Ps TV
Már hivatalosan is minden tönkrement, amit valaha szerettünk – Dezse Vű
Mostantól Hókuszpók melegbárt üzemeltet, ahol Dulifuli teríti a cracket. Törperős már régóta nincs velünk, mert részegen kirabolt egy ázsiai üzletembert, ezért fejbe lőtték egy metróállomáson. Törpilla nem tudta fizetni a diákhitelét, ezért OnlyFans-ezik azóta, de nem tud szerepelni most, mert nem mer kimenni a utcára, miután a volt barátja a Gumimacikból megfenyegette, hogy agyonveri, amiért megcsalta az unokatestvérével. Na, valami ilyesmi a koncepciója a régi nagy kedvencünk, a Scooby-Doo az HBO-n újragondolt verziójának, ami az eddig közkedvelt, okos, ártatlan kislányról, Velmáról szól. Ő most természetesen leszbikus, szorong, mentálisan zavart, és hasonlóan változott meg a többi jól ismert karakter is. Nem tetszik ez a mese ebben a formában a három éves gyereknek? Akkor az a gyerek náci, transzfób és túl fehér, ahogy a szülő is, és mindenki más is, aki szerint ez a történet túl van tolva. Baranyi Krisztina többször is a WC-be invitált a Fővárosi Közgyűlésben – Portrébeszélgetés Szalai Szilárddal
Bár már öt éve a PestiSrácok.hu csapatának tagja, a figyelem akkor szegeződött rá először élesen, amikor Baranyi Krisztina, Ferencváros polgármestere nem válaszolt a kérdéseire az ATV-ben, mert a politikus szerint propagandista. Baranyi nem mindig gondolhatta ezt, hiszen pár évvel ezelőtt még szóba állt kollégánkkal, sőt, még a Fővárosi Közgyűlés wc-jébe is beinvitálta a riportert, akit egyébként Stefka István, portálunk tiszteletbeli főszerkesztője fedezett fel az egyetemi évei során. Bár akkor még jogot tanult, most már jobban érdekli a politika, és egyszer akár politikusként is el tudja magát képzelni. Alapvetően egy introvertált embernek tartja magát, de a munka és az igazságérzete megköveteli, hogy bátor legyen és még a rizikós helyzetekben – mint például egy tüntetés – is helyt álljon. Ismerjék meg szerkesztőségünk egyik legfiatalabb tagját, Szalai Szilárdot, akinek kedvenc politikusa Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, a legtávolabb pedig Hadházy Ákost és Jámbort Andrást érzi magától. Puccs készül Biden ellen? – Hardcore Hobbista
Hogyan működik a sokat emlegetett kettős mérce a gyakorlatban? Avagy hogyan reagál az FBI a Bidennél felbukkanó titkosított iratokra, és hogyan reagált Trumpnál? És vajon miért pont a november eleji választások után derült ez ki? A Hardcore Hobbistában csak kérdezünk, a válaszokat pedig nektek kell kitalálni. Az persze feltűnő, hogy a demokrata párt alkalmazottjai túrják elő az újabb és újabb titkos dokumentumokat az elnök környezetéből, mintha csak ráuntak volna a vén szagolgatóra, és mindenképpen, még a következő választás előtt szeretnék elnökként köszönteni Kamala Harrist, a jelenlegi alelnököt. Jó hír, hogy megismerhetitek a jövő nagy disztópikus kommunista városmodelljét, amelyben berlini falak választják majd el egymástól a kerületeket és csak a megfelelően viselkedő állampolgár hagyhatja el a számára kijelölt zónát. A magyarázat szerint erre klímavédelmi megfontolásból van szükség, hiszen az utazás terheli a bolygót, ezért inkább mindenki maradjon otthon. A második részben viszont sokkal könnyedebb témákról csacsogtunk Farkas Csaba kamionsofőrrel, aki Jeszy jellemzése szerint egyszerűen "nagyon jó arc". Fegyőr még mélyebbre süllyedt: szerinte a többségre támaszkodva torpedózták meg az olimpiát (Karanténvlog)
