Pesti Srácok

Ps TV

Kocsmai igazságok – Nem új világrend körvonalazódik, hanem jelenleg éppen a káosz "stabilizálódik"

PPestiSrácok.hu Ps TV 2024 január 16.
Éppen befelé tartunk a káoszba és nem kifelé. Persze új világrend körvonalazódik, csak nem pár éven belül, hanem pár évtized, esetleg évszázad múlva. Ez ugye azokat nem vigasztalja, akik ebben az instabilitásban kénytelenek leélni az életüket. Az USA szuperhatalmi évtizedei úgy teltek el, hogy semmit nem tudott kezdeni Oroszország visszaerősödésével, és mintha észre sem vette volna Kína felemelkedését. Mostanában talán meg India megerősödése felett siklik át az amerikaiak tekintete. Amerika nem erős és jól tartott szövetségeseket akart magának, hanem csak vazallusokat, régi birodalmi hiba ez. Nem tudom, az USA milyen hasznot vár egy gyengülő Európától, de jelenleg nem tűnik úgy, hogy képes lenne megvédeni minket az oroszoktól és az iszlámtól. Lehet, hogy nem is akar. Szabó Gergő és Bálint Botond a Kocsmai igazságokban.

Téveszmék, tévhitek, történelmi hamisítások, hazugságok – Szakály Sándor történész és az Öreg

Stefka István Ps TV 2024 január 16.
A szovjet doni áttörés 1943. január 12-én, 81 éve Magyarország számára súlyos következményekkel járt – katonailag és politikailag egyaránt. A 2. magyar hadsereg komoly vérveszteséget szenvedett, de nem 200 ezer magyar maradt ott a Donnál. Szakály több dokumentumot idézve nevezi hamisnak ezt a számot, ami Münnich Ferenc 1958-ban megjelent könyvében szerepelt először, és azóta használják forrásként egyes magyar történészek. A másik nagy téma, amiről beszélünk Szakály Sándorral, hogy nemsokára lesz 80 éve, hogy 1944. március 19-én a németek megszállták Magyarországot. Itt is sok tévhitet, történelmi hazugságokat kellett helyre tenni.

GEOrgPOLITIKA – Akár kormányt is buktathat a Berlinben összegyűlt több ezer traktoros gazda

Ps TV 2024 január 15.
Ma lesz Berlinben a Brandenburgi-kapunál a német gazdák tüntetése. Több ezer traktorral mentek a német fővárosba, hogy ott tüntessenek a balliberális kormány megszorításai ellen. Olaf Scholz kancellár kormányzata megemelte a gazdák számára kedvező szinten tartott ipari gázolaj árát és kötelezni akarja őket, hogy gépjárműadót fizessenek a mezőgazdasági munkagépek után is. Berlin ezzel akarja a tátongó költségvetési lyukat betömni, amelyet a zöld átállás erőltetése, valamint az elhibázott szankciók okoztak Németország számára. Scholz viszont elkövette azt a hibát, hogy elmondta: a befolyó pénz nagy részét Ukrajnának szánja. A gazdáknál ez kiverte a biztosítékot, mivel joggal követelik, hogy a német kormány az ő érdekeiket képviselje és ne Kijevét. Most már nemcsak a megszorítások visszavonását követelik, hanem a kormány lemondását is. Sok nagyobb gazdaság tulajdonosa a Bundesratban politizál tartományi szinten a CDU/CSU pártcsaládban. A konzervatív pártok már régóta előrehozott választásokat szeretnének, mivel a német gazdaságnak nagyon sok kárt okoztak a zöldpárti politikusok. A gazdák tüntetése pont kapóra jött, mert elképzelhető, hogy megbuktathatják a szociáldemokrata–liberális–zöld kormányt.

