Pesti Srácok

Ps TV

Kitől szívja el Magyar Péter a szavazókat? Kinek szólt a beszéde?

Ps TV 2024 április 12.
Magyar Péter kiábrándult fideszesek tömegéről beszélt, de vajon hány ilyen embert állt szombaton a Kossuth téren? Külön érdekesség, hogy a szokatlanul hosszúra sikerült beszéde alatt megpróbált mindenkihez szólni. Hol jobbra, hol balra lőtt. Kérdés azonban, hogy egy fideszes miért szavazna rá, ha neki már van egy Fidesze, egy, a Fideszt elutasító ellenzéki pedig miért követné őt a Fideszre hajazó retorikája nyomán? Vélhetőleg most mérik, hogy kikre tudják a legnagyobb hatást gyakorolni, a számok azonban már kijöttek. A Fidesz és az ellenzék is tudja, hogy ki ennek a harcnak a legnagyobb vesztese, de hogy ne folyamatosan csak Magyar Péter legyen a téma, beszélgettünk Pumped Gabóról és az átvert önvezető autókról is. Nézd meg a teljes videót és iratkozz fel!

Magyar Péter úgy hazudozik, mint Gyurcsány – mondta Menczer Tamás, a Fidesz új kommunikációs igazgatója a PS-nek

HGHuth Gergely Ps TV 2024 április 12.
Magyar Péter nagyjából úgy hazudozik, mint Gyurcsány, és teljesen azon a pályán halad, mint Márki-Zay Péter – mondta a PestiSrácok.hu Mi kérdezünk című műsorában Menczer Tamás, a Fidesz új kommunikációs igazgatója. Arra is kitért: nagyon beszédes, hogy Magyar Péter egyetlen mondatot sem mondott még a legsúlyosabb kérdésről, a háborúról. Nyilvánvaló, hogy a megbízóik ezt egyelőre nem engedik neki. Menczer Tamás a közelgő EP-választás mellett az önkormányzati választás tétjét is ecsetelte és – saját karakán kijelentéseire is magyarázatot adva – azt tanácsolta a Fidesz–KDNP polgármester- és képviselőjelöltjeinek, hogy ne hagyják magukat. A választókat tettekkel és eredményekkel kell meggyőzni, de "a politikai harcot is meg kell vívni, szó sem lehet védekező testtartás felvételéről".

Baloldali politikusok tálaltak ki Az Aktának a pécsi vörös polip működéséről (oknyomozó videóriport)

Ps TV 2024 április 12.
2019-ben a régi szoci bekötésű erőműigazgató, Péterffy Attila a csapatával azzal az ígérettel vette át Pécs vezetését a ciklus elején, hogy pártok felett álló, szakértő munkával majd ők teszik rendbe a baranyai megyeszékhelyet. Ehhez képest nem történt más az elmúlt években, mint az '50-es évek káderpolitikájának és pénzosztó módszereinek újraélesztése. Puch László, egykori MSZP-pénztárnok birodalma rátette a kezét a városra. A szoci haverok, családtagok és cégérdekeltségek mindenhol ott vannak: a hivatalban, az önkormányzati cégekben és más zsíros pozíciókban, a közbeszerzésekben és más városi szerződésekben, sőt, még az önkormányzati lakásosztásban is. Az Akta riportjában a Pécs városát irányító baloldali frakcióból kilépett politikusok szólalnak meg – volt DK-s alpolgármester, jobbikos képviselő és a momentumos csapat 2019-es kampányfőnöke –, akik ma már a pénzszivattyú után nyomoznak.

Három hazugság Varga Judit bántalmazásával kapcsolatban – The Fair Right (videó)

Ps TV 2024 április 12.
Furcsa dolog a politikai pszichózis és vallási fanatizmus keveredése. Mindkettő arra készteti az embert, hogy kizárja a már meglévő nézeteivel ellentétes gondolatokat, és csak azokat fogadja be, amelyek megegyeznek a már létező elképzeléseivel. Ezek az emberek meggyőzhetetlenek. Nem fogadják el az ellenérveket és mindent személyes támadásnak vesznek, ami kicsit is sérti a zavarosan összefésült valóságukat. Azonban nemcsak egy valóság létezik. Több párhuzamos, akár egymással ellentétes univerzum is létrejöhet egy fanatikus fejében. Az sem gond, ha ezek a valóságok ütik egymást. Fontos leszögeznünk, hogy a fenti leírás nem azokról szól, akik másképp látják a világot vagy egy konkrét esetet, esetleg máshová húzzák az X-et. Ez a leírás arról a szűk csoportról szól, amelyik tagjai egész nap az internet kátránnyal teli bugyraiban lubickolnak egy laptoppal az ölükben, és nevető reakciót nyomnak egy bántalmazott nő vallomása alá. A mai videó nekik szól.

