Magyar ugar
Az olajügyekben is eljáró bíró tárgyalja Debrecenben a Szeviép-ügyet
A Felegyiné Szabó Ágnes vezette büntetőtanácsra szignálták a Debreceni Törvényszéken a Szeviép-ügyet – válaszolta megkeresésünkre a bíróság. A testület hangsúlyozta: az ügykiosztásnál a fő szempont az volt, hogy Felegyiné gazdálkodási szakirányú közgazdasági szakokleveles jogász, illetve gazdasági büntetőjogi szakjogász, és számos nagyobb gazdasági bűncselekmény perében járt el korábban, mint például a hírhedt olajszőkítés-ügy. Azt egyelőre sajnos senki sem tudja, hogy mikor lehet majd újra tárgyalásokat tartani; jelenleg a járvány miatt elrendelt zárás következtében azok a bírósági eljárások, tárgyalások is szünetelnek, amelyekben kötelező a vádlott, vádlottak személyes jelenléte. A karantén miatt egyébként a Kecskeméti Törvényszéken Czeglédy Csaba büntetőperét is el kellett napolni.Kormányinfó – Gulyás Gergely: Gyurcsány fejezze be az oltásellenes nyilatkozatokat! (Visszanézhető!)
Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő és Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön ismét megtartotta a Kormányinfót, ahol beszámoltak a legfrissebb intézkedésekről. Gulyás Gergely elmondta, hogy még nem ért véget a járvány, így mindenkit a szabályok betartására kért. A keleti vakcinák és a kormány ellen hergelő DK-ról és Gyurcsány Ferencről a Miniszterelnökséget vezető miniszter azt mondta, hogy ezzel embereket veszélyeztetnek, a vakcinákkal kapcsolatos félelemkeltés miatt egyesek nem oltják be magukat, és ezért akár meg is halhatnak, így arra kérte a baloldalt: fejezzék be a hergelést. A miniszter szerint a brüsszeli vakcinaszerződések esetében a tagállamok számára tilos nyilvánosságra hozni a szerződéseket. Gulyás Gergely elmondta, hogy az Európai Bizottság illetékes tagjához fordul, hogy az uniós szerződések nyilvánosak legyenek. Kijelentette: ha a nyilvánosság Kína és Oroszország számára nem sérelmes, akkor az EU számára sem kell annak lennie.Végre kiderült, hogy az ellenzéknek csak a meleglobbi és a családok szétverése a fontos – Elsüllyesztette a baloldalt a Pesti galeri (Videó!)
Elvenné a DK-sok szavazati jogát Pilhál Tamás, a PestiSrácok.hu szerzője, aki selejtes szarembernek nevezte Arató Gergelyt – ezzel a címmel és cikkel hergelte az olvasóit a Népszava, amely felháborodott azon, hogy Pilhál Tamás és mi Londonba és Brüsszelbe küldenénk a hazaáruló, a határon túli magyar testvéreinket kitagadó gyurcsányistákat, de mi ezzel a baj – tette fel a kérdést a Pesti galeriben Szarvas Szilveszter, amelyre Dezse Balázs, Szabó Gergő, Bokor Gábor és Kozsa Karolina is azt mondta: Pilhál Tamásnak igaza volt. Miért ne lehetne selejtesnek nevezni azt, aki selejtes – hangzott el a galeriben. A Pesti TV furkóklubja a parizeres, nokedlis Jakab Péter ellenzéki háborúja is szóba került, miután Jakab ellen már a Pride és az LMBTQ-közösség is felszólalt, azt állítva, hogy a meleg közösséget szerető és támogató miniszterelnökre van szükség. Jakabot az összes ellenzéki kiosztja, imádjuk ezt, ilyenkor csak egy kávét kérünk, de ebből is látszik, valójában mi a fontos az ellenzéknek: a meleglobbi, a propaganda, a családok és a magyarok szétverése – mondták a galeri tagjai. Nézzétek meg a teljes adást!Van egy hely Budapesten, ami a zöld remény szigete a koronavírusos időkben
A koronavírus hazai, harmadik hullámában szívesen megyünk a szabadba a korlátozások elől. A Millenáris Budán egy olyan sziget, avagy menedék, amely mindig szívesen várja a környékbelieket és a főváros lakosságát is. Bár a rendezvények elmaradása miatt a Millenáris is szenvedett el veszteségeket, a vezetőség nyavalygás helyett a jövőbe, az innovációba fektet, abban a reményben, hogy a járvány legyőzése után hamar vissza tudunk térni megszokott életünkhöz. Erről, a park múltjáról, jövőbeni szerepéről beszélgettünk Szentirmai-Zöld Mátéval, a Millenáris projektigazgatójával.Tizenkét év alatti gyermekeket kényszerített szexuális aktusra a vád szerint egy Veszprém megyei férfi
