Magyar ugar
Nem is volt itt semmiféle merénylet – Beindult az újmúlt írás a Facebookon
Van annak valami diszkrét bája, hogy a Facebook eldöntötte: ők szabják meg, mi a valóság. Nem először vagyunk letiltás áldozatai, de ilyen gyorsan még nem "zukkoltak" minket egy egyszerű idézet miatt. És ma állandóan ez történik velünk. Éppen ilyen egy rémdiktatúra: állami pénzből csapathatott Karácsony az anarchisták kedvenc fesztiválján
A Nemzeti Kulturális Alap és a Petőfi Kulturális Ügynökség is megtalálható a napokban tartott Bánkitó Fesztivál fő támogatói között, melyet egy olyan kft, szervez, amit az antifa brigádok kedvenc találkozóhelyére, az Aurórába jegyeztek be. A Magyar Zene Háza pedig külön színpadot állított a rendezvényen, igaz, a kellemetlenségek elkerülése végett a "magyar" jelzőt elhagyták a pódium elnevezéséből. A nógrádi fesztiválon ismét megvillantotta magát az orbánfóbiára építő teljes szubkultúra, így mások mellett fellépett Krúbi, Karácsony Gergely pedig a "politikusdiszkóban" ünnepelhette a megerősített győzelmét. Nagyon fáj a DK-nak Orbán Viktor sikere, ezért egyik nap Gyurcsány másik nap Gyurcsányné posztol róla
Nem tanulnak a hibáikból a baloldali politikusok, nem értik, hogy miért kaptak a választáson is akkora pofont, amekkorát. Ennek egyik oka, hogy nem mondanak semmit, csak szidják az ellenfelet. Mindig a másikkal vannak elfoglalva. A Gyurcsány-házaspár nagyon be van tojva Orbán Viktor nemzetközi porondra való kilépésétől, hiszen hol Dobrev, hol férje szentel egy posztot a miniszterelnökről. A szombat most Ferencet illette, ezért szégyenembernek nevezte Orbán Viktort, majd szavaló kislányhoz hasonlította, végül Bélához, aki egy kocsmatöltelék. Van baj... Börtönválogatott, ahol szélsőséges gazemberek marakodnak - Jávor Benedek politikai helyzetértékelésein rendre átgázol a fasiszta valóság
Jávor Benedek, a Párbeszéd politikusa az egyik legkitűnőbb baloldali elemző, csak sajnos a valóság nem igazodik hozzá. Helyzetértékeléseiben rendre előkerül Orbán Viktor és az európai konzervatívok szerencsétlensége, életképtelensége, sorozatos kudarcaik. Szélsőséges gazemberek marakodása. Teszi persze mindezt nagynak sosem nevezhető párja atomokra bomlott romjain. És mintha csak magukról beszélne... Büszkék lehetünk a Magyar Honvédség ejtőernyős csapatára (Videó!)
A magyar katonák nagyon jó eredményt értek el az ejtőernyős világbajnokságon: egyéni célbaugrásban második lett Varga Tamás zászlós, illetve csapat célbaugrásban harmadik helyezést értek el. A repüléseket és a versenyt a magyar haderő helikopterei biztosították, sérülés nem történt. "Nem európai embernek való" - A legmagasabb fokú hőségriasztás van érvényben, a kánikula jelentős egészségügyi veszélyt jelent!
A meteorológusok az ország egész területére figyelmeztetést adtak ki magas középhőmérséklet miatt. Tizenegy vármegyében hármas fokú, piros figyelmeztetés lesz érvényben a hőség miatt. Európában tavaly mintegy hetvenezer ember kapott halálos hőgutát a forróság miatt. "Gyermekeket, háziállatokat egy percre se hagyjanak parkoló autóban! A rendkívüli meleg miatt a a szokásos vízadag legalább duplájával induljanak neki a túrázásnak a rendkívüli melegben, valamint úgy tervezzék az útvonalat, hogy a legmelegebb időszakban kerüljék a kopár hegygerinceket" - figyelmeztet a mentőszolgálat. A hőségben többeknél migrén, vérnyomás-ingadozás és keringési probléma is jelentkezhet. 2024 nyara rekord forróságot hozhat, miután az elmúlt év a valaha mért legmelegebb volt. A klímaválság egyre súlyosabb hőhullámokat okoz, amelyek jelentős veszélyt jelentenek az emberek egészségére és életére.
