Pesti Srácok

Magyar ugar

Láng Zsolt: újabb bizonyíték igazolja, hogy Karácsonyék el akarták adni a Városházát (Videó!) – Csalás kísérlete miatt vizsgálódhat a rendőrség (Frissítve!)

SSSzalai Szilárd Magyar ugar 2021 december 17.
A Fővárosi Vagyonkezelő irodájában tartottak tájékoztatót a Városháza, és más önkormányzati ingatlanok eladásáról egy névtelenül tanúskodó üzletember szerint, aki állítja, ő maga is meghívott volt az egyeztetésen. A férfi – eddig ennyi derült ki az illetőről – korábban a bankszektorban dolgozott, most pedig nagyobb értékű ingatlanok fejlesztésével foglalkozik, egyébként pedig közgazdász végzettségű – tájékoztatta a sajtót Láng Zsolt, a Fidesz fővárosi frakciójának vezetője csütörtökön délelőtt, a Városháza épületénél. A politikus ismertette az üzletember levelét, aki részletesen beszámolt Berki Zsolt és Kiss Ambrus jutalékos rendszerének működéséről, valamint arról is, hogy Karácsony Gergely tudtával zajlott a személyre szabott pályázatok kiírása. Láng Zsolt a tájékoztatón közölte: az illető fenyegetve érzi magát, ezért nem fedi fel személyazonosságát, ugyanakkor a közjegyző által hitelesített vallomásában büntetőjogi felelősségének tudatában fogalmazta meg állításait, hétfőn pedig várhatóan a vizsgálóbizottság előtt is megjelenik a férfi, ahol lehull a lepel a titokzatos tanúról. Frissítés: Tényi István az ügyben a Nemzeti Nyomozó Irodához (NNI) fordult és csalás bűntettének kísérlete miatt tett feljelentést.

Franciaország-szakértő a Pesti Riporterben: Magyarország ott is közös pontokat talál, ahol politikai ellentét feszül (Videó!)

PPestiSrácok.hu Magyar ugar 2021 december 17.
Eddig úgy tűnt, hogy nincs kihívója Emmanuel Macronnak, ma már azonban nem lehetetlen, hogy jobboldali győzelem legyen Franciaországban. Erre egyébként is lenne igény, hiszen több közvélemény-kutatás is kimutatta, hogy a legnépszerűbb francia keresztnevek – elsősorban a fiúknál – alapvetően az arab származású nevek – mondta el a Pesti TV Pesti Riporter című műsorában Magyar Ágnes Zsófia. A Franciaország-szakértő hozzátette: Éric Zemmour a zászlajára tűzte az is, hogy ismét naggyá kell tenni Franciaországot. A nemrég megtörtént Orbán–Macron-találkozóval kapcsolatban Magyar Ágnes Zsófia elmondta: nem destruktív logika mentén gondolkodik a magyar kormány, például a francia–magyar kapcsolatokban is sikerül közös nevezőt találni bizonyos területeken, ilyen például a nemzetvédelem és az energiapolitika. Ahhoz, hogy az EU előre tudjon mozdulni, képesek és hajlandóak vagyunk együtt dolgozni; az Orbán–Macron-találkozó ennek volt remek példája – tette hozzá a szakértő.

Csibész a pályán – Profi munka nélkül nem elég a magyaros kézilabda (Videó!)

Magyar ugar 2021 december 16.
A kispályás kézilabdát csak az ’50-es évek végétől játsszák elterjedtebben, ezért a játék kiérlelődése, fejlődése rögtön éles nemzetközi verseny közepette történt. Ebbe a fejlődésbe a magyar kézilabda is beletette a magáét, és ugyan a férfi válogatottunk sokáig csak üldözte az élmezőnyt, a női szakág kezdettől a legjobbak között vitézkedett. A ’80-as években aztán a férfiak vitték a prímet, a rendszerváltás óta pedig az ezredforduló éveiben volt egy erős időszakuk a nőknek, ám mindkét fronton jó ideje kiszorultunk az elitből. A többi csapatsportágunkban is megszokott magyaros kreativitás önmagában már nem elegendő, mert közben a világ sem állt egy helyben. De mit kezdhetünk ezzel az adottságunkkal, segíthet-e visszazárkózni a legjobbak közé, és mi kell még a visszazárkózáshoz? Zsiga Gyula mesteredzővel, a Magyar Kézilabda Szövetség utánpótlás-fejlesztési igazgatójával jártunk utána.

