Orosz-ukrán háború
Ukrán kormányzó: az orosz erők egy Zaporizzsja megyei várost bombáztak
Az orosz erők három irányított légibombát dobtak hétfőn a Zaporizzsja megyei, front menti Orihiv városra, egy helyi lakos életét vesztette, egy másik megsebesült - közölte Jurij Malasko, a régió kormányzója a Telegram üzenetküldő alkalmazáson. Hozzátette, hogy a bombák családi házakat döntöttek romba, és megsemmisült a távközlési kommunikáció is a településen. Olekszandr Pavljuk altábornagy, az ukrán védelmi miniszter első helyettese hétfőn egy tévéműsorban kijelentette, hogy a kijevi vízerőművet szinte lehetetlen rakétával eltalálni, mert a védelmére megfelelő erőket és eszközöket összpontosítottak. "Elvileg mindent megtettünk. Nem zártuk ki egy ilyen támadás lehetőségét, ezért a légvédelmi rendszereket is ebbe az irányba összpontosítottuk, és a szükséges erőket, eszközöket is. Ugyanakkor legalább atomtámadás kell ahhoz, hogy megsemmisítsék a kijevi vízerőművet, vagy aláaknázva lehet felrobbantani, mint ahogy azt a kahovkai erőművel tették, rakétákkal nagyon nehéz ilyen pusztító erejű csapást mérni, szinte lehetetlen" - fogalmazott. Az ukrán tartalékokra mért csapásról számolt be az orosz katonai szóvivő
Az ukrán tartalékok állomáshelyére mért csapást éjjel az orosz hadsereg tengeri indítású, nagyhatótávolságú, precíziós fegyverekkel - jelentette ki Igor Konasenkov altábornagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője a hétfői hadijelentést ismertetve. A tábornok szerint a kijelölt létesítményeket eltalálták, és a csapás elérte célját. Konasenkov elmondta továbbá, hogy az elmúlt nap folyamán az orosz erők a donyecki régió déli részén három ukrán támadást vertek vissza, több mint 120 fős veszteséget okozva, és megsemmisítve két harckocsit és három páncélozott harcjárművet. Zaporizzsjában az ukránok vesztesége elérte a 250 főt, emellett pedig egyebek mellett öt harckocsijuk és két páncélozott járművük is megsemmisült. Orosz rakétacsapás érte a Donyeck megyei Avgyijivkát, sok a sérült
Az orosz erők hétfő reggel rakétacsapást mértek a Donyec megyei Avgyijivka városra, eltaláltak egy többemeletes lakóépületet és egy kultúrházat, a támadás következtében két ember sérült meg - közölte Pavlo Kirilenko, a megye kormányzója a Telegramon - számol be az MTI. Az Ukrajinszka Pravda hírportál hozzáfűzte, hogy az előző nap során legalább négy helyi lakos halt meg, és 14 szenvedett sérülést a Herszon és Donyeck megyék elleni orosz támadásokban. A délkelet-ukrajnai Zaporizzsja megyében is visszavettek egy települést az ukrán erők - hozta nyilvánosságra a zaporizzsjai ukrán területvédelmi dandár hétfőn a Facebookon. A közlés szerint a megyeszékhelytől, Zaporizzsjától mintegy 150 kilométerre keletre fekvő Novodarivka települést még június 4-én foglalták vissza az orosz csapatoktól. Mint írják, az orosz erők számos kísérletet tettek a település visszafoglalására több napon át, de nem jártak sikerrel. Mindazonáltal az ukrán védelmi minisztérium egyelőre nem erősítette meg a település visszavételét. Az ukránok szerint "stabilak" a zaporizzsjai atomerőmű hűtőtavai (Videó)
A Kakhovka-gát lerombolása óta az ukrajnai Kakhovka víztározó vízmennyiségének csaknem háromnegyedét elvesztette, de a közeli zaporizzsjai atomerőmű hűtőtavai stabilak - közölte hétfőn az ukrán környezetvédelmi miniszter. Kijev szerint Oroszország a múlt héten felrobbantotta a dél-ukrajnai gátat, ami katasztrofális áradásokhoz vezetett. Oroszország Ukrajnát okolta a pusztításért. Kim Dzsongun "teljes támogatásáról" biztosította Vlagyimir Putyint
"Teljes támogatásáról" biztosította Kim Dzsong Un észak-koreai vezető hétfőn Vlagyimir Putyin orosz elnököt Oroszország nemzeti ünnepe alkalmából, a két ország között egyre szorosabbra fűződő kapcsolatot jelezve. A Kreml bekebelezheti a Wagner-csoportot - Prigozsin nem ír alá semmit Sojguval
Tovább mélyül a Kreml és a Wagner-csoport nevű orosz magánhadsereg vezetője, Jevgenyij Prigozsin közötti ellentét. A zsoldoscsapat vezetője az ukrajnai háború tavaly februári kitörése óta számos alkalommal bírálta az orosz vezetést, különösen az orosz hadsereget, valamint az azt irányító magas rangú tábornokokat és Szergej Sogju védelmi minisztert, akit Prigozsin gyakran hibáztat az ukrajnai sikertelenségek miatt. A Wagner-vezér most annak kapcsán emelt szót, hogy az orosz védelmi minisztérium átvenné a felügyeletet zsoldosai felett.