Magyar Péter a szegény ember Simicskája – Hardcore Hobbista

Ambrózy Áron Ps TV 2024 április 11.
Magyar Péter felbukkanása nyomán nosztalgiázunk picit az ellenzék első nagy atombombáján, Simicska Lajoson. Puzsér szokásos fóbiáinak áldozva ezúttal azt vitattuk meg, hogy tényleg putyinizmust akar-e a magyar jobboldal. A második részben visszatérő vendégünk Kőrösi Koppány fejlesztéspolitikai szakértő volt, akiről az is kiderült, hogy vajon vannak-e főpolgármesteri ambíciói a 2029-es választásra.

Skót duda – Ha nem jön a burkoló, hívjál rendőrt (VIDEÓ!)

KZKroó Zita Ps TV 2024 április 11.
Sok a gond mostanában bizonyos építőmunkásokkal, amit sokan tapasztalunk, hiszen ígérnek fűt, fát, bokrot, aztán el sem jönnek a megbeszélt időpontban elkezdeni a vállalt munkát. Így járt egyik honfitársunk is, aki úgy döntött, vele nem szúrnak ki, rendőrt hív. Na persze nem a közveszélyes munkakerülés miatt, hanem azért, hogy szálljanak be a rend őrei kicsit betonozni nála. Szerinte ugyanis ez a szolgálatuk része. Kreatív megoldás, de nem jött be, a férfit elküldték melegebb éghajlatra a diszpécserek – erről is beszélgettünk az e heti Skót dudában, de Magyar Péter egyesületének logója is górcső alá került, amit egy indiai ragasztógyártó cégtől kölcsönöztek, bár szerinte ez nem lopás, a szimbólum ugyanis a végtelen jelet ábrázolja. Nincs is ezzel semmi gond, de az, hogy pont ugyanolyanra sikerült, az már nem lehet a véletlen műve. Végül a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér visszavásárlásáról is szót ejtettünk, amit anno a szocik eladtak, és most is fáj nekik, hogy miért akarja tulajdonolni a magyar állam.

GEOrgPOLITIKA – Már a német belügyminiszter is migránsbűnözésről beszél

Ps TV 2024 április 10.
Nancy Faeser szövetségi belügyminiszterasszony is megszólalt az új bűnügyi statisztika ügyében, amelyet a napokban adott ki a Bundeskriminalamt, a Szövetségi Bűnügyi Hivatal. Németországban 2023-ban 5,6 millió bűncselekményt követtek el, ez 4,4 százalékos emelkedést mutat az előző évvel. Az elkövetők közül 700.000 migrációs hátterű ez pedig 13,5 százalékos emelkedést mutat egy éven belül. A szám azonban itt csalóka, mivel, ha egy bevándorló már rendelkezik német állampolgársággal is, akkor német bűnelkövetőnek számít.

Zelenszkij lett az EU legnépszerűbb vezetője, mert ez a választások előtt fontos... – EUnuch

Dezse Balázs Világugar 2024 április 10.
Zelenszkij lett Európa legnépszerűbb vezetője. Legalábbis egy friss kutatás szerint, amiről a “független” Euronews írt. Tehát az most lényegtelen, hogy igaz-e, sokkal fontosabb kérdés, hogy miért fontos a közelgő EP-választások előtt az ukrán elnököt európaiként értelmezni. Az is fontos kérdés, hogy vajon mi lesz akkor, ha nem lesz jobboldali fordulat júniusban. Mert bármennyire is optimisták vagyunk, erre is fel kell készülnünk, és fontos beszélnünk is erről. Ha másért nem is, legalább azért, hogy megijesszük egy kicsit az embereket, és elmenjenek majd szavazni.

