Sport exkluzív
Roland Garros: Balázs Attila három szettben jutott tovább a 2. körbe
A francia nemzetközi teniszbajnokság első fordulójában, a legjobb 64 közé jutásért a világranglistán 87. helyen álló, 32 éves Balázs Attila 2 óra 21 perc alatt legyőzte a nála négy évvel fiatalabb, 95. helyen rangsorolt japán Ucsijama Jaszukatát. A két Garros-főtáblás debütáns összecsapásán Balázs 6:2, 6:3, 7:5-re nyert. Grosics Gyula élete végéig tartott a kommunistáktól – Nem írt alá az ÁVH-nak, embernek maradva lett legenda
Grosics Gyula nemcsak utolérhetetlen legenda, de igazi hazafi, aki ember maradt az embertelenségben. Még idős korában is összerezzent néha, mintha tartana valamitől. Volt mitől, már 1949-ben megdolgozta az ÁVH, de nem írt alá, nem jelentett. Később világklasszis lett, akit ötvenhat után újra elővettek, de abból a pofonból is felállt. Munkatársunk gyerekként találkozott Grosiccsal, akit a legintelligensebb, legérzékenyebb Aranycsapat-legendának látott. Csak Benedek Tiborék elvesztéséről ne kérdezzük – Mélyinterjú a pólóslegenda Molnár Endrével
A magyar vízilabda talán legjobb kapusa volt Molnár Endre, aki nemcsak zseniális védéseiről, de humoráról is híres volt. Mindent megnyert, amit meg lehetett, hetvenöt évesen is remek formában van, csak Benedek Tiborék halálával nem tud mit kezdeni. Még beszélni is nehezére esik erről. Szerencsére volt más témánk is, az unokák például követik a nagypapa útját, és szintén vízilabdáznak. „A legnagyobb unokám egyszercsak közölte, hogy beállt a kapuba, mert innentől kezdve védeni akar. Én rögtön mondtam neki, hogy nincs magánál, de fütyült a véleményemre. Hiába, ilyenek a kamaszok...”Mélyinterjú egy lebilincselő sportemberrel. Conor McGregor: Pacquiaóval bokszolok legközelebb a Közel-Keleten!
Az ír MMA-sztár, Conor McGregor nem egész egy napja jelentette be Twitter-oldalán, hogy ismét ringbe száll a ketrec helyett. Ezúttal a Fülöp-szigetekről származó bokszlegenda, Manny Pacquiao lesz az ellenfele. Megpróbáltunk utánajárni: ez most tréfa, vagy halálosan komolyan gondolja McGregor?! „Nem fogom a román hokinak nevelni a tehetségeket” – Kercsó Árpád a szénporos pályától a beteljesült álmokig (PS-portré)
Kercsó Árpád a magyar jégkorong legendája. Lehetett volna másképp is, de amikor még a rendszerváltás előtt el akarták románosítani a székely edzőt, akkor úgy döntött, inkább az anyaországba költözik. Kercsó Dunaújvárosban csinált csodát, ahol kinevelt egy olyan generációt, amely nemcsak megnyerte a bajnokságot, de a magyar jégkorong történetére is hihetetlen hatással volt. Ladányiék nevét ma is kívülről fújja a fél ország. A válogatott élén élete egyik legszebb győzelmét aratta a románok ellen (köztük játszott több egykori tanítványa is), s bár később elhagyta a nemzeti csapatot és Dunaújvárost, az utánpótlás-nevelésben azóta is meghatározó szerepet játszik. Munkatársunk, Kovács Attila kétrészes, portrénak beillő cikkének második részéből megtudhatjuk, hogyan kötött névleges házasságot, hogyan jártak Budapestre hetente többször egy busszal edzeni, s miért tért vissza másodszor is Magyarországra a székelyföldi edzősködés után. Az első rész itt olvasható. Csökkentenék a hivatalos vendégek számát a tokiói olimpián
A jövő év nyarára halasztott tokiói olimpia szervezőbizottsága azt javasolja, hogy 10-15 százalékkal csökkentsék a játékokra érkező külföldi küldöttségek tagjainak létszámát és ugyanilyen arányban korlátozzák a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) tisztviselőinek jelenlétét.
Budapesten sem volt ellenszer: a Bayern a legjobb csapat a világon!
Lezajlott a 46. Európai Szuperkupa-döntő, amelyen idén a német Bayern München és a spanyol Sevilla léphetett pályára. Nekünk, magyaroknak különösen kedves volt az idei finálé, mert annak helyszíne a Puskás Aréna volt. Impozáns nemzeti stadionunk ezzel máris otthona lett egy rangos, nemzetközi focimérkőzésnek. A trófeát hosszabbítás után a BL-győztes Bayern München nyerte. Kiejtette a Fehérvár a franciákat – A magyarok nyerték az orosz rulettet!
