Ps TV
"Bármilyen uniós vita van, mindig az az első kérdés, hogy Magyarország mit mond" – A Mi kérdezünk vendége Dornfeld László elemző
Komoly szerepet játszik Magyarország az uniós vitákban – hangsúlyozta Dornfeld László, az Alapjogokért Központ vezető elemzője a Mi kérdezünk című műsorunkban. A szakértő a mostani EU-csúcs döntéseiről úgy fogalmazott: hatalmas összegekbe kerül az uniós tagországoknak Ukrajna támogatása, ellenben Magyarországnak járó uniós források folyósítását igyekeznek minden szinten megakasztani Brüsszelben. A műsorban szóba került Orbán Viktor és Emmanuel Macron francia elnök múlt heti, párizsi találkozója is, amivel kapcsolatban Dornfeld László kihangsúlyozta: az esemény megcáfolta azt a baloldali mesét, miszerint Magyarország el lenne szigetelődve. Öt perc – Leírták, mert egyeseknek nem világos: tilos dollárért árulni a hazát
Megalakult a Szuverenitásvédelmi Hatóság, mert a baloldal még addig sem jutott el, hogy nem árulhatja dollárért a hazát. Ha önerőből ennek a megértése nem ment, majd a büntető törvénykönyv segít: 3 évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető, aki külföldi befolyásolásnak nyit utat a választásokon. Ennek egyik szakértője, Karácsony Gergely ezen a héten is magára vonta a figyelmet, hiszen berekesztette a Fővárosi Közgyűlés ülését, hogy párttársa segítségére siessen, akit korrupció gyanúja miatt vett elő a saját testülete. Érdekes egybeesések ezek mindenesetre. Ahogy az is, hogy Amerika profitál a háborúból. Ráadásul az USA külügyminisztere szerint az emberéletek százezreit követelő háború "win-win", mert az Ukrajnának szánt amerikai támogatások 90 százaléka az Egyesült Államok hadiiparában realizálódik, és még az oroszok is gyengülnek. Örülünk, hogy az amerikaiak ilyen jól szórakoznak az ukránok bőrére és Európa számlájára. Kell nekünk ez a nemzeti konzultáció? Mit üzen nekünk Farkasházy Tivadar ítélete? Éles vita a Politikai Pankrációban (videó)
A Politikai Pankráció című műsorunkban ezúttal Huth Gergely, a PestiSrácok főszerkesztője és Varga Etele szabadúszó újságíró feszült egymásnak. A parázs, ugyanakkor élvezetes beszélgetés során a felek két témát szedtek atomjaira. A felek először a nemzeti konzultáció szükségességéről és annak kérdéseiről vitáztak, majd az adás második felében rátértek Farkasházy Tivadar jogerős ítéletére, ami kimondja: Farkasházy nem szurkol a magyar válogatott ellen. Nézzétek meg a teljes beszélgetést! GEOrgPOLITIKA – Hamász-fegyverraktár Németországban
Németország legfelsőbb ügyésze letartóztatási parancsot állított ki négy palesztin férfi ellen, akik a Hamász terrorszervezet tagjai. Amint az elsődleges kihallgatásból és megfigyelés adataiból kiderült a gyanúsítottak zsidó vallási és kulturális intézmények ellen terveztek merényleteket. A férfiak állítólag egy álcázott földalatti fegyverraktárból jutottak volna hozzá a szükséges lőfegyverekhez. Ezeket Berlinbe akarták szállítani a támadások kivitelezésére. Ez lett volna az első eset, hogy a Hamász Németországban csap le. GEOrgPOLITIKA – Kezd megroppanni a Hamász?
A palesztin hatóságok statisztikái szerint már 17.000 főre emelkedett a civil áldozatok száma a Gázai-övezetben. Súlyos utcai harcok folynak Khan Younis városban, ahol az izraeli hadsereg házról-házra tisztítja meg a területet a Hamász harcosaitól. Izraelben tegnap temették el azt a tíz katonát, köztük az egységet vezető ezredest, akik elestek a harcokban. A komoly összecsapások ellenére a katonai vezetés úgy látja, hogy kezd megroppanni a Hamász és sok harcosuk megadta magát. Felvételeken látható, ahogy a lefegyverzett harcosokat alsónadrágban vezetik el. Ennek oka az, hogy a katonák meg akarnak győződni róla, hogy a hadifoglyokon nincsen öngyilkos öv vagy nem rejtegetnek pisztolyt, kést vagy más veszélyes eszközt a ruházatukban. Skót duda – Férfi politikusként nem aratsz sikereket a konzervatív oldalon? Menj át leszbikus nőként balra, és a lábad előtt hever a világ (VIDEÓ!)