A németek a gazdák mellett még Orbán Viktor hatalomátvételétől is rettegnek – The Fair Right (videó)

Ps TV 2024 január 15.
A csodálatos és minden tekintetben übermensch Németország elég nagy trágyában van. Szó szerint, mivel a német gazdák holland mintára "megtrágyáztak" több nagyvárost is. Ez nem valami új mezőgazdasági technika, sokkal inkább a tüntetés egyik kőkemény formája. A hollandoknál hasonló a helyzet, bár ott kicsit nagyobb a tét. Ha pedig a németeknek nem volna elég gondjuk, kiderült, hogy Orbán Viktor lehet az Európai Tanács SOROS elnöke Charles Michel áthelyezése után. Ez persze még csak spekuláció, de a 444 és Telex már ezzel riogatja az olvasóit. Mindeközben előkerült az Epstein-lista is, ami igazából semmit sem bizonyít, de mindent összemaszatol. Schéda Zolival ma is megfejtettük a világot. Nézzétek meg a teljes beszélgetést!

Győzike születésnapjától a lengyel vörös diktatúráig – Varga Ádám a Grundban

PPestiSrácok.hu Ps TV 2024 január 14.
A Grund legutóbbi részében Hoppál Hunor vendége Varga Ádám vlogger-úságíró volt, akivel az adásban az elmúlt napok főbb közéleti és kulturális eseményeit elemeztük. A műsor lebonyolításához egy dobókockát hívtunk segítségül, amelynek egyes számai a különböző témákat rejtették. Terítékre került a lengyel és a német vörös diktatúra tombolása, Krausz Gábor kiállása Orbán Viktor politikája mellett, Győzike magas szintű születésnapi köszöntése és a rá adott szélsőjobboldali reakció, valamint Karácsony Gergely végtelenített főváros-sanyargatásának legújabb fejezete, a Budapest-bérlet kálváriája is.

A magyarországi baloldal is bosszúra készül, már Donald Tusk ámokfutását dicsőítik – Karanténvlog

Ps TV 2024 január 13.
Aki időnként elfelejtené, hogy mire képes a magyarországi baloldal, annak Gyurcsányék, a Momentum és a többi hozzájuk csatlakozó töredékbolsevik igyekszik záros határidőn belül figyelmeztetést küldeni, hogy ők bizony nem változtak meg. Alapkő maradt a saját nemzet elleni következetes háború, hiszen bárminek tudnak örülni, ami rossz a magyaroknak. A külföldön bárhol kialakuló káoszt és anarchiát ugyancsak örömmel fogadják, hiszen minden ilyen történésben lehetőséget és példát látnak, amit hazánkban is előszeretettel fel lehet használni. A Karanténvlog is megdöbbenéssel figyelte a lengyelországi eseményeket, normális ember azonban nem örül, mint a baloldal, hanem elborzad és eszébe jutnak a kommunista idők vérzivataros eseményei. A demokráciáért és jogállamért szavakban kiálló lengyelországi baloldal hatalomra jutását követően egyből diktatórikus és alkotmányellenes eszközökhöz nyúlt, természetesen a demokrácia védelmében. Ami ennél fájóbb nekünk, magyaroknak, hogy a magyarországi ellenzéknek még annyi esze sem volt, hogy visszafogja magát; vérszomjas hőbörgésben üzentek a magyaroknak, hogy itt is ez vár majd mindenkire, aki nekik nem tetszik. Tompos Márton, a Momentum önkéntes Lenin-fiúja külön kitette közösségi oldalára, hogy féljen a jobboldal, ők is törvénytelen bebörtönzésekre és jogtalanságokra számíthatnak. A tanácsköztársasági tempót az teszi teljessé, hogy Tompos egy 5 százalékos párt nímandjaként fenyegeti a többséget elszámolással. Végül a gyurcsányista hazugságokat is megmutatjuk a Karantén nézőinek, hiszen a DK minden hétre készül valami nyalánksággal, ahol a mézesmadzag mögött most is ott van az ostor. Nézzétek most is a Karanténvlogot és iratkozzatok föl Rumble- és Youtube-csatornáinkra!

