Sport
Huszonkét hazai cselgáncsozó szerepel a mai nap rajtoló budapesti világbajnokságon, ahol 93 ország képviselői lépnek tatamira
Az MJSZ tájékoztatása szerint a Papp László Arénában 563 dzsúdós lesz érdekelt, a részvételi rekordot a 2011-es párizsi vb tartja, amelyen 132 ország 871 versenyzője lépett tatamira - igaz, akkor még minden súlycsoportban két sportolót indíthattak az országok. A játék ma sem volt igazán jó, de a győzelem végre megvan! – Barátságos labdarúgó-mérkőzés: Azerbajdzsán–Magyarország 1–2 (1–2)
Megszerezte első idei győzelmét a magyar labdarúgó-válogatott, miután küzdelmes, de alacsony színvonalú mérkőzésen Bakuban legyűrte Azerbajdzsán válogatottját. Csapatunk nem játszott jól, helyzetkihasználásunk ma is csapnivaló volt, de pozitívum, hogy a győzelmet így is meg tudtuk szerezni, Varga Barnabás pedig közel egy év után ismét eredményes tudott lenni a válogatottban. Rendkívüli izgalmak után a Veszprém a bajnok! – Férfi kézilabda bajnoki döntő: Veszprém–Szeged 34–31 (17–15)
Változatos, roppant izgalmas döntőt követően huszonkilencedik bajnoki címét gyűjtötte be a Veszprém férfi kézilabda-csapata, miután hatalmas csatában 34–31-re legyőzte a Szeged csapatát. Liverpoolban is követik az új MLSZ-szabályt?!? - Szoboszlai Dominik új magyar csapattársakat kaphat Kerkez Milos és Pécsi Ármin személyében
Míg Pécsi Ármin már teljes mértékben a Liverpool kötelékének tagja, addig Kerkez Milosról már lassan a fél világ úgy beszél mintha ő is Szoboszlai csapattársa lenne. Ha a humor oldaláról közelítjük meg a dolgokat, már csak két magyart játékost kell igazolni az Anfieldbe és meg is felelnek a legújabb MLSZ szabálynak. Azonban ehhez meg kell várjuk, hogy Kerkezt is hivatalosan bejelentse a klub. A hazai futballban már az átigazolási szezon első napjain megmutatta jótékony hatását az ún. „magyarítás”!
Az NB1-es szezon lezártával szinte egy időben ülésezett az MLSZ, ahol az elnök újraválasztása mellett egyéb nagyon fontos dolgokról is döntöttek a hazai labdarúgás vezetői. Ez pedig nem más, mint bizonyos számú magyar játékosok kötelező szerepeltetése a magyar bajnoki mérkőzéseken. Egészen pontosan öt magyarnak kell lennie a kezdőben, amiből egy U21-es korú játékos. Ha ennek a szabálynak valamilyen klub megfelel, akkor kapja meg az összes támogatást az MLSZ-től. Az új szabályt nem minden klubvezető fogadta kitörő örömmel, ugyanakkor elengedhetetlen lépés volt a magyar foci további fejlődése kapcsán. Manhercz-csoda Máltán, megvédte BL-címét az FTC! - Férfi vízilabda BL-döntő: Ferencváros–Novi Belgrád 13–11
A káprázatosan pólózó Manhercz Krisztián vezérletével szoros első félidő után az utolsó két negyedben felőrölte ellenfelét a Ferencváros a férfi vízilabda Bajnokok Ligája döntőjében, amelynek köszönhetően - megvédve címét - ismét megnyerte a trófeát! Nyéki Balázs együttese minden fronton győzelemmel zárta az idényt.
