Ps TV
A transzlobbi látszólag meghátrált, de ezt nehogy elhiggyük! – The Right Brothers
A Target nevű amerikai szupermarket hálózat egy jó nagy célkeresztet tett magára azzal, hogy a Pride-hónap “méltó” megünneplésének az oltárán a gyerekeket is fel akarta áldozni. A kollekciójukban – amit nem mellékesen egy nyíltan sátánista dizájner tervezett – olyan ruhadarab is szerepelt, mint a kisgyerekeknek szánt női fürdőruha, amely arra is alkalmas, hogy a kisfiúk nemi szervét is eltüntesse (ezt nem lehet normálisabban megfogalmazni), de a szivárványos pólók, transzneműséget promótáló gyerekjátékok is ott voltak a polcokon. Az üzletlánc hátrálnia kellett a rájuk zúduló elégedetlenségi hullám miatt, viszont ennek ellenére nem vették le a polcaikról a terméket, csak hátrébb tették őket a kirakatban. Eközben észrevétlenül egy új internetes trend is tarol a közösségi média igénytelenebb felén: fiatal gyerekek azzal kezdtek szórakozni, hogy bűncselekményeket követnek el, és ezeket internetes csínynek próbálják álcázni.Hogyan lett kisebbség a magyar a történelmi Magyarországon? – Jeney János és az Öreg
103 éve, 1920. június 4-én erőltették rá Magyarországra a trianoni békediktátumot, ezzel elvesztette történelmi területének és lakosságának kétharmadát. Jeney János, a Magyarságkutató Intézet térképész munkatársa volt az Öreg vendége.Víz alatti multikulti és a raszta Kis hableány: köszönjük, Disney! – Libz of TikTok
Bármennyire is igyekeztek promózni és jobbnál-jobb fényben feltüntetni a már mozikban játszott élő szereplős A kis hableányt, a helyzet az, hogy mind a látványon, mind a film marketingjén, mind pedig az egész filmen érződik az az izzadságszagú törekvés, hogy igazolják: jó döntés volt az egész filmet beáldozni arra, hogy végre egy sötét bőrű lány megkaphassa az eredetileg hófehér, vörös hajú Disney-hercegnő szerepét és bebizonyítsa: a sokszínűség mindent felülírhat. Ezt is a woke-nak köszönhetjük.GEOrgPOLITIKA – Ismét balhéra készül az Antifa
A német rendőrség nagy erőkkel készül a péntek éjszakára és a szombati napra, mivel a balradikális Antifa bejelentette, hogy megtartja a „Harag Napját”, a „Tag X-et”. Az ok, hogy pénteken ítélik el az egyik legradikálisabb vezetőjüket, Lina Engelt, a Drezdai Városi Bíróságon. Az Antifa időzítése taktikai szempontból jó, hiszen ekkor lesz a városi ünnep utcabálokkal és Herbert Grönemayer, közkedvelt német énekes koncertje is. Az Antifa nyilván arra készül, hogy ezeket a rendezvényeket megzavarja.Megdöbbentő népirtás az Árpád-kori Magyarországon – Honi felderítés (Videó)
Felfoghatatlan pusztítást végeztek a mongolok Magyarországon 1241–42-ben: az elfoglalt területek férfilakosságát elhurcolták és segédhadként besorozták a mongol hadseregbe, ahol hamar halál várt rájuk, a kezükbe került falvakat és városokat földig rombolták, a nőket és a gyerekeket pedig tömegével legyilkolták a lakóhelyükön. A vérfürdő, amivel a magyarság szembesült, egészen megdöbbentő; még a XX. századi népirtásokkal is simán állja az összevetést mind léptékében, mind kegyetlenségében, mind iparszerű végrehajtásában. Magyarország 2–3 milliós lakosságának feltehetően a negyede, de talán a fele is belehalt a tatárjárásba, az ország közepén – a későbbi Kunságban – szinte nem maradt élő ember a dúlás után. Amíg azonban idáig eljutottak a támadók, addig nekik is nagyon kemény útjuk vezetett, ők is igencsak sok katonát vesztettek a szívós magyar ellenálláson. De miért vonultak vissza olyan váratlanul? – régóta sokakat foglalkoztat ez a kérdés, amelynek a megválaszolásához egészen közel kerültünk a legújabb régészeti kutatások révén. Ezekből az is kiderült, hogy az Árpád-kori Alföldet nem olyan, kevés településsel tagolt pusztaként kell elképzelnünk, mint ma, hanem a Dunántúlhoz hasonlóan sűrűn lakott és művelt terület volt, és éppen a tatárjárás után kezdte el felvenni a ma is ismert képét. A korabeli Magyarországról, annak pusztulásáról és a mongolok eltakarodásának okairól Rosta Szabolcs régész mondott el érdekes részleteket a Honi felderítésben.GEOrgPOLITIKA – Magyar katonák sérültek meg Koszovóban – A tálibok megtámadták Iránt