Nagy lehet a dráma az ellenzéknél – Már a 444 noszogatja őket, mert annyira kifulladt a kampányuk

Bokor Gábor Magyar ugar 2021 december 16.
Nehézkesen, lassan indul be az ellenzéki kampánygépezet, nincsenek saját témák, alapvető döntések váratnak magukra – közben azt mutatják a mérések, hogy a Fidesz nagyon megerősödött az előválasztás óta. A kivárás nem bizonyult jó taktikának – írta a csütörtök reggel megjelent elemzésében a 444.hu, amely szerint Márki-Zay teljesen összeférhetetlen, az ellenzéki pártok – nem meglepő módon – elkezdtek marakodni a koncon, és nem haladnak a közös munkával.

Politikai Hobbista – Magyar Bálint, az őskomcsi, aki rendszerváltó ellenzékit csinált magából (Videó!)

PPestiSrácok.hu Magyar ugar 2021 december 16.
Magyar Bálint interjút adott a Partizánnak, véget nem érő ön-vállveregetések közepette. Apja a Rákosi-rendszer hű kiszolgálója volt, de az új múlt gyártásában élenjáró egykori oktatási miniszter sikeresen alakította át magát utólag a kommunista rendszer bírálójává – hangzott el a Politikai Hobbista szerdai adásában. Nemcsak ebben a kérdésben rántotta le a leplet a Hobbista, és mutatta meg a valóságot: az egész SZDSZ hazugságra épült, Magyar Bálint miniszteri tevékenysége pedig az érettségi-botránnyal teljesedett ki. Nemhiába a posztszocialista világban képzett és szocializálódott, dörzsölt, minden hájjal megkent politikus ő – ezt is a Fideszre keni. A valótlanságokkal már szürreális szinten teli interjúért a Partizánt, az azokkal szembeni legfontosabb valós tényekért érdemes végignézni a műsort, amelynek teljes adását ITT tekintheti meg.

Pesti Riporter – Komoly morális válságban van a Nyugat (Videó!)

PPestiSrácok.hu Magyar ugar 2021 december 16.
Brüsszelből napok óta csorognak a hírek, hogy a karácsony szót egyes politikusok be akarják tiltani. Elszomorít, hogy ez egyáltalán valakinek eszébe jut. Ez a kétezer éves kereszténységünk, a keresztény kultúrkörünk elleni súlyos hadüzenet – mondta Simon Róbert Balázs a Pesti Riporter szerdai adásában. A Fidesz győri országgyűlési képviselője hozzátette, hogy óriási morális válság tapasztalható Nyugaton. Mi ragaszkodunk a hagyományainkhoz, hiszen értéket kell közvetítenünk – tette hozzá a politikus. Simon Róbert Balázs az ellenzékiek parlamenti viselkedését is értékelte, majd kiemelte: mi, kormánypárti országgyűlési képviselőként próbálunk tartást mutatni. Később a baloldali médiumok által gerjesztett propaganda, az LMBTQ-lobbi is szóba került. Simon Róbert Balázs a részletekről kifejtette: ha ez folyik a csapból, akkor az emberek elgondolkodnak azon, hogy az alapértékek megingathatók. Szerintem a szülőknek és a pedagógusoknak óriási felelőssége van ebben – hangsúlyozta az országgyűlési képviselő. A Pesti Riporter szerdai teljes adását ITT tekintheti meg.

Bayer Zsolttal és Miklósi Klárával mutatjuk be a "Matteo Salvini vagyok" című új kötetet – Plebejus Polbeat felvétel csütörtökön hétkor!