Nagyszerű sikert hozott a MOL Fehérvár eddigi legjobb kupateljesítménye. A piros-kékek gól nélküli 90 perc és hosszabbítás után, 11-es rúgásokkal kiverték az Európa Ligából az előzetesen jóval esélyesebbnek tartott francia Stade de Reims együttesét. A mieink ezzel továbbjutottak és ellenfelük a csoportkörért a Standard Liege-Vojvodina párharc győztese lesz majd. Hatgólos döntetlen Norvégiában: Budapesten vívhatja ki a BL-főtáblát a Fradi!
Remekül kezdett a Fradi a norvég Molde otthonában, Boli már a 6. percben beköszönt. A második félidőre kétgólos lett a Ferencváros előnye, de a harcos Molde fordított, így nagyon örültünk a végén Haratyin góljának. A 3–3 után Budapesten harcolhatja ki a Bajnokok Ligája-főtáblát a magyar bajnok. Elhunyt Fatér Károly olimpiai bajnok labdarúgókapus
Nyolcvan esztendős korában, hosszan tartó betegség után elhunyt Fatér Károly, a Csepel SC olimpiai bajnok labdarúgója – adta hírül szerdán a klub honlapja. A kapus több betegséggel küzdött, és szombaton otthonában, békésen távozott az élők sorából. Molde FK – Ferencváros 3:3
A Bajnokok Ligája (BL) főtáblára jutásért néz farkasszemet este kilenctől a norvég Molde FK és a Ferencváros labdarúgó csapata. A Fradi már a hetedik percben megszerezte a vezetést, majd kettő-nullra növelte az előnyét, de a norvégok a második félidő közepére kiegyenlítettek, majd a nyolcvanegyedik percben a vezetést is átvették. Hat perc múlva a Ferencváros büntetőhöz jutott egy tizenhatoson belüli kezezés miatt, így az eredmény 3:3 lett. Egyéni edzésterv, sportpszichológia – Módszerváltásról beszélt a PS-nek az ökölvívók új kapitánya
Bertók Róbert a nyáron kapta meg kinevezését, hétfőn, Tatán pedig megtartotta első válogatott edzését is az ökölvívók új szövetségi kapitánya. Az első benyomásokról kérdeztük az edzőt, aki elárulta, szemléletváltást akar: sportpszichológia, mérkőzés-elemzés, erőnléti felkészítés és egyéni edzéstervek – ezekre építene a jövőben.
Dzsudzsák tizenkét év után újra a DVSC színeiben folytatja!
A Király visszatért! – gyaníthatóan nemcsak nekünk jutott ez eszünkbe arról, amit kedden bejelentettek. Hivatalossá vált, amit eddig is suttogtak: Dzsudzsák Balázs a kalandozás után egykori csapatában, a Debrecenben folytatja. Másodosztályban, egy sikeres visszatérésről álmodozva. „Nem vagyok Gyárfás falova” – PS-interjú az ellenzék össztüzébe került Petrov Ivánnal, aki megszüntetné az úszósport Budapest-függőségét
Egészen képtelen történetekkel bombázza Wladár Sándor (jelenlegi MÚSZ-elnök) riválisát, kihívóját, Petrov Ivánt. Az ellenzékkel folyamatosan pózolgató elnök odáig süllyedt, hogy Gyárfás trójai falovának nevezte a fiatal szakembert. A PestiSrácok.hu exkluzív interjút készített a Győri Úszósport Egyesület vezetőedzőjével, aki vasárnap este akár az új elnöke is lehet az úszósportnak. Petrov legfontosabb célja, hogy legyőzze a vízfejet, azaz a sportág Budapest-centrikusságát. Bizakodva várhatjuk a válogatott pótselejtezőjét: Kalmár és Sallai parádézott, Varga Kevin pókhálózott, Szoboszlai büntetett
Igazán eredményes hetet zártak külföldön játszó labdarúgóink. Légiósaink közül többen fontos góllal, vagy gólpasszal vétették észre magukat, Varga Kevin első hazai pályán lejátszott meccse pedig fényesre sikerült. Mivel Marco Rossi jórészt a külföldön játszókra építi válogatottunkat, mindez örömteli a nemzeti csapat előtt álló őszi feladatok fényében. Az egyetlen rossz hír, hogy nemzeti csapatunk alapembere, Szalai Ádám kikerült a Mainz keretéből. Dzsudzsák még nem írt alá Debrecenben
Tűkön ülve várta egész Debrecen, hogy ma Dzsudzsák Balázst hivatalosan is bejelentik, mint a csapat "új" igazolását. A játékos azonban a szerződést még nem írta alá, viszont a menedzsere azt ígérte, a holnapi nap folyamán mindenre fény derül. Molde FK: Őket kell legyőznie a Fradinak!
