miután egy tatabányai bírósági végrehajtó felszólította Szebenyit csaknem tizenkilencmillió forint azonnali megfizetésére, miközben munkabérét letiltatta, hétvégi telkére pedig még az értesítés előtt (!) végrehajtási jogot jegyzett be. A történet megmutatja a követeléskezelők és a végrehajtók közötti összefonódásokat, és azt is, hogy miképp igyekeznek behajtani embereken a profi uzsorásokat is megszégyenítő összegeket.

Polbeat Pankráció: Karácsony lelépése után is folytatódik a gyurcsányi színjáték (Videó!)

PPestiSrácok.hu Magyar ugar 2021 október 13.
Tévedett vagy hazudott a jobboldali sajtó, amikor egész idáig arról írt, hogy színjáték az előválasztás, mert Karácsony Gergely lesz a jelölt – ezt hangoztatta a Polbeat Pankrációban Nagy József, aki Nagy Attila Tibor oldalán azt várta a vele szemben ülő Törcsi Pétertől és Szolomayer Balázstól, hogy kérjenek bocsánatot az eddigi jobboldali narratíva miatt. Törcsi Péter szerint nincs miért bocsánatot kérni; a baloldal és sajtója is Karácsonyt építgette, őt akarták, de Karácsony elszámolta magát és minden fronton megbukott, ennek ellenére Gyurcsány színjátéka folytatódik. Nagy József és Nagy Attila Tibor szerint ugyanakkor, miután nem Karácsony nyeri az előválasztást, két lehetőség van: jobboldali tévedés, vagy hazugság, mind a kettő kínos. Nagy József a Pesti TV vitaműsorában azon is meglepődött, hogy kedden a Magyar Nemzet címlapon dicsérte meg Dobrev Klárát, mondván, a DK jelöltje beágyazott politikus Európában, felkészült, strapabíró, és kormányon is ugyanazt mondaná, amit ma mond. "Hogy írhat ilyet a Fidesz pártlapja, hogy mehet szembe a kormányzati állásponttal?" – tette fel a kérdést, amire Törcsi Péter azt mondta: minden újságíró szabadon elmondhatja a véleményét. Nézze meg a teljes vitát, érdemes!

Karácsony a bukás után szavakban újra Budapesttel foglalkozik, de bár ne tette volna (Videó!)

KZKroó Zita Magyar ugar 2021 október 13.
Most, hogy kiderült, Karácsony Gergely marad a helyén és nem lesz belőle miniszterelnök-jelölt, elkezdett budapesti témákkal foglalkozni. Na persze csak a szavak szintjén. Ennek eredménye pedig egy ma közzétett imázsvideó arról, hogy mennyire fontos neki a főváros, mennyi mindent tett Budapestért, és természetesen az, hogy a jövőben a további fejlődésért baloldali kormányra van szükség. Kijelentéseit azonban tételesen lehet cáfolni, amit meg is teszünk. Ám a legkellemetlenebb, hogy saját párttársának, Szabó Tímeának is ellentmond a főpolgármester.

Dobrev Klára bedobhatja a törölközőt – itt van a Márki-Zay–Karácsony-induló!

SSSzalai Szilárd Magyar ugar 2021 október 13.
Tisztesség, korrupcióellenesség / Akarod-e a garanciát, hogy itt nem nőhet fel egy diktatúra? / Megvan a vakcina / Nem nőhet fel egy maffia. Ha a szekunder szégyenérzetnek lenne mértékegysége, valószínűleg a legtöbb "politikai induló" jó bázis lenne annak meghatározásához. Aztán jött a fent idézett Márki-Zay–Karácsony-induló és minden eddigit zárójelbe tett, az eddig legmélyebb pontnak hitt TikTok """sztár""" Varga Irén pedig már kis túlzással felülről integet le nekünk a zenei gödörbe. Hogy a projektért – dalnak talán mégis túlzás lenne nevezni – mennyit fizethetett a páros, nem tudni, annyi viszont biztos, hogy Dobrevet megfogták, ezt ugyanis nehéz lesz felül- (alul-?) múlni. Talán csak a Gyurcsány-kormánynak sikerült annak idején, a politikai színtéren. A közízlés tehát bedobta a törölközőt – következik Dobrev?