PPestiSrácok.hu Magyar ugar 2021 december 15.
Különleges Salvini-interjúkötet jelent meg a héten pánlakájpropagandista összefogással, hiszen Chiara Giannini olasz újságírónő "Matteo Salvini vagyok" című interjúkötetét Bayer Zsolt Hír TV-s showjának vendégeként ajánlotta a magyar közönség figyelmébe Miklósi Klára, aki aztán le is fordította a száz kérdést és választ, továbbá Salvini környezetét és politikáját bemutató könyvet. Az alkotást Bayer Zsolt egy vaskos, Európa pusztulását és Közép-Európából kiinduló feltámadását boncolgató előtanulmánnyal egészítette ki, az olasz kiadás átvételét és a magyar kiadás előkészítését pedig Szarvas Szilveszter és Huth Gergely tárgyalta le és a PestiSrácok.hu jelentette meg. A kötetet a Revolution '56 Sörözőben december 16-án, este hét órától a Plebejus Polbeat felvételén Bayer Zsolttal és Miklósi Klárával mutatjuk be; az adás szombat este nyolckor látható a Pesti TV műsorán. Korlátozott számban csütörtök este is megvehető lesz a könyv, ami már a Magyar Menedék, az Anima és a Líra hálózatában is kapható.

Baloldali panaszáradat, áldozatpóz és krokodilkönnyek a Fővárosi Közgyűlésben, ahol a tények és a számok még mindig másodlagosak

Magyar ugar 2021 december 15.
Hihetetlen, de Karácsony Gergelyék az eddigi áldozatpózra még egy lapáttal rá tudtak tenni a Fővárosi Közgyűlés mai ülésén, hiszen minél kellemetlenebb a Városháza-gate a főváros baloldali vezetésének, annál kacifántosabb csúsztatásokkal és önsajnáltató kirohanásokkal fűszerezik a "munkájukat". A közgyűlés a jövő évi költségvetést tárgyalta az ülés elején, a vita pedig órákig húzódott, hiszen a kormánypárti képviselők hiába igyekeztek számokkal és adatokkal bizonyítani, hogy Budapest folyamatosan több pénzt kap, az ellenzéki vezetésű kerületek polgármesterei inkább az érzelmekre igyekeztek hatni a konkrétumok és a tények helyett. Minden a szokásos mederben folyt tehát.

Mészároslőrincezéssel küzd a függetlenobjektív szakmaiságért az RTL Klub új hírportálja

Magyar ugar 2021 december 15.
A saját nemi életét véletlenül a Facebookon élőző nő, némi Konyhafőnök, koronavírus, halálos közlekedési baleset, a 17 éves gimnazista fiú halála... Adhatunk még esetleg egy kis Mészáros Lőrincet? Kettő lett, maradhat? Nagyjából így szállt be a magyar online hírpiacra az RTL Klub, amely láthatóan a bevált sablont követi, bulvárhírekkel meg a celebvilággal vadássza le az olvasót, és ezek közé ékeli be a propagandát.

A szeviépes stadionbukta – Így nem építettek sportcsarnokot Szegeden a szocik

Magyar ugar 2021 december 15.
Az elmúlt napok egyik örömteli híre, hogy átadták a Modern Városok Program keretében 40 milliárd forintból megépült, 8300 férőhelyes, multifunkciós Pick Arénát. A 60 éves szegedi kézilabdaklub történetében még soha nem volt ekkora sportcélú fejlesztés a városban – ígéretekből persze a szoci kormányok idején sem volt hiány. A megvalósulásra a Tisza-partiaknak több mint tíz évet kellett várni. Pedig pénz annak idején is lett volna... Alábbi cikkünkben felidézzük, hogyan és miért nem építette meg a sportcsarnokot az Ujhelyi- és Botka-kegyelt Szeviép, amelynek vezetőit néhány évvel később csődbűncselekménnyel vádolták meg több mint 500 alvállalkozója "kifosztása" miatt.

Horváth József a Pesti Riporterben: Ideológiai harc zajlik, amelynek tétje, hogy a globalizmus vagy a lokalizmus győzedelmeskedik (Videó!)