Szerdán folytatódhat a Ferencváros menetelése a Bajnokok Ligája főtáblára jutásért. Ezúttal már visszaáll a rend, és két mérkőzésen kell és lehet legyőzni az ellenfelet, a norvég Moldét. Több mint száz érmet szereztek a magyarok a szegedi kajak-kenu Olimpiai Reménységek Versenyén
Összesen 109 érmet, köztük 42 aranyat nyertek a magyar indulók a Szegeden rendezett, vasárnap befejeződött kajak-kenu Olimpiai Reménységek Versenyén. Az egész viadal legeredményesebbje a tiszaújvárosi kajakos Máró Anna (U17) lett, aki három arany- és egy ezüstérmet szerzett. A legjobb nemzetnek járó serleget Magyarország vehette át – közölte a közösségi oldalán a magyar szövetség. Nehéz meccs, fontos győzelem: a Fehérvár továbbjutott az Európa Liga selejtezőjében
A Fehérvár FC továbbjutott a labdarúgó Európa-liga selejtezőjének második fordulójából, miután csütörtökön 1–0-ra nyert a máltai Hibernians vendégeként. Márton Gábor együttese a jövő heti következő körben a svájci Servette vagy a francia Reims csapatával játszik. Óriási mérkőzésen kiverte a Zágrábot a Fradi a BL-ből
Hihetetlen színvonalas meccsen kiverte a Bajnokok Ligájából a Ferencváros labdarúgócsapata a horvát Dinamo Zagreb együttesét 2–1-es végeredménnyel. Dominic Thiem kétszettes hátrányból fordítva nyerte meg a US Opent
Az osztrák Dominic Thiem nyerte meg az amerikai nyílt teniszbajnokság férfi egyesét, mivel a vasárnapi fináléban kétszettes hátrányból fordítva legyőzte a német Alexander Zverevet. Thiem – aki Thomas Muster 1995-ös Roland Garros-győzelme után a második osztrák GS-bajnok – pályafutása 17. tornagyőzelme mellé 3 millió dollárt (900 millió forint) kapott. Az open éra 1968-as kezdete óta Thiem az első, aki 0-2-ről megfordított egy US Open-finálét. „Óriási érzés, hogy a fiam is ott szurkolt” – Bacskai Balázs szép győzelemmel tért vissza
Rácz Félix, Magyarország legismertebb ökölvívó menedzser-promótere idén bedobta a törülközőt. Pályafutása során már másodszor. Sokan féltünk attól, hogy legjobb profi ökölvívóink isszák meg ennek a levét, ahogyan Rácz első kivonulását megszenvedte a Kovács „Vipera” Attila féle társaság. Ezért is örültünk, amikor bejelentették a New School Promotion megalakulását, majd azt, hogy megrendezik az első gálájukat, amelyen legtöbbre tartott bokszolónk, Bacskai Balázs is fellép. A rendezvénybe persze bezavart a koronavírus visszatérése, de a szervezők végül ezt is legyőzték. Bacskai ismét bizonyította klasszisát és a gála is jól sikerült. Negyvenöt éves lenne az örökké A-csoportos „Kiscsicsó” – Hokislegendánk, Ocskay Gábor csodálatos pályafutására emlékezünk
Negyvenöt éves lenne a magyar hoki egyik legnagyobb legendája, Ocskay Gábor. „Kiscsicsó” nemcsak fantasztikus játékos volt, hanem csodálatos, közkedvelt ember, akit nemcsak Székesfehérváron imádtak. Halála hatalmas tragédia, élete csúcsán hívta magához a Teremtő a hívő, lokálpatrióta fiatalembert, aki házasodni készült, és éppen feljutott a válogatottal az A-csoportos világbajnokságra. Végrehajtva a legnagyobb álmát, titkos reményünket. Ocskay Gábornak nem volt jó a szíve, de életét kockáztatva is játszott, hiszen ez volt a mindene. Rá emlékezünk ezzel az írással. Állandó szerzőnk, Kovács Attila felidézi alakját, eredményeit, karakterét, csodálatos pályafutását. Shane Tusup irányításával készül Dzsudzsák
A háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinka korábbi edzőjével – és férjével –, Shane Tusuppal készül a 108-szoros válogatott labdarúgó, Dzsudzsák Balázs. A 33 éves, jelenleg klub nélküli, így szabadon igazolható szélső, valamint az amerikai szakember együttműködése utóbbi menedzsmentjének szerdai közleménye szerint – a fizikális felkészülésre összpontosul. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.