Az utóbbi időben nem telt el hét, hogy ne került volna nyilvánosságra valamilyen gyermekek sérelmére elkövetett szexuális bűncselekmény. Ezúttal egy 42 éves Veszprém megyei férfi ellen emeltek vádat, aki még a nyáron molesztált, fenyegetett és kényszerített szexre tizenkét év alatti gyermekeket. A Veszprém Megyei Főügyészség fegyházbüntetés kiszabását indítványozta az elkövetővel szemben, továbbá azt is, hogy egész életére tiltsák el minden olyan foglalkozás gyakorlásától, ahol tizennyolc év alatti gyermekek tőle függőségi helyzetbe kerülnének.Magyar kutatók forradalmi felfedezésével gyógyítják a súlyos koronavírusos betegeket Amerikában is
Fekete Andrea és a Lendület elnevezésű kutatócsoport tavaly, már az első hullám kezdetén tett felfedezései a Covid-19 szövődményeivel kapcsolatban komoly áttörést jelentettek a nemzetközi gyógyításban is. A doktornő és kollégái jöttek rá először, hogy a számos sejtben jelen lévő szigma-1 receptor gátolja a szervezeten belüli hegesedési folyamatokat (vagyis a fibrózist). Szabadalmukban éppen azt a típusú tüdőgyulladást jelölik meg a szigma-1 receptort célzó terápia felhasználási területeként, amely a koronavírusos betegeknél gyakran kialakul, halált okozva. Ezzel a felfedezéssel vált lehetségessé, hogy egy már létező antidepresszánst használjanak világszerte a gyógyításban, hiszen a gyógyszerben már létezik a hegesedés csökkenését célzó hatóanyag.Ilyen egy magyar hős – Mansfeld Pétert kínvallatással sem tudták megtörni a bolsevikok
Nyolcvan esztendeje született Mansfeld Péter, az 1956-os szabadságharc utáni kommunista tömeggyilkosságok legfiatalabb s egyik leghősiesebb áldozata. Az elfogásakor még csupán 17 esztendős gyermekembert válogatott kínvallatásokkal sem bírták megtörni a vörös ördögök. Az emiatti fékevesztett gyűlölet eredménye, hogy koncepciós perében végül halálra ítélték, majd megvárták, míg betölti tizennyolcadik életévét, és fölakasztották. Gyilkosai ma már a pokolban fortyognak – Mansfeld Péter viszont bekerült a legnagyobb magyar hősök panteonjába.Miért hazudja magát függetlennek a Telex újságírója? – Itt a Bohár–Fábián összecsapás! (VIDEÓ)
A Transzparens Újságírásért Alapítvány és a MagNet Közösségi Ház szervezésében Bohár Dániel, a PestiTV riportere és az Index volt újságírója, Fábián Tamás – aki már a Telex „független-objektív” újságíróinak táborát erősíti – feszültek egymásnak kedden a Zsurnaliszta vitaesten. Nyilván nem meglepő, hogy szinte semmiben nem értettek egyet, de ami még ennél is mulatságosabb volt, hogy Fábián Tamás olyan gondolatait ismerhettük meg, miszerint, ha a baloldali média ír le hülyeséget, az tévedés, ám ha ugyanebbe a hibába esik a jobboldali sajtó, az hazugság. Bohár Dániel egyébként több alkalommal is Fábiánék fegyverét használta (azaz a kemény kérdések feltételét, csak ők ezt kizárólag a kormánypárti politikusoknak tették fel) a balliberális újságíróval szemben, aki most nem bizonyult olyan keménynek, mint amikor a mikrofon másik oldalán van. Azon pedig mindkét újságíró elmosolyodott, amikor a Telex újságírója, aki évek óta azon dolgozik, hogy megbuktassa a kormányt, most azt találta mondani, hogy neki mindegy, ki lesz a miniszterelnök.Dömötör Csaba a Pesti Riporterben: egyetlen ellenzéki képviselő sem mondta még ki, hogy bármely vakcina jobb a vírusnál (VIDEÓ)
Egyetlen ellenzéki képviselő nem volt még, aki azt merte volna mondani: természetes, hogy vannak vitáink, de abban azért egyetértünk, hogy bármely vakcina jobb a vírusnál – jelentette ki a Pesti Riporter legutóbbi adásában Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára, aki hosszan sorolta, hogyan riogatott és terjesztett álhíreket az ellenzék a vírusjárvánnyal kapcsolatban. A műsorban Szabó Gergő kollégánk jóvoltából lebuktattuk a tárnoki DK-s orvost, Bánovics Istvánt, aki folyamatosan a kínai vakcina ellen hergelte a Facebook népét, sőt, egyik posztjában egyértelműen úgy fogalmaz: "én biztos nem oltatok kínai vakcinával". Bánovics kameránk előtt hosszan tagadja az álhírterjesztést, de mint tudjuk, az internet nem felejt. A műsor második felében Hadházy Ákos, Momentum-színekben induló "független" országgyűlési képviselőtől érdeklődtünk, többek között zuglói baloldali belvitákról és a kórházak előtti capoeira-mutatványairól.Operatív törzs: előfordul, hogy egész családok kerülnek kórházba (VIDEÓ!)