Ismét felrobbanthattak egy gátat Ukrajnában (Videó)
Az orosz katonák felrobbantották a Mokri Jali folyón található gátat – állítja az ukrán hadsereg. Elmondásuk szerint az akció célja az volt, hogy lassítsák az ukrán ellentámadást. Ukrán támadások visszaveréséről számolt be az orosz katonai szóvivő
Visszavertek az orosz fegyveres erők minden szárazföldi és tengeri ukrán támadást az elmúlt napon – közölte vasárnap az orosz védelmi minisztérium szóvivője. Kijev szerint az átadott kárpátaljai hadifoglyok nem szabadok, hanem a magyarok őrizete alatt állnak
Úgy tűnik, hogy a kijevi rezsimnek sikerült újabb szellemi és morális mélypontra süllyedni. Miközben ugyanis hazánk magyar nemzetiségű ukrán hadifoglyokat vett át az Orosz Ortodox Egyház közvetítésével Oroszországtól, köszönet helyett ismét abszurd bírálatot kapott az ukrán vezetéstől. Akadozik az ukrán ellentámadás (Videó)
Elindult a régóta várt ukrán ellentámadás, de a jelek szerint egyelőre nem váltotta be azokat a sikereket, amelyeket a fősodratú média előrevetített. Kijev mindenesetre nem fukarkodik a fronton készült videók megosztásával. Zelenszkij is elismerte: megkezdődött az ukrán ellentámadás
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szombaton tett nyilatkozatában megerősítette, „ellentámadások és védekező akciók zajlanak”. Hozzátette, arról nem beszélhet, hogy pontosan milyen szakaszban van az akció – írja a Mandiner a BBC cikkje alapján. Az elnök azt követően ismerte el az ellentámadás megindítását, hogy Ukrajna déli és keleti részén felerősödött a konfliktus, és egyre több helyen került szóba, hogy megindulhatott a régóta tervezett ukrán ellentámadás. A hírek szerint az ukrán csapatok keleten Bahmutnál és délen Zaporizzsja közelében nyomultak előre, és mértek csapást orosz célpontokra. Moszkva: Reykjavík tönkreteszi a kétoldalú kapcsolatokat az izlandi nagykövetség bezárásával
Reykjavík "tönkreteszi" a kétoldalú kapcsolatokat a moszkvai izlandi nagykövetség bezárásával - jelentette ki az orosz külügyminisztérium szombaton. Izland pénteken közölte, hogy augusztus 1-jétől felfüggeszti moszkvai nagykövetsége működését, mivel a "valaha volt legalacsonyabb szintre" süllyedtek a kereskedelmi, kulturális és politikai kapcsolatok a két ország között. Izland hozzátette: arra kérte Oroszországot, csökkentse reykjavíki diplomáciai jelenlétét.