Ismét divat a marxizmus – Hardcore Hobbista

Ambrózy Áron Ps TV 2024 január 13.
Folytatjuk Claudine Gay szívszorító bukásának történetét, akinek dehogyis azért kellett távoznia a Harvard éléről, mert tudományos munkáiban plagizált, hanem csupán azért, mert az őt támadó rasszista fehéreknek csak most szúrt szemet, hogy fekete. Ezek szerint a plágium is olyan, mint a zsidók kiirtására való felszólítás a Harvardon: kontextusfüggő. A Gólya presszóban is hasonlóan izgalmas dolgok zajlanak, és a bent alkotó kis társadalomgyógyász-palánták ivás helyett néha egy kis Marxot is néznek. A második részben vendégünk a neotonos Végvári Ádám lesz, akitől Jeszi még Erdős Péterről is mer kérdezni.

Gav Duncan titkai a Küzdőtérben: Magyarországon a világháború után a nyugatról túlzottan pozitív kép alakult ki, ami nem fedi a valóságot

Perutek János Ps TV 2024 január 13.
Ha valakinek még lenne mit megtudnia Gav Duncanről, akkor mindenképpen tartson Peruékkal, és nézze meg az új Küzdőteret. A PS skót műsorvezetője ugyanis most kendőzetlenül beszél a múltjáról, szüleiről, és azt is megtudhatjuk, mi volt a munkája, mielőtt Magyarországra költözött. De a legfontosabb kérdés, hogy valóban skót-e Duncan?! Erre is fény derül.

Csilliárdokért építenek luxusbunkereket a milliárdosok... tudhatnak valamit, amit mi nem? – Dezse Vű

Dezse Balázs Ps TV 2024 január 13.
A világ milliárdosai tudhatnak valamit. Az elmúlt időszakban ugyanis közülük egyre többen hivatkoznak valamire, amit csak az "eseménynek" neveztek, és a legtöbben közülük – már akikről tudni lehet – a vagyonuk egy jelentős részét fektették be félreeső Hawaii-szigeteki, vagy Új-Zélandon lévő ingatlanokba, amelyekhez földalatti szuperbunkerek is tartoznak, amik állítólag bármilyen "eseményt" kibírnak. Még mielőtt bárki meggyanúsítana azzal, hogy irigykedünk a milliárdosokra, nem így van. Ezt meghagyjuk a kommunistáknak, érdekes viszont, hogy vajon mire készülnek korunk gyíkemberei, mi az, amit túl akarnak élni, és mi mindent képesek megtenni azért, hogy minél előbb felépüljenek ezek a túlélőkomplexumok. Összeesküvéselmélet-percek következnek.

Öt perc – Sprinttempóba kapcsolt Karácsony az ellenzéki lyukra futó versenyben

SSSzalai Szilárd Ps TV 2024 január 13.
Irigylésre semmiképpen sem méltó tolongás van az ellenzéki oldalon az ügyeletes balek szerepéért, Karácsony Gergely pedig a szám egyik csúcstartójaként állandó favorit. Mostanra pedig a gyenge kezdés után erősen visszaesett a főpolgármester formája, amely úgy ingadozik, mint a kamikaze vízicsúszda. Most éppen a BKK-t sikerült teljesen eljelentékteleníteni, hiszen a fasorban sincs, ha a prioritásokat nézzük. Az igazán fontos dolgok elől, mint a gerikarók, vagy a darázsgarázsok, nem vehetik el a forrást az olyan bolygógyilkos pöfékelők, mint a tömegközlekedés. Lázár János ugyan ajánlatot tett, elsősorban talán inkább a fővárosi embereknek, mintsem Karácsony Gergelynek, de a biciklisávok fővédnöke még keresztülhúzhatja választói számításait. Mindeközben Németországban és Lengyelországban már forrnak az indulatok az ottani balliberálisok bénázásai miatt. Kíváncsian várjuk, hogy Karácsony ellen is lesz-e lázadás, mondjuk éppen a júniusi választásokon.

