Pesti Srácok

Nem szűnik az aranyétvágyunk, ma is érmeket várunk

null

Az úszás és a vívás körül foroghat a magyar olimpiai csapat mai napja, de lövészetben és cselgáncsban is lesz kikért szorítanunk. A víz főszerepe elvitathatatlan, hiszen sok magyar ma is hajóba száll, legyen az vitorlás- vagy evezőshajó, és női vízilabdázóink is megkezdik a szereplést. Összesen 15 számban osztanak ma érmeket Rióban.

Már magyar idő szerint fél kettőkor elkezdődnek a férfi egypárevezősök negyeddöntői, ahol Pétervári-Molnár Bendegúz a harmadik futamban érdekelt. A Juhász Adrián–Simon Béla kormányos nélküli kettesünk kicsit később, 2.50-kor elődöntőben száll vízre. Ha sikerrel veszik az akadályt, akkor csütörtökön találkozunk velük ismét. Vitorlázóink folytatják a futamokat a mai napon is, számukra jó szereplés esetén vasárnaptól kezdődnek majd a különböző kategóriák döntői.

Két magyar ma is lövőállásba lép: Tobai-Sike Renáta másik számában, 25 m sportpisztolyban versenyez ma Csonka Zsófiával együtt kettőkor és ötkor a selejtezőben. Reméljük, hogy este fél kilenckor is nézzük majd őket, hiszen ez azt jelentené, hogy döntőbe kerültek. Cselgáncsban a 81 kg-os Csoknyai László szerepel majd, akitől világmegváltó szereplést nem kell várnunk, főleg, hogy a sorsolás nem kedvezett neki, és a tavalyi világbajnok ellen kezd. A sportszerűségével viszont a tavalyi kolozsvári olimpiai kvalifikációs tornán már kivívta a világ elismerését. A bronzmeccsen brit ellenfele megsérült, nem tudott lábra állni, Csoknyai pedig saját maga vitte le a tatamiról, majd visszament a meccs végi meghajlásra is.

Vívásban ma is megtelik a pást, és végre magyarokkal is megtelik, hiszen egy versenyző helyett ezúttal mindhárom férfi párbajtőrözőnk ott lesz az egyéni verseny mezőnyében. Ők három éve Budapesten csapatban nyertek világbajnoki aranyat, ma viszont egyénileg szoríthatunk értük. Rédli András a 64 között a kuvaiti Abdulaziz Al-Satti ellen kezd, Imre Géza és Boczkó Gábor pedig a 32 között kapcsolódik be; egyelőre utóbbi ellenfele ismert, a szenegáli Alexandre Bouzaid. Ha Imre és Boczkó továbbjut, akkor a 16 között egymás ellen kell vívniuk. Akik délután elődöntőbe jutnak, ők az este 9 órától osztozkodnak majd az érmeken.

PestiSracok facebook image

Az uszoda szokás szerint magyar idő szerint este 6-kor telik meg élettel. Bohus Richárd és Kozma Dominik a 100 m gyors előfutamával indítja a napot, utánuk Hosszú Katinka és Szilágyi Liliána selejtez 200 m pillangón. Gyurta Dániel négy éve világcsúccsal nyerte a 200 m mellet, de a világcsúcsot nem sokkal utána le is nyúlta a japán Jamagucsi Akihiro – aki viszont az olimpián nincs itt. Ugyancsak 200 m mellen versenyez Horváth Dávid is; ő rögtön az első, míg Gyurta a harmadik előfutamban úszik majd. A kora esti úszó előfutamokat magyar részről a férfi 4x200 m gyorsváltó zárja majd Telegdy Ádám, Kis Gergő, Bernek Péter, Kozma Dominik összeállításban. Ezeknek a számoknak az elődöntőit rendezik éjjel 3 óra után, és ami számunkra legalább ilyen fontos, hogy éjjel Hosszú Katinka a 200 m vegyes, Cseh László és Kenderesi Tamás pedig a 200 m pillangó döntőjében úszik majd – mindkét futamtól szépen fénylő érmeket remélhetünk.