Ezen a héten újra éledezni kezdett az ellenzéki vasököl, hiszen egyre többen érezték úgy, hogy elképesztő ostobaságokat kell megosztani a közvéleménnyel. Természetesen nem maradhatott ki végre Fegyőr sem, aki nyakatekert állogikával eljutott oda, hogy nagyon jól tették, hogy megtorpedózták a budapesti olimpiát, ráadásul jó baloldali szokás szerint azt is elmondta, hogy a 266 ezer ember valójában a társadalom többségét jelentette. A Karanténvlog nem hagyhatta ki Karigeri újabb kenegetését sem, aki szerint a 2019 óta eltelt időben óriási előrelépéseket tett Budapest, egyre jobb a közlekedési helyzet is, miközben természetesen a kormány kivérezteti a fővárost, akik egyébként most is rekordmennyiségű iparűzési adót söpörhetnek be. A Jobbik ismét igyekszik arculatot és térfelet váltani: most éppen megint jobboldalinak érzik magukat és Jászberény után már megint Gyurcsányt ócsárolják. Vajon mikor fognak megint hozzá dörgölőzni? Nem felejtkeztünk el a Dákó TV-ről sem, ahol Gréczy, alias Zsepi Zsolti osztja az észt Kálmán Olgával, és sikerült újabb mélységekbe ereszkedni a romos ország üszkein. Nézzétek most is a Karanténvlogot, iratkozzatok föl a Youtube-csatornánkra! Babucs Zoltán a PS-nek: Hagyjuk már a mítoszokat, nem igaz, hogy a magyar katonákat feláldozták a Don-kanyarnál – Ferkó Dániel kérdez (Videó)
Számos mítosz, tévhit kering a történettudományban és a köztudatban a doni katasztrófáról. Például, hogy több mint 100 ezer magyar katona azért halt hősi halált az orosz fronton, mert gyenge volt a fölszerelése; egy másik agyonsulykolt érv, hogy a magyar honvédeket feláldozták a Donnál. Gyakran elhangzik az is, hogy Jány Gusztáv, a 2. magyar hadsereg parancsnoka egyértelműen negatív szereplője a történetnek az általa kiadott parancs miatt, holott Jány inkább tragikus hős – állítja Babucs Zoltán hadtörténész, a Magyarságkutató Intézet vezető kutatója. Nem igaz az sem, hogy az orosz frontra kiküldött második magyar hadseregbe kizárólag paraszti származású magyarokat, zselléreket soroztak be; a középosztály, illetve az úri osztály színe java is ott harcolt a Don-kanyarban, számosan közülük elestek – osztja meg legfrissebb kutatásait Babucs Zoltán. A történész hozzáteszi, még mielőtt teljesen erőt venne rajtunk a gyász, amikor a Don-kanyarban elesett magyar katonákra gondolunk, azért szögezzük le: majdnem 70 ezren hazatértek a frontról. A Ferkó Dániel kérdez-ben tévhitek helyett őszintén beszélünk mindarról, ami a második világháborúban a Don folyónál történt a második magyar hadsereggel. Öt perc – Itthon a pozíciókért, külföldön a háborúért harcol a baloldal (Videó)
Az elvek politikusai ezen a héten is megmutatták, hogy miért is küzdenek nap mint nap: a pozícióért. László Imre ennek köszönhetően megtarthatta polgármesteri székét Újbudán, hiába rövidítette meg százmilliókkal a kerületet azáltal, hogy pártpolitikai okokból nem ment el a kormány képviselőjével tárgyalni a kormányzati rezsitámogatásról. Miközben a hazai baloldal a pozíciókon marakodik, külföldi kollégáik egészen más játékszert találtak maguknak: ők a háborúba szerettek bele. Ez történt a héten 5 percben.