Angliában a konzervatív párthoz tartozott egy férfi képviselő-jelölt, de mivel nem ért el sikereket a pártban, felvett egy parókát, nőnek kiáltotta ki magát és átment a zöldekhez, akik tárt karokkal várták. Azóta több nőt szeretne a politikában látni és a női jogokért küzd. A témánál maradva egy ír történelemtanárról is beszélgettünk, aki azért ül a börtönben, mert nem volt hajlandó lányként hívni egy fiú diákot, majd ezért kitiltották a munkahelyéről, de ő mégis bement. Megtaláltuk tehát a közveszélyes munkakerülők ellentettjét. A témákba belemerülve megállapítottuk, hogy az LMBTQ kezd már-már vallás lenni, ezért saját vallásunkat, a Gavinizmust is megálmodtuk, de a Zitafília is újra értelmet nyerhet. Végül a Zara állítólagos gázai eseményeket gúnyoló reklámkampányáról is szót ejtettünk, amely állítólag a kézművesség iránt elkötelezettségüket kívánta bemutatni, de ebben a kiélezett politikai helyzetben már mindenben az ideológiát keresik az emberek.
Meddig ér Soros György keze? – A valóság ezer darabja – 1. rész (videó)
Soros György neve gyakran felmerül, amikor egy ország politikai helyzete megváltozik vagy váratlan események történnek. De ki is valójában Soros, és miért kelt ekkora figyelmet világszerte? A tények és a kérdések mögött rejlik egy sokrétű történet, melyben a médián keresztül zajló beavatkozások kulcsszerepet játszanak. Vajon ő a megtestesült gonosz vagy csak egy filantróp, aki a világ jobbításába fekteti pénzét? A videóból kiderül. Kocsmai igazságok – Szeretnéd, hogy politikával és ideológiával tömjék a gyereked fejét az iskolában?
Egy kedves fizikatanár az óráján liberális propagandaanyagot játszott le a diákjainak egy elvileg konzervatív értékrendű középiskolában. Az ember egyrészt azt gondolná, hogy a tanárság jár némi önreflexióval, tehát az ember az egyéni meggyőződéseivel nem üldözi a tanítványait ennyire direktben. De persze nem valamiféle etikáról van itt szó, hanem arról, hogy amióta nálunk a felnőttek egy jelentős részének fejéből kiszorult a liberális, baloldali agybaj, azóta a 18 év alattiakra szálltak rá a progresszívek. Sosem voltak gátlásaik, mindig is ilyenek voltak, és a gyerekek, kamaszok befolyásolása mégiscsak könnyebb, mint a már élettapasztalattal rendelkező felnőttek becsapása. Tudom, hogy nekünk ez nem megy annyira jól, de ilyenkor mi is vágjunk le olyan hisztit, mint amit ők szoktak előadni bármikor, ha nem tetszik nekik valami. Mert nekünk most rendesen van okunk felháborodni, a szélsőliberális agymenés nem iskolába való. GEOrgPOLITIKA – Biden megfékezte Zelenszkijt
A két elnök találkozója nem úgy zajlott, ahogy azt Kijev megálmodta. Joe Biden világossá tette ukrán partnere számára, hogy jelen pillanatban nem tudja garantálni a további pénzügyi segélyt a háborúhoz. A közös sajtótájékoztatón az amerikai elnök igyekezett elszántnak és optimistának mutatkozni, ám világossá tette: most nem tud konkrét ígéretet tenni Volodimir Zelenszkijnek. Amennyiben az amerikai kongresszus nem jut egyezségre, úgy Kijev nem jut hozzá egy újabb több tízmilliárdos segélyalaphoz. „Göncz Árpád és Csurka István voltak apám sírásói” – Antall Péter és az Öreg
Harminc éve halt meg Antall József, a rendszerváltás első szabadon választott miniszterelnöke. A megemlékezés során Antall Péter felidézte azokat a családi beszélgetéseket, egyáltalán édesapja megjegyzéseit, amelyek egy-egy fontos politikai döntések után zajlottak le otthon. Az első szabadon választott miniszterelnök fia volt ezúttal az Öreg vendége. GEOrgPOLITIKA – Washingtonban tárgyal Zelenszkij
