Pesti Srácok

A víz lesz az úr a tizedik riói napunkon

A víz lesz az úr a tizedik riói napunkon

Négy helyre kell igazán figyelnünk az olimpia hétfői programjában, és már délután egyből a sűrűjében leszünk. Ma láthatjuk címvédőként Risztov Évát, birkózásban ismét lesz magyar érdekeltség, végre színre lépnek kajak-kenusaink, női vízilabdacsapatunk pedig Ausztrália ellen játszik a legjobb négybe kerülésért.

Risztov Éva több olimpiai cikluson át medencés gyorsúszásban indult, de sosem sikerült neki az igazi áttörés. Már-már abbahagyta az úszást, aztán inkább átnyergelt a nyíltvízi hosszútávúszásra, és ezzel eléggé eltűnt szem elől. Annál nagyobb lendülettel tért azonban vissza, hiszen Londonban – példátlan módon végig vezetve – megnyerte a 10 km-es úszást, és ezzel az akkori magyar csapat kedvenc meglepetésembere lett. Rióban 800 m gyorson már bemelegített egy 14. helyezéssel, most pedig címvédőként ismét vízbe ugrik 10 km-en, azonban ebben a versenyszámban aranyesélyesekről beszélni elég merész dolog, hiszen annyi minden történhet abban a két órában. Bizakodni viszont lehet, hiszen Risztov a négy évvel ezelőtti olimpia óta is hozza a jó eredményeket. Ugyanitt szoríthatunk Olasz Annáért is, aki a kvalifikációs versenyen éppen az utolsó kvótát érő helyen végző Risztov Éva mögött szorult a 11. helyre, de aztán egy doppingvétség miatt kizárt orosz versenyző helyére szabadkártyát kapott. Az eredmény ott rejtőzhet benne is, hiszen egy Európa- és világbajnoki ezüstérmesről beszélünk.

Lőrincz Viktor a kötöttfogású birkózók 85 kg-os súlycsoportjában lép szőnyegre. Európa- és világbajnoki bronzérmesünkben benne lehet a szép eredmény, első ellenfele a nála szerényebb eredménysorral rendelkező örmény Makszim Manukjan lesz a nyolcaddöntőbe jutásért. Ha végig tud menni az egész napon, akkor öt meccset kell sikeresen megvívnia.

A kajak-kenu az utóbbi húsz év minden olimpiáján kiemelt fontosságú a magyar csapat szempontjából, hiszen ez a szakág komolyan képes előrelendíteni a helyezésünket az éremtáblázaton. A mostanihoz hasonló helyzetben azonban még nem voltak, hiszen Magyarország már az ő kezdésük előtt is öt aranyéremmel, összesen tizenkét éremmel az éremtáblázat 11. helyén áll. Ma négy számban rendezik az elő- és a középfutamokat.

PestiSracok facebook image

Női vízilabdázóink a csoportmeccsek alatt nem brillíroztak, hiszen Kínát legyőzték, azonban szoros, de nyerhető meccsen kikaptak a nagyjából velünk azonos játékerőt képviselő spanyoloktól, majd utóbb az esélyesebb amerikaiaktól is. A negyeddöntőben villanthatnak a lányok, azonban ez sem lesz sétagalopp, az ausztrálok ugyanis az amerikaiakat leszámítva valószínűleg az eddigi legkeményebb ellenfél lesznek az olimpián. Ha ezt a meccset sikerrel venné a válogatott, akkor már éremközelben lenne.

augusztus 15., hétfő (zárójelben a helyi idő):

ATLÉTIKA (Olimpiai Stadion)

KEDD 1.40-2.13 (20.40-21.13):

férfi 110 m gát előfutamok (Baji Balázs)

BIRKÓZÁS (2-es Carioca Aréna)

15.00-18.00 (10.00-13.00):

férfi kötöttfogás 85 kg (Lőrincz Viktor) selejtezők, elődöntők

21.00-23.45 (16.00-18.45):

férfi kötöttfogás 85 kg vigaszág és éremmérkőzések

KAJAK-KENU (Rodrigo de Freitas Lagúna)

előfutamok

14.00 (9.00):

férfi C-1 1000 m (Vasbányai Henrik)

14.24 (9.24):

női K-2 500 m (Szabó Gabriella, Kozák Danuta)

14.38 (9.38):

női K-1 200 m (Dusev-Janics Natasa)

15.06 (10.06):

férfi K-1 1000 m (Kopasz Bálint)

középfutamok

15.30-15.46 (10.30-10.46):

férfi C-1 1000 m (Vasbányai Henrik?)

15.46-16.00 (10.46-11.00):

női K-2 500 m (Szabó Gabriella, Kozák Danuta?)

16.00-16.14 (11.00-11.14):

női K-1 200 m (Douchev-Janics Natasa?)

16.14-16.30 (11.14-11.30):

férfi K-1 1000 m (Kopasz Bálint?)

NYÍLTVÍZI ÚSZÁS (Copacabana Erőd)

14.00-16.30 (9.00-11.30):

női 10 km (Risztov Éva, Olasz Anna)

VÍZILABDA (Olimpiai Uszoda)

nők, negyeddöntő:

20.30 (15.30):

MAGYARORSZÁG–Ausztrália

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.