PPestiSrácok.hu Magyar ugar 2021 december 15.
Horváth József biztonságpolitikai szakértő volt az egyik vendég a Pesti Riporter keddi műsorában, aki az Iszlám Állam nevű terrorszervezet fiatalokra gyakorolt hatásairól fejtette ki véleményét. A téma aktualitását V. Kende büntetőügyének előkészítő tárgyalása adta, amelyről Bokor Gábor tudósítását láthatták a nézők. A szakértő új könyvéről is szó volt: Horváth József a hibrid háborúról írt egy kötetet. Horváth József műsorunkban részletesen beszélt arról, hogy egy ideológiai harc zajlik jelenleg, amelynek az a tétje, hogy a globalizmus vagy a lokalizmus győzedelmeskedik. A biztonságpolitikai szakértő azon az állásponton van, hogy ennek a meccsnek a végkifejlete nem újrajátszható, nincs hova hátrálni. Mindezek mellett igen színes hírpalettáról válogatták a Pesti Riporter keddi adásának témáit. A műsort Szalai Szilárd remek videójával indították: kollégánknak sikerült zavarba hoznia kérdéseivel Márki-Zay Pétert. A nagy hantaboy legújabb, igen kínos hazugságának leleplezéséről Csizmadia Tamással beszélgetett a műsorvezető, Ferkó Dániel, majd újabb izgalmas részleteket tudhattunk meg az ellenzéki ingatlanmutyikról, Kovács Péter, a Városháza-ügy vizsgálóbizottságának fideszes elnöke a botrány legújabb fejleményéről is beszélt. Nézzék meg a teljes adást is!

Hírszerzők Magyarországon, külföldön képzett ügynökök a hazai politikai életben?

Jurák Kata Magyar ugar 2021 december 15.
A PestiSrácok.hu tényfeltáró cikksorozata, a Kik vagytok ti? Külföldiek a magyar politikai életben már 2018-tól kongatja a vészharangot: Magyarország belpolitikájába számos olyan beavatkozási kísérlet figyelhető meg, ami nem hazánk, hanem más országok, nemzetek érdekét szolgálják. Nem csupán a Momentum elnökségi tagjairól lehet elmondani, hogy már megalakulásukkal is saját hazájuk ellen tevékenykedtek, az ellenzék látványos összefogása sem a véletlen műve. Bár azt gondolnánk – és szeretik ezt hangoztatni –, hogy különböző ideológiai alapokkal rendelkeznek, összefoglaló írásunkban rávilágítunk bizonyos összefüggésekre, amelyek ismeretében elgondolkodtató, hogy milyen érdekek mentén szerveződő társulás az, amely gőzerővel próbálja megdönteni az Orbán-kormányt. A jogállamiság nevében diktátorozó ellenzék színe-java annyira transzparens, hogy még saját önéletrajzaikban is ellentmondásokat figyelhetünk meg. A parlamenti mikro-manó-frakció, vagyis a Párbeszéd pedig elképesztő magabiztossággal feltűnősködik évek óta, Szabó Tímeával az élen. Egy nyilvánosságra került dokumentum segít értelmezni Szabó Tímea életútját, amiből körvonalazódik, hogy az afgánok nagy rajongójának Magyarországon végzett tevékenysége gyakorlatilag megfelel egy amerikai elnöki rendeletnek, ami a hírszerző tevékenységről szólt. Kíváncsiak a részletekre? Kapaszkodjanak meg, rázós rész következik!

Háromszoros tiszteletdíjat követelnek maguknak a zuglói DK-sok

KZKroó Zita Magyar ugar 2021 december 14.
A 2019-es önkormányzati választás után az első feladatok között szerepelt a baloldali kézre került kerületekben, hogy a polgármesterek megemelték fizetéseiket, az addigi két alpolgármester helyett pedig három-négy helyettest jelöltek ki. Zuglóban most ennél is tovább mennek, a helyi DK ugyanis többségbe került a testületben, az első dolguk pedig az volt, hogy indítványozzák, az eddigi tiszteletdíjuk helyett háromszor annyit fizessen nekik az önkormányzat – tudta meg a PestiSrácok.hu. Ha megszavazzák december 16-ig a javaslatot, akkor az illetményük bruttó hétszázötvenezer forintra ugrik, ami éves szinten csaknem tizenegymillió forint többletköltséget jelent a kerületnek.

Százötven év számos kudarca, csalódása után végre méltó helyére költözhet a Néprajzi Múzeum – Kemecsi Lajossal beszélgettünk (Galériával!)

SMSusánszky Mátyás Magyar ugar 2021 december 14.
A Városliget megújulása körüli vitában az innováció ellenzői a kritikák lassan teljes tárházát kimerítették már, arról azonban például alig esik szó, hogy a Néprajzi Múzeum új épületének létrehozásával több évtizedes adósságát törleszti le hazánk az egyik legfontosabb múzeumi gyűjteményével szemben. A Néprajzi Múzeum százötven éves története idején folyamatosan olyan épületekben volt kénytelen működni, amelyeket eredetileg nem múzeumi célokra építettek. Hosszú évtizedek várakozását követően az új Néprajzi Múzeum a múzeumi szakemberek bevonásával épülhetett fel a Városligetben. Az intézmény igazgatójával, Kemecsi Lajossal a múzeum rögös múltjáról és reményteljes jövőjéről beszélgettünk.

