Pesti Srácok

Sport

Elveszített öltöző, drámai kiesés, edzőváltás – Hogyan tovább, Ferencváros?

KAKovács Attila Forró drót 2023 július 21.
Amint arról a lefújás után portálunkon is olvashattak, a Ferencváros labdarúgó-csapata súlyos vereséget szenvedett hazai pályán a feröeri bajnoktól, így rögtön az első selejtezőkörben kiesett a Bajnokok Ligájából és az Európa Ligából is, és legoptimálisabb esetben is az Európai Konferencia Liga (EKL) csoportkörébe juthat már csak be. A szerda esti lélektelen és elképzelés nélküli játékot látva nem volt meglepő, hogy szinte rögtön érkezett Kubatov Gábor elnök bejelentése Sztanyiszlav Csercseszov menesztéséről. Ám az is egyértelmű, hogy a tréner elküldése önmagában nem oldja meg a gondokat, amelyek már tavasz óta látszódtak a magyar bajnok játékán. Írásunkban a Ferencváros kudarcának okait és a csapat lehetséges jövőjét próbáljuk meg elemezni.

Szégyenteljes játék, váratlan vereség – Ferencváros–KÍ Klaksvík 0–3

Perutek János Sport 2023 július 19.
A nagy álom szertefoszlott a Groupama Arénában, a feröeri KÍ már az első félidőben eldöntötte a meccset. A Ferencváros csapata szétesetten játszott, és a legnagyobb baj, hogy a motiváltság is csak ritkán volt látható. Csercseszov mester komoly bukása volt már a tavaszi szezon is, de ezt a selejtező meccset sokáig nem fogja elfelejteni egy Fradi-drukker sem. A magyar csapat így a BL mellett az Európa-ligától is el kell köszönjön, és a Konferencia-ligában folytathatja ahol a Shamrock Rovers lesz az ellenfél.

A Ferencváros labdarúgócsapata a Groupama Arénában vívhatja ki a továbbjutást szerda este a BL-ben

Perutek János Sport 2023 július 18.
Egy éve ugyanúgy idegenbeli döntetlennel kezdte a labdarúgó Bajnokok Ligáját a Ferencváros, mint múlt héten a feröeri KÍ Klaksvík ellen, amelyet így szerdán, a hazai visszavágón kell felülmúlnia a selejtező első fordulójában. A sorozatban ötszörös magyar bajnok együttes múlt kedden a szűk és műfüves pálya, valamint a hűvös idő miatt nem tudta érvényesíteni nagyobb játéktudását, de az Üllői úton a szigetországi együttes érezheti majd magát hasonlóan kényelmetlenül.

Százszázalékos teljesítménnyel aranyérmes a magyar női junior kézilabda-válogatott

PPestiSrácok.hu Sport 2023 július 17.
A magyar női junior kézilabda-válogatott százszázalékos teljesítménnyel lett aranyérmes a romániai korosztályos Európa-bajnokságon, amelynek vasárnapi döntőjében 35–26-ra verte Dániát. A magyarok sorozatban harmadszor nyerték meg az U19-es korosztály kontinenstornáját, így az összmérlegük immár három arany-, három ezüst- és egy bronzérem.

Kanada legyőzésével rajtolt a magyar női vízilabda-válogatott

PPestiSrácok.hu Sport 2023 július 16.
A magyar válogatott 11-10-re legyőzte a kanadai csapatot a fukuokai olimpiai kvalifikációs világbajnokság női vízilabdatornájának a vasárnapi nyitányán. Az együttes csapatkapitánya, Keszthelyi Rita a nyolcadik vb-jén ugrott medencében, ezzel egyedüli magyar rekorderré lépett elő Stieber Mercédeszt és Takács Orsolyát megelőzve. A 31 éves világklasszis - akit a zárónegyedben cserével kiállítottak - négy góllal segítette a csapatot. Bíró Attila együttese kedden a házigazda japánokkal, csütörtökön pedig az új-zélandiakkal találkozik és a ha papírformát igazolva nyer, akkor csoportlesőként közvetlenül a negyeddöntőbe jut.