GEOrgPOLITIKA – Az USA és Nagy-Britannia megtámadták Jement

Ps TV 2024 január 12.
Mindkét ország fegyveres erői csapásokat mértek a síita húszi milícia állásaira a Vörös-tenger régiójában. A támadás oka, hogy a húszik hetek óta támadják a Bab al-Mandab szoroson átkelő kereskedelmi hajókat, amelyek valamilyen formában Izraelhez köthetőek. Rishi Sunak brit miniszterelnök elmondta, hogy a támadások sikerének kiértékelése most folyik, ám biztosak benne, hogy gyengítették a húszik azon képességét, hogy rakéta, valamint dróntámadásokat indítsanak. A húszik bosszút esküdtek minkét állam ellen és elmondták, hogy továbbra is támadják majd a hajókat, amelyek izraeli tulajdonban vannak vagy onnan, illetve oda szállítanak árút.

Egy transznemű nő (igazából férfi) panaszt tett, amiért egy férfi takarítóval találkozott egy női mosdóban – The Right Brothers

Dezse Balázs Ps TV 2024 január 12.
Ismét három percben reagáltunk megdöbbentő történetekre a közösségi média bugyraiból. Például arra, hogy egy transznemű nő (valójában férfi) azért tett panaszt, mert egy McDonald’s mosdójában összetalálkozott egy férfi takarítóval, aki éppen kéztörlőt cserélt. Szerinte elfogadhatatlan, hogy férfiak is bemenjenek a női mosdóba. Egy másik szivárványos férfi abból próbált egy kis extra bevételre szert tenni, hogy kasztrálta önmagát egy élő közvetítésben. A történetben volt némi kannibalizmus is. Közben kijött egy érdekes felmérés is, mely szerint a vidéki emberek 97 százaléka fehér, emiatt pedig a városokból kiköltözni vágyó feketék rettegnek a rasszizmustól. Az már csak hab a tortán, hogy az ausztrál egészségügynek hivatalos közleményben kellett könyörögnie a transzneműeknek, hogy az eredeti nemüket jelöljék be a kórlapon, ellenkező esetben akár halállal végződő félrekezelés veszélye is előfordulhat.

Tusk országa kissé szovjet, kicsit Észak-Korea, de legalább jogállam – Varga Etele és Huth Gergely a Politikai Pankrációban vitatta meg a világ helyzetét (videó)

Ps TV 2024 január 12.
2024 izgalmas évnek ígérkezik a globális politikai színtéren, és ez alól Magyarország sem kivétel. Huth Gergely, a PestiSrácok főszerkesztője és Varga Etele szabadúszó újságíró egy élénk és mélyreható vitában feszegették a közelgő változások és politikai mozgások lehetséges hatásait. Többek között a 2024-es választások globális jelentőségéről, Orbán Viktor lehetséges utódjáról és a Fidesz jövőjéről, valamint Lengyelország aktuális politikai helyzetről is beszélgettek. A adás több szempontból is kiemelkedő, mivel nemcsak az aktuális politikai tendenciákat tárja fel, hanem rámutat arra is, hogy ezek a hullámok miként formálják Magyarország és a régió jövőjét. Nézzétek meg a teljes beszélgetést!

A németek nem változnak – Belebukhat a német kormány a gazdatüntetésbe? – Politikai Hobbista Hardcore (videó)

Ps TV 2024 január 11.
Vajon milyen nemes cél állhat a német gazdatüntetések mögött? Megmentik vele egész Európát vagy ennél kicsit öncélúbb terveik lehetnek? A harvardi rektor, Claudine Gay lemondatása mögött már sokkal kisszerűbb indokok vannak, bár a plágium szót azért mégse bírta leírni vele kapcsolatban a vizsgálóbizottság. A második részben vendégünk D. Nagy Bence, újságíró, slamköltő lesz, akivel a kultúrmarxizmus mocsarába merülünk majd nyakig.