A koszovói Zvecan településnél elrendelt tömegoszlatási feladatban megsebesült magyar katonák ellátása és szükség szerinti hazahozatala érdekében a Magyar Honvédség kifejezetten egészségügyi ellátásra kialakított Airbus A319-es repülőgépe indult el a helyszínre Kecskemétről május 29-én este. A fedélzeten tartózkodó katonaorvosokkal tartott Kajári Ferenc vezérőrnagy, a Honvéd Vezérkar főnökének helyettese is.Verseny van Brüsszelben, hogy ki szidja leghangosabban Magyarországot – PS-interjú Gál Kingával
Gál Kinga európai parlamenti képviselővel beszélgetett a PestiSrácok.hu csapata Brüsszelben, akit arról faggattunk, mire számíthat Magyarország az után, hogy Daniel Freund és minionjai pár nap alatt megállapították, hogy "hazánkban maffiakormány uralkodik, nincsen sajtószabadság és egyébként sem jár nekünk egy fillér sem". Gál Kinga kifejtette: olyan, mintha egyfajta verseny lenne Brüsszelben, hogy ki tudja erőszakosabban támadni Magyarországot. A képviselő emlékeztetett: hívták már a jelentéstevőt Tavaresnek, Sargentininek, most pedig éppen Freund a neve annak, aki éppen a leghangosabban tudja szidni hazánkat. Gál Kinga arról is beszélt, nagy segítségére van Freundnak és csapatának a magyar ellenzék is, és emlékeztetett arra is, hogy nincs tudomása más országról, amelynek ellenzéke azért dolgozna, hogy saját országának rosszabb legyen, és ne kapjon meg neki járó pénzeket.A lélek ünnepe a pünkösd – Balog Zoltán a Grundban
A Grund pünkösdi adásában Hoppál Hunor vendége Balog Zoltán, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke volt. A műsorban megpróbáltuk megfejteni, hogy a húsvéthoz és a karácsonyhoz képest miért nem annyira felkapott az első keresztény gyülekezet megalakulásának ünnepköre a mai világban.Ettől az új daltól tuti megbukik a Zorbán! – Politikai Hobbista Hardcore
Széplábi Bori kiénekelte magából a frusztrációját, de ettől megint nem bukott meg aZ0rbán, csak mi lettünk tőle frusztráltabbak. Annyira, hogy még a kommunista időkből is visszasírtuk azt a gyakorlatot, amikor a sanzonbizottság eltanácsolta a további dalolászástól az aktuális zenebohócot. Ki más, mint Ádám talált rá ezek után talált rá arra a kotkodácsoló pakisztáni kakadura, akiről a zöld festéket lemosva mindenki számára világossá válik, hogy egy szerencsétlen tyúk. A második részben pedig egy magyar pizzakészítő mester beavat bennünket a tökéletes olasz pizza elkészítésének titkaiba.Nem állnak le: tovább eszkalálódik az ukrajnai háború, de mi lesz a Nyugat válasza? – Kohán Mátyás a Fair Rightban (videó)
Mozgalmasan telt az elmúlt pár hét az ukrán-orosz háború tekintetében. Az oroszok elfoglalták Bahmutot, amire korábban mindkét fél stratégiai fontosságú csomópontként hivatkozott. Prigozsin, az oroszok oldalán harcoló Wagner-csoport vezére úgy fogalmazott, hogy Bahmut az övék, majd felszólította Zelenszkijt, hogy engedje elmenekülni a hátrahagyott kiskatonákat (erről bővebben itt). Ezalatt az idő alatt Zelenszkij és az általa kézivezérelt ukrán sajtó arról számolt be, hogy az ukránok nem adják fel Bahmutot, az ukrán sereg pedig jelenleg is körbezárta a várost. Mi az igazság? Ezt sajnos sosem fogjuk megtudni, mivel mindkét félnek érdekében áll a stratégia túlzás, Kohán Mátyás, a Mandiner külpolitikai újságírója azonban elmondott minden olyan részletet, ami alapján sokkal tisztábban látjuk ezt a ködös időszakot. A beszélgetés alatt Mátyás arra is kitért, hogy az ukrán katonák miként tudtak áttörni az orosz határon és megtámadni egy helyi falut. Nézzétek meg a teljes beszélgetést!Vadai Ágnes szerint a Gyurcsány-korszak volt a normalitás, ahhoz kell visszatérni (Karanténvlog)