Az Európai Unió alapvetően globalista, Magyarország pedig jogállam – Hack Péter járt Az Öregnél
A jogállamisági-projekt csak egy eszköz az Európai Unióban, valójában a globalisták és a szuverenisták között folyik a küzdelem. A nemzetállamok és a nemzeti érdekek állnak szemben az Európai Egyesült Államok álmával. Hack Péter jogtudós, egyetemi tanár, korábbi országgyűlési képviselő volt Az Öreg vendége. Nemzetközi szintre emelkedett a magyar youtuberek acsarkodása – The Fair Right ft. Fókuszcsoport
Pár hete meghívást intéztem Fókuszcsoport Ádámékhoz, akik ezt természetesen visszautasították, pedig még egy cikk is született a "világraszóló eseményről". Ádámék sajnos csak akkor értik a humort, amikor nem ők kerülnek annak középpontjába, ezért befeszülve grimaszoltak a szatirikus íráson (itt tudjátok elolvasni). A meghívást azóta határozatlan ideig elnapoltuk, de akkor még egyikünk sem sejtette, hogy nemzetközi visszhangja lesz az ügynek. Lakjon Ön is ruhásszekrényben havi 400 ezerért! – The Right Brothers
Sokat beszélgettünk már az USA nagyvárosaiban egyre gyakoribb és kiterjedtebb sátorvárosokról, vagyis azokról a nyomornegyedekről, amelyekben azok laknak, akik nem tudják már fizetni a megfizethetetlenné váló albérleteket a Nyugaton. A kanadai Vancouverben például 2500 dollárért kínálnak egy egyszobás albérletet a rosszabbik fajtából, de sokan élnek például ruhásszekrényekben, havi 800 dollárért. A trend egyelőre nem látszik visszafordíthatónak, de Európában sem fényesebb a helyzet. Ismét rá kellett jönnünk, hogy Magyarország az egyik legjobb hely a világon. Kövesse a PS TV tartalmait YouTube-on és TikTokon is! GEOrgPOLITIKA – Nem küld az USA Abrams harckocsikat Ukrajnának
Hatalmas fegyverszállítmány bejelentése várható a Ramsteinben tartandó pénteki NATO-megbeszélésen. A lényeg azonban már kiszivárgott: a Pentagon nem küld Abrams nehéz harckocsikat Kiejevnek. Az Egyesült Államok katonai vezetése ezt azzal indokolta, hogy egy logisztikai rémálom lenne a tankokat eljuttatni Ukrajnába és nem is vennék hasznukat a hadműveletekben. Az Abramsba más üzemanyagot kell tölteni, mint az európai gyártású harckocsikba, például a Leopardokba; sokkal bonyolultabb a szervizelésük, mint az eddig használt harci eszközöké, és ezt az ukránok terepen nem tudnák megoldani; a 60 tonnán felüli súlyuk sem optimális az ukrán fronton és sokkal hosszabb lenne az alkatrészutánpótlási útvonal is – érvelt a vezérkar. Érdekességként, hogy a britek által beigért Challenger 2 harckocsi 75 tonnát nyom, a Leopard 2 62 tonnát, és nem jelentett gondot elszállítani őket Irakba és Afganisztánba. Tarlós István a brüsszeli korrupcióról: Ezek akarnak Magyarországon moralizálni? (PS-videóinterjú)
„Nem értem, ez az ellenzék, mely megfelelési kényszerével a szovjet időket idézi fel, mit is tudna nyújtani a magyar népnek? Hiába mondják, hogy ők nem az ország, hanem a kormány ellen lobbiznak, mégiscsak az ország szenvedi el azokat a döntéseket, melyekért ők minden erejüket bevetve küzdenek, s ők azok, akik behoznák a biológiai törvényszerűséget felülíró törvényeket is Magyarországra” – mondta Tarlós István a PestiSrácok.hu-nak, hozzátéve: éppen ezért időszerű volna tisztázni, honnantól számít ez hazaárulásnak? Huth Gergely Politikai Pankráció című műsorában Budapest volt főpolgármestere azt is kifejtette: megnyugvással tölti el, hogy a jövő generációkat és a nemzetünket legközvetlenebbül érintő kérdéseket a magyar kormány, kiállva a kritikákat, jól és a magyar jövő érdekében kezeli. Az interjúban szóba került Európa jövője, a korrupt brüsszeli vezetők törekvése, a magyar polgári középosztály helyzete és (a várospolitikai témákat taglalva) a Lánchíd körüli vita is. A volt főpolgármester emlékeztetett rá: Karácsony Gergely 2020-ban még szó nélkül aláírta, hogy az eredeti forgalomszervezést kell helyreállítani a híd felújítása után, s korábban ugyanezt kérte tőle is a kormány. Az USA saját milliárdosait segélyezi Ukrajnán keresztül – Hardcore Hobbista
Ha soha nem érdekelt az ecuadori transz-helyzet, akkor is értékelni fogod, hogy egy leleményes elvált apuka milyen trükkös módon próbált előnyt szerezni válása után azzal, hogy újradefiniálta nemi identitását. Az viszont már biztos érdekel, hogy milyen trükkös módon csalják ki amerikai óriásvállalatok az amerikai, meg úgy általában minden nyugati adófizető pénzét az ukrán háborúval. És hogy a Hardcore Hobbista második részében még jobban belemélyedjünk ebbe a témába, visszatért Virághalmy Sarolta, aki a közelmúltban vendégünk volt, és akivel tovább találgattuk, hogy vajon kik és milyen technikákkal nyernek hatalmas összegeket a háborún.