Politikai Hobbista – Megint pofára esett a magyar ellenzék, Ausztriában és Csehországban is Orbán barátai kerültek hatalomra (Videó!)

PPestiSrácok.hu Magyar ugar 2021 október 13.
A teljes haladó élcsapat, élükön Karácsony Gergely ex-miniszterelnök-jelölt-jelölttel és Dobrev Klára miniszterelnök-jelölt-jelölttel a teljes hétvégét triumfálással és jóslással töltötték. Örvendeztek afelett, hogy Bécsben és Prágában is megbukott egy-egy miniszterelnök, akiket ők Orbán Viktor közeli barátjaként és szövetségeseként azonosítottak. Nem is tévedhettek volna nagyobbat. Kurz nem volt haver, Babiš ugyan az volt, de mind a kettejük helyett Orbán Viktor természetes szövetségesei és barátai kerültek a hatalomba. Vagyis a haladó megfejtők várakozásaival szemben megint nem bukott meg az Orbán.

Pesti Riporter – Liberális véleményterror az ELTE-n és politikai csillaghullás Európában

PPestiSrácok.hu Magyar ugar 2021 október 12.
Izgalmas témákat boncolgattak a Pesti Riporter kedd esti adásában. Ferkó Dániel műsorvezető ezúttal egy olyan fiatalemberrel beszélgetett, akit a liberális gőzhenger sem volt képes maga alá gyűrni. Bódi Ábel után a korrupciós vádak miatt lemondott osztrák kancellárról, valamint a cseh választásokról Szikra Levente politikai elemző fejtette ki álláspontját, aki arról is beszélt, hogy mindez mennyire érintheti majd a magyar–cseh kapcsolatokat.

Újabb kamuvideó a szocik boszorkánykonyhájából – Korózs után most éppen Ujhelyi hazudozik

PPestiSrácok.hu Magyar ugar 2021 október 12.
A kommunista utódpárt EP-képviselője egészen véletlenül ismét az európai gyógyszerlobbi érdekeit csomagolja a magyar emberek egészsége iránti színpadias aggódásába. Ujhelyi István ezúttal egy videóban próbálja bemutatni, hogy mennyire rossz a magyar kormány járványkezelése, ami miatt megannyi honfitársunk életét veszélyeztették. Persze megszokhattuk már, hogy a hazai balliberálisok virológiához is értő tényferdítői folyamatosan sokkolják az embereket olyan álhírekkel, amelyek szerint a keleti vakcinák megbízhatatlanok. A Magyarország elleni uszítás nagymesterének legújabb videója hűen tükrözi: ha a baloldalon múlna, hazánkban nem lenne szabad vakcinaválasztás. Pedig számos honfitársunk örömmel vette, hogy a hagyományos technológiára épülő klasszikus védőoltás is szerepel a hazai oltóanyag-kínálatban.

„Karácsony szabadságon” – Budapest után Szentendrén is megoldaná a forgalmi dugókat...

KZKroó Zita Magyar ugar 2021 október 12.
Karácsony Gergely teljesen értelmetlenül kampányol Márki-Zay Péternek, hiszen bárhogyan is alakul az előválasztási mizéria, az Dobrev Klárának kedvez. Legalábbis ezt mondják a baloldal egyes megmondóemberei, méghozzá egyre többen, ráadásul még Karácsony párttársai is a DK jelöltjére szavaznak. Mindeközben a főpolgármester szabadságot vesz ki, hogy Márki-Zaynak kampányoljon, ezúttal Szentendrén, ahol éppen a közlekedési dugók felszámolása volt a téma. A főpolgármester keresve sem találhatott volna jobb lehetőséget arra, hogy saját kezébe harapjon. Az viszont nem hatja meg, hogy Budapesten változatlanul nem lehet közlekedni: már délelőtt is állt a dugó a városban. A főpolgármester pedig, mint aki jól végezte eddigi dolgát, „dolgos szabira” megy, aminek a világon semmi értelme.