Ma kiderül, hogy mi a pontos eredménye a főpolgármester-választásnak az újraszámlálás után
Karácsony Gergely némileg növelte előnyét a főpolgármester-választáson leadott szavazatok újraszámlálásának második napja után. A Nemzeti Választási Bizottság (NVB) egyik tagja a 444-nek azt mondta, hogy tizenhat kerület adatainak összesítése után Karácsony 200-250 szavazattal vezet Vitézy Dáviddal szemben. Ma várhatóan kiderül a végleges eredmény. Nevetséges, szánalmas
Orbán Viktor Kijevben, majd pedig Moszkvában járt. És most elment Pekingbe is. A cél: előmozdítani a békét Ukrajna és Oroszország között. Gulyás Gergely a PS-nek: az ECR átlépte az erkölcsi határt, amikor beengedte a szélsőséges AUR-t a pártcsaládjába
„Vannak olyan elvi, erkölcsi határok a politikában, amiket nem szabad átlépni, és az AUR csatlakozása az Európai Konzervatívokhoz és Reformistákhoz az mindenféleképpen egy ilyen határátlépés volt”– fogalmazott portálunk érdeklődésére Gulyás Gergely a Kormányinfón. A miniszterelnökséget vezető minisztert arról kérdeztük, milyen következményei vannak annak, hogy a szélsőséges román párt felvételével Giorgia Meloni ellehetetlenítette a csatlakozás lehetőségét a Kornzervatívok és Reformisták (ECR) frakcióba. Karácsony szerint akkor szabályos az újraszámlálás, ha ő nyer, ehhez pedig feltételei vannak
Mint ismert, a Nemzeti Választási Bizottságnak ezen a héten le kell bonyolítania az összes érvényes főpolgármesteri szavazólap újraszámlálását a Kúria vasárnapi döntése szerint. Vitézy Dávid pedig három pontban foglalta össze, hogy mik a legfontosabbak az újraszámláláskor. Nem sokkal később Karácsony Gergely is előállt igényeivel és emelte a tétet, szerinte négy fontos garanciális pontot kell megtartani, ami ha nem teljesül, akkor csalás történt. Niedermüller Péter a Wesselényi utca felújítását troli nélkül képzeli el?
A Wesselényi utca Erzsébetvárosi szakaszának felújítására nyújtott be pályázatot az Erzsébetvárosi önkormányzat, aminek célja, hogy csökkentsék az autós forgalmat, a kerékpár-és gyalogosközlekedést fejlesszék, valamint az ökológiai szempontokat is érvényesítsék. Az Egészséges utcák programba viszont úgy tűnik nem fér bele a troli, ami ugyebár elektromos jármű, tehát károsanyag-kibocsátása nincs. Gulyás Gergely a Kormányinfón: valakinek képviselnie kell a vesztesek, az áldozatok, a megcsonkított családok hangját is (VISSZANÉZHETŐ)
Európában a nagy országokat a háborús propaganda uralja, ennek megfelelően beszélnek vezető politikusaik, ugyanakkor valakinek képviselnie kell a vesztesek, az áldozatok, a megcsonkított családok hangját is – fogalmazott Gulyás Gergely a kormányinfón. A Miniszterelnökséget vezető miniszter kiemelte, az elhúzódó háború rendkívüli veszélyeket hordoz Európára és hazánkra nézve egyaránt, ezért is indított Magyarország a soros elnökség idején békemissziót.