Márki-Zay Péternek nem tetszik a Gyurcsány-féle „kapitány” megszólítás

KZKroó Zita Magyar ugar 2021 december 14.
Két héttel ezelőtt találkozott Gyurcsány Ferenc és Márki-Zay Péter, és ekkor a baloldal miniszterelnök-jelöltje azt kérte a DK elnökétől, hogy ne kampányoljon, ami a jelek szerint meg is történt: Gyurcsány visszavett az iramból. Szombaton azonban mégis kitett egy posztot közösségi oldalára, amiben azzal magyarázza „eltűnését”, hogy erre kérte őt a „kapitány”, azaz Márki-Zay Péter. Ezt azonban először a baloldal miniszterelnök-jelöltje cáfolta, majd helyesbített annyival, hogy ő azt kérte, hogy ne olyan aktívan kampányoljon Gyurcsány, mert „ez nem róla kell, hogy szóljon”. A szombati poszt után arra is megkérte a baloldal vezetőjét, hogy ne szólítsa kapitánynak.

Dokumentumok bizonyítják, hogy a baloldal igenis be akarja építeni a Mocsárosdűlőt

KZKroó Zita Magyar ugar 2021 december 14.
Szabó Tímea és Karácsony Gergely folyamatosan azzal kampányolnak, hogy meg kell védeni a Mocsárosdűlőt, de dokumentumok bizonyítják, hogy ők azok, akiktől valóban meg kell védeni a területet. Bús Balázs, Óbuda kormánypárti önkormányzati képviselője a közösségi oldalán hozta nyilvánosságra a főváros ingatlanfejlesztési javaslatát, amelyből kiderül, hogy valóban ezeregyszáz lakást akar a baloldali vezetés a zöldterületre építeni, és már arra is vannak tervek, hogy a közlekedést hogyan fejlesztenék és hogyan közművesítenék a III. kerület ezen részét.

Kettős gyökerünk van, és meg akarjuk tartani a magyarságunkat – Lóránt Károly a Boomerlázadásban

PPestiSrácok.hu Magyar ugar 2021 december 14.
Ma az Európai Uniót számos válságjelenség jellemzi, amelyek megoldatlansága egyre élesebb vitákat gerjeszt. Ilyenek például a tagországok közötti és a világ nagyhatalmaival való külpolitikai csaták eseményei, valamint a közös valuta értékállóságának kérdése. A XXI. század egyik legnagyobb feladata a migráció kezelése és ezáltal a kereszténység, a függetlenségünk megőrzése. Arra a kérdésre, hogy mi lesz az EU jövője és ebben mekkora mértékű lesz Magyarország szerepe, Lóránt Károllyal kerestük a választ a Boomerlázadás hétfői adásában. A közgazdász kifejtette, hogy szerinte miért nem fogadja el az EU a Nemzetek Európája gondolatot, és a brüsszeli bürokraták miért tendálnak inkább az Európai Egyesült Államok kialakítása felé. Szó volt továbbá arról is, hogy a hazánkban is érezhető, feszült légkörben nem könnyű helytállni, de a magyarok igyekeznek mind a Nyugat, mind a Kelet elvárásainak megfelelni, hiszen kettős gyökerünk van.

Pert nyertünk Czeglédy ellen – Jogosan következtettünk arra, hogy svájci bankszámláról fizette Az ördög ügyvédje-posztokat

Magyar ugar 2021 december 14.
Jogerősen is pert nyert kiadónk Czeglédy Csabával szemben a Fővárosi Ítélőtáblán. Gyurcsány hatmilliárdos költségvetési csalással vádolt ügyvédje a számos másik eset mellett ezúttal azért perelt be bennünket, mert nem voltunk hajlandóak leközölni helyreigazító közleményét, miszerint valótlanul állítottuk, hogy svájci bankszámlája lenne és arról fizette volna Az ördög ügyvédje néven futó lejárató Facebook-posztokat. Csakhogy immár a másodfokon eljáró bíróság is úgy látta, hogy a hatóságoktól rendelkezésre álló nyilvános adatok, közlemények alapján teljesen jogos volt eme következtetésünk. Gondolkodni, következtetni és véleményt alkotni pedig a sajtószabadság a jobboldali orgánumokat is megillető joga, hiába gondolják azt a túloldalon, hogy ez kizárólag az ő privilégiumuk.

