Pesti Srácok

Sikeres volt az uniós bővítési munka, tehát lecserélhetik az ezért felelős biztost – Ez lehet Várhelyi Olivér új tárcája

Sikeres volt az uniós bővítési munka, tehát lecserélhetik az ezért felelős biztost – Ez lehet Várhelyi Olivér új tárcája

A Politico szerint Budapest és Brüsszel kapcsolata „új mélypontot ért el Orbán békemissziója miatt”, így az is kérdéses, hogy megszavazzák-e Várhelyi Olivért, aki korábban a szomszédságpolitika és bővítés portfólióért felelt, vagy új jelöltet kell küldenie Magyarországnak. A Politico szerint a többnyelvűségért, oktatásért és sportért felelős biztosi pozíciót kaphatja meg Várhelyi Olivér.

A döntés azért is lenne meglepő, mert Várhelyi Olivér 2019-ben lett a bővítésért felelős uniós biztos, akkor parlamenti meghallgatásán arról beszélt, kulcsfontosságú feladatának fogja tekinteni a nyugat-balkáni bővítésről szóló tárgyalások felújítását, ahogy az együttműködő államokkal való szorosabb kapcsolattartás is kiemelt szempont lesz a következő ciklusban. Mint kifejtette, véleménye szerint bővítés nélkül Európa szegényebb lenne, hiszen maga járulna hozzá a szomszédos régiók destabilizálódásához, illetve azok gazdasági potenciáljának kiaknázásától is elesne.

Várhelyi jelölését erősíti az is, hogy alapvetően éppen azokkal az országokkal kötött partnerséget hangsúlyozta már az orosz-ukrán háború előtt is, amelyek most az uniós külpolitika homlokterében vannak. A keleti partnerség kapcsán Várhelyi elmondta: Ukrajna és Georgia a két legfontosabb keleti partner, a velük való diplomáciai és gazdasági együttműködés továbbra is prioritást élvez. Ennek kapcsán megjegyezte: különösen Ukrajna számít kényes kérdésnek. Leszögezte: biztosként szeretné az ukrán gazdasági és politikai érdekeket képviselni az azt fenyegető államokkal szemben.

Idén nyáron pedig Várhelyi Olivér az uniós csatlakozási tárgyalások megkezdését jelentő, Ukrajnával tartott első kormányközi konferenciát követő sajtótájékoztatón mindenekelőtt arra hívta fel a figyelmet, hogy a bővítés hosszútávú geostratégiai befektetést jelent a békébe, a biztonságba, a stabilitásba és az egész kontinens jólétébe és felemelkedésébe.

PestiSracok facebook image

Forrás: Politico, Fotó: MTI/EPA/AFP/Francois Walschaerts

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.