Vb2018
Dél-Amerika Európa ellen – kezdődnek a nyolcaddöntők
Lementek a csoportkörök, így a mai nap már a legjobb 16 közé bejutott csapatok kezdik meg az összecsapásokat a nyolc közé kerülésért. Délután 16 órakor Argentína-Franciaország, 20 órakor Uruguay-Portugália meccseken izgulhatunk. A legjobb nyolc között akár Messi és Ronaldo is találkozhatnak, ha úgy alakulnak a mai összecsapások. Izgalmas délután és este következik. Anglia magasról ejtett a sportszerűségre, Belgium lett a csoportelső
Bár Anglia az utóbbi évtizedekben minden nagy tornán elbukik, most sportszerűtlenségével tűnt ki. Egy mozdulatot sem tett azért, hogy megnyerje a csoportját, így az angolokat legyőző belgák végeztek az első helyen. Anglia Kolumbiával, Belgium Japánnal találkozik. Némi foci jó sok antifocival – Japán kikapott a lengyelektől, de fairplay pontokkal kigolyózta Szenegált
Félgőzös, takarékoskodó meccset hozott össze Japán a már kiesett lengyelek ellen, és majdnem ráfázott. Aztán amikor kiderült, hogy mégiscsak továbbjut az ázsiai gárda, onnantól demotivációs versenyt vívott a vigaszgyőzelmet begyűjtő Lewandowskiékkal. Szerencsére vége, Japán továbbpihente magát a nyolcaddöntőbe. Kolumbia csoportelső, Szenegál a vb vesztese: több sárga lapja miatt maradt le a továbbjutásról
Unalmas, eseménytelen meccsen Kolumbia 1–0-ra legyőzte Szenegált, ezzel megnyerte a csoportját. Az afrikai csapat csak a gól után kezdett el futballozni, de végül nem tudott egyenlíteni, és több sárga lapja miatt Japán mögött végzett, így lemaradt a nyolcaddöntőről. Kiegyenlített párharcok döntenek a továbbjutásról a csoportkör legvégén
A brazilok meccse sima volt, a koreai–német meccs viszont igazi tippgyilkosnak bizonyult, a fogadók között sem sokan gondolták, hogy már a csoportkör után hazautazik a címvédő. A harmadik forduló zárómeccseinél ekkora meglepetésre kilátás sincs, hiszen eleve elég kiegyenlítettek az erőviszonyok, ám emiatt jó szorzóval kecsegtetnek az ügyesen megtippelt eredmények. Anglia és Belgium párharca teljesen nyílt, a japánok és a lengyelek is hasonló erőt képviselnek. Kolumbia esélyesebb Szenegálnál, de a szertelen afrikai fociban mindig ott van a meglepetés lehetősége. Egyedül Panama győzelme tűnik valószínűtlennek Tunézia ellen. Anglia vagy Belgium marad titkos esélyes?
Anglia és Belgium várhatja legnyugodtabban a csoportkör utolsó napját, az ő továbbjutásuk már eldőlt, csupán a csoport első helye kérdéses. Nagyobb izgalmak így a H csoport délutáni találkozóin várhatók, ahol az eddig stabilan jól teljesítő Japán és Szenegál, valamint az első fordulós botlását korrigálni igyekvő, erős Kolumbia is próbál odaérni a két nyolcaddöntős helyre.
Meglepetések vébéje? - Nagy Ervin és Bándy Péter a Polbeat Extrában! (élő 19:40-kor!)
Ma este is Polbeat Extrával jelentkezik a PestiSrácok.hu a Belvárosi Foci Moziból. Szarvas Szilveszter műsorvezetése mellett Nagy Ervin politológus, filozófus és Bándy Péter, a Demokrata vezető szerkesztője az angol-belga meccs mellett a német válogatott csődjét és gyors kiesését is kibeszéli, mint ahogy az is szóba kerül, a meglepetések vébéje lesz-e a mostani. A Polbeat Extrából a nagy focis élmények sem maradhatnak ki. Özil, a „döglött béka” – a sajtó és a bajor világklasszis szerint a török frakció tette tönkre a német válogatottat
Döglött béka – így nevezte Özilt Mario Basler a németek szégyenteljes kiesése után. A török származású játékos a brit sajtó szerint fejpántját hajította az őt kritizáló német szurkolók felé. Bár a németek titkolják, és nem nagyon lehet leírni: több helyről kiszivárgott, hogy a klikkesedés, Özilék „Bling bling gang” nevű társasága okozhatta a Nationalelf szétesését és bukását. Szerbiának nem volt esélye: Brazília és Svájc jutott tovább
Németország kiesése mindent vitt. Az esti meccsen nem voltak akkor izgalmak, mint korábban. Brazília legyőzte Szerbiát és ezzel csoportelső lett, a második helyen a Costa Ricával döntetlent játszó Svájc végzett. Svájci tollakkal szárnyal az albán sas
A svájci-szerb világbajnoki csoportmeccsen Xherdan Shaqiri és Granit Xhaka, Tell Vilmos egyenesági leszármazottai, a svájci válogatott oszlopos tagjai a szerbeket hergelő gólörömmel jelezték a sportszerűség iránti elkötelezettségüket. Az albán sast jelképező gólöröm egyértelműen politikai felhangú volt és a szerbek ellen nyilvánult meg, az eltiltás azonban elmaradt, csupán pénzbüntetést kapott a két játékos. Ezek a gondolatok nem a szerbeket védik, hanem az oly sokszor elvárt és hangoztatott egyenlőséget kérik számon. Ha magyar játékos villantana nagy-magyarországos pólót egy szlovákok elleni gólöröm után, akkor repülne az egész válogatott a tornáról. Szerencsére mi nem jutottunk ki. Megtört a mexikói átok: Dél-Koreának hála vereséggel is továbbjutottak a svédekkel együtt!