Remek időzítéssel ment szabadságra Karácsony, lehetetlen közlekedni Budapesten

PPestiSrácok.hu Magyar ugar 2021 október 12.
Hiába lépett vissza Karácsony Gergely a baloldali előválasztás jelöltjei közül, továbbra sem számíthatnak rá a fővárosban élők, hiszen ő éppen azért vett ki szabadságot, hogy Márki-Zay Péter mellett kampányoljon. Értjük mi, hogy az "államférfiak és államnők" felkutatása nem egyszerű feladat, de talán érdemes lenne azzal foglalkozni, ami valóban komoly probléma: a fővárosi közlekedési helyzettel. A Fidesz budapesti frakciója szerint elég sok munka várja Budapesten Karácsonyt: a közlekedés például még mindig kaotikus, ráadásul ma a szokásosnál is nagyobb volt a dugó reggel tíz órakor a fővárosban, gyakorlatilag állt a forgalom.

Fekete-Győr András a Pesti TV-nek: Az emberek azt üzenték, hogy még fiatal vagyok

PPestiSrácok.hu Magyar ugar 2021 október 12.
Túl fiatalnak tartják az emberek, ezért fordulhatott elő, hogy még saját pártja sem szavazott neki bizalmat – mondta Fekete-Győr András a Pesti Riporternek adott villáminterjúban. Mint ismert, Fekete-Győr András már vasárnap este beadta lemondását, majd kiderült: a Momentumot ennek ellenére nem hagyja ott, elképzelései szerint a következő időszakban kampányolni fog a képviselőjelöltjeik és a közös miniszterelnök-jelölt mellett. A mostanában sportrajongóként is feltűnősködő bukott pártelnökkel a Pesti TV készített interjút.

Energiamuciológiának álcázott félperifériás szervilizmus Donáth Annától – Politikai Hobbista Gál Tibor borásszal

PPestiSrácok.hu Magyar ugar 2021 október 12.
Az ellenzéki előválasztásnak tényleg volt tétje. Nem így tervezték, csak adatokat akartak gyűjteni és szoktatni a szavazókat a listavezetőhöz, de mégis nekiálltak legyilkolni egymást. Jakab elhullott, Karácsony megsemmisült, Fekete-Győrt pedig a sajátjai falták fel. És még csak a felénél tartunk. A belső hatalmi harc pedig azért lett éles, mert nem mindegy, melyik háttérben meghúzódó erő dominálja le a baloldalt. Mert Berlin, Brüsszel, Párizs, a Nyílt Társadalom Alapítványok, hárombetűs szervezetek, amerikai külügy... mind-mind ott kavar a háttérben és tolják a pénzt az ellenzékbe. És mindegyiknek saját elképzelése van arról, hogy ki vezesse az összefogást.

„Nem lehet érzelmi alapon politizálni” – Boomerlázadás Király Zoltánnal!

PPestiSrácok.hu Magyar ugar 2021 október 12.
A Boomerlázadás legújabb adásában Király Zoltán, volt országgyűlési képviselő, egykori újságíró beszél a rendszerváltás előtti időkről, amire ő csak úgy emlékszik vissza, mint „Azok a daliás idők”. Mint kiderült, a műsor készítői egyáltalán nem tartják azokat az időket daliásnak, mert még 1988. március 15-én is verték a fiatalokat a Petőfi-szobornál és a Batthyány-örökmécsesnél. A Boomerlázadásban arról is kifejtették véleményüket Stefka Istvánék, hogy Király Zoltán miért váltogatta a pártokat egymás után, és újságíróként a Parlamentben a médiaháború idején miért rokonszenvezett inkább az MSZP–SZDSZ-szel, mint a rendszerváltoztató pártokkal.