Az utolsó reaktort is leállították a zaporizzsjai atomerőműben
Biztonsági óvintézkedésként az utolsó működő reaktort is leállították a zaporizzsjai atomerőműben, miután a Nova Kahovka-i gát felrobbantása miatt hatalmas áradások vannak a térségben - közölte az ukrán atomerőműveket üzemeltető Enerhoatom vállalat. Az orosz erők által megszállt atomerőmű hat reaktora közül ötöt már korábban hideg állapotba állítottak, azaz felfüggesztették a maghasadást, és ezzel a hő, valamint a nyomás keletkezését. Az utolsó reaktort csütörtökön állították le. A döntésben szerepet játszott az is, hogy a létesítmény közelében tüzérségi ütközetek folynak, és megrongálódott a távvezeték, amely összeköti az erőművet az ukrán energiahálózattal. Az Enerhoatom péntek esti közleményében azt írta: Többen meghaltak Odesszában orosz dróntámadásokban
Többen meghaltak és megsérültek az ukrajnai Odesszában az éjszaka folyamán végrehajtott orosz dróntámadásokban - közölte az ukrán hadsereg szombaton - számol be az MTI. A katonaság hozzátette: egy légi csata következtében dróntörmelék zuhant egy emeletes házra, és tüzet okozott. Három civil életét vesztette a lángokban, további huszonhat ember pedig megsérült. A sérültek között gyerekek is vannak. Újabb katonai csomagot jelentette be az amerikai kormány 2,1 milliárd dollár értékben
Az Egyesült Államok összesen 2,1 milliárd dollárnyi (mintegy 720 milliárd forint) katonai támogatást jelentett be Ukrajna számára új megrendelésként pénteken. A védelmi minisztérium (Department of Defense) közleménye szerint az újabb segítségnyújtás az Ukrajnai Biztonsági Támogatás Kezdeményezés keretében jut majd el Ukrajnába, ami nem az amerikai hadsereg készleteiből történő azonnali lehívást jelent, hanem az amerikai kormány részéről közbeszerzés révén megrendelést az eszközökre hadiipari gyártóktól és egyéb partnerektől. Semjén: emberi és hazafias kötelesség a kárpátaljai hadifoglyok Magyarországra szállítása
Emberi és hazafias kötelességnek nevezte Semjén Zsolt egyházpolitikáért és egyházdiplomáciáért is felelős miniszterelnök-helyettes pénteken az atv.hu-nak, hogy koordinálásával szállítottak tizenegy kárpátaljai hadifoglyot Magyarországra. Putyin: az ukrán támadás elkezdődött
Megkezdődött az ukrán támadás, amit az is bizonyít, hogy Kijev bevetette a stratégiai tartalékokat – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök pénteken, Szocsiban. Bekérették a magyar ügyvivőt az ukrán külügyminisztériumba a Magyarországnak átadott hadifoglyok ügyében
Bekérették az ukrán külügyminisztériumba a kijevi magyar nagykövetség ideiglenes ügyvivőjét azzal összefüggésben, hogy Oroszország átadott Magyarországnak tizenegy, kárpátaljai magyar nemzetiségű, ukrán állampolgárságú hadifoglyot – közölte Oleh Nyikolenko ukrán külügyi szóvivő pénteken, a Facebookon. Ukrán titkosszolgálat: egy lehallgatott beszélgetésben orosz katonák elismerték a kahovkai vízerőmű felrobbantását
Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) lehallgatta orosz katonák telefonbeszélgetését, amelyben az egyik elmondja a másiknak, hogy a Herszon megyei kahovkai vízerőművet nem ukránok, hanem egy orosz szabotázscsoport robbantotta fel – közölte az SZBU pénteken. A biztonsági szolgálat közzétette honlapján az általa orosz katonáknak mondott két férfi lehallgatott beszélgetését. Putyin: július 7–8-án kezdődik meg az orosz atomfegyverek Fehéroroszországba telepítése
Július 7-8-án kezdődik meg az orosz atomfegyverek Fehéroroszországba telepítése – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a fehérorosz hivatali partnerével, Aljakszandr Lukasenkával pénteken, Szocsiban folytatott megbeszélésén. Magyarországra szállíthatták az ukrán hadifoglyok egy részét
Az Orosz Ortodox Egyház csütörtök esti közleménye szerint az Oroszország által elfogott, Ukrajna oldalán harcoló katonák egy részét Magyarországra szállították. Az ukránok megpuccsolnák a Paks II projektet – Jegyzékben tiltakozik Kijev a paksi atomerőmű építése ellen (Videó)
Ukrajna jegyzéket intézett az Európai Unióhoz, amelyben sürgette a Roszatom orosz nukleáris energetikai konszern magyarországi atomreaktor-építési projektjének felülvizsgálatát – közölte Denisz Smihal ukrán miniszterelnök csütörtökön, a Telegramon. Alig indult el az ukrán ellentámadás, máris súlyos veszteségeket szenvedtek
Mint ismert, csütörtökön a Washington Post arról írt, hogy kezdetét vette a hetekkel korábban már beharangozott ukrán ellentámadás. A lapnak nyilatkozó informátor szerint az ukrán hadsereg sikeresen előretört, ugyanakkor a CNN forrásai szerint az ukrán erőknek sikerült „átgázolniuk” néhány orosz osztagon keleten, Bahmut környékén. Hivatalosan is megkezdődött az ukrán ellentámadás (Videó)
Brit és ukrán források szerint is megkezdődött az ukrán erők nagyszabású hadjárata területeik visszaszerzésére. Az ukrán hadsereg megindította a régóta beharangozott ellentámadást az ország területének egy részét megszállás alatt tartó orosz erők ellen. Ezzel Kijev szerint döntő szakaszához érkezett az orosz–ukrán háború – számolt be a The Washington Post. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.