A súlyos esetek száma is nehezíti a harmadik hullám járványügyi kezelését – mondta el Müller Cecília országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs szerdai sajtótájékoztatóján. Hozzátette: egyre többen szorulnak kórházi kezelésre, és egyre súlyosabb esetekkel találkoznak; előfordul, hogy egész családok kerülnek kórházba. Müller Cecília elmondta, hogy a járvány kezelése közügy, így mindenkinek hozzá kell tennie azt, amit tud. A tisztifőorvos szerint minden gyógyszer szedése csak orvosi javaslatra történhet. A favipiravir egy vírusellenes szer, ezért azt javasolja Müller, hogy aki pozitívvá válik, az kapja meg azt a tájékoztatót, hogy ez a gyógyszer miben tud segíteni, ki szedheti, és ki nem.A Juszt Lászlóknak „be kellett futniuk” – Nagyinterjú a Magyar Nemzetben Mező Gáborral a mindent túlélő hálózatról
Az MDF-nek meg kellett buknia? A Juszt Lászlóknak be kellett futnia? Csengey Dénes tényleg a hálózat útjában volt? Nagyon sok témát érintett az a beszélgetés, amelynek alanya Mező Gábor, a PS újságírója volt és amely most jelent meg a Magyar Nemzetben. Pataki Tamás és Mező utóbbi most megjelent könyvéről, A média lenyúlásának titkos története című kötetről beszélgetett. Szóba kerülnek még azok az utazóhalak, akik nem voltak túl tehetségesek, de a hálózat felemelte őket – nem ritkán családi bekötöttségük okán. És persze az is kiderült, miért vigyorog éppen Gyurcsány Ferenc és Gyárfás Tamás a könyv borítóján.Covid-teszt hatszoros áron: csalás miatt nyomoz a rendőrség Hiesz Györgyék mutyigyanús biznisze ügyében
Csalás gyanúja miatt indított nyomozást a rendőrség azután, hogy februárban kiderült, csaknem hatszoros áron kínálta a koronavírus-tesztet Gyöngyös baloldali önkormányzata a helyi lakosoknak – tudta meg a PestiSrácok.hu. A tesztek árát ráadásul előzetesen kellett átutalni az embereknek a gyöngyösi önkormányzat bankszámlájára.Jó egészséget a halálunkon viccelődőknek!