Hetedszer is Európa tetejére értek a Rába-parti lányok! – Női kézilabda BL-döntő: Győr–Odense 29–27 (20–15)
Remekül játszva és végig vezetve 29–27-re legyőzte a dán Odensét a Győri Audi ETO KC a női kézilabda Bajnokok Ligája fináléjában, így megvédte címét és immáron hetedik alkalommal nyerte meg a trófeát! Szenzációs játékkal történelmi BL-győzelem, először került Párizsba a trófea - Labdarúgó Bajnokok Ligája-döntő: PSG–Internazionale 5–0 (2–0)
A legrangosabb európai futballkupa-sorozat döntőjét rendezték meg Münchenben. Az első győzelmére készülő Paris Saint-Germain semmit sem bízott a véletlenre. A franciák a kezdő sípszótól uralva a mérkőzést, remek játékkal, gyönyörű gólokkal megérdemelten győzték le az Intert, amellyel történelmük során először megnyerték a Bajnokok Ligáját. Ferencváros győzelem és bajnoki ünneplés az ETO Parkban - ETO FC Győr-Ferencváros 1:2
Nagyszerű, harcos mérkőzést hozott a Ferencváros utolsó NB1-es bajnoki mérkőzése a szezonban, s ezzel egy újabb bajnoki címet szereztek. A Fradi nem kezdte jól a mérkőzést, az első félidő nagy részében az történt, amit az ETO szeretett volna, ám az utolsó percben Szalai Gábor találata döntött. A második félidőben egy lényegesen jobb Fradit láthattunk, melynek eredményeként Joseph gólt szerzett. A Győr nem adta fel, keményen küzdött, s végül szépítő találatukat is megszerezték, ugyanakkor ez az Üllői úti bajnoki álmaikat nem tudta szertefoszlatni. A Ferencváros így 36. alkalommal nyerte el az NB1-es bajnoki címet. Így (NE) növeld a szurkolótáborodat! – Ragályos lett a vendégdrukkereket sújtó jegymizéria
Óhatatlanul is megkerülhetetlen az a dilemma, hogy hogyan növelhetők a nézőszámok az első- és másodosztályú mérkőzéseken, ha a magyar futballról van szó. Ilyenkor felmerül a családi szektor bővítése, esetleg az ificsapatok állandó meghívása is a felnőtt meccsekre, azonban valami mindig kimarad. Mi lenne, ha igény esetén kötelezővé tennék a vendégszektor bővítését, esetleg helyet adnának a semleges – esetleg a békés, de a vendégeknek csendben szorító – szurkolóknak is a meccsre? Na, és persze korrektséget mutatnának a vendéglátó klubok az ellenfelüket elkísérő szurkolók irányába? Az új aranygeneráció – Történelmi sikert ért el jégkorong-válogatottunk!
Befejeződtek a csoportküzdelmek a dán-svéd közös rendezésű A-csoportos jégkorong-világbajnokságon, ahol válogatottunk elképesztő sikert ért el. Csapatunk véghez vitte azt, ami korábban még sosem sikerült: bennmaradt a világelitben, amelynek köszönhetően jövőre is az A-csoportban szerepelhetnek majd legjobbjaink! Nem sikerült a pontszerzés, így továbbra is izgulni kell a bennmaradásért! – A-csoportos jégkorong vb: Magyarország–Norvégia 0–1
Hatalmas taktikai csatát hozó mérkőzésen egygólos vereséget szenvedett a magyar jégkorong-válogatott Norvégia ellen az A-csoportos világbajnokságon. Ezzel továbbra sem jelenthető ki, hogy sikerült a sporttörténelmi bravúr, a bennmaradás, ám a remény még mindig él. Ha Svájc holnap legyőzi Kazahsztánt, akkor jövőre is a világelitben szerepelhetünk majd.
Gulácsi visszavonul a magyar válogatottságtól – A végét sajnáljuk, de kívánjuk a legjobbakat!
Gulácsi Péter a magyar labdarúgó válogatott és a német RB Leipzig kapusa a mai napon videóüzenetben köszönt el a szurkolóktól. Az 58 válogatott meccsét és a három Európa-bajnokságot emelte ki beszédében a magyar kapus. Gulácsit – nyilatkozata szerint – többé nem látjuk címeres mezben focizni. Egyre nagyobb bajban a Fehérvár, egyre közelebb az aranyéremhez az FTC – Labdarúgó NB I: Ferencváros–Fehérvár FC 3–0 (1–0)
Sorrendben tizedik bajnokiján is nyeretlen maradt a Fehérvár FC, amely ma a Groupama Arénában vendégszerepelt. A Ferencváros bajnokjelölthöz méltó teljesítménnyel, különösebb gond nélkül aratott sima győzelmet, miközben a piros-kékek ezzel a vereséggel a kiesés szélére kerültek. Mind az aranyéremről, mind pedig a Kecskemét melletti másik kieső kilétéről a jövő heti utolsó forduló dönt majd. Ennek a hétnek a nagy nyertese végül a Zalaegerszegi TE lett, amely a Fehérvár mai vereségével megőrizte élvonalbeli tagságát. Volt egy jó harmadunk, de csodát tenni nem sikerült – A-csoportos jégkorong-vb: Csehország–Magyarország 6–1
A címvédő Csehország ellen mérkőzött ma a magyar jégkorong-válogatott az A-csoportos világbajnokságon. Az idei tornán is győzelemre esélyes csehek ellen lehoztunk döntetlenre egy harmadot, de igazán nem tudtuk szorossá tenni a találkozót. Ez már nem a véletlen műve: drámai büntetőpárbaj után ismét Paksra került a trófea! - Labdarúgó Magyar Kupa-döntő: Ferencváros–Paks 1–1 (0–1, 1–1 1–1) - tizenegyesekkel: 3-4
