
Dr. Shea Bradley-Farrell külpolitikai és nemzetbiztonsági tanácsadó Washingtonban, valamint a Counterpoint Institute for Policy, Research and Education elnöke. Szakpolitikai szakértőként és stratégaként elemzéseket készít és ajánlásokat ad amerikai és külföldi tisztviselőknek a legmagasabb kormányzati szinteken. Shea Bradley-Farrell az Alapjogokért Központ “A szabadság utolsó európai fellegvára” elnevezésű rendezvényén vett részt, ahol a szakértő arról beszélt, hogy éppen egy Magyarországról szóló könyvön dolgozik, amelyet elsősorban az amerikai olvasóknak szán majd. Az előadás utáni kötetlen beszélgetésen Shea Bradley-Farrell a PS-nek elmondta, hogy nemhogy lehetséges, hogy egy tízmilliós kis ország inspiráljon nála sokkal nagyobbakat, hanem ez már éppen történik is. Az eseményen beszélgettünk Chris Farrell-lel is, aki szerint Biden egy hasznos hülye, és tulajdonképpen amit látunk, az nem más, mint Obama elnök harmadik ciklusa.
Egyáltalán nem lehetetlen az, hogy egy tízmilliós ország nála sokkal nagyobbakat inspiráljon. Ez már megtörtént, sőt, éppen történik
– mondta a PS-nek Dr. Shea Bradley-Farrell az Alapjogokért Központ által szervezett, “A szabadság utolsó európai fellegvára” elnevezésű rendezvény utáni kötetlen beszélgetésen. A Counterpoint Institute igazgatója Magyarország szerepét az itt vallott hagyományos konzervatív értékek miatt nevezte fontosnak. Úgy véli, olyan értékek ezek, amelyek a liberális baloldal állandó támadása alatt állnak. A szakértő a beszélgetésen elmondta: jó látni, hogy a magyarok és az amerikaiak hasonlóan gondolkodnak a hazaszeretetről, és megértik a szabadság fontosságát. Emellett sajnálatát fejtette ki, hogy jelenleg az USA-ban – a magyaroktól eltérően – nem a saját szabályaik szerint élnek. Beszélt arról is, hogy Amerika eltávolodott az Istentől, a hittől, és a moralitás határai elhalványodni látszanak, éppúgy, ahogy a férfi és a nő jelentése is. Shea Bradley-Farrell beszélt arról is, hogy éppen egy, a magyarokról szóló könyvön dolgozik, amelyet amerikai olvasóknak szán, annak érdekében, hogy bemutathassa a saját hazájában is azt a jó példát, amit Magyarország képvisel.

Alapjogokért Központ; beszélgetés Shea Bradley-Farrell amerikai külügyi szakértővel Magyarországról, a szabadság utolsó európai fellegváráról
A rendezvényen beszélgettünk Chris Farrell-lel, a Judicial Watch amerikai konzervatív szervezet vizsgálati és kutatási igazgatójával, akit többek között arról kérdeztünk, hogy vajon számít-e, hogy Joe Biden a napokban Kijevben járt, hiszen nem úgy tűnik, mintha valóban az amerikai elnök mondaná meg az irányt a háborúval kapcsolatban. Farrell a PS-nek kifejtette: “Biden egy üres ruha”, egy figura, egy helytartó és tulajdonképpen egy eszköz, amelyet üzenetek közvetítésére és megjelenésre vagy prezentációra használnak.
Ő valójában egyszerűen csak követi az utasításokat, vagy felolvas egy szövege a súgógépről. Ez valóban Obama harmadik ciklusa
– mondta. Úgy véli, az emberek folyamatosan azon töprengenek, hogy a függöny mögött valójában ki a bábmester.

Chris Farrell, a Judicial Watch amerikai konzervatív szervezet vizsgálati és kutatási igazgatója szerint Trump elnöksége alatt nem törhetett volna ki a háború
Erre nincs válaszom. Tudom, hogy vannak más befolyásos demokrata ügynökök is, és ezek az emberek Bident használják eszközként a céljaik eléréséhez
– mondta. Úgy véli, Trump alatt más volt a helyzet: nem törhetett volna ki háború, mert stratégiai kétértelműség volt vele kapcsolatban.