Sok „vezető politikus” szeretne most olyan „elszigetelt” lenni, mint Orbán Viktor
Végérvényesen megdőlt a hazai ellenzék egyik évtizedes mantrája, miszerint a magyar miniszterelnök tönkretette a renoméját, és az általa képviselt politikával kiírta magát a nyugati politikai körökből. A visszatérő vádak szerint Orbán Viktor annyira elszigetelődött, hogy néhány, hozzá hasonló „diktátoron” kívül senki nem áll vele szóba. Ezzel szemben a mögöttünk hagyott néhány hónapban a magyar miniszterelnök a világpolitikában az egyik legtöbbet emlegetett szereplővé lépett elő. Az előttünk álló hét pedig erre rátesz majd még egy lapáttal: Orbán Viktor ugyanis folytatja a napokban megkezdett békemisszióját, miközben egyre terebélyesedik saját brüsszeli frakciója is. Gyurcsány mintha azt pedzegetné, hogy a 444-et megfertőzte "Orbán pusztító rendszere"
Különös poszttal jelentkezett vasárnap Gyurcsány Ferenc, aki a héten egyszer már nekiment a 444-nek, amiért az állítása szerint megtámadta a DK-t. Az új bejegyzésben a Demokratikus Koalíció első embere általánosságban fogalmazza meg elvárásait a sajtóval kapcsolatban, ám végül kínos utalgatásba és vádaskodásba torkollik a fogalmazás. Vitályos Eszter: Megengedhetetlen, hogy a repülőtéren kiszolgáltatott helyzetbe hozzák az utasokat
Megengedhetetlen, hogy a repülőtereken az információhiány miatt kiszolgáltatott helyzetbe hozzák az utasokat - mondta a kormányszóvivő a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában. Robothangon értékelt évet és tarhált Magyar Péter a kiválasztott és a sorsoláson nyertes hívek előtt
Értékeljük és lezárjuk ezt a meseszerű pár hónapot, hivatalosan is átlépünk az új fázisba, elindul a felkészülés a következő országgyűlési választásra – harangozta be a Tisza Párt kampánynyitó eseményét Magyar Péter, aki a hallgatóságnak elárulta, hogy lehet jelentkezi szakértőnek is, hogy a végén legyen programja a jogilag pártként futó karizmatikus kisegyháznak. Meglepő fordulatként digitális gyóntatószéket is létrehozott a mester a bűnösöknek, akik meg akarnak térni hozzá. A rendkívül hosszú, több mint egy órás szószaporítása azonban legfőképpen a pénzre koncentrált, a megváltástól kezdve a rendszerváltásig, pláne Orbán legyőzéséhez pénzre van szüksége. Újabb részletek derültek ki Magyar Péter diszkóbotrányáról – Megkerülhettek a vízbe dobott felvételek
Több tanúvallomás is született már a rendőrségi nyomozás során, amely Magyar Péter diszkóbotránya ügyében indult – értesült a Magyar Nemzet. A lap információi szerint a Budapesti Rendőr-főkapitányság mások mellett kihallgatta azt a személyt is, akivel a Tisza Párt alelnöke konfliktusba keveredett az egyik belvárosi szórakozóhelyen június 21-én. Ócsán komoly háború alakult ki az új és leköszönő polgármester között (Videó)
Alig egy hónappal a választásokat követően Bukodi Károly Ócsa leköszönő polgármestere komoly vádakkal szembesült, miközben az elmúlt években is kisebbségben irányította a várost. Paul Tamás, a város október elsejétől hivatalba lépő új városvezetője továbbra is ott „üti-vágja” Bukodit, ahol éri. Most éppen tizenhat darab iskolai klímaberendezésen köszörüli a nyelvét. Ezt jelenti az üzemanyag-turizmus
Az ellátási láncok piacon kívüli torzulásai komoly kilengéseket és piaci kudarcokat okoznak, ami kezelést igényel – olvasható a Mandineren a benzinárakkal kapcsolatban. Egy ideje a kormány fokozott figyelmet fordít arra, hogy hazánkban ne legyenek magasabbak az üzemanyagok árai a környező országokban tapasztalt áraknál. Erről egyeztetett Putyinnal a magyar kormányfő – A nyugati lapok szerint Orbán Viktor a Nobel-békedíjra törekszik (Videó)
Békemissziója keretében Orbán Viktor miniszterelnök Moszkvába érkezett - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke pénteken. Ez lesz a második hivatalos útja, amióta július 1-jén Magyarország átvette az unió soros elnökségét. A kormányfő kedden Kijevben járt, ahol a háború kitörése óta először volt hivatalos találkozója Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel. Akárki akármit mond, a magyaroknak van félretett pénzük a nyaralásra