Bár Svédország simán legyőzte Mexikót, végül mindkét csapat ünnepelhetett: Dél-Korea Németország elleni csodájának köszönhetően a mexikóiak is továbbjutottak! Így még nem örültek a mexikói szurkolók a vereségnek, az biztos. Megint megsemmisült a címvédő a csoportban, sosem égtek ekkorát a németek világbajnokságon
Németországnak egyszerűen nem megy Oroszországban, Moszkva után Kazánban is vereséget szenvedett a címvédő, és kiesett. Megsemmisültek az egész vébén szenvedő németek, Dél-Korea úgy is hőssé vált, hogy kiesett. Amennyire lehengerlően erős volt négy évvel ezelőtt Németország, most annyira erőtlen, annyira meddő fenyegetést jelentett. Az utóbbi öt világbajnokságon negyedszer történt meg, hogy a csoportban kiesett a címvédő, most Löw csapata is beállt ebbe a dicstelen sorba a 2002-es francia, 2010-es olasz és a 2014-es spanyol válogatott mellé.
Mindenki azt figyeli ma, összejön-e a brazil–német dráma a nyolcaddöntőben
Habár eddig se panaszkodhatunk, egy francia–argentin vagy egy uruguayi–portugál nyolcaddöntő sem piskóta, a legjobb párosítás a mai napon jöhet össze. Két további csoportban zárulnak ma a küzdelmek, az egyikben a brazilok, a másikban a németek voltak eredetileg az esélyesek… Most már komolyan kell venniük a vébét a braziloknak, mert a szerbek nem viccelnek – Polbeat Extra a foci vb-ről (ÉLŐ 19:40-től!)
Brazília a csoportelsőségért indul harcba ma este, Szerbia pedig az utolsó, nagyon vékonyka szalmaszálba kapaszkodik. Érdekes párharc lesz az eddig nem igazán meggyőző ötszörös világbajnok meg a szerencsétlenkedést és az elképesztő harciasságot követhetetlenül váltogató balkáni gárda között. Újra jelentkezik a Polbeat Extra a Belvárosi Foci Moziból, mert ezt a párharcot nemcsak látni kell, de véleményünk is lesz róla. Fogcsikorgató küzdelem után jutottak tovább Messiék, legyőzték Nigériát, tovább él az argentin álom
Hatalmas csata után, Messi vezérletével győzte le Argentína 2-1-re Nigériát, és mivel Horvátország legyűrte Izlandot, így az argentinok jutottak be a legjobb 16 közé. Óriási kő esett le a dél-amerikaiak szívéről, zokogva ünnepelt a stadionban több tízezer argentin, hiszen borzasztó két meccs után sikerült elérni a továbbjutást a mai győzelemmel. Végig jobbak voltak Nigériánál, de rengeteget hibáztak és mindent Messire próbáltak bízni, aki gyönyörű gólja mellett igyekezett minél több forintos labdát adni a társaknak. Argentínára a franciák várnak, a horvátok a dánokkal mérkőznek a legjobb 16 csapat között. Horvátország pihent, de presztízsből azért megverte Izlandot is
Horvátország már az utolsó csoportforduló előtt is biztos továbbjutó volt, ami ez a háttérinformáció nélkül, ránézésre is látható volt. Altatták az életéért hajtó és amellett még a másik meccs megfelelő eredményében is reménykedő Izlandot, néha, amikor kellett, felpörgették a játékot, és végül takaréklángon is megszerezték a három pontot. Száz százalékos teljesítménnyel csoportelső a világsztárokat felvonultató horvát csapat, és nagy meglepetés lenne, ha a színtelen-szagtalan dánok útjukat tudnák állni a nyolcaddöntőben. Biztosra mentek: együtt, dögunalomban, gól nélkül jutottak tovább a franciák és a dánok
Megvan a világbajnokság első gól nélküli meccse, a franciák és a dánok kéz a kézben léptek tovább a csoport első két helyéről, miután kilencven percre az NB I legrosszabb hagyományait elevenítették fel a moszkvai gyepen. Nem lehetne állítani, hogy eseménytelen meccs volt, hiszen mindkét csapat próbálkozott a színészkedéssel, de végül nem változtattak a csoport állásán. Az viszont egyelőre rejtély, hogy a franciák jól jártak-e a csoportelsőséggel – ezt még akkor is nehéz lenne eldönteni, ha tudnánk, hogy Argentína továbbszuszakolja magát a D csoport második helyén. Peru megverte Ausztráliát, de mindketten búcsúztak a világbajnokságtól