Igazi, hamisítatlan kupafinálét vívott egymással a Ferencváros és a Paks csapata a Puskás Arénában. Elképesztő izgalmak, utolsó pillanatban született gólok és az orosz rulettel felérő tizenegyespárbaj után a Paks megvédte kupaelsőségét. Bognár György rendkívül szervezetten védekező együttese vezetést szerzett, s bár a rendes játékidő utolsó pillanataiban az FTC egyenlíteni tudott, végül a gólnélküli hosszabbítás után büntetőkkel ismét az atomvárosiak nyertek. Káprázatos bravúrral megvan az első győzelem! - A-csoportos jégkorong-világbajnokság: Magyarország–Kazahsztán 4–2
Nagyszerű játékkal, gyönyörű gólokat lőve, rendkívül értékes győzelmet aratott a magyar válogatott Kazahsztán ellen az A-csoportos jégkorong-világbajnokság harmadik fordulójában. Csapatunk ezzel nagy lépést tett a hőn áhított cél, a bennmaradás felé. Másfél harmadon keresztül álltuk a sarat az amerikaiak ellen – A-csoportos jégkorong-vb: Egyesült Államok–Magyarország 6–0
Sok tekintetben a németek elleni nyitómeccshez hasonló párharcot vívott az Egyesült Államok ellen a magyar jégkorong-válogatott az A-csoportos világbajnokságon. Időnkénti remek periódusaink ellenére nem sikerült igazán szorossá tenni a mérkőzést és megnehezíteni az amerikai csapat dolgát, amely végül fölényes győzelmet aratott. Válogatottunk a két, kalkulálható vereség után legközelebb kedden, Kazahsztán ellen lép majd jégre. Hamisítatlan rangadón nagy lépést tett a címvédés felé a Fradi - Labdarúgó NB I: Paksi FC–Ferencváros 2–3 (1–0)
A labdarúgó NB I 31. fordulójának rangadóját Pakson rendezték, ahol a címvédő Ferencváros vendégszerepelt. A mérkőzés méltó volt egy ilyen rangadóhoz, változatos, izgalmas, lüktető játékot és szép gólokat hozott, amelynek végén a több mint fél órát emberelőnyben játszó fővárosi zöld-fehérek örülhettek. Ezzel a Paks bajnoki reményei elszálltak, a Ferencváros viszont nagy lépést tett az újabb címvédés felé. Voltak jó időszakaink, de a bravúrtól messze jártunk a nyitómeccsen – A-csoportos jégkorong-vb: Németország–Magyarország 6–1
Megkezdte szereplését a magyar jégkorong-válogatott az A-csoportos jégkorong-világbajnokságon. A nyitónapon Németország várt legjobbjainkra. Csapatunk a herningi helyszínen lépett jégre, s bár a mérkőzés egyes szakaszaiban jobban játszott, mint az NHL-játékosokat felvonultató germánok, a bravúr nem sikerült. Folytatás holnap, a végső győzelemre is esélyes Egyesült Államok ellen. Marco Rossi 2030-ig hosszabbított - Milyen hatással lesz ez a magyar labdarúgásra?
Marco Rossi a hazánkban munkát vállaló külföldi emberek közül talán a legsikeresebb! Az MLSZ vezetősége mellett, a szövetségi kapitányi poszt is meg lett erősítve egy 2030-ig szóló szerződéshosszabbítással. Mostani írásunkban azt vizsgáljuk meg, mit köszönhetünk Rossi mesternek és milyen hatása lehet annak, hogy egy következő generációt is az olasz trénerre bíztak. Európa-bajnoki részvételt ér a kiváló játék és a győzelem! – Férfi kézilabda Eb-selejtező: Szlovákia–Magyarország 24–39 (15–20)
Nagyszerű játékkal imponáló győzelmet aratott Szlovákia ellen a magyar férfi kézilabda-válogatott a mai Eb-selejtezőn. Csapatunk annak ellenére is minden tekintetben felülmúlta ellenfelét, hogy több fiatalt is mélyvízbe dobott Chema Rodríguez szövetségi kapitány. Válogatottunk ezzel csoportelsőként jutott ki a jövő évi Európa-bajnokságra. Horvát tréner váltja Grzelakot a Megyeri úton – Damir Krznar lett az Újpest vezetőedzője
Felszállt a fehér füst Újpesten, a labdarúgó-csapat vezetősége rendkívüli sajtótájékoztatón bemutatta a csapat új vezetőedzőjét. A jövőben a horvát Damir Krznar irányítja majd a lila-fehéreket. A szakember figyelemre méltó eredménysorral érkezett a Megyeri útra, feladata pedig egyértelmű: az elmúlt évek után végre az élmezőnybe vezetni az Újpest együttesét. Semmi nem dőlt el az aranycsatában, taktikus játékkal pontot szerzett az üldöző a címvédő otthonában - Labdarúgó NB I: Ferencváros–Puskás Akadémia 1–1 (0–1)
Hatalmas taktikai csatát hozott az első és a második helyezett rangadója a labdarúgó NB I 30. fordulójában. A látottak alapján talán mindkét csapat úgy volt vele, hogy jobb az egy pont, mint egy vereség, így nem is lehetett más a találkozó vége, mint döntetlen. A Ferencváros ezzel megőrizte hárompontos előnyét, azonban a Puskás Akadémiának sem kell még lemondania aranyálmairól. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.