Kocsmai igazságok – A Magyar Péter-jelenség egy "Brian élete", csak Brian jó fej volt

PPestiSrácok.hu Ps TV 2024 április 9.
Az ellenzéki sajtó még ajnározza Magyar Pétert, terjesztik a legendát, hogy a Fidesz is meg van ijedve tőle és nem talál fogást rajta, de látszik, hogy nem értik, ez a focistafeleség hogy a fenébe lett hirtelen ekkora sztár? Ott követik el a hibát, hogy Magyar Péter személyiségében, beszédeinek tartalmában keresik az okokat, és nem az ellenzéki törzsközönség végletes elkeseredésében. 2006 óta csak kudarcok érik őket, még a győzelemnek látszó történetekről is kiderül mindig a végén, hogy ők jönnek ki belőle rosszul, egyszerűen a lelkük ki van éhezve valami csodálatosra. Ez a rosszkedv és feszültség az oka minden messiásvárásnak, de különösen annak, amely minden jól öltözött, kicsit is karizmatikus, nem hétköznapi figurába képes egy jó belépő után belelátni a messiást. Mindannyian tudjuk, mi szokott a sorsa lenni a hamis messiásoknak. Szabó Gergő és Bálint Botond a Kocsmai igazságokban.

Kiegyezés vagy szembenállás? – Raffay Ernő és az Öreg

Stefka István Ps TV 2024 április 9.
Kiegyezés vagy szembenállás? – ez a két kérdés húzódik végig a magyar történelemben, és ez határozta meg sorsunkat is. Egy biztos: amikor ragaszkodtunk Szent István törvényeihez és az Aranybullához, tehát a mindig hatályos joghoz, az valamennyire biztosította az ország önállóságát. Az is tény, hogy Mátyás király után a magyar függetlenség szétszakadt, széttöredezett, mindig alkalmazkodni kellett vagy a török hódítókhoz, vagy a Habsburg uralkodókhoz. Raffay Ernővel ezeket a kérdéseket boncolgattuk az Öregben, és főként az 1867-es kiegyezés következményeit, ami egyfelől az Osztrák–Magyar Monarchia aranykoraként is emlegetnek.

Gyurákovics Andrea a PestiSrácok.hu műsorában jelentette be, hogy ő lesz a Fidesz ferencvárosi polgármesterjelöltje – Mi kérdezünk

Ps TV 2024 április 9.
A PestiSrácok.hu Mi kérdezünk című műsorában jelentette be Gyurákovics Andrea, a Fidesz IX. kerületi frakcióvezetője és kerületi elnöke, hogy Ferencvárosban ő lesz a Fidesz jelöltje és várhatóan a több, egymással hadakozó baloldali polgármester-aspiráns ellenfele. Gyurákovics a műsorban kifejtette, hogy az elmúlt négy és fél év katasztrofális volt a kerület szempontjából, hiszen hiába lett volna meg a forrás, a Baranyi Krisztina vezette szivárványkoalíció jóformán semmilyen eredményt nem ért el. Nemcsak a tudás, az akarat is hiányzott, a baloldali politikusok pedig végül olyan mértékben estek egymásnak, hogy szétszakadt a kerületet vezető koalíció: vélhetően Baranyi mellett egy jobbikos képviselő is indul, az MSZP, a DK és a Párbeszéd kihátrált Baranyi Krisztina mögül, és ki tudja, hogy milyen meglepetés várható még. A Fidesz polgármesterjelöltje kifejtette a PestiSrácok.hu-nak, hogy a ferencvárosi lakosok is érzékelik a káoszt, valamint Baranyi elzárkózását azoktól, akiket elvileg képviselni kellene, a túlárazott pályázatok, a folyamatos bírságok és az ötlettelen politika pedig érezteti hatását a kerületben. Projektként csak a szivárványos padot és a BLM-szobrot lehet megemlíteni, a bérházfelújítás csupán ígéret maradt, a belső marakodás pedig teljes anarchiába züllesztette a baloldali kerületvezetést, és megmutatta, hogy az a híres ellenzéki laboratórium valójában csupán rombolást, önzést és káoszt takar. Gyurákovics Andrea egy ütőképes, tenni akaró csapattal készül a június 9-i megmérettetésre, ahol eldől, hogy a jobb sorsra érdemes Ferencváros a további káoszt, vagy a látható fejlődést és gyarapodást választja-e. Nézzétek meg műsorunkat!