Dúró Dóra a PS-nek: Felmerülhetne a halálbüntetés kiszabása a rendőrgyilkosra – Ferkó Dániel kérdez (Videó)
Az újbudai brutális rendőrgyilkosság kapcsán akár felmerülhetne a halálbüntetés kiszabása is, az azonban még fontosabb, hogy túlontúl liberális a jelenlegi büntetéskiszabási gyakorlat a súlyos bűntények elkövetőivel szemben – állítja Dúró Dóra, a Mi Hazánk Mozgalom elnökhelyettese. Szerinte itt lenne az idő egy higgadt társadalmi vitát lefolytatni a halálbüntetés bevezethetőségéről, hiszen, mint mondta, Nyugaton nemhogy nem ugranak el a kérdés elől, de jól tudjuk, hogy demokráciákban is alkalmazzák brutális bűnelkövetőkkel szemben. Felhívta a figyelmet, hogy a napokban Borsodban egy 14 éves fiatal gyilkolt meg egy 83 éves nőt, mindez pedig újra és újra égetővé teszi a büntetések szigorításának kérdését. A Mi Hazánk politikusa kifejtette nézeteit oktatási kérdésekről is: továbbra is fontosnak tartja, hogy a szabályokat be nem tartó, renitens tanulókat adott esetben kiemeljék az osztály- vagy egész iskolaközösségekből, mivel az nem járja, hogy az igyekvő, tanulni akaró diákok szenvedjenek emiatt hátrányt. Dúró Dóra szerint 2022-ben fordult elő először, hogy csökkentek a születésszámok Magyarországon, ami azt jelzi, hogy átalakításokat kell bevezetni a gyermekvállalás ösztönzése terén. Részletek a videóban! GEOrgPOLITIKA – Megvan az új német védelmi miniszter – Dezertált a Wagner-csoport egyik parancsnoka
Életét vesztette Denisz Monasztirszkij ukrán belügyminiszter, amikor helikoptere lezuhant. A légibalesetben összesen 16 személy halt meg – posztolta Dmitro Kuleba külügyminiszter a Telegram-oldalán. A helikopter egy óvoda mellett zuhant le, és olyan hírek is érkeztek, hogy gyermekek is vannak az áldozatok között. A sajtó azt is fejtegeti, hogy esetleg az ukrán légvédelem véletlenül lőtte le a Super Puma típusú helikoptert. Magyarország a hazája, Izrael a szerelme – Weisz Péter volt Az Öreg vendége
Magyarországot Nyugatról rendre antiszemitának bélyegzik, pedig mindössze annyi a bűnünk, hogy sokadszorra egy nemzeti kormánynak szavaztunk bizalmat. Weisz Péter, a Barankovics István Izraelita Műhely Egyesület elnöke járt az Öregnél, aki leszögezte: Magyarország a hazája, a Himnusz a szíve csücske, Izrael viszont a szerelme, és az ember a hazáját és a szerelmét soha nem árulja el. GEOrgPOLITIKA – Német katonai gép miatt riasztották az orosz vadászgépeket
Egy német P3 C-Orion típusú tengeralattjáró-vadász repülőgép miatt riasztották az orosz Balti-flotta SU-27 típusú vadászgépét tegnap. A Bundeswehr gépe túl közel került az Orosz Föderáció határához, ezért a Balti-tenger fölé kísérték. Miután a német repülő eltávolodott a határtól, a SU-27 „Flanker” visszatért a bázisára. A Bundeswehr valószínűleg felderítő feladatot hajtott végre és tesztelhette az orosz reakciót is a határ megközelítésével. Boros Imre közgazdász a PS-nek: Tízből kilenc német visszahozná a márkát az euró helyett - Ferkó Dániel kérdez (Videó)
Az euró bevezetése a magánpénz birodalom érdekeit szolgálja – állítja Boros Imre közgazdász. Azokban az országokban, ahol bevezették a közös európai fizetőeszközt, a lakosság általában ennek a hátrányát tapasztalta meg; ugyanazért a termékért minden esetben többet kellett fizetni, ami a magánpénz világbirodalom urainak zsebét tömte meg – teszi hozzá a szakember. Ma tízből kilenc német azt mondja, hogy jobb lett volna, ha nem váltja le a márkát az euró. A közgazdász a magas hazai inflációról szólva elmondta: sürgősen meg kell vizsgálni annak okait, hogy miért kerül Magyarországon ugyanannál az élelmiszereket forgalmazó cégnél többe egy-egy termék, mint egy nyugat-európai országban. Valószínűleg nem fogja megoldani a helyzetet, hogy a magyar kormány béreket emel, a magas inflációval kezdenie kell valamit a kabinetnek - állítja Boros Imre. Részletek a videóban! GEOrgPOLITIKA – Lakóövezet fölött lőtték ki azt az orosz cirkálórakétát, amely egy házra zuhant