Lámpavas, meszesgödör, földönfutóvá tétel, koronavírussal való összefertőzés. Csak néhány dolog, amelyet rendszeresen kilátásba helyeznek - természetesen a tolerancia jegyében - a tőlük különbözően gondolkozók számára a baloldali filantrópok, nyögve a megfélemlítő diktatúra nyomása alatt. Különösen utóbbi nagyon divatos mostanában, és ha netán fideszes politikus kapja el a gyilkos kórt, a liberális házi média nem mulasztja el a kéjes gúnykacaj lehetőségét. Mindeközben persze szolidaritásról és szociális érzékenységről papolnak ugyanezek a médiumok, miközben az általuk a nyilvánosság felszínén (vagy ahhoz közel) tartott politikusok cinkos módon hallgatólagosan támogatják a halálkufár újliberális élcelődést. Ez kétségkívül aljas és elfogadhatatlan. Nekünk azonban nem szabad ugyanezzel a gyűlölettel válaszolni, hiszen minden élet számít (hello, kedves Facebook-cenzorok!), még a halálunkon viccelődőké és a velük szövetkezőké is: jó egészséget Főpolgármester Úr!Nagy István agrárminiszter: az ellenzék még az állatvédelemből is politikai kérdést csinált
Elmaradt az állatvédelem kérdésében a pártokon felüli összefogás, mivel gyarló az ellenzék, és ebből is politikai kérdést kreált – fogalmazott portálunk megkeresésére Nagy István, hozzátéve, még a tavaszi időszakban megszülethetnek azok a törvények és rendeletek, amelyek szükségesek ahhoz, hogy Magyarországon az állatvédelem szilárd lábakon álljon. Az agrárminiszter beszélt arról, bár egyre kevésbé jellemző a pánikvásárlás, nagyon fontos, hogy az emberek lássák, akármilyen hosszú ideig is lennének zárva a határok a járvány miatt, "a magyar élelmiszer valóban mindig és minden körülmények között ott van a boltok polcain, ott tud lenni a mi asztalunkon is".A koronavírus elleni védettség kialakulásához idő kell, az oltás után is védjük magunkat és környezetünket!- erre figyelmeztet Müller Cecília
Folyamatosan zajlik az oltás, 1 047 045 fő a beoltottak száma, ebből 314 485 fő már a második oltását is megkapta. A járvány harmadik hullámának felszálló ágában vagyunk, egyre nő az aktív fertőzöttek és a kórházi betegek száma, a kormány ezért is döntött a korlátozások szigorításáról, amelyek hétfőn léptek életbe. 6494 az új fertőzöttek száma, ezzel a járvány kezdete óta összesen 475 207 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 158 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 16 146 főre emelkedett. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 338 946 fő, de az aktív fertőzöttek száma is már 120 115 főre emelkedett. 8270 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 833-an vannak lélegeztetőgépen. Az oltási program rendben, ütemezetten zajlik, Magyarország már a második az uniós átoltottsági ranglistán. A háziorvosok és a kórházi oltópontok folyamatosan oltják a regisztrált időseket. A következő napok háziorvosi oltásaihoz már kiszállították az AstraZenecát, ma pedig Szputnyik és Pfizer érkezik a kórházi oltópontokra. A múlt hétvégén elhalasztott 60 év alatti krónikus betegek AstraZenecával való oltása a hét második felében lesz megtartva a kórházi oltópontokon -derül ki a koronavírus.gov.hu oldalon. Az operatív törzs pedig részletesen tájékoztat minket az aktualitásokról. Kövesse velünk a legújabb fejleményeket!Brutális kettős gyilkosság Kislángon, a PestiTV helyszíni riportja (videó)
Hosszú ideje nem történt Magyarországon olyan durva életellenes bűncselekmény, mint amilyen most szombaton éjszaka a Fejér megyei Kislángon. Egy idős házaspárt gyilkolt meg különös kegyetlenséggel egy fiatal férfi. Valószínűleg azért, mert rajtakapták, ahogy éppen kifosztja a kamrájukat. Mindennel ütött, ami a keze ügyébe került. Kíméletlenül. Az áldozatok különböző eszközöktől szenvedtek súlyos, az élettel összeegyeztethetetlen sérüléseket.Erdő Péter a pápalátogatásról: ez az igazi gesztus, amit kaphatunk tőle
Ez az alkalom szimbolikus értékkel rendelkezik, azt jelenti, hogy a Szentatya itt áll mellettünk, részt vesz a közös ünneplésben, és a járvány hosszú, szomorú időszaka után a reményt akarja képviselni – kommentálta portálunknak adott interjújában Erdő Péter bíboros, érsek Ferenc pápa hétfői bejelentését, hogy részt vesz a Budapesten rendezendő 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus záró szentmiséjén. Erdő Péter úgy fogalmazott: "Ferenc pápa, ahogy már Irakban, úgy most azt mondta, a sötét felhők elvonulása után a fényt és a reménységet akarja megjeleníteni. Ez az az igazi gesztus, amit kaphatunk tőle, a tanúságtétel".A tényellenőrök bevonultak Magyarországra