Ő egy ismeretlen tényező volt, és nem volt senki biztos abban, hogy ő mit és hogyan fog csinálni. Ez előny volt Trump számára. Biden ilyen szempontból más: róla pontosan lehet tudni, hogy hogyan fog cselekedni, már csak azért is, mert a fiának olyan ügyei vannak Ukrajnában, amilyenek. Kellett egy hasznos idióta
– fejtette ki. A következő amerikai választásokról, DeSantis és Trump lehetséges megütközéséről a szakértő a következőt mondta:
Szilárd meggyőződésem, hogy a politikai harcok csodálatos, jó dolgok. Tudom, hogy egyesek úgy gondolják: nem, egységesnek kell lenni. De azt gondolom, hogy a harc szükséges. Pontosan ez kell. Akkor is igaz ez, ha vita lesz az elnök személyéről a republikánusok között, legyen itt szó akár DeSantisról vagy Trumpról, vagy valaki másról, mondjuk Pompeóról, vagy Nikki Haleyről, aki még belekeveredhet. Hagyni kell, hogy megverekedjenek, mert a végeredmény így majd erősebb, jobb eredményt ad. Ez a meggyőződésem.
Az eseményen Párkányi Eszter, az Alapjogokért Központ elemzője elmondta: azért tartják fontosnak az Alapjogokért Központnál, hogy partnereket keressenek az Egyesült Államokban, mert a konzervatívok a világ minden táján hasonló veszélyekkel néznek szembe.

Párkányi Eszter elemző úgy fogalmaz: a józan többséggel szemben a radikális kisebbségeket helyezték előtérbe a baloldali progresszió hívei
A baloldali progresszió hívei az emberi jogokat az emberek ellen fordították, a józan többséggel szemben radikális kisebbségeket helyeztek előtérbe, a hagyományos értékek felforgatását tűzték zászlójukra. A globális és európai baloldal mindent megtesz annak érdekében, hogy lerombolja a társadalmunk alapjait: semmibe veszi a keresztény társadalmi hagyományokat, igyekszik aláásni a nemzeti szuverenitást és a hazafias érzelmeket
– hangsúlyozta az elemző.
Fotók: PestiSrácok.hu/Hatlaczki Balázs
Orientál
2023-02-22 at 17:42
USA ráadásul olyan helytartóit fizeti az EU-ban és az eu-s országokban akik balliberálisok zöldek és áruló módon meghasonlott hamis kereszténydemokraták a megválasztásukért Soroséktól svájci bankon keresztül …. kapták a rengeteg milliókat ezek akik teljesen USA politikai céljaikat szolgálják és elárulják az EU-t és az eu-s országokat.
Uncle Ment
2023-02-22 at 10:24
(Eszter szépen felöltözött, Balázs megint nem.)
Amarna
2023-02-22 at 09:27
Hála Istennek…vannak még agyak !!!
K
2023-02-22 at 07:39
bl
2023-02-21 at 21:12
Az nem baj , ha “éppen az történik, hogy egy tízmilliós ország inspirálja a nála nagyobbakat”.
-Shea Bradley-Farrell “éppen” Magyarországra utalt, célzott ezzel a megállapítással, és ez nagyon nagy dicséret Magyarország számára.
Az “inspiráció” szó, vagyis az amit jelent az “ösztönzés” , nem egy negatív fogalom, és ezt összehozni a baloldali demagógiával, mint ahogyan azt leírod, NAGYON ROSSZ MEGLÁTÁS.
Amit a konzervatívokról írsz , azzal egyetértek, de amikor jókat írnak Magyarországról azt nem kellene elhomályosítanod.