Péniszt és vaginát is akart egy kanadai férfi, majd beperelte a kórházat – The Right Brothers

Dezse Balázs Ps TV 2024 április 8.
Egy nem bináris személy besétált egy kanadai kórházba és azt kérte, hogy csináljanak neki vaginát, de úgy, hogy a péniszét is szeretné megtartani. Amikor az intézmény erre nem volt hajlandó, akkor a férfi beperelte őket. Talán éppen ilyen az, amikor saját farkába harap a kígyó. De ez még nem minden: egy gyújtogatásos támadásban egy 117 éves templomot pusztított el egy portlandi őrült. Elgondolkodtató, hogy mennyire fontos kulturális áldozatai vannak a legkisebb tébolynak is.

Baranyi Krisztina már mindenkit maga ellen haragított Ferencvárosban, mi lesz ennek a vége? – Karanténvlog

Ps TV 2024 április 8.
Ferencváros tényleg a baloldali összefogás laboratóriuma lett, hiszen látszik, hogy amit lehet, tönkretesznek, a többihez meg nem értenek, egymást pedig leszalámizzák. Négy és fél év alatt tulajdonképpen kiderült, hogy a káoszon és romboláson kívül nem értenek semmihez, és a jobboldal elleni gyűlöleten kívül csupán egymás lenullázása okoz örömet nekik. A beszélgetés során szóba került az a két momentumos önkormányzati politikus, akik kiléptek pártjukból, mert a Momentum Baranyi mögé állt be, ők pedig a több éves tapasztalat alapján nem képesek elfogadni ezt a döntést. Nem túl jó hír ez Baranyinak, akinek a renoméja egyre csökken, és egyre inkább a saját egykori szövetségesei azok, akik folyamatosan ütik be a szögeket a magát függetlennek füllentő polgármester politikai koporsójába. A ferencvárosi lakosok pedig csupán annyit érzékelnek, hogy azok a személyek, akik az ő gyarapodásukat hivatottak előremozdítani, a kerülettel nem foglalkoznak, a bevételeket elszórják, vagy büntetésként fizetik, miközben gyalázzák azt a jobboldalt, akik vezetése alatt összehasonlíthatatlanul jobban teljesített Ferencváros. És mi jön vajon még?

GEOrgPOLITIKA – Atomerőműre támadtak az ukrán drónok

Ps TV 2024 április 8.
A német köztévé, az ARD információja szerint Ukrajna drónokkal mért támadást az oroszok által ellenőrzött zaporizzsjai atomerőműre, amely Európa legnagyobb nukleáris létesítménye. Az incidensben több ott dolgozó megsérült. A drónok az ebédlőbe csapódtak be és a hatos reaktorblokk kupoláján robbantak fel. A Nemzetközi Atomenergia-hivatal (IAEA) is jelentette, hogy tudomása van a támadásról. Sugárzó anyagok nem kerültek ki a légkörbe, ám a reaktor elleni dróncsapás nagyon komoly incidens – nyilatkozta Rafael Grossi, a hivatal igazgatója. A szakember szerint az ilyen támadások egy nagyon súlyos nukleáris katasztrófához vezethetnek. Kijev, akárcsak a múltban, ismét tagadta, hogy köze lenne a dróntámadáshoz. Mivel az orosz hadsereg közel két éve ellenőrzése alatt tartja az erőművet, nem igazán hihető, hogy az ott állomásozó erők saját magukat lövik.

Imádják a nők, ha húsdarabként kezelik őket a nőnek öltözött férfiak? – Dezse Vű

Dezse Balázs Ps TV 2024 április 7.
Megvan a legundorítóbb dolog, amit ember csak elképzelhet. Dylen Mulvaney videoklipjéről van szó. Tudjátok a Bud Light reklámarcáról, aki egy közepesen ronda férfi, aki nőnek öltözik, és szerinte ettől különleges. A szóban forgó videoklipjében a biológiai nőket próbálja a sárba tiporni és megalázni ismét egy transznemű, de a WOKE világ szerint minden rendben, nincs itt semmi látnivaló. Csak hogy leegyszerűsítsük: az egész olyan a nőkre nézve, mintha egy fehér férfi feketére festené az arcát és arról énekelne, hogy egész héten gyorséttermeket rabol ki, meg drogozik, aztán pénteken bevonul a börtönbe. Na, abból balhé lenne, ebből nincs.