A Gyurcsány-szekta rákapcsolt, minden egyes megszólalásuk egy lábon kihordott agyvérzés, hiszen most már egyáltalán nem ügyelnek a látszatra sem, minden hazugságot teljes gázzal nyomatnak a magyar emberek arcába. Hazudnak az inflációról, hazudnak a nyugdíjakról, az átlagkeresetről, még hamis grafikonokat is gyártanak hozzá, erre azonban érdemes a valósággal visszavágni, mert azt nem szeretik. A Karanténvlog ebben is igyekszik segíteni, ezért Vadai Ágnes és Gréczy Zsolt vérlázító DK-s hazugságaira Szalai Piroska leleplező gondolataival és bizonyítékaival válaszolunk, aki a PestiSrácok.hu-n cáfolta Gyurcsányék összes hazugságát. A magyar érdek sosem fontos ezeknek az embereknek, így Vadai is a svédeket védi a saját hazájával szemben, Gréczy pedig cinikusan Orbán Viktort teszi meg a világ összes bajáért. Végül Gelencsér Ferenc korszakalkotó bohóckodása is helyett kapott a Karanténban, a Momentum elnöke ugyanis makogó hangon adta elő, kiürül az ország, amelyre ugyancsak van egyértelmű statisztikai cáfolat. Gelencsér emellett szánalmas performanszt adott elő a brutális magyar rendőrökről is, akik könnygázzal fújták le a momentumosok által felhergelt és maguk előtt taszigált diákokat. A céltalan hőbörgés nem sok követőre talált, ez azonban láthatóan nem zavarja a baloldalt, tovább mennek fejjel a falnak. Nézzétek most is a Karantént és iratkozzatok föl a csatornánkra!Az ukránok tönkre akarják tenni hazánkat, cserében Karigeri fényesre nyalja a popójukat (Karanténvlog)
A Gyurcsány-szekta rákapcsolt, minden egyes megszólalásuk egy lábon kihordott agyvérzés, hiszen most már egyáltalán nem ügyelnek a látszatra sem, minden hazugságot teljes gázzal nyomatnak a magyar emberek arcába. Hazudnak az inflációról, hazudnak a nyugdíjakról, az átlagkeresetről, még hamis grafikonokat is gyártanak hozzá, erre azonban érdemes a valósággal visszavágni, mert azt nem szeretik. A Karanténvlog ebben is igyekszik segíteni, ezért Vadai Ágnes és Gréczy Zsolt vérlázító DK-s hazugságaira Szalai Piroska leleplező gondolataival és bizonyítékaival válaszolunk, aki a PestiSrácok.hu-n cáfolta Gyurcsányék összes hazugságát. A magyar érdek sosem fontos ezeknek az embereknek, így Vadai is a svédeket védi a saját hazájával szemben, Gréczy pedig cinikusan Orbán Viktort teszi meg a világ összes bajáért. Végül Gelencsér Ferenc korszakalkotó bohóckodása is helyett kapott a Karanténban, a Momentum elnöke ugyanis makogó hangon adta elő, kiürül az ország, amelyre ugyancsak van egyértelmű statisztikai cáfolat. Gelencsér emellett szánalmas performanszt adott elő a brutális magyar rendőrökről is, akik könnygázzal fújták le a momentumosok által felhergelt és maguk előtt taszigált diákokat. A céltalan hőbörgés nem sok követőre talált, ez azonban láthatóan nem zavarja a baloldalt, tovább mennek fejjel a falnak. Nézzétek most is a Karantént és iratkozzatok föl a csatornánkra!Ötven országban segítenek a magyarok a keresztényeknek, dacolva akár a terrorveszéllyel is - Kovács Péter, a Hungary Helps Agency vezérigazgatója volt a Polbeat vendége
Nemzeti büszkeség, hogy Magyarország már arra az oldalra került, akik támogatják a világnak azt a részét, ahol szükség van a segítségre. Azonnali segítséget kell nyújtani - hangsúlyozta Kovács Péter a Plebejus Polbeatben, Neugebauer Viktor és Jurák Kata vendégeként. A Hungary Helps Agency vezérigazgatója ismertette, miként indult és hogyan kapcsolódott ő bele a világszerte egyedülállónak számító programba, mely a keresztény közösségek megsegítését, az üldözött keresztények támogatását tűzte ki céljául.Karácsony Gergely sebezhetetlen, az árcsökkenéstől pedig neked nagyon rossz lesz (a haladó sajtó szerint) – The Fair Right (videó)
