Pesti Srácok

Brutális előnyt mérnek a Fidesznek, a baloldal már a kampány kezdetére összeomlott

Brutális előnyt mérnek a Fidesznek, a baloldal már a kampány kezdetére összeomlott

A Fidesz–KDNP továbbra is szignifikáns, azaz a statisztikai hibahatárokat meghaladó különbséggel vezet a baloldal előtt a Real-PR 93 február második hetében végzett kutatása szerint. A Mandiner beszámolójából kiderül: a baloldal sikertelensége mögött "az ellenzéki közös listaállítás elhúzódása, a baloldal sikertelen népszavazási kezdeményezése, valamint Márki-Zay Péter erőtlen kampányteljesítménye" áll.

Hét héttel a választás előtt jelentős a baloldal lemaradása: a kormánypártokra a biztos szavazó pártválasztók 54 százaléka adná a voksát, a baloldal közös listájára csak 41 százalék – írta a Mandiner. A portál beszámolója szerint a kormánypártok támogatottsága nem változott december óta, a baloldalra ugyanakkor most négy százalékponttal kevesebben szavaznának. A Mandiner szerint ennek a csökkenésnek a hátterében "az ellenzéki közös listaállítás elhúzódása, a baloldal sikertelen népszavazási kezdeményezése, valamint Márki-Zay Péter erőtlen kampányteljesítménye" áll.

A Fidesz–KDNP a biztos szavazó pártválasztók abszolút többségének támogatására számíthat

A cikkben kitérnek arra is, hogy a kisebb pártok együttes eredménye 1 százalékról 5 százalékra nőtt december óta: a Magyar Kétfarkú Kutya Párt és a Mi Hazánk Mozgalom 2, illetve 3 százalékon áll jelenleg. Hangsúlyozták, hogy alapvető eltérések láthatók a fővárosi és a vidéki lakosság pártpreferenciáiban: előbbiek többségükben ellenzékiek, utóbbiak többségükben kormánypártiak.

A pártpreferenciák és a lakóhely közötti kapcsolat nemcsak a főváros–vidék viszonylatban mutatkozik meg, hanem a vidéken belül is, hiszen bár mindkét településtípusban abszolút többséget alkotnak a kormánypártiak, a községekben 61 százalék, a városokban 55 százalék az arányuk.

Az ellenzéki közös lista támogatottsága a falvakban mindössze 35 százalék, a városokban 40 százalék – derül ki a Real-PR 93 debreceni székhelyű országos és helyi közvélemény-kutató cég reprezentatív felméréséből, amit ezer állampolgár telefonos megkérdezésével készítettek február 9-11. között.

Forrás: MTI, Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.