Fekete-Győr kiakadt Jakabra, majdnem megkönnyeztük a cicaharcot
Az egyik legfontosabb kérdésben - a homoszexuális párok örökbefogadásán - akasztotta össze a bajuszát Fekete-Győr András és Jakab Péter, a Momentum Mozgalom vezére ugyanis nehezményezte, hogy a Jobbik elnöke kibeszélt a szivárványos koalíció csapatából, és "nem akarja, hogy egy gyereknek három apja legyen". A Lenin-fiúk reinkarnálódott csapatából A Momósok első embere annyira kiakadt, hogy még azt is elfelejtette leplezni, mit is gondol valójában: a Jobbik labdába sem rúghat majd a választásokon, így lazán közölte Jakabbal, hogy ideje megbarátkoznia a gondolattal, hogy az előválasztás után olyan jelöltet kell majd támogatnia, aki Magyarország boldogulását a meleg párok örökbefogadásától teszi függővé...A Századvég szakértője szerint a magyarok képesek legyőzni a járványt
A vírusmutáns drasztikus terjedése miatt hazánkban újabb szigorításokról döntött a kormány, a járvány megfékezése érdekében más európai országok is határozott lépésre szánták el magukat. A csehek már a lakókörzetüket sem hagyhatják el, Szlovákiában pedig még azt is meghatározták, hogy milyen maszkokat viselhetnek az emberek. A PestiSrácok.hu a Századvég egészségügyi üzletágának vezetőjét kérdezte a koronavírus harmadik hullámának lehetséges következményeiről, valamint arra is kíváncsiak voltunk, mikor beszélhetünk majd a járvány legyőzéséről? Maurer Szemere portálunknak azt is elmondta, véleménye szerint miként lehet megelőzni egy esetleges újabb hullámot.Orbán Viktor videóüzenete sokkolhatta az ellenzéket, már egymillió felett a beoltottak száma
Eddig 1 002 714 embert sikerült eddig beoltani, ezzel messze az európai uniós átlag fölött van Magyarország, megelőzve olyan komoly, tekintélyes országokat is, mint Németország és Ausztria - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a Facebookon közzétett videoüzenetében.A miniszterelnök után most Áder Jánosról állított ordas hazugságot Stummer
Újabb kínos Facebook-poszttal jelentkezett Jakab Péter jobbkeze, Stummer János, aki legutóbb Orbán-alagutat vizionált a Puskás Stadionba, amelyről természetesen kiderült, egyszerű kimenekítő útvonal. A politikus, akire Magyarország a Jobbik hathatós közreműködésével nemzetbiztonsági titkait bízza, most egy 2018-as fotót túrt elő Áder Jánosról, azt sugallva, a köztársasági elnök horgászni volt a hétvégén. Keresetlen stílusban kifejtette, "a first lady majd megpucolja azokat a keszegeket, ne vesződjön vele. Fáradjon inkább be a munkahelyére, legyen kedves."Niedermüller nem csupán Erzsébetvárost teszi tönkre, kreténségben is kiváló
Niedermüller Péter, Erzsébetváros DK-s polgármestere az önkormányzat honlapján hosszan magyarázta, miért is kellett lefaragni a kerület költségvetésében az óvodások, az idősotthonokban élők számára meghatározott keretből, miközben éppen a napokban robbant bombaként a hír, hogy a kijárási tilalom idejére is kiszámlázta a közterület-használati díj egy részét az erzsébetvárosi önkormányzat az egyébként is nehéz helyzetben lévő vendéglátósoknak. Persze az is jó kérdés, hogy miért nem a Czeglédy Ügyvédi Irodával kötött 46 milliós szerződést módosította, amire érdekes módon mégiscsak jutott a költségvetésből. Hősünk azonban nem csupán a városvezetéssel van elfoglalva, Karácsony Gergelyhez hasonlóan lelkesen osztja meg gondolatait közösségi oldalán is. Legutóbbi bejegyzése azonban kissé meredekre sikerült: a valóságtól teljesen elrugaszkodó álláspont ismertetésén túl - ha esetleg nem tudnák, az általuk megélt valóságban a hétvégén káoszba fulladt a tömeges oltás -, azt is közölte, hogy a kormány dilettantizmusa emberéletekbe kerül és nem szeretne Orbán Viktor helyében lenni, amikor reggelente a tükörbe kell néznie.Már több mint egymillióan megkapták a védőoltást hazánkban
A járvány harmadik hullámának felszálló ágában vagyunk, egyre nő az aktív fertőzöttek és a kórházban ápoltak száma. A kormány a vírus terjedésének lassítása érdekében döntött a korlátozások szigorításáról, amelyek mától lépnek életbe. A szakemberek szerint, ha betartjuk a szabályokat, azzal elősegítjük, hogy minél hamarabb tudjon nyitni az ország. Már egymillió ember megkapta a koronavírus elleni védőoltást Magyarországon, hazánk átoltottság tekintetében magasan lekörözte már szinte az összes európai államot.Ajánljuk még

