Hamarosan – délután 14 órakor – kezdődik Európa-bajnok női vízilabdacsapatunk első mérkőzése a kínaiak ellen. Rájuk szintén érdemes lesz figyelni, hiszen éremeséllyel érkeztek az olimpiára

augusztus 9., kedd (zárójelben a helyi idő):

CSELGÁNCS (2-es Karióka Aréna)

15.00-18.00 (10.00-13.00):

férfi 81 kg (Csoknyai László), előcsatározások, negyeddöntő

20.30-22.40 (15.30-17.40):

férfi 81 kg, vigaszág, elődöntő, bronzmérkőzés, döntő

EVEZÉS (Rodrigo de Freitas Lagúna)

13.50 (8.50):

férfi egypár negyeddöntő (Pétervári-Molnár Bendegúz)

14.50 (9.50):

férfi kormányos nélküli kettes középfutam (Simon Béla, Juhász Adrián)

SPORTLÖVÉSZET (Olimpiai Sportlövőközpont)

14.00-16.30 (9.00-11.30):

női sportpisztoly (Csonka Zsófia, Tobai-Sike Renáta), 25 m, alapverseny, 30 pontlövés

17.00-19.00 (12.00-14.00):

női sportpisztoly, 25 m, alapverseny, 30 gyorslövés

20.30-21.30 (15.30-16.30):

női sportpisztoly, 25 m, döntő

ÚSZÁS (Olimpiai Uszoda)

előfutamok:

18.11 (13.11):

férfi 100 m gyors (Bohus Richárd, Kozma Dominik)

18.38 (13.38):

női 200 m pillangó (Hosszú Katinka)

18.43 (13.43):

női 200 m pillangó (Szilágyi Liliána)

18.50 (13.50):

férfi 200 m mell (Horváth Dávid)

19.00 (14.00):

férfi 200 m mell (Gyurta Dániel)

19.29 (14.29):

férfi 4x200 m gyorsváltó (Magyarország)

SZERDA

elődöntők, döntők:

3.00-3.10 (22.00-22.10):

férfi 100 m gyors elődöntő (Bohus Richárd?, Kozma Dominik?)

3.22 (22.22):

férfi 200 m pillangó DÖNTŐ (Cseh László, Kenderesi Tamás)

3.31-3.44 (22.31-22.44):

női 200 m pillangó elődöntő (Szilágyi Liliána?, Hosszú Katinka?)

3.57-4.10 (22.57-23.10):

férfi 200 m mell elődöntő (Gyurta Dániel?, Horváth Dávid?)

3.23 (22.23):

női 200 m vegyes DÖNTŐ (Hosszú Katinka)

3.32 (23.32):

férfi 4x200 m gyorsváltó (Magyarország?)

VITORLÁZÁS (Dicsőség Jachtkikötő)

18.00-20.40 (13.00-15.40):

női (Cholnoky Sára) és férfi szörf (Gádorfalvi Áron) 4., 5., 6. futam, női (Érdi Mária)és férfi (Vadnai Benjámin) Laser 3., 4. futam, Finndingi (Berecz Zsombor) 1., 2. futam

VÍVÁS (3-as Carioca Aréna)

14.00-19.05 (9.00-14.05):

férfi párbajtőr egyéni a negyeddöntőig

14.30 (9.30), a 64 között:

Rédli András–Abdulaziz Al-Satti (független)

16.15 (11.15), a 32 között:

Boczkó Gábor–Alaxandre Bouzaid (szenegáli)

16.45 (11.45), a 32 között:

Imre Géza–Dmitro Karusenko (ukrán)/Jhon Rodriguez (kolumbiai)

21.00-23.05 (16.00-18.05):

férfi párbajtőr egyéni elődöntő, bronzmérkőzés, döntő

VÍZILABDA (Maria Lenk Uszoda)

női csoportmérkőzés, 1. forduló, B csoport:

14.00 (9.00):

Magyarország-Kína

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.