GEOrgPOLITIKA – Népirtással vádolják Izraelt

Ps TV 2024 január 11.
Civilek elleni célzott támadásokkal és népirtással vádolta Izraelt a Nemzetközi Bíróságon (ICJ) a Dél-afrikai Köztársaság. A kétnaposra tervezett tárgyalás csütörtöki napján Dél-Afrika érveit, pénteken pedig Izrael válaszát - szintén háromórás ülés keretében - hallgatja meg a bíróság. Helyszíni beszámolók szerint az eljárás megkezdésének napján Izraelt támogató tiltakozók és palesztinbarát tüntetők is gyülekeztek Hágában. A helyzet azért érdekes, mivel a jogi megfogalmazása a népirtásnak a második világháború után született meg a nácik rémtetteire válaszul. A pretoriai kormánynak ma nem is kell konkrét bizonyítékokat felmutatni, hanem elég, ha a népirtás gyanúját alátámasztják a civil áldozatok magas számával. Hasonló váddal már az ENSZ is illette Izraelt, mivel a 23.000 halott civil és az 59.000 sérült rendkívül magas szám egy ilyen rövid ideje dúló fegyveres konfliktusban.

Kiss Rajmund a Mi kérdezünkben: elképzelhetetlen károkat okozhat Európának a gázai konfliktus kiterjedése (Videó)

Gulyás Áron Ps TV 2024 január 11.
Szakértők szerint a gázai konfliktus már rég elhagyta Gáza és Izrael határát, folyamatosan nő a feszültség Libanonban, Irakban, sőt, Iránban is. Szóba került már, hogy Iránnak nem lenne érdeke egy közvetlen összetűzés az USA-val, mégis egyre inkább efelé haladnak az események. Továbbá Izraelt egyre több kritika éri az amerikai szövetségesei részéről is a gázai hadműveletek miatt, kritikaként hozzák fel, hogy túl sok civil áldozata van a válaszcsapásoknak. Ugyanakkor nem túl valószínű, hogy a Biden-kormányzat kihátrálna az ország mögül. Közben a Fehér Házhoz közeli források szerint az amerikai vezetés már komolyan tervez annak a lehetőségével, hogy csapást mér a Vörös-tenger hajózási útvonalait támadás alatt tartó húszi lázadókra, akik Irán támogatását élvezik. Kiéleződhet a konfliktus Irán és az USA között? Milyen hatással lehet a világgazdaságra a Vörös-tengeri kereskedelem akadályozása? Meddig eszkalálódhat a gázai háború? Ezekről a témákról beszélgettünk Kiss Rajmunddal, az MCC Diplomáciai Műhelyének vezetőjével. Részletek a videóban.

Molnár Áron noÁr a jelenleg ismert leghatékonyabb tömegoszlató fegyver Magyarországon – The Fair Right (videó)

Ps TV 2024 január 11.
A mai részben látszólag beletenyereltünk a bulvár egyik legnagyobb fostengerébe, ugyanis noÁr személyisége és előadói stílusa került terítékre. Alapvetően nem szívesen beszélünk róla, de miután Krúbi nyíltan beszólt neki, úgy éreztük, mi is felszállunk a cringe-vonatra. Mai vendégem, Ávi Csaba megosztotta véleményét a "művészről", miszerint noÁr olyan, mint egy élő mém, aki annyira komolyan veszi magát, hogy még a boomer generáció is fiatalnak tűnik mellette. A beszélgetés végére megállapítottuk, hogy noÁr az ország leghatékonyabb tömegoszlató fegyvere. Ahol felbukkan, ott az emberek gyorsabban tűnnek el, mint a 4-es, 6-os villamoson, amikor megjelenik az ellenőr. Azonban noÁr jelenleg hatékonyabb bármilyen könnygáznál vagy vízágyúnál. Kevés olyan tüntető van, aki közösséget vállalna vele. Azzal az emberrel, akit bátran nevezhetünk a Sztárbox Jakab Péterének. Ezúton is köszönjük neki a kitartó munkáját, és jó szándékunk jeléül azt üzenjük: Csak így tovább! Nagy segítség ez a magyar családoknak!

Skót duda – Az USA-ban bokszolhatsz nővel, ha levágatod... Hát nem megéri? (VIDEÓ!)