Politikai Hobbista – Egy amerikai konzervatív írónak sikerült átvernie az LMBTQ-lobbit a saját terepén (Videó!)

PPestiSrácok.hu Magyar ugar 2021 december 14.
Manapság elég egyértelmű, hogy a techóriások melyik ideológia mellett tették le a voksukat, ezért az sem meglepő, hogy eszközeiken keresztül érzékenyítenek, a nekik nem tetsző tartalmakat erősen szűrik, az algoritmusoknak köszönhetően pedig egyre egyszerűbb a dolgok – hangzott el a Politikai Hobbista hétfői adásában. Matt Walsh, amerikai konzervatív író és politikai kommentátor viszont felvette a kesztyűt, és sikerült áttörnie ezen a falon. Írt ugyanis egy gyerekeknek szóló könyvet, amelyben a főszereplő egyik nap kutyának, másik nap rozmárnak képzeli magát, ezért az anyukája elviszi az állatkertbe, ahol jön a nagy szembesítés, milyen is az igazi rozmár és ő miért nem az, miért nem élhet az állatkertben. Ezzel a történettel az író az LMBTQ által nyomott teljes abnormalitásra akart rávilágítani, ami sikerült is: a gyerekek körében hatalmas sikert aratott, az Amazonon toplistás lett a könyv, ráadásul LMBTQ-kategóriában. Az LMBTQ-mesének álcázott mesekönyv bestseller lett, átverte vele az algoritmusokat és a cenzorokat. A progresszívek kiakadtak, Walsh pedig azóta LMBTQ-íróként definiáltatja magát a hecc kedvéért.

Országgyűlés – Bohócot kapott Tállaitól karácsonyra Jakab, aki zavarában két szék közé esett – Frissítve: felfüggesztették Völner Pál mentelmi jogát (Videó!)

PPestiSrácok.hu Magyar ugar 2021 december 14.
Kormányváltást vizionáló baloldal, a kormánypártok képviselőinek börtönnel fenyegetése és hazánkat a világ sereghajtói közé soroló baloldali felszólalók züllesztették le az év utolsó plenáris ülését a Parlamentben. Jakab Péter, a Jobbik elnöke is kitett magáért, amikor Tállai András viszonválasza alatt folyamatos bekiabálásokkal zavarta az államtitkárt, majd hallható módon azzal fenyegette meg Tállait, hogy jövőre nem lesz mentelmi joga. A pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára felszólalása végeztével karácsony közeledtének apropóján egy bohócfigurát ajándékozott Jakab Péternek, aki sértetten visszadobta azt, de amíg felállt a helyéről, a széke visszacsukódott, a képviselő pedig fenékre ült. A közjáték fenti videónk végén látható. A parlament megszavazta Völner Pál, lemondott igazságügyi miniszter-helyettes és parlamenti államtitkár mentelmi jogának felfüggesztését is, hogy a politikus az ellene felhozott vesztegetési vádakban tisztázhassa magát.

Pesti Riporter – Magyarország elszigetelődött, sokadik rész: Emmanuel Macron Orbán Viktorral tárgyalt (Videó!)

PPestiSrácok.hu Magyar ugar 2021 december 14.
A francia elnök egy liberális politikus, míg Orbán Viktor konzervatív, mégis egyre jobb a viszony a két államfő között. Kiderült, hogy több közös pont is van a két vezető között: az űripar, az agrárpolitika és az energetikai szuverenitás is – mondta el Deák Dániel el a Pesti Riporter hétfői adásában. A XXI. Század Intézet vezető elemzője hozzátette: bár Macron és Orbán különböző párcsaládokban ülnek az unióban, a szuverén Európa kérdésében egyetért a két politikus. Deák Dániel szerint a mai diplomáciai találkozóból egyértelműen kiderült: Emmanuel Macron arra helyezte a hangsúlyt, hogy a partneri kapcsolat fennmaradjon Magyarország és Franciaország között. Hozzátette: a látogatás egy világos üzenet, hogy Macron Orbán Viktort európai vezetőnek tartja. A Pesti Riporter hétfői teljes adását ITT tekinthetik meg.