Ukrajna számára óriási a tét. Ahogy az ukrán elnök felesége fogalmazott egy tévéinterjúban: ha nem kapnak több segítséget a Fehér Háztól, az Ukrajna halálát jelenti. Férje most mind demokrata, mind pedig republikánus szenátorokkal is tárgyal, így Mike Johnson házelnökkel is. Az elmúlt héten 51–49 arányban a szenátus blokkolta a biztonsági alapcsomagot. A 106 milliárd dolláros összeg több mint felét Ukrajna kapta volna. Ez hatalmas kudarcot jelentett Joe Bidennek és a Demokrata Pártnak. GEOrgPOLITIKA – Hetvenegyezer milliárd forintba kerülne Ukrajna uniós csatlakozása
Antony Blinken amerikai külügyminiszter nyomást gyakorol az európai diplomatákra, hogy hagyjanak fel az Ukrajna NATO-csatlakozásáról szóló tárgyalásokkal – állítja Olekszij Honcsarenko, az ukrán parlament egyik tagja. A volt odesszai polgármester fia, aki a vádakat a Telegram-csatornáján fogalmazta meg, az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésében működő ukrán küldöttség tagja.
Jeszenszky Zsolt: A világban zajló küzdelmek mögött is ott van a jó és a rossz állandó harca, amit fel kell fedeznünk – Küzdőtér
A Küzdőtérben Jeszenszky Zsolttal láthat mindenki egy nagyon őszinte, tabutémákat döntögető beszélgetést. Jeszi kendőzetlenül mesél édesapjához fűződő viszonyáról, a politikai szerepvállalásról, és DJ Palotai halála utáni díjazása is szóba kerül, de ami fontosabb, megtudhatjuk hozzáállását a küzdelemhez, hiszen számára is a mindennapok része a harc. Nemcsak tárgyakért, gondolatokért és a békéért lehet küzdeni, hanem Istenért is. Oly sokszor elfeledkezünk erről, úgyhogy egyáltalán nem baj, hogy a Politikai Hobbista műsorvezetője – többek között – erről is kifejti gondolatait. A beszélgetés tehát bővelkedik izgalmakban és érdekességekben, úgyhogy nincs más hátra, mint elindítani a videót! Különvélemény – Végre egy humorista, aki mert poénkodni az LMBTQ-lobbival
Noha korábban is volt már rá példa, hogy egy-egy kiszólással bele-belecsípjenek az LMBTQ-lobbi szent tehenébe, de olyan karakán módon, mint Mogács Dániel tette, korábban senki sem merte. Már az is borús időket sejtet, hogy erre egyáltalán fel kell kapjuk a fejünket. A humor feladata pedig éppen ez volna. Erről beszélgettünk Lentulai Krisztiánnal az e heti Különvéleményben. Gyurcsány Ferenc ismét "megöngyilkolta" a Momentum egyik polgármesterét – The Fair Right (videó)
A Momentum utolsó vidéki polgármestere Gyurcsány Ferenc (testvér) érdekeit védve kritizálta Donáth Annát, amiért a párt rövid úton meg is vált tőle, aggodalomra azonban semmi ok! A Donáth Annával kritikus polgármester ezentúl "független" képviselőként folytatja pályafutását, ami legalább annyira komolyan vehető, mint Gyurcsány többszöri bérmálkozása. Gyanús is lett volna, ha Nyirati Klára azonnal átül a DK-ba, miután a Momentum "zendülés" miatt kiadta az útját. Jelenleg független, fél év múlva meg majd meglátjuk. A történelem titkos alakítói – Honi felderítés (Videó)
Ahogy a középkori történéseket nem lehet megérteni valódi mélységükben a katolicizmus ismerete nélkül, ugyanúgy nem lehet megérteni a kapitalizmust a tőkét forgató bankszektor ismerete nélkül. A nagy bankházak működési logikájának, céljainak és történelembefolyásoló erejének átlátása kulcsfontosságú az események teljes feltárásához. A bankházak már az érett középkorban is bele-beleszóltak a dolgok menetébe, képesek voltak uralkodókat is a markukban tartani az eladósodottságukon keresztül, ám akkor a hadseregeknek még az uralkodók parancsoltak. Az új idők forradalmakkal előállított polgári államaiban