Donáth Anna akár hazánk EU-tagságát is veszélyeztetné? – Dornfeld László a Grundban

PPestiSrácok.hu Ps TV 2024 április 7.
A Grund legutóbbi adásában Hoppál Hunor vendége Dornfeld László, az Alapjogokért Központ vezető elemzője volt. Donáth Anna ismét az EU-hoz rohant Magyarországot befeketíteni, hiszen a momentumos EP-képviselő vizsgálatot kezdeményez az Európai Parlamentnél Magyar Péter hangfelvétele ügyében. A hazáját feljelentgető liberális képviselőnő szerint az ügy akár Magyarország uniós forrásait is veszélyeztetheti, EU-tagságunkat pedig megkérdőjelezheti. Mennyiben lehetséges mindez, és vajon milyen politikai magatartásra utal, hogy a magyarokat sújtó bármilyen következményhez proaktívan szeretne hozzájárulni a magyarországi baloldal üdvöskéje? A műsor második felében az új NATO-főtitkár idén esedékes megválasztásáról beszélgettünk. A nemzetközi sajtó két politikust emleget lehetséges aspiránsként, Mark Rutte ügyvezető holland miniszterelnököt és Klaus Iohannis leköszönő román elnököt. Hogyan alakulnak az esélyek, és miként formálódik az egyik vagy másik jelölt mögött felsorakozó tagállamok köre? Mit jelentene Iohannis vagy Rutte NATO-vezetése térségünkre és az észak-atlanti szövetség jelenlegi célkitűzéseire nézve? Ezeket is áttekintettük a legfrissebb Grundban.

Legendás lények nyomában: megtaláltuk Magyar Péter kiábrándult fideszeseit (videó)

Ps TV 2024 április 7.
Magyar Péter két "Rogán Antalozás" között azzal házal, hogy maga mellé állította a kiábrándult fideszeseket. Izgalommal vágtunk neki az expedíciónak, amelynek célja a körúton belül rejtőző legendás teremtmények, a kiábrándult fideszesek felkutatása volt. Magyar Péter állítása szerint nem csupán megtalálta ezeket a varázslatos teremtményeket, de meg is szelídítette őket. Az összeset. Egytől egyig. A kiábrándult fideszes azonban mestere az álcázásnak. Könnyedén megtéveszti még a tapasztalt kalandorokat is, mivel valamilyen varázslatos oknál fogva megszólalásig hasonlít egy DK-s, MSZP-s vagy momentumos szavazóra. Okkal. Nézzétek meg a teljes videót, és döntsétek el, hogy mit is láttunk pontosan!

Karigeri ötletek és elvégzett munka híján egy újabb Lakógyűléssel készül az önkormányzati választásokra – Karanténvlog

Ps TV 2024 április 6.
Közelednek az EP- és önkormányzati választások, ilyenkor pedig mindenki meg akarja mutatni, hogy mit tud, vagy elrejteni, hogy mit nem tud. Karigerinek nincs könnyű dolga, mert négy és fél év alatt tulajdonképpen semmire sem lehet büszke, az előző városvezetés által elkezdett projekteket késve, csökkentett műszaki tartalommal és drágábban fejezték be, saját beruházások pedig nem voltak. Sírás annál inkább, pedig a főváros bevétele jóval magasabb lett, köszönhetően például a megemelkedett iparűzési adónak, ehhez képest csődben van Budapest. Karácsony eredményekkel tehát nem kampányolhat, ugyanis a darázsgarázs, méhlegelő, graffiti falak, utcazenepontok és párakapuk még látványnak is kevésnek bizonyultak, az ígéretei pedig már senkit sem érdekelnek. A főpolgármester bárgyú módon próbál előre menekülni, hiszen meghirdette az újabb Budapesti lakógyűlést, az elsőn a fővárosiak mintegy 6-7 százaléka mondta el a véleményét, amit ő sikernek tekintett. Ennek apropóján pedig Karácsony azt is elmondta, hogy ez a budapestiek akarata. Igen, 6-7 százaléknyi ember szava, akik utcazenepontokra és graffiti falakra szavazhattak. A Karantén nem kerülhette meg Magyar Pétert sem, aki a Spinoza Házban mesélt arról hogy ő tulajdonképpen liberális, szembemenve mindazzal, amit eddig mondott magáról, de legalább már azt is tudjuk, hogy milliók állnak mögötte. A Spinoza Ház Vona Gábornak már lejtmenetet okozott, kíváncsiak leszünk, hogy Magyarnak milyen irányt szab. Végül az egyre csöndesebb, de legalább még demagógabb és hergelő Gyurcsány-szekta mindennapjaiba is betekinthetünk a Karantén segítségével! Nézzétek most is a vlogot, megéri!