KZKroó Zita Ps TV 2024 január 11.
Újabb őrület ütötte fel a fejét az Egyesült Államokban, ugyanis az a férfi, aki levágatja a nemi szervét, bokszolhat nőkkel is. S bár a hímtag levágásával valóban csorbát szenved az erősebbik nem, de ettől még fizikálisan erősebb marad, amit úgy tűnik nem vesznek figyelembe a szabály alkotói. A tapasztalatok azonban azt mutatják, hogy az férfi, aki inkább nőként mutatkozik, általában az igazi nőket is túlszárnyalva akarja bizonygatni nőiességét, finomságát, gyengeségét, amivel szemben áll a boksz keménysége, de az a jövő zenéje, hogy hány férfi akar majd kiütni nőket. Erről is beszélgettünk az újév első Skót dudájában, de szóba került a német gazdák tüntetése is, ami a kormányuk kedvezőtlen döntései miatt nem csillapodik. Olaf Scholzék azonban, ha felcsapnák a magyar újságok archívumait, láthatnák, hogy Demszky Gábor, egykori főpolgármester Magyarországon a gazdák traktoros tüntetését egy "traktoroknak behajtani tilos" táblával elintézte. Az adás végén pedig a britek újabb őrületét hozta el nekünk Gav Duncan, ugyanis kiderült, már a tűzoltóknak is kurzusra kell járniuk, hogy tudják mi az a leszbikus, bináris, homoszexuális, queer stb.

Kocsmai igazságok – Mekkora balhé lesz Németországban?

PPestiSrácok.hu Ps TV 2024 január 9.
Vigyázó szemünket Berlinre vetjük és reménykedünk, hogy végre lesz valami. Megjöhetne például a német politikai elitek esze. Hát azt hiszem, ezt elengedhetjük, ilyen még nem volt soha. Az AfD persze jobb lenne, mint a jelenlegi jelzőlámpa-koalíció, de az esélytelen, hogy egyedül többséget szerezzen, koalíciós partnere meg úgyse lenne, mert a fősodratú német pártok gyakorlatilag nácinak állítják be a közvélemény számára. És az meg igaz is, hogy az AfD nem egy igazán koherens politikai nézeteket képviselő párt; leginkább reakció arra a végtelen hülyeségre, amit a zöldeknek behódoló CDU–CSU meg az SPD csinált az elmúlt másfél évtizedben. Nem tudjuk, mit hoznak a gazdatüntetések Németországnak, de a megmozdulások méretei és az országban érzékelhető hangulat nem sok jót ígérnek ennek a teszetosza és ideológiailag vezérelt kormánynak. Szabó Gergő és Bálint Botond a Kocsmai igazságokban.

2024 döntő jelentőségű Európa és az Egyesült Államok számára – Boros Imre és az Öreg

Stefka István Ps TV 2024 január 9.
Nagy a riadalom és az ijedtség a hazai balliberális ellenzék oldalon, hogy mi lesz velük azután, ha elapadnak a globalista pénzcsapok. Orbán nemcsak azért számít Európában befolyásosnak, mert esetleg átveheti Charles Michel helyét az ET élén, hanem azért is, mert Donald Trump, a volt és talán leendő amerikai elnök egyik kampányeseményén kijelentette, hogy Orbán Európa erős embere. Boros Imre közgazdásszal, korábbi miniszterrel a 2024-es választásokról beszélgetve azt is latolgattuk, milyen változásokat okozhat a világban, a térségünkben, az amerikai–magyar kapcsolatokban és az orosz–ukrán fronton, ha Donald Trump visszatérne a Fehér Házba.

GEOrgPOLITIKA – Súlyos a káosz: traktorokkal blokkolták az országot a német gazdák

Ps TV 2024 január 9.
Hétfő reggel óta a német nagyvárosok és az autópályák szinte teljesen megbénultak a gazdálkodók tüntetése miatt. Traktorok és munkagépek ezrei indultak el, hogy lelassítsák a közlekedést. Az országos demonstrációnak több oka is van: egyrészt az olcsó ukrán gabona, amely dömpingárakon érkezett az unióba. A migráció és az Ukrajnának nyújtott sokmilliárdos segély miatt tátongó költségvetési hiányt a balliberális kormány adóemeléssel és az állami támogatások megvonásával akarta befoltozni: megszüntették a mezőgazdasági gépekhez használt dízelolaj ártámogatását és be akarják vezetni a gépjárműadót a farmokon használt gépekhez is. Berlin közelében egy ezer járműből álló, 20 km hosszú konvoj lassítja a forgalmat. A gazdák országosan 100 hasonló akciót terveznek. Joachim Rukwied, a Német Gazdálkodók Szövetségének elnöke a polgárok megértését és támogatását kéri.