azonban a hitelező magánbankok már magukhoz ragadták a letörhetetlen hatalmat. Ez a magyarázat arra, hogy miért kellett a szabadságharcát vívó, a 12 pontban nemzeti bankot is követelő, 1848/49-es Magyarországnak mindenképpen elbuknia, és hogy az 1867-ben létrehozott duális Monarchiában miért csak 1878-tól lehettek részesei a magyarok a központi banknak. Ahogy arra is megvan a magyarázat, hogy az 1918-ban megszűnt Monarchia koronáját miért csak 1927-ben cserélhettük le a pengőre. Boros Imre közgazdásszal az államok és politikusok színfalai mögé rejtett, mély történelembe ástuk bele magunkat. Ki ölte meg Kennedyt? – Hardcore Hobbista
Ki ölte meg Kennedyt? Nem tudja senki, de mi legalább nem énekelünk, hanem csak beszélgetünk róla. Akárcsak Szabó Bálint urbánagrár felkelőről, aki józannak aligha nevezhető megmozdulásai után úgy néz ki, ismét börtönbe kénytelen vonulni. A második félidőben érkezik hozzánk Samu Tamás Gergő ex-jobbikos képviselő, aki sok egyéb kalandja mellett beavat minket abba az igencsak izgalmas és szórakoztató történetbe, hogy milyen volt a Közép-afrikai Köztársaságban választást ellenőrizni. Javier Milei nyomában, avagy mi a „sikeres különcök” titka? – Gulyás Áron a Grundban
A Grund e heti részében Hoppál Hunor vendége Gulyás Áron, a PestiSrácok.hu szerkesztő-riportere volt. A műsorban ezúttal Javier Milei frissen beiktatott argentin elnök politikája került szóba, ám az adásban a különc Buenos Aires-i antipolitikus személyén túlmutató jelenségről is értekeztek a fiúk: az utóbbi időben ugyanis számos olyan jelöltet választottak meg államfőnek világszerte, akiket a woke körökben divatos bélyegekkel láttak el (szélsőbaloldali vagy szélsőjobboldali, populista, demagóg stb.), mégis a népük inkább nekik szavazott bizalmat a fősodor technokrata, érdekvezérelt jelöltjeivel szemben. De mi Milei titka – ha van egyáltalán ilyen? És mi várható a magyar–argentin kapcsolatok jövőbeli alakulásától, nem elfelejtve, hogy Orbán Viktor is részt vett Javier Milei beiktatásán? Ezek a kérdéskörök merültek fel a legutóbbi Grundban. Transznemű, meleg, fekete vagy mozgássérült télapó hozza idén az ajándékot? – The Right Brothers
Elkezdődött az adventi időszak, így ennek megfelelően újra szárnyalnak a woke-üzletek kínálatában a nagyon fekete és nagyon kerekes székes télapók, amiknek ugyan semmi közük az ünnephez, de fontosak. Valamiért. Mindezt egy olyan áruházlánc erőlteti a legjobban, aminek háza táján már hasonló dolgokért nagy botrány volt nemrég, mégpedig a Target, ahol a szivárványos karácsonyi ajándékok az ünnepek minden napján akciósak. De vajon milyen áron? Lépéshátrányban a piacon a züllött RTL, ezért ismét legalja ingyencirkuszt kínálnak, hogy visszaszerezzék a nézőket – Karanténvlog
Már nem piacvezető a korábban RTL Klub-ként ismert csatorna, akik ismét a devianciát tűzték zászlajukra a nézettség növelésének érdekében. Korábban a szexuális abúzusokban bővelkedő valóságshow-kkal igyekeztek nézőket szerezni, most az egymást pépesre verő celebek bokszmeccseivel próbálnak meg eredményt elérni. A következmény ugyanaz: értékek sehol, ingyencirkusz annál több, ami mellé azért igyekeznek egy kis elfogult politikai állásfoglalást is bevinni, biztos, ami biztos. Az RTL fennhangon beszél a toleranciáról, elfogadásról, a függetlenségről és az emberi jogokról, de amikor bevételt akarnak szerezni, akkor sutba dugják a szép elveket és semmi más nem számít, csak a szemük előtt felvillanó dollárjel. Legújabban a Sztárbox című, régi időkből leporolt műsorukat vették