Az olimpiai bajnok, aki az emberi minőséget keresi a celeblét helyett és magyarsága megélésében találta meg önmagát – Foltán László 70 éves

KAKovács Attila Forró drót 2023 július 16.
Egy különleges sportemberrel készített életút-interjú mindig nagy élmény az újságírónak is. Felidézni a kezdeteket, a sikerhez vezető utat, magát a nagy győzelmet, győzelmeket, majd aztán az utána eltelt éveket, mindig tartogat valami egyedit. Ráadásul éppen a kimagasló eredményekkel tarkított pályafutás okán könnyű megtalálni a mögöttes tartalmat, a sporton túlmutató üzeneteket is, amelyeket érdemes kidomborítani a megírt cikkben. Hasonló lelkülettel vártam a találkozást az 1980-as moszkvai olimpia kenubajnokával, Foltán Lászlóval is, aztán a dolgok kicsit más fejlődési irányt vettek. Várakozásaimmal ellentétben ugyanis főhősünk egyáltalán nem az olimpiai aranyérmét tartja pályafutása fő művének. Következzen hát egy igencsak rendhagyó életút-megidézés, amelyben az olimpiai aranyérem – amely bárki más életében a csúcs lenne – csak egy epizód, és amelyben a keresztény erkölcsiség, a példaértékű családi háttér és a nemzettudat megélése az igazán fontos. Íme, a 70 éves Foltán László élettörténete.

Egészen elképesztő új sportágat ismerhetünk meg: a hobbilovaglást – ló nélkül

Perutek János Sport 2023 július 13.
Ha valaki azt gondolja, hogy látott egy kő-papír-olló versenyt és ezzel túl van élete legbetegebb sportélményén, szólnunk kell, hogy sajnos téved. Egy egészen hihetetlen „sport” ütötte ugyanis fel a fejét: a hobbilovaglás. Ez így elsőre nem tűnik komoly dolognak, sőt! Azonban a most következő videó láttán egész biztosan megváltozik minden olvasó véleménye. A hobbilovaglást ugyanis játéklovakkal űzik. Emberek.

A küzdeni akarás megvolt, a játék még döcögött – Labdarúgó BL-selejtező: KÍ Klaksvík–Ferencváros 0–0

KAKovács Attila Exkluzív 2023 július 11.
Megkezdte idei Bajnokok Ligája-szereplését a Ferencváros labdarúgó-csapata. A magyar bajnok a feröeri aranyérmes KÍ Klaksvík ellen lépett pályára, idegenben. Küzdelmes mérkőzésen a Fradi kissé még döcögős játéka nem volt elég a győzelemhez, azonban a visszavágón remélhetőleg nem okoz majd gondot a továbbjutás kivívása.

Bírói műhiba, óvás, elvesztett bronzérem a férfi vízilabda Világligán

KAKovács Attila Forró drót 2023 július 3.
Különleges eseményekkel zárult a férfi vízilabda Világliga Los Angelesben. A bronzéremért játszott kisdöntőt válogatottunk nagy izgalmak után, ötméteresekkel megnyerte. A házigazda Egyesült Államok csapata azonban bírói műhibára hivatkozva óvást jelentett be, aminek helyt adtak a szervezők, így a spanyol–olasz finálét követően újra le kellett játszani a mérkőzés utolsó perceit. Ez alkalommal az USA győzelmével zárult a találkozó, így végül ők lettek a bronzérmesek...

Bemutatták Szoboszlait Liverpoolban, 8-as mezben játszik majd! – A magyar klasszis az angol sztárklub harmadik legdrágább játékosa lett! (Exkluzív fotókkal!)

KAKovács Attila Forró drót 2023 július 2.
Megszakítva nyaralását, a tegnapi napon Angliába repült és az ilyenkor szokásos orvosi vizsgálatokat követően ma délelőtt aláírta szerződését a Liverpool FC-hez a magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik. A kiváló középpályás, aki a nyolcas számú mezt kapta meg a klubtól, minden idők legdrágább magyar játékosa lett, miután – amint arról pénteken este portálunkon is beszámoltunk – a Mersey-parti együttes hetvenmillió eurót fizetett érte eddigi klubjának, az RB Leipzignek. Ezzel az összeggel a Liverpool FC összesített átigazolási listáján is a harmadik helyre került, ami mindennél egyértelműbben mutatja, hogy Szoboszlaira kulcsemberként számítanak a világ egyik legjobb csapatánál.

Átigazolási szenzáció: Szoboszlai Dominik Liverpoolban! - Hetvenmillió eurót fizet az angol sztárklub a magyar válogatott csapatkapitányáért!!!

KAKovács Attila Forró drót 2023 június 30.
Magyar átigazolási rekordot ért Szoboszlai Dominik nagyszerű lipcsei éve. A magyar válogatott csapatkapitánya elképesztő összegért, hetvenmillió euróért vált klubot. A Bundesliga élcsapatától, a Red Bull Leipzigtől a világ egyik legjobb csapatába, a hatszoros BEK/BL-győztes Liverpool csapatához igazolt. Ez a klubváltás az elmúlt évtizedek legjelentősebb transzfere a magyar játékosok tekintetében, Szoboszlai Dominik pedig minden idők legdrágább magyar labdarúgója lett, megelőzve mindenki mást, például a korábbi világrekordert, Détári Lajost is.
Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.