A nemzetközi sajtó egész hétvégén a Dnyipro város egyik lakóháza elleni orosz rakétatámadásról cikkezett. Az ukrán sajtó szerint a H–22 típusú rakéták ellen hatástalanok az ukrán hadsereg elfogórakétái. Ennek viszont ellentmondanak régebbi hírek, amelyek szerint már három ilyen eszközt is megsemmisítettek a becsapódásuk előtt. Olekszij Aresztovics, Zelenszkij ukrán elnök tanácsadója végül egy interjúban bevallotta, hogy az orosz cirkálórakétát ők lőtték ki, ez pedig az elfogórakéta darabjaival együtt egy lakóházra zuhant. A helyi sajtó mára 30-ra kerekítette a halálos áldozatok számát. Az orosz védelmi tárca közleménye szerint a rakéta célja az ukrán energetikai infrastruktúra volt, és az orosz hadsereg nem támad civil célpontokat. Jogtalan az Európai Bizottság vitaalapja – Grund
A Grund legújabb részében Hoppál Hunor és Kurmai Kornél a napokban kirobbant Erasmus-ügyről beszélgettek. A probléma ott kezdődik a Bizottság lépésével, hogy jogtalan a vitaalap, hiszen a magyar felsőoktatási rendszer belső működésébe nincsen beleszólási joga az uniós intézményeknek. A hangulatkeltés vágya vagy a kontrollvesztettség állapota okozta ezt a döntést? Mérlegelte Brüsszel, hogy ezzel az intézkedéssel nem Orbánnak vagy a Fidesznek tesz keresztbe, hanem a magyar hallgatók ezreivel tol ki? A német egyetemek hasonló elven működnek, szintén politikusokkal a fenntartó alapítványokban, azokkal még sincs problémája a Bizottságnak. Hogy áll az uniós intézményrendszer a kettős mércével, és mi a helyzet az önvizsgálattal akkor, amikor az Európai Parlamentet érintő korrupciós botrány már Marokkó felé terebélyesedik tovább? A békéért ki fog tüntetni? – Különvélemény
Megannyi felesleges ügyért is képes utcára vonulni az európai ember, a legfontosabb eszméért pedig restnek látszik. Pedig lassan fel kell ismerni: ma még van lehetőség utcára vonulni, hogy holnap már ne a frontra kelljen. Foglalkozása: meleg – Politikai Hobbista Hardcore
Vajon a dollár vagy az arany lesz-e a jövő értékálló befektetése, és melyik ország melyiket igyekszik felhalmozni, és melyiken túladni? És vajon hogy kerülnek a légiközlekedés biztonságáért felelős pozíciókba Amerikában muciológusok? Ezekről az izgalmas kérdésekről szól a Hardcore Hobbista első fele, hogy aztán a másodikban Sebestyén Géza közgazdász-matematikus egyetemi oktató abba is beavasson minket, hogy vajon jó üzlet-e az államnak a mobilkommunikációs cég megvásárlása. Jeney János térképész a PS-nek: Az angol titkosszolgálat keze benne volt mindabban, ami Trianonban Magyarországgal történt – Ferkó Dániel kérdez (Videó)