Tóth Gabi a Pesti TV-ben: az ember együtt megszületik a gyermekével, ott, a szülőszobában egy családdá válunk

PPestiSrácok.hu Magyar ugar 2021 december 13.
Tóth Gabit az utóbbi időszakban rengeteg támadás érte azért, mert őszintén mert beszélni a hitéről és a hazaszeretetéről. A nehéz időkben a családja mindvégig támogatta, ebből merített erőt. A különleges hangú énekesnő két éve már anyuka is, kislánya születésével talált rá arra az útra, amelyet mindig is keresett. Tapolca, a kezdetek, a vidékiség, a tehetségkutató, a zene, a hit és a haza is szóba került Bohár Dániel és Tóth Gabi beszélgetése során.

Ismét ostobának nevezte azokat Márki-Zay Péter, akik támogatják a határvédelmet és a rezsicsökkentést (VIDEÓ!)

PPestiSrácok.hu Magyar ugar 2021 december 13.
A politikai párbeszéd lényege elvben a szavazók meggyőzése volna, a másik oldal támogatóinak magunk mellé állítása. A baloldal azonban látszólag semmibe veszi és megalázza a magyar szavazók többségét, pusztán azért, mert nem veszi be a gyomrunk a liberális narratívát. Az ellenzék legújabb messiása, Márki-Zay Péter pedig csúcsra járatja ezt a demagóg, lenéző, sértegető hangnemet. Bohár Dániel ennek a hozzáállásnak az okát kereste, és ellátogatott a hódmezővásárhelyi polgármester egyik lakossági fórumára, ahol szürreális élményekben volt része. A baloldal miniszterelnök-jelöltje például arról értekezett, hogy jobb volt a kommunizmus idején, majd a riporter kérdésére reagálva ismét ostobának nevezte azokat az embereket, akik egyetértenek a kormány migrációs és rezsipolitikájával. Végül Márki-Zay egy sameszával letámadta Bohárt, nem is akármilyen stílusban. Az "tolerancia és elfogadás" jegyében a baloldali miniszterelnök jelöltnek egyszerre sikerült homofób és antiszemita fröcsögésbe fognia, mindezt azután, hogy alig fél perc alatt ötször ostobázta le azokat, akik egyetértenek a kormánnyal. Tartalom csak erős idegzetűeknek.

Márki-Zay: Gyurcsánynak egyáltalán nem lesz beleszólása a kormányzati politikába

Jurák Kata Magyar ugar 2021 december 12.
Egészen elképesztő kijelentésekkel tarkított beszélgetést tett közzé a SzegedMa portál, a videóban az ellenzék miniszterelnök-jelöltje egyebek mellett arról beszélt, hogy Gyurcsány Ferenc már nem szólhat bele a politikába, mert nem lesz annak befolyásos szereplője. Majd azt is kijelentette, hogy tizenkét év alatt nem számoltatták el a volt szocialista miniszterelnököt, ami a Fidesz hibája, és amire két magyarázatot lát. "Vagy ártatlan volt, mint a ma született bárány, vagy együtt loptak a Fidesszel. Más lehetőség nincs, hogy 12 év alatt nem tudták elszámoltatni" – fogalmazott. Kiderült az is, hogy győzelme esetén csatlakoznak az Európai Ügyészséghez, és akkor minden tolvajt üldözni fog. De létrehozna egy olyan elszámoltatási és adósminisztériumot Hadházy Ákos vezetésével, mely a 2010 előtti és utáni bűnösöket üldözi. És ez még nem minden. A Fidesz helyét tölti be majd az Európai Néppártban – az egyelőre párt nélküli jelölt -, és abban is egészen biztos, hogy mindenki őt támogatja majd Brüsszelből. Arról is beszélt, hogy "a Fidesszel ellentétben nem szavaztam meg '97-ben az azonos nemű párok együttélését". (Hogyan is tehette volna..? :roll: ), de most elfogadja, bár katolikusként mégsem. Kapaszkodjanak meg, tényleg meredek állításokat fogalmazott meg Márki-Zay Péter a SzegedMa portálnak adott interjúban.
Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.