Tény, hogy a háború kirobbanása óta valóban felmentek az árak minden területen, ahogyan az is igaz, hogy a bérek még nem, vagy csak csekély mértékben emelkedtek. Ennek ellenére úgy tűnik, hogy igenis van pénzük a magyaroknak arra, hogy kikapcsolódjanak a nyár során. Erről árulkodnak az autópályán rostokoló autók, a belföldi turizmus számai, a tömegek az élelmiszerboltokban és a kígyózó sorok a büfékben. Az Árpád hídi drogos ámokfutó egyik áldozata felvidéki magyar, Szeleczki Mónika kéméndi mesemondó, akinek a vőlegénye is életét vesztette a balesetben (videó)
Szeleczki Mónika kéméndi mesemondó volt a szerda éjjeli budapesti drogos ámokfutó, B. Roland egyik áldozata. A 43 éves, rendszeres droghasználó férfi taxit rabolt, majd nagy sebességgel felhajtott az Áprád hídra menetiránnyal szemben, ahol azonnal ütközött egy érkező autóval. Ekkor még nem sérült meg senki. Az ámokfutó óriási sebességgel továbbhajtott és a Margitszigeti lejárónál frontálisan ütközött egy szürke Suzukival, amit Bajkó Ervin vezetett, az anyósülésen utazott Szeleczki Mónika. Mindketten szörnyethaltak a megsemmisült Suzukiban. Az ámokfutó is azonnal meghalt. Orbán Viktor a Kossuth rádióban: ha az üzemanyagforgalmazók nem tartják be a megállapodást, a kormány lépni fog (Videó)
A napokban Orbán Viktor a tűzszünet lehetőségéről tárgyalt Kijevben Volodimir Zelenszkijvel, amiről elmondta, hogy a felek nyilván félnek ettől, mert azt hiszik, majd a másik ezt kihasználja. Fontos azonban az a lépés, hogy már az ukrán elnök is szeretné, hogy az oroszok részt vegyenek a következő békecsúcson. Magyarország soros elnökként a béke vagy a tűzszünet elhozatalában nem tárgyalhat, de kérdéseket feltehetnek és az álláspontokat megismerhetik. A miniszterelnök továbbá a francia választásokról is beszélt, aminek kimenetele egész Európára hatással lesz, akármilyen eredménnyel is zárul. Végül a gazdasági helyzetről, a légi közlekedés problémáiról és az üzemanyagár visszaszorításáról adott tájékoztatást Orbán Viktor. Itt megnézhető Ábrahám Robi és Lukács Adorján filmje, a Skandinávia elrabolt gyermekei
Bemutatták Ábrahám Róbert első dokumentumfilmjét, a Skandinávia elrabolt gyermekeit az M5 csatornán. Robi most már részletesebben is mesélt a filmjükről. Ajánljuk még
Hősies győri védekezés, harmatgyenge svéd akciók - az ETO jutott tovább a Konferencia Ligában
Hatalmas, kilencven percen át tartó küzdelem után továbbjutott a Győri ETO az AIK Stockholm ellen. Lukács Dániel lett a rangadó hőse – Üllői úti győzelmével élre állt a Puskás Akadémia
Lukács Dániel két góljával a Puskás Akadmémia némi meglepetésre legyőzte a Ferencvárost az NB I 4. fordulójának rangadóján. Rejtélyes cég tűnt fel Szombathelyen és sorra kapja a megbízásokat a várostól: végrehajtások sora és a szakmai tapasztalat hiánya sem akadály
Kisebb botrányt váltott ki a minap Szombathelyen, hogy a Savaria Karnevált, amely mellesleg Közép-Európa legnagyobb történelmi rendezvénye, nem a korábbi, már sokszor bizonyított cég biztosította. Az új megbízott vállalkozó biztonsági őrei - akiket alvállalkozóként vontak be - botrányosan viselkedtek a látogatókkal. A megyei napilap számolt be róla, hogy az őrök obszcén kifejezésekkel illették az embereket, nyomdafestéket nem tűrő trágárkodással ürítették ki éjjel 1 órakor a borok utcáját. A Savaria Történelmi Karnevált mostanáig rendszeresen biztosító Marcus Security szombathelyi partnere szerint politikai indíttatás és bosszú áll a váltás hátterében és nem mellesleg más munkákat is elvettek tőlük, úgy hogy szakmai eredményeik magukért beszélnek. Még ennél is izgalmasabb, hogy kik kapták a Marcus Security helyett a munkát. A három 30-as éveiben járó fiatal, akik érdekeltségébe a város által nem is csak a Savaria Karneválra leszerződtetett cég mögött egészen elképesztő cégháló bontakozik ki, már becsődölt cégekkel, végrehajtások sorával. És feltűnik a színen egy korábbi baloldali országgyűlési képviselő-jelölt is. A Mezey-válogatott egyik legnagyobb rejtélye a Nyilasi-ügy lett – Ma sem egyértelmű, hogy miért maradt itthon a csapatkapitány
A Mezey-válogatott történetében három különlegesség, ha úgy tetszik, nagy rejtély, „titok” van. Az egyik az, hogy miként tudott szinte a semmiből kinőni egy világverő gárda? A másik, hogy miért ért véget ez a csodálatos menetelés úgy, ahogyan véget ért? A harmadik pedig az, hogy a csapat szellemi vezére és csapatkapitánya, Nyilasi Tibor vajon miért nem utazott ki a mexikói világbajnokságra? Visszaemlékező sorozatunk mai részében a Nyilasi-ügy hátterét igyekszünk feltárni.