Miután pár hétre parkolópályára tették a csatornámat vélhetően Pankotai Lili anyukája miatt (erről bővebben itt írunk), ezt a pár héttel korábban rögzített videót csak ma tudtuk feltölteni. Az idő azonban semmit sem vett el az érdemeiből, hiszen Karácsony Gergely azóta sem tudja rendesen megfogni a fénykardot, az LMP még mindig nem adta fel a hidak lezárását, a haladó sajtó szerint pedig az árcsökkenés dacára neked még így is nagyon-nagyon rossz. Ebben a mai videóban beszélünk a "Magyar anyák akciócsoport" által szervezett anyák napi tüntetésről, az LMP fantasztikus ötleteiről, Karácsony Gergely páncélozott tenyeréről, de az is kiderül, hogy mekkora az átlag péniszméret. Nézzétek meg a teljes videót, ami egy igazán különleges helyszínen készült. Ezúton is köszönjük a meghívást a Budapest Balcony-nak, aki biztosította számunkra a helyszínt és a fantasztikus hangulatot.Minden, amit a CNN nem mond el Dél-Afrikáról – Ernst Roets a The Right Brothersben
Furcsa, hogy Dél-Afrikáról nem igazán látunk híreket a mainstream médiában. A CNN vagy a BBC viszonylag ritkán emlékezik meg arról, hogy évtizedek óta szisztematikusan gyilkolják a fehéreket arrafelé, sőt, nagyon komoly gondot jelentenek a kompenzáció nélküli földelkobzások is. Most erről nagyon őszintén tudtunk beszélgetni Ernst Roets-szal, az Afrifórum vezetőjével, aki helyiként maga is személyesen élte át mindezt és ő az, aki talán a legtöbbet teszi azért, hogy a helyzet valamelyest javuljon. Roets véleménye szerint azonban nem fordítható vissza a folyamat, a helyi közösségek viszont sokat tehetnek azért, hogy értékeket teremtsenek és ezért magukat megóvják attól, hogy az összeomlás betemesse őket.A férfiak az új nők? – Így törlik el a liberálisok teljesen a nőiességet és a nőket
Itt az ideje, hogy beszéljünk a nők elnyomásáról. A liberálisok ugyanis nem elég, hogy elmossák a nemeket, de ezzel együtt eltűntetnék a nőket és a nőiességet is.GEOrgPOLITIKA – „Szaddámtalanítva”, kettészakítva, újjáépítve – 4., befejező rész
Az amerikaiakban és az európaiakban mindig is volt egy kis felsőbbrendűségi érzés a közel-keleti emberekkel szemben. Persze csodálták a mecseteket, az ezeregy éjszakát idéző műkincseket a múzeumokban, de otthon gyakran már lesajnálóan meséltek az Orient embereiről. Hát ez most rendesen megfordult...Karácsony Gergely Momentum-kompatibilis – Soproni Tamás a Mi kérdezünkben (Videó)
Polgármesterként kerületében nem támogatná Soproni Tamás az óvodásoknak szóló dragqueen-show-kat, de a gyermekvédelmi törvénnyel nem ért egyet; szerinte az csak olyan nem, vagy alig létező dolog, amitől úgy retteghetünk, mint a horrorfilmektől. Terézváros momentumos polgármestere saját elmondása szerint nem szeretné keverni az országos és az önkormányzati politikát, ezért nem vesz részt a tanártüntetéseken, amelyekkel kapcsolatban azt is szerettük volna megtudni, hogy pontosan mi történik, ha egyszer párttársai átjutnak a Karmelita melletti építkezési kordonon. Ez ugyan nem derült ki a PS TV stúdiójában sem, az viszont igen, hogy az MSZP bizonyos politikusaival nem hajlandó közösséget vállalni, az ellenzéki térfélen kizárólag a Momentum és a DK minősíthető létező pártnak, Karácsony Gergelyt pedig Momentum-kompatibilisnak tartja. Ebbe pedig az is beleférne, hogy Karácsony Gergely valamikor a Momentum színeiben politizáljon – vagy az egész Párbeszéd.GEOrgPOLITIKA – „Szaddámtalanítva”, kettészakítva, újjáépítve – 3. rész
A Közel-Keleten mindenben lakozik egy történet. Nem mind vidám, sőt... Az sem biztos, hogy mind igaz, mivel néhányukat tábortűz körül lehetne mesélni Halloween éjszakáján. Persze egy jó sztorinak nem is kell mindig valósnak lennie; elég, ha szórakoztató, vagy ha parázhatunk tőle még akkor is, ha mi meséljük. Ilyen az elfűrészelt szoborfej meséje is. Igaz vagy sem, már nem tudni, az örökre Szaddám és emberei titka marad...Kocsmai igazságok – Európa őshonos népei kipusztulhatnak ebben a háborúban (Videó)