Nem kell a fogalmakat félremagyaráznod, hiszen pontosan mostanában a moralitás határai megszűntek .
oshon
2023-02-22 at 07:17
bl – Pontosan … pontosan !
Senki
2023-02-22 at 07:07
Öregjeink szerint:
Az első a fej.
Majd váll, kezek,mellkas gyomor és has.
Az “öv alatti szint” az mind “futós”.
Futós,tehát percekig tart.
Nem szabad elzülleni,fel kell emelkedni.
Mert fenn vannak az Istenek,középen mi emberek,lenn meg a fekete ördögök.
A jobb és a baloldaltól függetlenül,az ne akarja a népet vezetni,aki percek alatt kidől és csak annyit tud mondani a vezetetteknek,hogy azt csináltok,amit akartok.
K
2023-02-22 at 07:06
Jó hallani hogy sokan jó véleménnyel vannak Magyarországról.
Szerintem Biden N E M egy hasznos hülye, hanem haszontalan hülye, vagyis ugyanolyan zombi mint Soros György.
Tehát Biden (és Soros György) egy együgyű zombi bábú, aki mögött mint bábmester az amerikai CIA áll.
Az USA katonai és CIA kormányzás alatt áll már évtizedek óta, és ezért is háborúzik mindenkivel, évtizedek óta.
Ez az oka annak , hogy még a náci ukránokkal is szövetséget kötnek, mert a legújabb katonai kütyüket mindenáron ki akarják próbálni a háborúban.
Tehát teljesen mindegy hogy az USA-ban ki van kormányon, republikánus vagy demokrata, mindkettő a CIA és a liberalizmus irányítása alatt van. (Ezért lógott ki Trump a republikánus kórusból)
Az USA az elmúlt 75 évben MINDEN!!!háborúban benne volt, sőt okozója volt annak.
Miután lehullott a lepel hogy a náci ukránokkal is szövetséget kötött, nyugodtan kimondható hogy a Föld számára az USA ártalmasabb mint a nácizmus és Hitler.
Netta
2023-02-22 at 06:35
bl
2023-02-21 at 21:12
A megoldásra inspirálhat.
Amúgy a konzervatív értékek, a normalitás
a természet egzaktan leírható törvényeiből fakadnak.
Kerekferke
2023-02-22 at 06:33
“egy eszköz, amelyet üzenetek közvetítésére és megjelenésre vagy prezentációra használnak.”
.
Egyszenilis, maga alá csináló, vén náci fasz a háttérhatalom eszköze.
bl
2023-02-21 at 21:12
Az inspiráció egy nagyon rossz szó, mert arra utal, hogy más mintából ihletet nyerünk és aszerint cselekszünk. Nem inspirációra van szükség, az inspiráció egy baloldali demokrata lózung, amikor már nem jut eszükbe semmi, akkor elkezdenek valamilyen mintát követni, aminek semmilyen megalapozottsága nincs, mennek utána mint egy csorda. Inspiráció helyett logikai megalapozottság kell. A valamikori (konzervatív) alapelvek nemcsak isteni kinyilatkoztatásnak tekinthetők, hanem logikai úton, matematikai precizitással bizonyítani is lehet az érvényességüket. (majdnem abszolút érvényességűek). Igazolni lehet, hogy a baloldali értékek nem értékek, sok esetben nagyobb rombolással járnak, mint amennyit építenek, a jobboldali értékek viszont Főnixmadarak, holtukból is feltámaszthatók, önmagukat erősítik.
lacibá
2023-02-21 at 20:49
A szo “baloldali progresszió” helytelen. Ez regresszio amelyenek a celja, hogy kaoszt okozzon es a balekokbol engedelmesseget provokaljon.
Amikor ez mar tokeletes – mert fokozodni fog a folyamat – eloall majd egy megoldas amely rendet teremt. Ekkor fogja erni oket a legnagyobb meglepetes mert kihagytak valamit a szamitasokbol.
Nagyné Korek katalin
2023-02-21 at 20:36
Ezt a cikket öröm volt végig olvasni. Köszönöm.