Bár az amerikai békedelegáció tudta, hogy a Teleki Pál-féle Vörös térkép objektíven és hitelesen mutatja be az etnikai számarányokat, ami alapján Magyarországot nem lehet elítélni, mégsem vettek részt azon a tárgyaláson, amely előidézte a trianoni tragédiát – nyilatkozta a PS-nek Jeney János térképész, a Magyarságkutató Intézet munkatársa. A kutató szerint az amerikai békedelegáció távolmaradásának oka, hogy az USA – akkor még – nem mert szembe menni a kiterjedt gyarmatbirodalommal rendelkező franciákkal és britekkel. Kevéssé ismert tény, hogy az angol titkosszolgálat, az MI5 már évekkel a trianoni döntés előtt azon munkálkodott, hogy Magyarországot az első világháború végén feldarabolják, az Osztrák-Magyar Monarchiát kivéreztessék. A britek geopolitikai érdekeik érvényesítése érdekében a pánszlávizmust akarták erősíteni Magyarország kárára. Teleki Pál és tudóstársai a "béketárgyalások" előtt ki akarták juttatni a magyarság valós kárpát-medencei számarányát bemutató Vörös térképet (Carte rouge) Angliába. Szerették volna tájékoztatni a brit közvéleményt arról, hogy mi készül Magyarország ellen, ám a brit titkosszolgálat a határon lefoglalta a térképet – számol be Jeney János, aki a világ számos pontján, a többi között Milwaukee-ban, az Amerikai Földrajzi Társaság levéltárában végzett kutatásokat. Részletek a videóban – az elhangzottak új megvilágításba helyezik mindazt, ami Trianonban történt! Már a játékiparba is belelógnak az LMBTQ-lobbi csápjai, acélkarjai, sőt, a "varázspálcája" is! – Dezse Vű
Most a videojátékokról lesz szó, mert sokkoló és gusztustalan, ami a játékiparban történik, épp ott, ahol nem akar az ember egy fárasztó nap után politikát látni, ott, ahol a transzneműeknél sokkal kevésbé ijesztő démonokkal kell megküzdenie az embernek, de bármennyire is meglepő, ide is betette a lábát, a kezét, meg a nemrég feloperált műfarkát az LMBTQ-lobbi, a haladás, a tolerancia és az ezzel járó hányinger, tönkretéve az egyik utolsó dolgot, ami élvezhető volt még ebben a világban. És amellett, hogy ez személyes ügy, azokhoz a szülőkhöz is szólok, akik azt hiszik, hogy az Xbox előtt nincs akkora veszélyben a gyerek, mintha egy Disney-mesét nézne. Elárulom: de. Így gyűlöld a hazádat: a szoci Harangozó szerint a nemzeti érzés a nehéz sorsú magyarok ópiuma (Karanténvlog)
Amikor nettó hazaárulásról beszélünk, akkor a Harangozóhoz hasonló alakokra utalunk, akik gondolkodás nélkül rúgnak bele a saját nemzetükbe, ahol csak tudnak. Talán észre sem veszik már ezt a tanácsköztársasági tempót, a Karanténvlog azonban résen van. A mai baloldal számára a nemzeti érzés továbbra is csupán vicc tárgya, akik pedig büszkék magyarságukra, azok Harangozóék szerint csupán nehéz sorsú emberek, akiket a kormány az orruknál fogva vezet. Az ilyen alakoktól nem véletlenül kap hányingert a társadalom nagyobb hányada. A Karanténvlogban szerepet kap Kiss Ambrus is, Budapest főpolgármester-helyettese, aki inkább főnöke, mint beosztottja Karácsony Gergelynek, Ambrus elvtárs pedig a síráson és a kamuszámok hangoztatásán kívül megint nem képes egészséges gondolatokra, a Karantén azonban levezette, hogy hol szórták el a milliárdokat a baloldali fenegyerekek, akik jobban tennék, ha végre dolgoznának a sok mutogatás és sírdogálás helyett. A Momentum "szakértője" is céltáblánkon találta magát, aki szerint hazánk minden problémájára egyetlen megoldás van, ami minden bajtól megóv minket: ez pedig nem más, mint az euró bevezetése. Szerinte ugyanis minden rendbe jön, ehhez pedig nem is kell mást tennünk, mint bevezetni az eurót. Érvek, alátámasztás? Fölösleges. Végül ne felejtsük a gonosz és bajkeverő DK-t sem, akik újabb orbitális hazugsággal igyekeznek hergelni az embereket, az egyetemisták álmának ellopásáról beszélnek azzal a múlttal, amelyben minden magyar embert a tönk szélére juttattak, fiatalt és időst egyaránt. Nézzétek most is a Karanténvlogot, ütni fog! Iratkozzatok föl a PS TV és a Karanténvlog Youtube-csatornájára, tartsatok velünk továbbra is! Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.