A békét a végső győzelemben meglelni kívánó liberális és baloldali felebarátaink olyan háborúba akarnak belerángatni bennünket, amelyet az európai őshonos társadalmak egyszerűen demográfiailag sem bírhatnak ki. Az ukrán társadalom már belepusztult a háborúba, csak még nem vették észre ezt az emberek. A fiatalok fele, kétharmada eltűnt ebből a társadalomból, vagy nyugatra menekült, vagy a fronton van. Ez utóbbiak nem kis része pedig már meghalt, vagy annyira súlyosan megsebesült, hogy többé teljes életet már nem élhet. Családok milliói szakadnak szét végleg fizikai és generációs értelemben egyaránt, számtalan egyszülött fiú elestével számtalan család hal ki gyakorlatilag. A jelenlegi demográfiai helyzetben Európa egyetlen őshonos népe sem bírna ki olyan veszteségeket, amelyeket most az ukrán nép elszenved. Ne legyen kétségünk afelől, hogy a "mi háborúnkat" szeretett ellenzékünk bármikor kész nyugati "kérésre" velünk megvívatni. Szalai Szilárd és Bálint Botond a Kocsmai igazságokban.Vigyázz! Lehet, hogy téged is így manipulálnak – The Fair Right (Videó)
Propaganda és propaganda között óriási különbség van. A legtöbb ember azt hiszi, csak az a politikai "kampányszöveg" lehet propaganda, amit az arcába katapultálnak, de ez nem igaz. A propaganda legtöbbször alattomos. Olyan alattomos, hogy észre sem veszed. És ha tetszik, ha nem, a propaganda működik. A legjobb bizonyíték erre a videóban bemutatott csoport, akik közé beépültem. Miközben figyeltem a csoport működését, valósággal ledöbbentem. Felfoghatatlan, hogy vannak emberek, akik bedőlnek az ilyen olcsó manipulációnak, miközben észre sem veszik, hogy manipulálva vannak. Számukra ez a valóság. Ha pedig valaki megpróbál más nézőpontot is kilátásba helyezni, a "vezetőség" rövid úton eltávolítja, hiszen a tenyészállat csak azt eheti, amit a gazdája enni ad neki. A történet legérdekesebb része a csoport mögött álló "szervezet". Sosem jönnél rá, ki irányítja ezt a szélsőséges közösséget, a videóból azonban megtudhatod!Joe Biden kiadta az engedélyt: mehetnek a vadászgépek Ukrajnába – Hardcore Hobbista
Elon Musk nemcsak rájött, de hangot is adott annak, hogy Joe Biden mintha nem lenne teljesen normális. Joe erre végre meghozta a nagy döntést arról, hogy az amerikaiakén kívül bárki F–16-osa mehet végre Ukrajnába. A döntés néhány apró technikai részletéről ejtettünk szót, majd, hogy ne maradjunk teljesen őrültek nélkül, a végén feltűnt Nebraska állam transzimádó szenátora is. A második részben a Távol-Kelet országainak aktuális kapcsolataiba merültünk bele Horváth Csaba Barnabással, a Danube Institute kutatójával.GEOrgPOLITIKA – „Szaddámtalanítva”, kettészakítva, újjáépítve – 2. rész
Az Iszlám Állam, amely kalifátusnak kiáltotta ki magát, „fénykorában” 11 millió ember felett rémuralkodott. Aki nem értett egyet az iszlamisták retorikájával és a hetedik századot idéző vallási ideológiával, azt gondolkodás nélkül kivégezték. A terrorszervezet vezetői csak a feltétlen engedelmességet és a behódolást fogadták el. A külföldi segélyszervezetek munkatársait, újságírókat és mindenkit, aki szerintük az iszlám ellensége volt, lefejezték vagy élve felgyújtották.Az imádkozó orvos – Csókay András és az Öreg
Csókay András talán az egyik legelismertebb, de egyben legvitatottabb személyisége a magyar idegsebészetnek, a magyar orvostudománynak. A nemzetközi hírű agysebész számos bravúros műtétet hajtott végre (például a sziámi ikrek szétválasztása), számos embert mentett meg a haláltól, amit Csókay erős istenhitének, a názáreti Jézussal való mély kapcsolatának tulajdonít. Imádkozó orvosnak is nevezik – néhányan gúnyosan –, mégis, a műtétei sikeresek. Azt vallja, hogy a tudás nem hatalom, hanem alázat.Ajánljuk még
