Kulturális tanösvény – Legendás szobrok másolatait őrzi a komáromi Csillagerőd (VIDEÓ)

SMSusánszky Mátyás Magyar ugar 2021 október 11.
Az egykori raktárakból eltűnt a lőpor utolsó nyoma is, de a Csillagerőd ma újra őrtorony és bástya, a Szépművészeti Múzeum Európában is párját ritkító másolatgyűjteményének őrhelye – fogalmazott Áder János köztársasági elnök a nemrégiben felújított komáromi Csillagerődben megnyílt tárlat ünnepélyes megnyitóján. Az eseményen Baán László miniszteri biztos arról beszélt: az antikvitásnak is komoly gyökerei vannak Komáromban, ezért az eredeti alkotásokról még a XIX. században készült gipszmásolat-gyűjtemény.

Az utolsó kapcsolja le a villanyt, Péter!

CTCsizmadia Tamás Magyar ugar 2021 október 11.
Az előválasztás során állítólag meglepetésszerűen visszalépett Karácsony Gergely – helyére Márki-Zay Péter került. Maradt tehát két jelölt, Dobrev Klára és Márki-Zay Péter – állítólag közöttük dől el, ki nyeri el a miniszterelnök-jelölti címet az úgynevezett összellenzéki politikai közösségben. Azonban a jelek szerint kimaradt az ellenzéki alternatív valóságból – az előválasztásba beleszerelmesedve – egy jelentős politikai probléma, amelynek köszönhetően a rendszer csak egyféle eredménytképes produkálni. Elemzés, sőt, jóslás következik. Ebből pedig azt is megtudhatjuk, mit jelent és ki lesz a „Prügelknabe”.

Kocsis Máté A Riporterben: Lesújtó, hogy a baloldalnak nem volt ereje megszabadulni Gyurcsánytól (VIDEÓ)

PPestiSrácok.hu Magyar ugar 2021 október 11.
Gyurcsány Ferenc politikai bűnei normális esetben soha nem évülnének el, azonban 2021-re eljutott a baloldal oda, ahol 2006-ban megragadt: Gyurcsánytól Gyurcsányig. A Riporter a bukott kormányfő politikai pályafutásával és annak máig tartó hatásaival foglalkozó vasárnapi adásában többek között elhangzik, hogy "a mai napig is Gyurcsány Ferenc legyen a legerősebb ember, akit nem tudott a baloldal legyőzni, nem tudott a baloldal kitermelni egy olyan embert, aki versenyképesen lép fel Gyurcsánnyal szemben, az a leglesújtóbb kórkép a magyar baloldal jövője számára".

Ennyi mindent köszönthetünk Fekete-Győr András elmúlt öt évének

KZKroó Zita Magyar ugar 2021 október 11.
Elég hamar eljött a Momentum elnökénél az úgynevezett burnout-szindróma, legalábbis, ami a politikát illeti, hiszen miután végre ő is maga mögött tudhat egy kétharmados többséget (legalábbis, ami a távozását sürgetők arányát illeti), úgy döntött, lemond a pártelnöki posztról. Ám mielőtt fájdalmas búcsút vennénk Fegyőrtől, emlékezzünk meg arról, hogy mennyi mindent „köszönhetünk” neki, a tej árának lenyomásától a napelemek atommá minősítésén át az elektromosrollerek szakszerű mosdatásáig.

Bod Péter Ákos burkolt figyelmeztetése akaratlanul (?) is Gyurcsány erejét támasztja alá, avagy mire fel ez az előválasztási cirkusz?

KAKovács Attila Magyar ugar 2021 október 10.
Aki az utóbbi napokban akár csak felszínesen is követni igyekezett az ellenzéki előválasztás történéseit, úgy érezhette magát, mintha egy közepes tehetségű forgatókönyvíró napi teleregényének aktuális részeit nézné. Aztán a szemlélődésünkből a legváratlanabb pillanatban kiránthat bennünket egy-egy kijelentés, amely bizony komoly kérdéseket juttathat az eszünkbe.