elő, amelyben úgynevezett celebek verik szét egymást a ringben, eszméletlen és saját vérükben fetrengő vesztesek mellett ordítoznak az adrenalintól megrészegült győztesek, ezt pedig mintaként rakják a magyar emberek elé. A boksz sokak számára érdekes sport, de azt konkrétan sportolók űzik, olyan emberek, akiknek ez a hivatásuk. De filmekben szereplő színészek, közéleti szereplők felhasználása, ingyencirkusz a nézettségért, ez az igazi RTL, ez az, amit tőlük várhatunk. Értékek, hagyományok? Ugyan már! Fertő, deviancia, erőszak és liberális agymosás. Valami sosem változik, ilyen az RTL is. Mocskosabb, mint valaha. GEOrgPOLITIKA – Ukrajna uniós csatlakozása most időszerűtlen
Orbán Viktor miniszterelnök csütörtök délután telefonon megbeszélést folytatott Pedro Sánchez spanyol kormányfővel, az Európa Unió Tanácsának soros elnökével, úgy is, mint a jövő év második felében az EU-elnökséget adó ország vezetője. A megbeszélés során Orbán Viktor kísérletet tett arra, hogy meggyőzze spanyol kollégáját az európai egység megőrzésének szükségességéről – közölte Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke. Pressmannak legalább annyira kötelező hazudnia, mint egy sztárnak bemelegednie – Hardcore Hobbista
David Pressman rövid, de annál kártékonyabb tevékenységével lassan a sajátjai többségét is magára haragítja. Megpróbáltuk megfejteni, hogy emögött vajon valami ördögien zseniális terv, vagy egyszerű butaság állhat, és köztünk az utóbbi teória győzött. Billie Eilish coming outja révén azt is megtudhattuk végre, hogy leszbikus, hiszen fiúkkal csinálja, és ez okozott némi definíciós problémát. A második részben vendégünk volt Perjés Tamás, a Kantar-Hoffmann média szektorvezetője, akivel médiafogyasztási szokásokról beszélgettünk. Skót duda – Kiderült, Új-Zélandon fontosabb az adóbevétel, mint az emberek egészsége (VIDEÓ!)
Mi más lenne fontosabb most Angliában, mint az, hogy végre kimondja a londoni legfelsőbb bíróság, hogy igenis le lehet vágni egy 17 éves lánynak a melleit, ha ő vagy a szülei ezt szeretnék. Úgy tűnik, valóban változik a világ, hiszen a mi tinédzserkorunkban egy lány inkább arról álmodozott, hogy kinőjenek a mellei, de már ez sincs így. Erről is beszélgettünk az e heti Skót dudában, de szó volt a BBC riporterének az ökolábnyomáról is, hiszen ő úgy beszél a környezetvédelem fontosságáról, hogy körberepüli a világot, ami minden, csak nem környezetbarát program. Végül lerántjuk a leplet Új-Zélandról, ahol nagy tervek voltak arra, hogy egyszer és mindenkorra kiirtsák az emberek életéből a dohányzást, de kiderült, hogy így sok adótól esik el az ország. Füstöljön hát, aki akar, nehogy a büdzsé apadjon. GEOrgPOLITIKA – Putyin a Közel-Keleten vág vissza Amerikának
Nem véletlen, hogy az orosz elnök az Egyesült Arab Emírségekbe és Szaúd-Arábiába látogatott, hiszen Oroszország is tagja az OPEC-nek, azaz a Kőolaj-exportáló Országok Szervezetének. A tárgyalások egyik célja a kőolaj-kitermelés csökkentése, mivel az felnyomja a jelenleg alacsony árakat. Szaúd-Arábia is bejelentette csatlakozási szándékát a BRICS-országokhoz, és Putyin elnök Mohammed bin Szalmán herceggel már most megegyezett abban, hogy a kereskedelmüket nemzeti valutában folytatják – tehát a dollárt és az eurót kizárják a közös áruforgalomból. Ez nyilvánvalóan nem fog tetszeni az Egyesült Államoknak, mivel a dollár gyengüléséhez vezet. Moszkva kérésére a BRICS-országok rubelben és más nemzeti valutákban, például kínai jüanban vagy indiai rúpiában számolnak el egymással. Ez Oroszország válasza a szankciókra.