A meccs előtt az ausztráloknak még volt halvány reményük, Peru viszont már kiesett az első két meccsen elszenvedett vereséggel. A dél-amerikai csapat végül 2-0 arányban megverte az ausztrálokat, akik próbálkoztak ugyan, de a felszabadult és ötletesen játszó Peru simán hozta a mérkőzést. A másik meccsen 0-0-ás döntetlent játszó dánok és franciák jutottak tovább a csoportból. Shine On You Crazy Diamond – Messi a kiégett, a félisten, a zseni, az áruló
Van, aki szerint Izrael istenének büntetése sújt le Messire. Más szerint kiégett, megöregedett, vége van. Az argentin zseni kedd este válaszolhat a kritikákra, ha a nemzeti csapat kiesik, akkor futballtörténelmet látunk. Ha továbbjut, az hatalmas katarzis lehet Argentínának. Izgalmas nap jön a vébén, amelyik a francia csoport négy órás meccseivel kezdődik. Csoportelsőséget ért a zseniális spanyol gól: Oroszországgal találkoznak a nyolcaddöntőben
Bár a spanyol válogatott némileg flegmán, gyengén és dekoncentráltan futballozott Marokkó ellen, és majdnem kikapott, végül egy csodálatos góllal döntetlenre mentette a meccset. Sokat ért ez a gól, hiszen Portugália sem bírt Iránnal (sőt, majdnem kikapott a portugál csapat is), így a spanyolok az oroszokkal, a portugálok a hazai válogatottat lemosó uruguayiakkal találkoznak. Portugália 1-1-et játszott Iránnal, a meccs végén a szerencse mentette meg Ronaldóékat a kieséstől
A rendes játékidő utolsó percéig vezetett Portugália, de Irán büntetőből egyenlített a 90. percben, sőt a legvégén majdnem megnyerték a meccset, amivel a portugálok kiestek volna. Így Irán és Marokkó búcsúzott, Spanyolország-Oroszország és Portugália-Uruguay meccseket játszanak a legjobb 16 között. A szaúdiak az utolsó pillanatban verték Egyiptomot, harmadikként végeztek csoportjukban
Az azonos időpontban kezdődő két mérkőzés közül a már kiesett két csapat, Szaúd-Arábia és Egyiptom csatájára lehettek kevesebben kíváncsiak, mint az orosz-uruguayi összecsapásra. Színvonalát tekintve hagyott is maga mögött kivetnivalót a mérkőzés, az esélyesebb Egyiptom végül nem bírt a szaúdiakkal és 2-1-re kikapott papíron gyengébb ellenfelétől. Ezzel Szaúd-Arábia lett a csoport harmadik helyezettje, míg Egyiptom utolsó helyen végzett pont nélkül, mindkét csapat búcsúzott a vébétől. Kapott gól nélkül verte az oroszokat is az egyre kevésbé titkos esélyes Uruguay
Uruguay nagyon tud focizni, de ezt mindig csak annyi időre mutatja meg, amennyire szükséges. Az első két csoportellenfél lényegében egyáltalán nem kényszerítette ilyesmire a dél-amerikai gárdát, az oroszok becsületére legyen mondva, hogy ellenük legalább az első félidőben rendesen odatették magukat Suárezék. A meccs nagyobb részét tíz emberrel végigjátszó házigazdák súlyos vereséget szenvedtek, de nem lehet rossz szavuk, hiszen egy végig teljes erőbedobással játszó Uruguay ellen sokkal rosszabbul is járhattak volna. Az első két nyolcaddöntő párosítása múlik a mai meccseken
Két csoportban döntenek ma a csoportelsőségről, aminek az a különleges jelentősége, hogy ezen múlik az érintettek nyolcaddöntős párosítása is. Az első kvartettben már biztos, hogy Oroszország és Uruguay lép tovább, de mai rangadójukon múlik, hogy melyikük hányadikként. A B csoportban Spanyolország és Portugália a nagy esélyes, de az utóbbi ellen pályára lépő Irán még bekavarhat, ha meglepi Ronaldóékat. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.