Márki-Zay elszólta magát: már egy hete kitalálták, hogy Karácsony visszalép

Jurák Kata Magyar ugar 2021 október 10.
Elindult az előválasztás második fordulója, amit az eltökélt diktatúrarombolók a Madách térre szervezett nagygyűlésen ünnepeltek meg. A rendezvényen beszédet mondott többek között Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere is, aki pénteken jelentette be, hogy visszalép az előválasztás második fordulójában Márki-Zay javára. GeLgely elkottyintotta magát és kijelentette: nem azért jöttek össze, hogy ne Dobrevre szavazzanak. De a nagy favorit sem fukarkodott bátor megállapításokkal, MZP közölte, hogy Jézus Krisztus baloldali ember volt, egyébként pedig már egy hete dolgoznak azon, hogy Karácsony visszalépjen. A főpolgármestert ezért a tettéért hősként emlegették a MiMaMo-sok. De Szél Bernadett és Hadházy Ákos független képviselő sem hiányozhatott a repertoárból, bár utóbbi korábban úgy nyilatkozott, egyik miniszterelnök-jelölt mögé sem áll be. A rendezvényről élőben tudósított portálunk, ennek összefoglalóját olvashatják.

Az abnormalitással szemben a normálisok lázadása áll – Trombitás Kristóf is a Pesti TV-nél folytatja (Videó!)

PPestiSrácok.hu Magyar ugar 2021 október 10.
Trombitás Kristóf a szombat esti, Szarvas Szilveszter és Kroó Zita által vezetett Plebejus Polbeatben mutatkozott be a Pesti TV-n a csatorna új munkatársaként. A beszélgetésben azonban nem csupán a készülő műsortervekről, de a világ és a nemzetállamok jövőjét súlyosan veszélyeztető woke–vírussal is foglalkoztak, amit azzal az orbáni alaptétellel egészítettek ki, hogy "mi magyarok be vagyunk oltva a woke ellen."

Tudják fokozni: Hiába lépett vissza a "főnök", GeLgely szóvivője nem hajlandó MZP-re szavazni

Jurák Kata Magyar ugar 2021 október 10.
Amikor már azt hinnénk, hogy nincs több nyuszi, amit varázspálcával egy kalapból előrántana az ellenzék, ráadásul az előválasztás forgatókönyvében már a duplacsavaros fordulatot is ellőtték, akkor kiderül, van még muníció a tarsolyukban. Alig hevertük ki Karácsony GeLgely visszalépését "MZP" javára, máris újabb izgalmakkal rukkoltak elő a szebb napokat (és jövőt váró) elvtársak. Ezúttal Újbuda balliberális alpolgármestere – aki nem mellesleg Karácsony Gergely és Szabó Tímea mérhetetlen népszerűséggel bíró törpepártjának szóvivője – már vasárnap kora reggel leadta szavazatát az ellenzéki előválasztás második fordulójában. Barabás Richárd ekkor közölte lazán, hogy ő bizony Dobrev Klárára szavazott, hiába a főnök visszatáncolása Márki-Zay javára. Indoklása szerint ugyanis említett MZP megbízhatatlan.

Orbán Viktor: Még soha nem volt olyan Magyarországon, hogy a fiataloknak ne kelljen jövedelemadót fizetniük!

PPestiSrácok.hu Magyar ugar 2021 október 10.
Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap a közösségi oldalán tett közzé a béremelésekről és a rezsicsökkentés eredményeinek a megőrzéséről szóló rövid videókat tett közé. A miniszterelnök kiemelte: a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, valamint a nyugdíjasok is számíthatnak arra, hogy emelt összeg érkezzen majd bankszámlájukra. Az energiaárakkal kapcsolatban pedig leszögezte, hogy a brüsszeli demokraták folyamatosan emelnék az árakat, ám a kormány megvédi a rezsicsökkentést.