Késik a szenzációs felfedezés: nem mindenki akarja megtalálni IV. Béla sírját – Honi felderítés (Videó)

Ps TV 2024 január 8.
Mit szólna hozzá egy átlagos magyar, ha kiderülne, hogy egy Árpád-kori királysír található az udvara alatt a mélyben? A saját érdek fontosabb vagy a nemzeti érdek? Régóta számon tartják a régészek és történészek, hogy valahol Esztergomban kell lenniük IV. Béla királyunk földi maradványainak; évtizedeket töltöttek már el a változó intenzitású keresésével, de máig nem találták meg. A király, Laszkarisz Mária királyné, valamint kisebbik fiuk, Béla herceg szarkofágjait eredetileg a IV. Béla apja, II. András által behívott ferencesek esztergomi bazilikájában helyezték öröknek szánt nyugalomra, ám a törökdúlás idején az országgal együtt ezt is elpusztította az Oszmán–Habsburg háborúskodás. Az újkorra nyoma veszett nemcsak a királysírnak, de az óriási templomnak is. A Honi felderítésben két hónapja foglalkoztunk vele, hogy minden valószínűség szerint megtalálták a királyi család pontos nyughelyét. Az óriási szakrális épületegyüttes – a Segítő Szűz-bazilika, a Boldogasszony-kápolna és a ferences kolostor – romjai, egy független kutatócsoport szerint a Királyi városrész több, mint kétszáz éves házai alatt pihennek mélyen a föld alá temetve, és a kápolna épen megmaradt részében ott van IV. Béla királyunk is. Ha feltettük a kérdést, hogy mit szólna ehhez egy átlag magyar, akkor azt is meg kell kérdeznünk: miért nem szólnak ehhez semmit a királyt régóta hiába kereső régészeink?

Különvélemény – Az amerikai tudatipar irányváltása

Ábrahám Róbert Ps TV 2024 január 8.
Hogy az amerikai tudatipar miként váltott irányt, arra leginkább A sebhelyesarcú című Al Pacino-film a legjobb példa. Pár évtizeddel ezelőtt Amerika még azt üzente: ha az Államokba akarsz jönni, tökösnek, férfiasnak és keménynek kell lenned. Ez a narratíva olyannyira erős volt, hogy a zeneipartól a filmiparig mindehol ez volt az üzenet. Mára azonban épp ezt az általuk felépített karaktert üldözik a leginkább. Hogy honnan indult és hova jutott el Hollywood, az kiderül a Különvélemény legfrissebb adásából.

GEOrgPOLITIKA – Az Iszlám Állam 32 terroristáját kapcsolták le Iránban

Ps TV 2024 január 8.
Az iráni hatóságoknak sikerült azonosítaniuk az Iszlám Állam több tagját és segítőiket is, akik részt vettek a kermáni temetőben történt robbantásokban. Hat iráni megyében csaptak le egyidőben a terrorelhárítók és összesen 32 főt vettek őrizetbe, köztük olyanokat is, akik a búvóhelyet biztosították a terroristáknak. A hatóságok robbanószert és nagy mennyiségű csapágygolyót foglaltak le, amelyet repeszképző anyagnak akartak felhasználni további merényleteknél. Az, hogy robbanóöveket is találtak, arra utal, hogy a terroristák öngyilkos merényletekre készültek. A Kermánban végrehajtott merénylet egyik elkövetőjét azonosították és kiderült, hogy Tádzsikisztánból származott. Az amerikai titkosszolgálatok is megerősítették, hogy a robbantások az Iszlám Állam afganisztáni szárnyának a számlájára írhatóak.