Pesti Srácok

90 éves lenne Csurka István, aki egész életében a magyar megmaradásért küzdött – Kovács Attila és az Öreg

Kovács Attila új könyve (A magyar megmaradás zászlóvivői) kapcsán beszéltünk Csurka István drámaíróról, közíróról és politikusról, aki az MDF alapító alelnökeként és később a MIÉP elnökeként jelentős életművet hagyott hátra. Csurka István nemcsak vátesz volt, hanem egész életében a nemzeti sorskérdésekkel foglalkozott, küzdött a magyar megmaradásért és harcolt az önfeladás ellen.

Az erdélyi gyökerek mellett a békési kötődés, Áchim András, Bajcsy-Zsilinszky Endre, Sinka István szűkebb hazája határozta meg Csurka hozzáállását a világ nagy ügyeihez: a bátorság, az emberi kiállás másokért. Ha kellett, 1956-ban elvállalta a nemzetőrség főiskolai csoportjának vezetését, fő szónoka volt az Erdély melletti, falurombolás elleni nagyszabású tüntetésnek, bátran kiállt a Kádár-rendszerben barátja, Csoóri Sándor mellett, akit szilenciumra ítéltek, mert előszót írt a felvidéki segélykiáltás megfogalmazó Duray Miklós Kutyaszorító című művéhez. Emiatt Csurkát is hallgatásra ítélték. De Lezsák Sándor tanyáján felállított sátorban, Lakiteleken elmondott beszédében ő volt a legkérhetetlenebb, ahol leszögezte, hogy a magyarság élet-halál harca, a nemzet heroikus küzdelme a fennmaradásért csak akkor lesz eredményes, ha tudunk változtatni a sorskérdéseinkhez való hozzáállásunkon.

Kovács Attila tanár-újságíró is úgy látja, hogy az, amit Csurka István programjában meg akart valósítani, azt a Fidesz-KDNP pártszövetség, az Orbán-kormány éppen megvalósítja. A mai politikában, a mai Magyarország ugyanolyan gondokkal küzd, mint a magára hagyott magyarság a kádári gulyáskommunizmusban. Csurka már 1986-ban felvázolta Az elfogadhatatlan realitás című írásában, hogy nem szabad belenyugodnunk a rosszba.

PestiSracok facebook image

azaz, beletörődést a szovjet megszállásba, a kommunista diktatúra megváltoztathatatlanságába. Majd így folytatja:

Kovács Attilával egyetértettünk Csurka jóslatának mai igazságával. Ha a magyar kormány és a konzultációkban résztvevő magyar milliók belenyugodnának az Európai Unió és a háttérhatalom ránk erőltetett realitásaiba (a migráns milliók idetelepítésébe, az aberrált gender-elmélet kötelezővé tételébe, az LMBTQ ünneplésébe és az ukrán-orosz háborúba történő bekapcsolódásba), akkor a magyarság számára gyorsan bekövetkezne a végső katasztrófa.

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.