Csintalan a szingapúri demokráciát választaná a magyar fasizmus helyett – Hardcore Hobbista

Ambrózy Áron Ps TV 2024 április 6.
Csintalan Sándor ismét fasizmusvetélkedőt kezdeményezett, ezúttal Magyarország és Szingapúr között, amelyben hülyeségeivel ismét könnyűnek találtatott. Az ukrajnai háborúba valahogy csak nem akar megérkezni a nyugati segítség, kivéve, ha szóban is lehet, szóban pedig Puzsér Róbert a legerősebb, aki nagyon betalálta Dopemant és családját. A második részben Váradi-Kalmár Zsuzsanna révén egy igazi meglepetésben lesz részünk, a mag körül...

A Küzdőtérben ezúttal Kispál Balázst kérdeztük, a hazai küzdősportszervezők kiemelkedő alakját

Perutek János Ps TV 2024 április 6.
Kispál Balázs az egyik legelhívatottabb hazai küzdősport promóter; rengeteg komoly rendezvényt köszönhetünk neki. Napjainkban éppen azon fáradozik, hogy minél több emberhez eljusson a nagyon nívós Superfight Series sorozat, aminek a következő állomása Szigetszentmiklóson lesz április 6-án. Persze nemcsak a küzdősport volt téma, hanem maga a kecskeméti sport, ugyanis vendégünk néhány hónapja lett kinevezve a Hírös Sport Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatójának, így minden kecskeméti sportlétesítmény hozzá tartozik, ezért arról is kérdeztük a Bács-Kiskun vármegyei szervezőt, hogy milyen hatással van egy nagyobb városra, ha ennyire beindul a labdarúgás és kialakulóban van egy komolyabb labdarúgócsapat.

Puzsér faék egyszerűségű rímjeit már csak a Magyar Péterről költött dal múlja alul (videó)

Ps TV 2024 április 6.
Örömteli hírrel szeretném köszönteni minden kedves olvasónkat és nézőnket. Ezen a héten Magyar Péter ámokfutásán kívül végre más is történt. Például az, hogy a Budapest főpolgármesterét, Karácsony Gergelyt adó párt egyik képviselője aláhúzta a kormány kommunikációját, és még azokat is meggyőzte a Fidesz igazáról, akik eddig kételkedtek benne. Mielőtt még bárki a szívéhez kapna: nem, ez nem szándékosan történt. Barabás Richárd mindössze olyannyira saját maga hatása alá került, hogy véletlenül egy egész videót készített az általuk bevezetni kívánt LMBTQ-jogokról. Eközben tovább dagad a Puzsér Róbert és Dopeman közötti vita, ami odáig fajult, hogy Puzsér Dopeman anyját és húgát is vállalhatatlan kontextusban emlegette. Ezzel párhuzamosan Belpest is dalra fakadt és megalkották Magyar Péter mozgalmi indulóját, ami pont annyira kínosra sikerült, mint Péter szereplései, de beszélgettünk a német adófizetők pénzéből finanszírozott német köztévé botrányos húsvéti műsoráról, ami inkább hasonlított az Ördögűzés című film előzményeire, min egy húsvéti adásra. Nézd meg a teljes beszélgetést!

Öt perc – Együtt bukik, ami összetartozik

SSSzalai Szilárd Ps TV 2024 április 6.
Baranyi Krisztina rossz kört fut: miután mindenkivel is összeveszett, beleértve saját szövetségeseit, szomorúan tapasztalhatja, hogy lassan összefognak ellene azok, akiket eddig megpróbált eltaposni. Hasonlóan hozzá, Magyar Péter is házhoz ment a botrányért, hiszen a Spinoza Színházban arról beszélt, hogy rálátott felesége, a volt igazságügyi miniszter munkájára, azonban a kép valahogy nem áll össze. Márpedig ha olyan részeire látott rá az igazságügyi miniszter munkájának, ami inkább szakmai jellegű, az nemcsak Varga Judittal szemben vet fel kérdéseket, hanem Magyar számára is terhelő lehet, hiszen volt felesége éppen egy friss szakmai ügybe, K. Endre kegyelmi kérvényébe bukott bele. Európai kitekintésünkben ezúttal az EP-választások utáni időszakra tekintettünk ki, hiszen Orbán Balázs elárulta PestiSrácok.hu-nak, hogy mire számíthatunk a júniusi választásokat követően.